Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-15 / 268. szám

4 SZOLNOK MEGYEINFPLAr 1964. november 15. Változások a megyei labdarúgó bajnokság rendszerében ? I A kiesésről, o feljebbjutásrél, a tartalókcsapetok jövőjéről nyilatkozik a szövetség elnöke Befejeződött az NB II., az NB III. és ma van az utolsó fordulója a megyei I. osztálynak. A bajnoki cím már itt is eldőlt, hiszen a Szolnoki Kilián már behozhatatlanul vezet. Nem tisztázott azonban, hogy melyek lesznek és főképp, hányán lesznek a kieső csapatok. A megyei bajnokság ezenkívül is sok kér­désre ezideig nem adott megnyugtató választ. Felke­restük Szentesi Károlyt, a megyei TS labdarúgó szak- szövetségének elnökét, aki a következőket mondotta: Antikor a bírói ianífják Nemzetközi játékvezetők továbbképzése szolnoki résztvevővel — A megye labdarúgó- sportjának fejlődését bizo­nyítja, hogy a Jászberényi Lehel az NB I/B-be, a Martfű pedig az NB II-be került — Volt-e fejlődés a me­gyei bajnokságban? — Igen, különösen ta­vasszal. A legtöbb együttes jól rajtolt, közülük is ki­emelkedően a Jászárokszál- iás és a Kunszentmártoni Vörös Meteor. A bajnokság második felére viszont pont az élenjárók között volt visszaesés. A Jászárokszál- lás, véleményem szerint vezetési hiba miatt esett vissza és a kunszentmárto­niak sem tudták megismé­telni tavaszi bravúros tel­jesítményüket, amikor ve­retlenek voltak. Nagyon jól hajrázott Tiszaföldvár, amely a tavaszi hatodik helyről jött fel a máso­dikra. — Mi lesz a Jászldsér sorsa? Az elmúlt vasárnap már negyedik alkalommal nem utazott el kisorsolt mérkőzésére. — A szabályok értelmé­ben négyszeri távolmaradás után törölni kell a bajnok­ságból a vétkes csapatot, így járt most Jószkisér is. Töröltük a bajnokságból és jövőre csak a II. osztályban indulhat — A bajnoki év tapaszta­latai. alapján várhat ó-t Változás a bajnoki rend­szerben? — A közeljövőben tart elnökségi ülést szakszövet­ségünk és ezen több válto­zást kívánunk jóváhagyni. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a megyei bajnok­ságból kiemeljük a tarta­lékcsapatokat és azok ré­szére külön bajnokságot rendezünk. A Lehel, az MTE, a MÁV, a Martfű, a Jászberényi Vasas, a Me­zőtúri Honvéd és a Szolno­ki Honvéd tartalékegyütte. sei külön bajnokságban in­dulnának, természetesen if­júsági csapataikkal együtt, ha kell kétszer kétfordulós rendszerben. — Ez végre megoldást je. lentene az NB UI-asok if- júságiainak foglalkoztatá­sára is. A megyei bajnok­ság jelenlegi rendszeréből viszont így három csapat elkerül. Milyen lesz ezek szerint 1965-ben a megyei 1. osztály? — Jelenleg a tartaléko­kon kívül 15 csapat van eb­ben az osztályban. Közülük kizártuk a Jászkisért, az előbb említett okok miatt. A Szolnoki Honvéd az NB IH-ba jutott, helyette vi­szont jött a Törökszentmik­lósi Vasas. A meglévő ti­zennégyhez a II. osztály két csoportgvőztese kerül­ne és így 1965-ben tizenha­tos létszámmal indulna a megyei I. osztály. Tehát nem lesz kieső most a baj. nokság végén. — A szakszövetség elnök­sége a bajnokság folya­mán sportszerüségi versenyt is hirdetett. Mi ezzel a helyzet? — Ezt nyilvántartjuk és az utolsó forduló után érté­keljük. A megyei I. osztály­ban és a megyei II. osztály mindkét csoportjában a „legsportszerűbb labdarúgó csapat”-nak serleget adunk. A megyei labdarúgó szak­szövetség, a KISZ megye­bizottság és a Szolnok me­gyei Néplap ajánlott fel a versenykiíráskor serleget. Ezek ünnepélyes átadásá­val fejeződik be az 1964. évi megyei labdarúgó baj­nokság. — egy — Félméter széles fehér kar­ton, apró kockákra vonalaz­va. Balról jobbra Szolnok város sportegyesületeinek nevét, címét é6 egyéb ada­tait tartalmazza- Készítője és gondozója — Tóth Béla, a városi testnevelési és sport- szövetség társadalmi mun­kása — magyarázza, hogy ez a számrengeteg mennyi ér­dekességet takar. A karton a város soprtlé- tesítményeinek tulajdonjogát méri fel és rendszerezi. Meg­tudhatjuk belőle, hogy je­lenleg 12 labdarúgó pálya van a megyeszékhelyen- Eb­ből három a Palotai Állami Gazdaság területén- Onnan bérli a cukorgyár, a gépja­vító és a vegyiművek- A bútorgyár pályája a Könnyű­ipari Minisztériumé. Nincs telekkönyve például a tabáni pályának. Ez hiva­talosan „köztér”-en van. Leg­régebben a MÁV és a Vas­utas pályákat államosították — 1932-ben, legutóbb az MTE Délibáb úti pályáját 1947- ben. Ez addig magánterület volt — házhely. Tizenkét pálya, de elkelne a duplája is- A Vasutas pá­lyát jelenelg négy egyesület is bérli, ez a városban a leg­terheltebb- Naponta délelőtt — délután rúgják rajta a labdát. Ez persze meg is lát­szik a talaján, arról nem is szólva, hogy a két öltözője vasúti kocsiból van. A 12 pálya felén nincs megfelelő öltöző és mellék- helyiség- Nyole pályán nincs ivóvíz! .negtisztelg küldetés előtt áll Horváth Lajos nemzet­közi labdarúgó játékveze­tőnk. A nyugatnémetorszá- gi Henöf-ben sorrakerülö nemzetköz# labdarúgó já­tékvezetők továbbképzésén a magyar játékvezető gár­dát képviseli. Ilyen tovább­képzés ezideig még nem volt, tehát az érdekelt fél — Horváth Lajos — naay érdeklődéssel készül az útra. — Magyarországot ketten Feltűnően kevés a város­ban a kézilabda pálya, — mindössze három. Kosárlab­da pályája viszont egyetlen sportegyesületnek sincs, csal: az iskoláknak. Hiányzik a városból a motor, a kerék­pár, az ijjász pálya. Szabad­téri röplabda pálya viszont kilenc is van. Furcsa, de a sporttelepek közül csak a MÁV és az MTE van meg­felelően bekerítve- Ezt a felmérést most a megye minden városában, községében elvégzik és ez­után döntik el, hogy melyik­re milyen javítás, korszerű­sítés vár. A munkát minde­nütt a sportszövetségek tár­sadalmi munkásai végzik sok Szorgalommal, türelemmel és hozzáértéssel. — 6 —!9 Szombati eredmény: Szolnoki MÁV öregfiuk— Debreceni VSC öregfiúk 4:3. Lafodarúgómérkőzés. A megyei 5 birkózó szak­szövetség rendezésében ma délelőtt 10.30 órakor a szolnoki SágVári művelődé­si házban dől el, hogy a Szolnoki MÁV vagy a Szolnoki Kilián birkózó képviseljük — mondotta. — Major István, a Játékveze­tő Bizottság elnöke, mint elméleti szakember és én, mint játékvezető. A to­vábbképzés november 19— 22-ig tart és jelen lesznek Európa legjobb játékveze­tői. — Miről lesz ott sző? — Részletes programot nem kaptunk, de gondo­lom, hogy az elmúlt idő­szak játékvezetői tapaszta­latairól. — Van eltérés az egyes nemzetek játékvezetői fel­fogása között? — Nekünk sokat lehet ta­nulni a nyugateurópai já­tékvezetőktől a kemény já­ték elbírálásában, ők már jól megítélik, hogy mikor kemény és mikor durva a játék. Á lesszabályok alkal­mazásában viszont nekünk, magyaroknak van már nagy gyakorlatunk; — Az idén már több kül­földi útja volt. Ez hánya­dik? — Négy éve vagyok FI­FA bíró. Ez idő alatt húsz alkalommal voltam külföl­dön. 1964-ben eddig öt mér­kőzésen működtem közre külföldön. A londoni Vemb- ley stadionban az Anglia— Uruguay mérkőzésen vol­tam partjelző, vezettem a Bologna—Anderlecht, a Szarajevó—Slovan Bratis­lava találkozókat és part­jelző voltam a Svájc— Olaszország és az Auszt­ria—Jugoszlávia nemzetkö­zi mérkőzéseken. Mostani utamon pedig nem én fú­jom a sípot, hanem nekünk játékvezetőknek szól a fel­harsanó fütty. Remélem, így is megállóm a helyem. csapata jut az NB II-ért folyó osztályozóba. Az első fordulóban, ame­lyet szabadfogásban ren­deztek 4:4-es döntetlen eredmény született. A mai kötöttfogású verseny győz­tese már az osztályozóba kerül; Vasárnapi sportműsor IDEGENBEN SZEREPELNEK A Szolnoki Dózsa vízilab­dázói Budapesten a Vasas ellen. A Szolnoki MÁV NB II-es ökölvívói Kiskunhalason. ASZTALITENISZ A törökszentmiklósi járás versenye. KÉZILABDA A törökszentmiklósi járás versenye. LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: Jász- árokszállás — Nagykunság 14, Molnár, Szó. MTE II—Szó. MÁV II- 14, Höfflinger, Me- zőtúr-Jb- Lehel II- 14, Do­mokos, Tiszaföldvár—Jászjá- kóhalma 14, Klimon, Török­szentmiklósi Fáklya—Szó- Ki­lián 10.30, (Szegedről), Kar­cag—Szó. Cukorgyár 14, (Deb­recenből), Jászapáti — Kun­szentmártoni VM 14, Szávó, Kisújszállás — Kunhegyes 14, (Békéscsabáról). Megyei II. osztály: Tlsza- füred—Mezőtúri H. II.; Ken­deres-Karcagi H., Szó. Elő­re — Rákóczifalva, Tószeg- Kengyel. Szó- Helyiipar—1Ti- szagyenda Túrkeve-Kunma- daras, Fegyvernek—Martfű II., Szászberek—Jb- Honvéd; Öcsöd—Homok, Jászladány— Szó. Vegyiművek. Tiszasüly- Ojszász. Jászfény szaru—Jász- dózsa. Jb- Vasas II—Cibak­háza, Zagyvarékas—Kunszent­mártoni Sp. RÖPLABDA Tisza Kupa. Szolnok, Achim úti iskola tornaterme, 8 6ra­Hétvégi beszélgetés SAKK-ÉLET BESZÉDES SZÁMOK Ki jut az NB II. osztályozójóba? Mindketten azonos szerepkörben játszanak, s he­tek áfa mindketten nagyszerű teljesítményt nyújta­nak. Bejátsszák a pálya egész területét, jó érzékkel szerelnek, ügyesen indítanak támadásokat, melyekben maguk is részt vesznek, sőt sokszor jól irányzott lövé­sekkel fejezik be ezeket. Csontos a Szolnoki MTE, Józsa a Szolnoki MÁV színeiben az 5-ös mezt húzza magára a mérkőzések előtt. De mit mondanak mind­erről maguk a főszereplők? — Cegléden, a Postás csa­patában kezdtem, innen ifjúsági játékosként kerül­tem a Vasutashoz. Három­szor nyertük meg Pest me­gye ifjúsági bajnokságát, majd bekerültem az NB II-es csapatba. Sajnos, itt váltakozó szerencsével sze­repeltünk, s mikor másod­szor is kiestünk a másod- osztályból, eljöttem Szol­nokra. — Mindig fedezetet ját­szott? — Kapusként kezdtem, de mikor a kezem súlyo­san megsérült, játszottam jobbhátvédet, később csa­tárt. — Minek tulajdonítja egyenletes, jó teljesítmé­nyét? — Elsősorban a jó erőn­létnek, amit edzéseken le­het megszerezni. Azután az edzőmnek, játékostársaim­nak és a megfelelő körül­ményeknek. Fontosnak tar­tom, hogy a heti edzések­ben legyen egy könnyebb, szórakoztató, játékos jellegű s elengedhetetlen a meg­felelő, kiegyensúlyozott életmód is. — Persze, nem vagyok mindig ilyen formában, előfordulnak visszaesések, hullámvöl­gyek is, de ezeket szeren­csére jó széria követi; — Mi a jó fedezetjáték titka? — A fedezet összekötőka­pocs a védelem és a csa­társor között. Neki van ad­va a legnagyobb játéktér látja, hogy játékostársai közül kinek adja a labdát. Ebből adódik, hogy táma­dásokat tud indítani és be­fejezni kapuralövéssel, vagy góllal. Elengedhetetlen a jó labdakezelés, amit sok gya­CsőHfos Sándorral és Józsa Ferenccel korlással lehet elsajátítani. Edzéseken Sárival félórá­kat is szoktunk adogatni. Példaképem több élvonal­beli játékos, de elsősorban Bozsik, akitől a hátrahúzó cselt tanultam, mikor a magyar válogatott Ceglé­den játszott. Szeretem a hajtós játékot, mert ilyen­kor ki tudom játszani, ami bennem van. — Igaz, hogy elmegy? — Sok helyre hívtak, de úgy érzem, Szolnokon ma­radok a jövő szezonban is. Játékommal szeretném az MTE sikereit növelni. * Józsa Ferenc a kapus ki­vételével valamennyi posz­ton játszott már. Végre meg­találta igazi helyét? — Különböző kiválások miatt kényszermegoldásból szerepeltem több helyen, igazi helyem a fedezetsor­ban van, itt szeretek ját­szani. — Hetek óta igen jól ját­szik. Mi ennek a titka? — Rendszeres edzés, nor­mális életmód, azonkívül a többi játékos segítése. Mér­kőzéseken előfordul, hogy támadáskor túlságosan elő­rehúzódom, ilyenkor az ösz- szekötőnek vissza kell zár­kóznia a védelembe, ösz­tönzött az a vágy is, hogy talán felkerülünk az NB I/B-be, főleg még mikor az első helyen álltunk; — Mi szükséges a jó fe­dezetjátékhoz? — Védekezésben szerelő­készség, majd védekezésből felismerni a gyors táma­dásindítás lehetőségét, pon­tos átadásokkal támadást« dobni a csatárokat. Ha en­gem nem támad senki, fel­vezetem a labdát és 18—20 méterről kapura lövök. Sajnos, az ősszel csak Nagy. bátonyban sikerült egyszer így gólt elérnem. Elenged­hetetlen az edzői tanács megfogadása. Feri bácsi mindig azt mondja, hogy igyekezzünk a labdát gyor­san jó helyre adni, így meg­gyorsítjuk a támadásokat. Meg aztán adottság kér­dése. — Tervei? — Szeretném, ha a csa­pat jövőre bajnokságot nyerne, szeretnék maga­sabb osztályban játszani és továbbra is jó teljesítményt nyújtani; — pataki — Rovatvezető t Palkó Nándor 17. sz. feladvány (Olasz I-től ) a b c d e t q h * Ezekben a hónapokban a csapatbajnokság jelent sakk­eseményt megyénkben. — A résztvevő 12 csapat közül mindössze három egyesület képviseli Szolnok színeit (MTE, Olajbányász, Sparta­cus). Kilenrc sakk-kör pedig a mindinkább feltörő vidékhez tartozik (Jászberény 2 csapat, Karcag, Mezőtúr, Kisújszál­lás, Törökszentmiklós, Üj- szász, Martfű, Szelevény)- — Nemcsak létszámban, hanem minőségben is komoly a vi­dékiek fejlődése, azt az aláb­bi játszma is mutatja, (Szend- rényi újszászi játékos ját­szotta Ragó ellen). Antal védelem 1. e4 d6. 2. Hf3 g6 (2. d4 Hfö, 3. Hc3 g6, 4- Fg5 szo­kásosabb, amely folytatást Ufimeew, vagy Pirc véde­lemnek is neveznek). 3. Hc3 Fg7, 4. Fc4 Hbd7?? (itt 4- - Hf6 szükséges). 5- F:f7ü K:f7 (5. ...Kf8 to­vább tartja a játszmát. Pá­rizs bajnokságáért folyó küz­delemben egy Monosson— Faque játszmában az alábbi történt: 1. e4 d6, 2. d4 Hbd?, 3. Fc4 g6, 4. Hf3 Fg7? 5. F:f7+ K:f7 6. Hg5+ és ve­zérvesztés, vagy mait elke­rülhetetlen. — Játszmánkban hasonló a motívum). 6. Hg5J Kf6 (6- ...Kf8-ra és Ke8-fa He6 is azonnal nyer). 7. Vf3+ Ke5 (Szebb befeje­zés 7. Hd5+— pl. ...K:g5-re 3 lépeses matt, ...Ke5-re d4 matt következne). 8. d41- K:d4, 9. He6+ sötét feladta- Csinos kis „miniatűr” játsz­ma. * Sakkelvek: A támadásról, mint vezérelvről sohasem szabad lemondani. Gyalogosainkkal ne akadá­lyozzuk tisztjeink mozgását. * 16. sz. végjáték megfejtése: 1. b4! h3, 2- a3ü Rg2, 3. Ke3 Ií:h2, 4. Kf2 Khl (,..a5- ré 5. b5 a4, 6. b6 Kht, 7- b7 h2, 8. Kg3 Kgl, 9. b8V hlV, 10. Vbt matt). 5. Kg3! h2, 6. Kf2 a5, 7- a4! ba, 8, a5 nyer-

Next

/
Thumbnails
Contents