Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-22 / 18. szám

1943. január 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Á tervezés új vonásai Jászfelsőszentgyörgyön A jászfelsőszentgyörgyi Egyetértés Tsz-ben már hó­napok óta dolgoznak az idei termelési-pénzügyi és jövedelemelosztási terven. A nágy kertészkedő szövet­kezetben kialakultak a vég­leges elképzelések, s ezeket papírra rögzítették. — A tervezés sajátossága a de­mokratizmus. Miután bri­gádonként értékelték a ta­valyi tapasztalatokat, ki­kérték a tagok véleményét: milyen növények termesz­tését javasolják, s azok­ból hány hold művelését vállalják. A tagok javas­latait azután összhangba hozták a szövetkezet köte­lezettségeivel az állami ter­vekkel. Bene László elnök asz­talán már gyülekeznek a szerződések; Ezeket a szövetkezet ve­zetősége köti a növény- termelő és kertész mun­kacsapatokkal. A szerződést mindkét fél, a munkacsapat valamennyi tagja aláírja. A tagok vállalják, hogy a vezetőség, a szakembe­rek és a brigádvezetők ál­tal előírt minőségben dol­goznak. A paprikát például 70x30 centiméteres sor- és tőtávolságra ültetik, há­romszor kapálják, leg­alább ötször locsolják, s a termést leszedik és az át­vevő helyre szállítják. Va­lamennyi növény terme­lésénél meghatározzák az agronómiái követelménye­ket. A szerződésben rögzítik, hogy növényenként meny­nyit kell termelni, s ezért milyen összeget kell kap­niuk. A paprikából holdan­ként 80 mázsás átlagot ter­veznek, mázsánkénti értéke 150, összesen 12 000 forint az árbevételi terv. A tagok előre tudják, hogy milyen jövedelmet várhatnak a közösből. — A paprika, paradicsom, diny- nye, új burgonya, uborka és káposzta utáni árbevé­tel 40 százaléka a műve­lőké. Az őszi burgonya és a kukorica után 30 száza­lék. Ha a pénzügyi tervet túlteljesítik, a többletbevé­tel fele a művelőké. A szerződésben kikötöt- .ték, hogy a dolgozó tagok és gyermekeik megkapják az évi kenyérgabona szük­ségletüket. A tavalyihoz képest a terv sok új vonást tar­talmaz. A tsz-ben 18 munkacsapat 100—110 kertésze dolgozik. Tavaly a tsz gondja volt a leszedett zöldségfélék el­szállítása és költsége. Most minden munkacsapat egy- egy fogatot kap a növény­ápolási és szállítási mun­kákhoz. Erre 8000 munka­egységet használtak fel. Az idén ezt megtakarítják, a munkacsapat tagjai hajt­ják a fogatokat. Változás az is, hogy a tervben — a több év átla­gának megfelelően — a hozamot és annak forint értékét is rögzítik. Üj vonás az idén a fel­halmozási alap képzésének módszere. Tavaly és a ko­rábbi években csak a mun­kaegységre dolgozók — traktorosok, állattenyész­tők stb. — vállalták a be­ruházások terheit. Most igazságosabb módszert al­kalmaznak, a kötelezettsé­get a részes művelőkre is kiterjesztik. A szerződés­ben rögzítették, hogy a termékek értékesítését tíz naponként számolják el a tagoknak. Kifizetik az őket Illető rész 60 százalékát. A többit év végéig visszatart­ják, s ebből 10 százaléknyi összeggel a kertészek is hozzájárulnak a fel nem osztható szövetkezeti alap növeléséhez. Vajon sikerült-e az egyéni terület vállalásokat egyeztetni a közös tervvel? Igen. A töhbszáz ho'rtovi ker­tészeti nővénvplr ..•'--Iára találtak a termelési terv­Csupán a 30 hold uborká­nál van gond. Ennek csak a felét vállalták el eddig (tavaly ugyanis a liszthar­mat lecsökkentette a ho­zamot). A dinnye termelésénél szintén tanultak a tavalyi hibákból. 252 holdon ter­melték, ráadásul hatvan holdnyit elvert a jég. Az árbevétel kiesés dinnyéből 1,1 millió forint volt. Az idén jóval kisebb területen lesz dinnyéjük; A piacozás korábban túl­tengett Jászfelsőszentgyör- gyön. Ez az előnyök mellett sok gonddal is járt. Meg­nehezítette az ellenőrzést; sok szállítóeszköz kellett és a dömping idején eladatlan volt a termés egy része. — Dinnyéből például a ter­més 70—80 százalékát sza­badpiacra vitték. Az idén minden kertészeti termék 90 százalékát leszerződték a konzervgyárral, illetve a MÉK-kel. — m. L — Mit tesz a pártszervezet a zárszámadás jó előkészítéséért? Kisgyűíések, csoportos beszélgetések, véleménycserék Mesterszálláson is köze­ledik az a nap, amikor az Úttörő Tsz gazdái számot adnak egy évi szorgalmas munkájuk eredményéről. Már a decemberi közgyű­lésein, a háromnegyed éves felmérés alapján értékelték, hogyan sikerült valóravál- tani 1964. évi tervüket. & azóta a brigádértekezlete­ken, szűkebb körű csopor­tos beszélgetéseken is szó Kilenc hetes korra 1,27 kilogrammos csirkék Jól vizsgázott Cibakházán a nyugatnémet húshibrid A cibakházi Vörös Csil­lag Tsz tavaly májusban kezdte meg a nyugatnémet Lohmann-cég által létreho­zott húshibrid csirkéik te­nyésztését Az új fajtát a fehér, rózsástarajú kakasok és a sárga tyúkok kereszte­zéséből tenyésztették ki. A leszármazottak fehér-sárga cirmos tollaza úak és szin­tén rózsás tarajúak. Rendkívül nagy előnyük, hogy gyorsan fejlődnek, a koncentrált takarmányt jól értékesítik. A tapasztalatok szerint kilenc hetes koruk­ra az 1,60 kilós súlyt is el­érhetik. A húshibrid fajta azonban igényes. Fertőzés­mentes és gondosan tisztí­tott helyen szabad tartam. Az új nyugatnémet fajtát a Bábolnai Állami Gazda­ságban szaporítják nálunk. A legjobb baromfitenyésztő gazdaságokat — így a ci- bakháziakat is — ők bízták meg a neveléssel. Tavaly három csoportot neveltek fel a Vörös Csil­lag Tsz-ben, csaknem 24 ezret. Valamennyit kilenc hetes korban adták le. 1,17 kilogrammos átlagsúlyban. Az elhullás minimális volt. mindössze 1,1 százalékos Egy kiló húst 2.90 kilo­gramm takarmányból állí­tottak elő. BÍC7Ó Dezső fő- állattenyésztő mondta el: — Legjobb a harmadik turnus volt. Ezeknél 0,7 százalékos volt az elhul­lás, az átlagsúly 1,27 kilo­gramm. — Végeztek-e gazdaságos- sági számítást? — Még az első csoport­nál. Egy kiló csirkét 14.85 forintért állítottunk elő. El­adáskor 25 forintot kapunk értük. — Más fajtájuk is volt? — Igen, először sárga­magyart tartottunk. Kilenc- ezernyolcszázból 3,2 száza­lékos volt az elhullás Csak­nem 12 hét kellett ahhoz, hogy 95 dekásak leevenek. Láthatja: a különbség óriási. A baromfitenyésztés igen jövedelmező ágazat Cihá­kon. Tavaly több mint egy­millió forint árbevételük volt belőle. Az új 10 ezrc-s ól éoítési költsége gyorsan megtérül. A tanyaközpontban meg­látogattuk a csirketelepet. Gondosan vigyáznak itt az előírásokra. Klóros vízben kezet mostunk és belelép­tünk a fertőtlenítő porba is. A főállattenyésztő bemu­tatta a gondozókat. Megle­pő, hogy sok a férfi — Lu­kács János, Fer^nczi Mi­hály és Kiszely Béla. — Ám a munkacsapatot öz­vegy Ambrus Jánosné ve­zeti. Mindannyian lelkiis­meretesen do1goznak. A fő állattenyésztő örömhírt Kö­zölt a gondozókkal: — A tavalyi jó munkáju­kért a napokban ezer-eze1 forint prémiumot kapnak Megnéztük az állományt Szép látvány a hatalmas épületben a nyolcezer fe­hér-sárga cirmos csirke Az egyik gondozó találom­ra két csirkét fog meg és mérlegre teszi őket. Az egyik 65, a másik 70 deka, Kiváló eredmény ez öt hét alatt. A főállattenyésztő meg­jegyezte: — Ennél a turnusnál to­vább javul a gazdaságos­ság. Az ól tágas, bent kelle­mes meleg van. A kazánt olcsón, szinte filléres nád­hulladékkal fűtik. Ehhez kellenek a férfiak. Bár az épület új, felsze­relése nem a legkorszerűbb. — Az idén öniíatókat és ventillátorokat szerelünk fel — mondta a kísérőm.— Később önetetőket is. Tavaly három volt, az idén öt turnust fogadnak a Lohmann-féle hibrid csir­kékből. A váltások között gondosan meszelnek, fer­tőtlenítenek. A fajta kiváló, tartása gazdaságos. Ám a nevelés nagy szakértelmet és lelkiismeretességet kí­ván. S ezek egyike sem hiányzik a cibakház! Vö­rös Csillag Tsz-ben. — m. 1. — Egy érdekes kísérlet nyomán Nő a gépkocsivezetők felelőssége lavul a szállítás szervezése Csökken az önköltség Rövidebb lesz a munkaidő Az állami autóközleke­déssel együtt nőtt fel az a helytelen gyakorlat — ami főleg az állandó kapa­citáshiánnyal magvarázható —, hogy a járműveket min­denképpen foglalkoztatni kell. Az üzemképes gép­kocsikat akkor is munkába küldték, ha éppen csak egy jogosítvánnyal rendelkező motorszerelő volt kéznél. A gyors és lényegében meg­gondolatlan intézkedések nem maradtak következ­mények nélkül. A sebtében vagy egyáltalán át nem vett autót a váltó néhány napig „kimozgatta”, majd utána rendszerint a javító- műhelybe vitte. A műszaki szakszolgálat legtöbbször nem tudta meg­állapítani, ki a felelős: a váltó vagy a szerszámkönyv szerinti tulajdonos. így könnyen elburjánzott a közlekedési vállalatoknál a nemtörődömség, az önkölt­ség pedig állandóan növe­kedett. Az erőltetett gépkocsi - foglalkoztatás nem hozta meg a várt eredményeket, bár a több gépkocsi na­gyobb teljesítmény elv alapján az. abszolút meny- nviségi mutatók javultak, de a termelékenység, a gazdaságosság nem foko­zódott. A szolnoki 7-es számú Autóközlekedési Vállalat vezetői felismerték ezeket a káros tüneteket, s meg­szüntetésükre érdekes kí­sérlethez folyamodtak, ame­lyet ..egy gépkocsi állandó vezető” rendszernek nevez­tek el. Tavaly néhány ki- rendeltségüknél megpróbál­koztak ennek bevezetésével. Az eredmények biztatóak voltak, s ezért elhatározták, hogy az idén az egész vál­lalatra kiterjesztik. A kísérleti rendszer lé­nyege: a járművet a gép­kocsi ^vezető szocialista tu­lajdonba veszi át és rend­szeresen, valamennyi mun­kanapom csak 6 dolgozik vele. Az új rendszer növeli a gépkocsivezető felelősségét. A gondatlanságól, nemtörő­dömségből adódó károkért neki kell vállalnia a kö­vetkezményeket. Fontos tényező ebben a rendszerben az ésszerű munkanormák kialakítása is. A fárasztó és veszélyes gépkocsivezetés nem a munkaidő nyújtását, hanem éppen csökkentését igényli. S az új rendszerben a dolgozók számára éppen ez az előny érvényesül. esett erről. Azt mondhatná valaki, mire kell ez a sok szóbeszéd, ami elmúlt azon már úgysem lehet változ­tatni. Mégsem feleslegesek e beszélgetések, mert a zár­számadásra való készülő­déssel egyidőben az idői tervekre is gondolni kell S ezért helyes, ha minél több ember véleményét megismerik, megvitatják a továbbjutás hogyanját. Az elmúlt esztendő tapaszta­lataiból tanulságokat von­hatnak le. Ezt teszi a fél­száz kommunistát számláló pártszervezet is. Január elején a pártcsoport bizal­miakkal tanácskoztak, a kö­zelmúltban pedig a munka­helyeken és egyéb módon tartott kisgyűléseken a szö­vetkezeti gazdk 10—25 fős csoportjaival beszélgettek a közös gaz 'g vezetői. — Sok hasznos észrevétel és javaslat gyűlt már ösz- sze tarsolyunkban — mond­ta Rónyai László, a tsz párttitkára. — Ez meg­könnyíti a zárszámadást megelőző párttaggyűlésünk beszámolójának összeállítá­sát is. Alapszervezetünk képletesen szólva szintén zárszámadást tart. Értékel­jük. miként sikerült való- raváltani éves politikai in­tézkedési tervüket Az abban rögzített feladatok az állattenyésztésben 1963- ban elkövetett hibák kija­vítását célozták. Erre össz­pontosítottuk erőnket, fi­gyelmünket. S most sike­rekről adhatunk számot. A javaslatunkra megtett in­tézkedések. a he vés prem zrlás. s nem utolsósorban az ál­lattenyésztésben dolgozó párttagok példamutatása a tervek túltoliesítését ered­ményezte. Tejből az egy tehénre tervezett 2200 liter helyett elértük a 2400 litert. Császár Rudolf kommunis­ta tehenész az egyes istál­lóban harmadmagával dol­gozik. Sikeresen növelték a hozamokat, s az állatok ánoiására. a rendre, tiszta­ságra is nagy gondot for­dítottak. — Baromfigondozóink 18 ezer csibét, .3000 pulykát neveltek fel csekély elhul­lással. Egy kilogramm hús előállítására 3.20—3.50 Ki­logramm takarmányt hasz­náltak fel. A törzsbarom­fit gondozó Bállá Istvánná pártcsoport bizalmi, mun­katársaival együtt arra tett ígéretet, hogy túlteljesítik az egy tyúkra tervezett to­jáshozamot. — Beszélgető partnereink őszintén megmondták: el­ismerik, hogy nem volt hiábavaló mindaz, amit az állattenyésztésért tettünk. De azt hibaként rótták fel, hogy a növénytermesztésről elfeledkeztünk. Ha követ­kezetesebb, határozottabb a vezetés — s ezt a párt­vezetőségre és magamra is értem — megoldhattuk vol­na a rizs gyorsabb betaka­rítását. E munka elhúzó­dása viszont mintegy 500 ezer forintos veszteséget okozott. Megszívlelendő te­hát az a javaslat, amit sok ember kifejtett, hogy job­ban törődjünk az arányok­kal, vagyis jusson erőnk az állattenyésztés és nö­vénytermesztés párhuzamos fejlesztésére. — Többen munkaszerve­zeti dolgokat bíráltak. Sok igazság van abban, hogy esetenként az .állattenyész­tők is többet törődtek ré­szes területükkel, mint a jószággal. Talán az ő se­gítségük nélkül is elboldo­gulunk a növényápolással, betakarítással, ha bátrab­ban alkalmazzuk például a kukorica vegyszeres gyomir­tását, s lehetőségeink sze­rint vásárlással is növeljük a betakarító gépek és szál­lító járművek számát. Sok hasznos és meg gór do! ondó észrevételt és javaslatot tettek mái eddig is a mesterszállási gazdák. A pártszervezet a közgyűlésre való szervezést is felhasználja a vélemény- cserére. Ismerje mindenki hol tartanak, mit tervez­nek. S hogy a számokat is észben tarthassák, a zár­számadás legfontosabb ada­tait írásos anyagban bo­csátják a tsz-tágok rendel­kezésére. Ezzel is azt kí­vánják elősegíteni, hogy gazdaként szóljanak a meg­valósított, s a még előttük álló feladatokhoz. N. K. Diákok munkapad mellett Az Általános Szerelőipari KTSZ egyik kis műhelyé­ben vagyunk, Karcagon. Lovas Sándor brigádvezető megkísérel bevezetni ben­nünket a parti csatlakozó rejtelmeibe. Ez egy kap­csolószekrény, ebből kap­ják a világítási, fűtési ára­mot a hajók, ha a part mellett állnak. Sajnos a magyarázat után sem tu­dunk többet róla, mint a2 A postás-szalís^epyezet központi vezetőségének ütése Csütörtökön ülést tartott a postások szakszervezeté­nek központi vezetősége. Dr. Zsuffa Szabolcs, a szakszervezet főtitkára be­számolójában elmondotta, hogy az idén a posta terve 4.6 százalékkal magasabb a tavalyinál, s 1,6 százalé­kos önköltségcsökkentést ír elő. A múlt évi beruházá­si összeg 75 S7ízaiák5t kap­ta a posta, a legfontosabb feladatának a folyamatban lévő beruházások mielőbbi befejezését tekinti. Várható­an a következő hónapokban már 150 új naplózógép, tíz fémpénz-számláló automa­ta, 8 bélyegzőgép segíti a postások munkáját. A ta­valyi háromszázzal szem­ben az idén ötszáz bályeg- árusító automatát helyez­nek üzembe, A posta igyekszik jobban alkalmazkodni a közönség, a népgazdaság igényeihez. Ennek érdekében egyebek között a jövő hónapban felülvizsgálják a postahiva­talok szolgálati rendjét. A nemrég életbeléptetett távbeszélő díjszabás módo­sítás lehetővé teszi s ezért javasolják, hogy a nyilvá­nos állomásokat ne érmé­vel. hanem forintossal mű­ködtessék. Az idei érmebe­szerzés összegéből mintegv ezer telefonfülkében lehet­ne átalakítani az érmés automatát forintossá. elején. Annál jobban értik azok a diákok, akik mór hosszú ideje dolgoznak a hajók kényes, bonyolult elektromos alkatrészei kö­zött. Tóth Endre és Tóth János szakmunkások el is mondják, megszokták, meg­szerették azokat a fiúkat, akik a gimnázium diákjai­ként minden kedden náluk részesülnek szakmai elő­képzésben. Gyanakodva né­zünk rájuk: ném frázis ez? Hévvel bizonygatják, hogy szó sincs róla. Keddre min­dig előkészítik azokat az egyszerű munkákat, amit a fiúk is elvégezhetnek és állandóan instruálják őket. — Jó gyerek ez, nagyon jó gyerek, ilyet még nem is láttam, mondja Tóth János Veremes Gyurkára. — Olyan munkákat adunk nekik, amit elvégez­hetnek és segítenek is vele. Szóval jól érzik magukat velünk, meg mi is — ezt Tóth Endre mondja. Itt nincs baj a szakmai előképzéssel, szívvel csi­nálják.

Next

/
Thumbnails
Contents