Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 20. szám
1MB. Január 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 a Téti oktatás Tisza bőn A polgárvédelmi, ismeretterjesztő és gazdaságpolitikai tanfolyamok novembertől márciusig tartanak Tisza bőn. A polgárvédelmi oktatásokat két csoportban Bognár Gyula pedagógus és dr. Koszta László körzeti orvos vezetik. A lakosság megérti az oktatás jelentőségét, ennek eredménye a csaknem 100 százalékos megjelenés. Közkedvelt a tv téli tanfolyama. A múlt pénteki előadást több mint harmincöt ember nézte meg. Az adás utáni vitát Öllé István vb-elnök vezette. A Petőfi Tsz-ben harminchat ember látogatja rendszeresen a háromhónapos traktoros és gazdaságpolitikai tanfolyamokat. Jól halad az analfabéta oktatás, tavaszra további tizennégy ember tanul meg ími-olvasni-s^ámolnd. * Teljesen villamosítják Jásztelket Az utolsó hét kilométeres villanyhálózat bővítéséhez még tavaly decemberben fogtak hozzá 8 márciusban fejezik be. A tervet társadalmi munkában készítették. A községfejlesztési alapból 730 ezer forintot biztosítanak a hálózat bővítésére, a lakosság pedig társadalmi munkával segíti a minél előbbi befejezést. A közvilágítást »5 égővel bővítik. * A Kossuth Könyvkiadó új kötetei A Kossuth Könyvkiadó első negyedévi programjában a párttörténeti és a történettudományi intézet közös gondozásában a felszabadulási évfordulóra a magyar népi demokrácia 20 éve címmel tanulmánykötet Iáit napvilágot. Az elmúlt két évtized krónikáját díszíti adású képes albumban is összeállítják. — Ugyancsak jubileumi kiad. vényként hagyja el a sajtót Lenin Magyarországról című mű második, átdolgozott kiadása. A Lenin ösz- szes művei soroazatban aa ötödik kötet jelenik meg. Erdey-Grúz Tibor filozófiai tallózás a természet- tudományokban című munkájának különösen azok a fejezetei érdekesek, amelyekben a természettudományok és a világnézet kapcsolatáról, kölcsönhatásáról ír. M. Mahovec cseh szerző tollából lát napvilágot a neotomizmus. — korunk reakciós filozófiai irányzatának bírálata. A francia Charles Bettélheim által írt monográfia, a független India többek között a gazdaságilag elmaradott országok fejlődésének általános problémáival foglalkozik. A szépirodalmi könyvek közül kiemelkedik gz NDK- beli Alfréd Amenda Nobel című regénye a XIX. század nagy feltalálóján alt életéről, munkásságáról. Anna lljinyicsna, Lenin nővérének fogadott lánya megírta visszaemlékezéseit saját életútjára — oly kép- pen, hogy elbeszéli az Ul- janov-család történetét is, 9 a legtöbbet Lenin alakjával foglalkozik. Vallomás a katedráról címmel jelentetik meg Ber- náth László s Dersi Tamás írását a magyar oktatáa- 00*0. CT szolnoki nyowdcrhó A vállalat által megrendelt nyomtatványokat Bozókl Ferencné Viktória tcgelysajtón készíti Géléi Sándorné önberakós automata nyomdagépen dől- gozik Fehérvári Árpád gépmester, Bed« Hólánc által kétől* tett diaiéra! Az idén tovább fejlesztik a megye belvizlevezeto rendszerét A KőzéptisBOvidéki Vízügyi Igazgatóság idei terveiből Az igazgatóság ezévi terveiről, a készülő beruházásokról és az élüzem szint eléréséről érdeklődtünk Karcagi Gábor igazgatóhelyettestől. — Először szakágazati tevékenységükről szeretnék beszélni. Továbbfejlesztjük meglévő belvízlevezető rendszerünket. Kunhegyes határában a villogói belvíz- öblözetünkben új csatornákat létesítünk. Ezzel és az 1954-ben épített szivattyú- telep segítségével a lefolyástalan területek vizét a Hortobágy-Berettyóba vezetjük. Jelentős összeget fordítunk a Zagyva—Tárná alsó szakaszának töltésépítésére. Az 1967-ben befejeződő munka 57 millió forintba fog kerülni. Az idén 105100 kataszt- rális hold öntözendő terület vízigényét kell biztosítanunk. A tervet elkészítettük, a felvonulást pedig március 15 én kezdjük. A vízkivételi helyeken üzembehelyezzük a szivattyúkat. A továbbiakban az igazgatóhelyettes tervezési, termelési feladatokról beszélt: — Ebben az évben 7 millió 100 000 forint értékű tervet készítünk részben magunknak, és megrendelésre. Termelési tervünk 128 millió forintot tesz ki, ebből 91 milliót fordítunk építésekre. — Hatósági tevékenységünk vízkészlet gazdálkodásból, vízjogi engedélyek kiadásából és víz minőség- vizsgálatból áll. Végül az élüzem szint eléréséről kértünk információt. — Az országban 12 vízügyi igazgatóság működik. Megvan a valószínűsége, hogy igazgatóságunk az élüzem szintű termelést teljesítette 1964-ben — fejezte be nyilatkozatát Karcagi Gábor* Sok nyúl disznót győz Elhallgat a kíséri vadászok puska fa Ha kevés az eszkimó, több fóka jut Szarka mérgezés a Tomi erdőben A jászkiséri Kossuth vadásztársaság nem tartozik a megye legnígyobb testületéi közé. Igaz, hogy 18 ezer holdon űzik a vadat, illetve a vadgazdálkodást, de mindösszesen huszonketten. A huszonhamiadik, az újdonsült vadász. Szilágyi Sándor termelőszövetkezeti brigádvezető is túl van már ugyan a vadász vizsgán, de mindaddig nem tekintheti hivatásosnak magát, míg az avatáson is át nem esik. Vagyis még az első vadat el nem ejti és arra has- mánt rá nem fekszik és minden vadásztársa a pus- kavesszővel rásózván, ki nem fejezi jókívánságait. Ilyenformán a kevés vadászra sok vad jut. Területükön, mely a jászkiséri és 1964. decemben 3-án a Szolnok megyei Néplapban megjelent „Kísérlet vagy pazarlás” című cikkben foglaltakat megvizsgáltam és annak eredményét az alábbiakban adom meg. „1962. szeptemberében &z ÉM Üvegipari Igazgatóság engedélyt adott a karcagi Üveggyárnak, hogy a Nagy- kanizsai Üveggyárban kísérleteket végezzen a C—9- es üvegnek folyamatos kádkemencében történő olvasztására. A kísérletet arra alapozták, hogy a Nagykanizsai Üveggyár már évekkel előtte jó eredménnyel olvasztott hasonló típusú és összetételű üveget folyamatos, hazai tűzállóanyaggal bélelt kemencében.” Ezek után a vezérigazgató a kísérlet útjáról ír, — maid így folytatja levelét. „Kétségtelenül a nagykanizsai kísérletek alapján nem lehetett kimondani, hogy a folyamatos kemence és a korvisitkő alkalmazása már megoldotta a C—9-es üveg folyamatos olvasztását, de a karcagi kísérletek már komoly tapasztalatokat nyújtottak a tökéletesebb kemencetípus és technológia kialakításához. A beruházott 1 millió forint következtében értékes műszaki tapasztalatokat szereztünk ieényes termékek gyártására. Az Üvegipari Országos Vállalat által beszerzésre kerülő korszerű hőpalack- gyártó -OHvötto« automatát tranzakciós szerződéssel kell beszerezni, ami a gya- korlatban aa! Jelenti, hogy * * * a jászáványi határt képezi, 10 000 fácán szaladgál, körülbelül ugyanennyi fogoly és öt-hatezerre becsülik nyúlállományuk létszámát. Sőt újabban őzek is megjelentek területükön, a Tomi erdőben 25, a Szőlőben valamivel kevesebb őz neve- ledik. Igaz, már csak pár nap a vadászati idény, január 31- el zárul. S addig még a 18 éves fennállásé vadásztársaság 120 foglyot akar hálóval befogni. Eddig már kétszáznyolcvanat fogtak és értékesítették a MAVAD- nak. Jobban hálóznak már, mint pufogtatnak. Az élő nyúlért 160 forintot fizet egyenként a vadkereskedelmi vállalat. Az idén körvadászatot nem is tartottak annak deviza igényét plusz hőpalack exporttal kell kitermelni. A kemencén hőpalack betétet gyártva annak üzemideje azonos lesz más kemencék normális idejével, ezért a népgazdaságot ebből a kísérletből kár nem érte. A karcagi tapasztalatok alapján az Üvegipari Országos Vállalat és a Karcagi Üveggyár — a jelenlegi kádkemence felújításakor egy olyan korszerű kádkemence típust kíván kialakítani, amely alkalmas lesz a speciális minőségű híradástechnikai üvegek olvasztására és gyártására. A továbbiakban biztosítja majd a Nagykanizsai Üveggyárban lévő üvegolvasztó kádkemencék kapacitásának növelését minden na- eyobb beruházás nélkül. — Ezzel a népgazdasági szempontok messzemenő érdekeit és a műszaki feji pszt és maradéktalan teljesítését szolgáljuk. A vizsgálat során megállapítottam. hogy népgazdasági kár nem ke’efkezett mert a kemence élettartama — fűzemelési ideiel megegyezik az eddíe bevált tfnusú kemencéével, és a kísérlet eremén veként g lövőben lehetővé válik C—9-es üvegnek az eddigi szakaszos kemencék he- Ivett, folyamatos kemencékben vajé eiséllftása. ÉM üvegipari Országos Vállalat (Pál Gyula) vauárigaggjilá” még, ezt az utolsó vadász vasárnapra tartogatják. Akármilyen értékes is az élőnyúl, azért a konyhára lő a vadász. És lőnek az első vadászaton is. A vadászati idény kezdetén ugyanis betartották a régi hagyományt. A határban bográcsban főzték meg az elsőnek elejtett nyulakat paprikásnak. (Paprikásnak és nem pörköltnek!) És utána körülülték a bográcsot, szer- vírozás nélkül fogyasztották. Ez is olyan tradíció, mint a sültfácán-evés. A[fá- cánsülthöz késsel, villával érni az is szentségtörés a vadászoknál. Fácánsült pedig bőven kerül, hiszen leginkább arra vadásznak. Ezzel együtt védik is. Öt helyen etetik a fácánokat az idei télen Is. Az enyhe telet a többi vad nem érzi meg annyira, de a fácán elgyámoltalanodik. Főként rizsocsút, búza- ocsút kapnak eledelül. S vigyáznak rájuk úgy is, hogy a dúvadak ne tehessenek bennük kárt Mihelyt nagyobb hó hull, foszforos mérget raknak le a Tomi erdő mentén és más helyeken, ahol igen sok szarka tanyázik. A szarka ugyanis a kis fácánokat csípi nyakon és pusztítja el. Igaz, fácáncsibék most nincsenek, de előre kell gondoskodni róluk. így is sok elvesz belőlük az által, hogy tojásaikat a lucerna- földekre rakják, amelyeken tavasszal megkezdődik a munka. Lucernakaszálások idején ugyan a kiséri vadászok is összegyűjtik a fácántojásokat és kikeltetik. A múlt évben 170 fácánt keltettek, s mielőtt útnak engedték őket, ötvenet megjegyeztek. Mi lett velük, nem tudni, de sorsukra enged következtetni, hogy még egyetlen ..jeles” fácánt se lőttek az idén. Vad azért, főként apró- vad, van mégis bőven. Legalábbis ahol ilyen kevés a vadász, ott egy emberre sok jut belőle. B. L. FELVÉTEL Az ápolónőképző tanfolyam felvételi bizottságának egyik tagja kérdezi a jelöltet: — Milyen tapasztalata, gyakorlata van a betegápolásban? — Az öcsém futballista, apám játékvezető a megyei bajnokságban, — bátyám ökölvívó, anyám pedig • társbérlőnkkel adódó vitás ügyeket szokta rendezni. — Részemről javaslom — mondta az elnöknek az érdeklődő bizottsági tag, CIKKÜNK NYOMÁN Kísérlet vagy pazarlás ?