Szolnok Megyei Néplap, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
1 991 December 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szorul a hurok Olomszurke felhők takarják az eget. A felkelő nap ádáz küzdelmet vív a vastag felhőtakaróval. Szorosan egymás mellett ülünk a \7ontató pótkocsiján. Ki egy nyaláb szalmán, ki az egyik nyúlketrecen. A hangulat kitűnő. Az izgalom, vagy a forraltbor miatt? Mindegy. Élőnyulat mennek fogni a szajoli vadásztársaság tagjai. Ma a hálókon a sor, a vállakon csüngő puskák csak a célt szentesítik. Törökszentmiklós határában egy gyümölcsös mellett hirtelen megáll a vontató. Egy pillanat alatt ellepi a diáksereg a pótkocsit. ök lesznek a nap hősed. Éles kiáltásaikra és szántóföldi „sétájukra” nagyobb szükség lesz most, mint a puskákra* IRÁNT A KIFESZÍTETT HÁLÓ Megérkeztünk a kiszea laktanyában — Mónika vagyok én már magam is fel tudok öltözni. A répaf öldtől Franciaországig rád. Rá nem vonatkozik a vadászati tilalom* PARLEZ VOUS FRANCAISE, MONSIEUR? Véget ért a hajtás. — A kifeszített hálók mellett ketrecek sorakoznak. Riadt szemmel pislognak a „foglyok”, az élve elfogott nyu- lak. Pedig nem kell félteniük az életüket. Franciaországba utaznak, ahol egy „kisasszony” vagy „úr” várja őket. És a nyugateurópai földeken hamar megkötődik a frigy. — Parlez vous francaise, Monsieur? — kérdezi az egyik diák a remegő nyu- | laktól — beszél ön fran- | ciául uram? A többiek jói : nevetnek. A vadászok is elégedettek. Tizennyolc dollárt kap a MAVAD, egy- egy élőnyúlért. A SzolnoK megyei vadásztársaságok 2? ezerre szerződtek. Jól jön a pénz a szajoliaknak is. A fáradt, de elégedett diáksereg már a pótkocsin oszt és szoroz. Négy forint az órabér. Ismét gazdagodott az osztálypénztár. Tóth László — Kiszöktem a szobából, s most innen a konyhaablakból figyeljük én és a maci: — jön-e már a Yélaoó? Autót, meg csokit kértem tőle! Vajon elhozza? meít területre. Elindulunk a* országút mentén. Ahogy fogynak a százméterek, úgy fogynak a hajtők is. A fővadász 50—60 méterenként megállít egy-egy hajtót* — Ne menjetek túl közel egymáshoz, de távolabb sem, mert kitör a nyúl, — mondja mindegyiknek. A nagy répatábla közepén távol az úttól, apró pontok mozognak. A hálókat innen alig lehet látni. A mozgó alakok, a hálókat őrző vadászok. Egy óra múlva velük találkozunk. Éles kiáltás csattan a távolból: indulj! Végigpásztázom szememmel a mezőt. Most látni csak, mennyi hajtó van. Legalább egy kilométer átmérőjű láncot alkotnak. A piros arcú, harcias kedvű diákok között egy- egy vadász lépked. Kézben a duplacsövű. Készenlétben, ha valamelyik nyúl kitörne. Középkorú, napbarnított arcú férfi siet utánunk. — Egy lapos öveget húz ki viharkabátja zsebéből, kisüsti pálinka van benne. Én is meghúzom... Két percig szótlanul meredek magam elé. Ok ia erősen köszörülik torkukat. Nem lesz a duplacsövű négy csövű? A napos élkiáltotta magát: — Sós honvéd, hozzám! A katona úgy pattant fel helyéről, mintha az egész ember csak rugóból lenne-. Amilyen katonásan csak tudott, jelentkezett. A napos közölte vele, hog” látogatója van. A kővetkező én voltam. Elügyetlenkedtem a tisztelgést és a napos visz- szaküldött „sakkozni”. De milyen sakkozás volt az. Egy vödör hidegvíz, egy ruhadarab és egy nagyterem mozaiklappal. A megismételt jelentkezésem sem sikerült. — Látogatási idő után jelentkezzen nálam — dörögte a „kisisten”, s én pedig rohantam szüléimhez. Karácsony volt akkor Is. Az első napon volt látogatóm, a másodikon már mosdó- és WC-ügyeletes voltam. Ez abból állt, hogy én takarítottam. Irigykedve gondoltam a civilekre, akiknek nem kell sakkozni és esetleg csak arra ügyelni, hogy el ne rontsák gyomrukat Ennek több mint tíz évs már. De mint ahogyan akkor hihetetlennek tűnt a felszabadulás előtti katonakarácsony, olyannak tűnik a tíz év előtti, amikor ma televízió, színház küiönbözr szórakoztató játék ‘eszi otthonossá a katonák karácsonyát A Fürst Sándor laktanyában Ozsgyán Mihály tiszt elvtárssal, Szép Károly őrvezetővel és Váradi László újonccal besszélge- tek. Miről? Az ünnepről, a készülődésről. Mit csinálnak az újoncok 1904 karácsonyán? — Már 24-én este kezdődik az ünnepség — kezdte Ozsgyán Mihály. — A KISZ-t bíztuk meg a szervezéssel. Ezen az estén fenyőfát díszítünk. Minden alapszerv vett magának egy kis fenyőt, díszt, szaloncukrot — Persze, nem a ml pénzünkön — kapcsolódik a beszélgetésbe Váradi honvéd. —- Kaptunk rá pénzt A folytatás ismét Ozsgyán Mihályé, aki az egység KISZ-titkára. — Az ünnep első napján „Ki mit tud?” vetélkedőt rendezünk. Akinek látogatója lesz, az családjával le hét. A vetélkedő után zenekarunk tánczenével szórakoztatja a katonákat és a vendégeket És ha valakinek kedve támad, táncolhat is* délután négy óráig. A többit már közösen mondják el. Van mit hiszen vidám, szórakoztató illemtan délután, asztali t« nisz-, rex-, biliárdverseny szerepel a programban. Még sakkozhatnak is, de jóval kisebb táblán, mint én valamikor. Ezenkívül minden kis egységnél van televízió. Ügy tervezik, hogy egy kétrészes filmet vetítenek, többen pedig színházba mennek. — Hagyomány már ez nálunk — «ásói közbe most már egyedül Szép Károly, az „öregkatona”. Egy éve én is itt töltöttem a karácsonyt Ha egyenruha nem lett volna rajtam, észre sem veszem, hogy katona vagvok. —• És az idén? — Szabadságban reménykedem. De azért kijövök a2 ünnepek alatt. Zenekari ag vagyok, segítek a többieknek. Váradi Lászlónak első karácsonya, melyet nem szüleivel tölt ö az ünnepi program egyik szervezője. Fő gondja, hogy mindenki jól érezze majd magát Azért Ujut néki is az egyéni örömből. Várja szüleit, s talán a menyasszonyjelöl*, is vélük jön. Bár őt a 23-i eskütételre várja. Azt írtam néhány sorral előbb: katona-karácsony. A jelzőt nyugodtan elhagyhatom: a Fürst Sándor laktanyában egy nagy család karácsonyt ünnepet M. J. Ugye ez látszik a képről is? — Gyorsan, gyorsan fürödjünk. Aztán anyu felöltöztet, hogy mire itt lesz Télapó kész legyek —- Nem — mondják neTÉLAPÓT VÁ R 1 UK Izgatottan várjuk, hogy megszólaljon \ kis csengő, s a fenyőfa alatt megleljük Télapó sok sok ajándékát. Ezért hát kő. szültünk, hogy szépek legyünk mire jön. vetve. — Ez csak segíti a pontos célzást* SALTO MORTALE, AVAGY BUKFENC A BARÁZDÁBAN A vidám diáksereg kiabálása megtette a hatását. Megrémült nyulak rohannak toronyiránt, vagy a hálók felé. Egy fél perc múlva már visszafelé futnak, mert egy hajtócsoport visszariasztotta őket. Csak a hálók felé szabad az út. Némelyik tapsifüles megpróbálja a lehetetlent és kitör a hajtok gyűrűjéből. Néhányszor sikerül Is. különösen ott, ahol háromnégy lány egy kupacban te- re-ferél. Hol itt, hol ott csattan a puska. Ha már élve nem tudják elfogni, legalább lelövik. Ügy látszik, a pálinka tényleg növeli a célzási készséget, mert egymás után bukfenceznek a nyulak. Száz-kétszáz méterenként fácánok repülnek fel, nagy szárny csattog tatással. Csak a tyúkok repülnek d, a kakas ott maindjárt jón a férjem, várja meg. Főzök addig egy feketét, t f- mondok egy történetet. Nem máétól hallottam, velem, azaz velünk történt. Ha érdekes, írja meg. Tegyen hozzá, vagy vegyen el belőle, mindegy. Csak a neminket ne írja bele. És még fő a fekete, 6 is leül, s beszélni kezd. Életükről... A főiskolán ismerkedtünk meg. Mindketten pedagógusnak készültünk. Férjem az utolsó évet, én a másodikat végeztem. Megszerettük egymást, s most egy iskolában tanítunk. Együtt járunk haza. Egy évig boldogan, teljes megértésben éltünk, amikor egy harmadik személy megbontotta a családi harmóniát. Hogy is történt? Levelet pörkölő meleg szeptemberi napon léptem először tanterembe úgy. hogy most már nem engem tanítanak, hanem én nevelem a gyerekeket. Vidáman, könnyű szívvel és ambícióval telve kezdtem a munkához. Méltó akartam lenni férjemhez, aki ekkor már kozmegoecsülésnek örvendett. A gyerekek is hamar megszerettek. Az év végi bizonyítványosztás után pedig a szülők mondogatták: helyre egy kislány, ez a fiatal teremtés. Megzabolázta a nagy kamaszokat, t a jegyük sent romlott Pedig nem voltam szigorúbb, mint a többi tanító. Szerettem a gyerekeket Különösen az apróságok között forgolódtam sokat. Jól ismertek a gyermekotthon lakói is. Egy év alatt népszerűségből utólértem férjemet Esténként még mindig az egyetemi évek alatt kiteljesedett szerelem melegsége tette barátságossá otthonunkat. Tervezgettünk, új bútordarabok kerültek a szobába, s már arra is gondolhattunk, hogy egy kis autót veszünk. legalább szüleinket is többször meglátogathatjuk — mondogattuk, Bár szerettük volna, ha egy gyermek is megpecsételi frigyünket, de tanulni akartunk, hogy a kollégáktól se maradjunk eU És ekkor jött Béla, Szőke, göndör haja volt. Sötétkék szeme olyan, mint a mély kút. Aki egyszer belenézett, örökre rabja maradt. Én sem tudtam hatása alól szabadulni. A gyermekotthonban ismertem meg. Ott játszadozott a többi gyerek között, a maga három évével. Ha megjelentem, apró lábaival gyorsan hozzám futott, A kis árva észrevétlenül lopó- zott szívembe és kitörölhetetlenül ott i$ maradt. Ha elfoglaltságom miatt egykét napon nem tudtam elmenni, Béla követelte „anyukát”. A nyári szünetben pedig valósággal beteg lett. — Itt hagyott anyuka. — mondogatta a nevelőknek, akik, hogy meggyógyítsák, kutattak az anya után. Csakhogy azt az anyát keresték, aki Bélát még csecsemőkorában elhagyta. Nem találták. Nagy volt a meglepetés, amikor szép temberben ismét megjelentem és a lázrózsás gyermek arcán mosoly jelent meg. hogy aztán sírásra görbülő szájából kicsússzon a kérdés: — Hát mégis visszajöttél, anyuka7 Magammal vittem. — Vendépet hoztam — szóltam férjemnek, — Mondd meg ennek a bácsinak, ki vagyok. — Anyuka, A férjem, látva örömömet, velem együtt becéz- gette a gyermeket, Űj bútor került a régiek mellé: egy kiságy. Egy ideig még teljes volt a boldogság. Bér Béla nappal még a gyermekotthonban játszadozott, hiszen az örökbefogadás hivatalos része még nem intéződött el, de este már hárman voltunk otthon. Jó volt így együtt, de egyre kevesebb időnk maradt egymással törődni. Elmaradtak az esti tervezne- tések, lemondtunk a gépkocsiról is. A férjem féltékennyé lett. Nem haragudott Bélára, de kedvét szeg. te, hogy kizökkentett bennünket a harmonikus családi életből. Magába zárkózott. A régi kedvessége is elmúlt. Időm lefoglalta a gyermek, s nem vettem észre, hogy lassan ethldegülünk egymástól, Egyszer elmentünk látogatóba szüléimhez. Hosszai volt az út, a gyermeket nem vihettük magunkkal, A szomszédban hagytuk. Játék közben eltörte a lábát. Késfl éjjel érkeztünk haza. Bélát nem találtuk a szomszédban. A kórhéíhan feküdt. Férjem, aki eddig közömbösen viselkedett « gyermekkel szemben, taxiért szaladt. Nem számított a pénz. F.gy óra múlva ott álltunk kisfiúnk ágya mellett. Béla felnézett, szemében kérdő volt. a kerekség, puka, hát te is itt vagy? — Először szólította így férjemet. Béla azóta elhagyta már a kórházi ágyat, és ismét hárman vagyunk itthon, ahol újra barátságos meleg van. Esténként megint úgy tervezgetünk, mint. régcn és a költségvetésben mindig Béla az első. S most már az örökbefogadás is elintéződött. — Hát így volt — fejezte be a történetet, majd a másik szobába vezetett — itt van 6! A kiságyban pedig az igazak álmát aludta egy szőke, göndörhajú négyéves gyerek. Majnár JóuT ránc Apuka, te is itt vagy ?
