Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-09 / 237. szám

i ■am SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. októbftf 9, PÓRULJÁRT BETÖRŐ Mi újság a színházban ? A suboticai Népszínház 1964. október 23., 24., 25-én, péntek, szombat, vasárnap — négy előadásban — Szol­nokon játszik. Előadásra kerül Miroszlav Krleza „Léda” című kétrészes far­sangi éjszakai komédiája, amelyet Virágh Mihály ren­dezett. A jugoszláv vendé­gek (egyébként a színházuk magyar részlege) három na­polt töltenek majd Szolno­kon. Előadásukkal egyide­jűleg a suboticai képzőmű­vészek kiállítását helyezik el a színház előcsarnoká­ban. E vendégjátékot követi majd a szolnoki művészek suboticai vendégszereplése. A „Tragédia’’ utáni be­mutató Seánetár—Behár— Szenes: „Susmus” című ze­nés vígjátéka, amelynek főszerepét vendégként Zách János, a budapesti Vígszínház művésze játssza. A többi szerepeit Szekeres Ilona, Felkai Eszter, Anda- házy Margit, Póisztor Erzsi, Noll István, Gáilfy László, Ujlaky László játsszák, ren­dező Laczkó Mihály. A be­mutatót októbr 30-án tart­ják. „Az ember tragédiája” előadásaira külcinv áriatok­kal jön be Jászberény, Kun­szentmártoni, Kunhegyes közönsége és egy teljes há­zat megvett a jászapáti gimnázium. A Tragédia utolsó előadását október 22-én tartják. Ifjúsága előadásokban Szolnokon is bemutatják a „Ludas Matyi”-t. Az első előadásira október 29-én csütörtökön kerül sor. Október 2-án éjszaka a szolnoki 5. sz. italbolt — más néven Mozdony Fala­tozó — raktárának hátsó ablakánál valaki a rácsot feszegette. Éber emberek észrevették az esetet, és betöréses lopásra gyanakod­va — helyesen —■ azonnal értesítették a rendőrséget, mely a helyszínen tettenér- te Mészáros József szolno­ki lakost, akit előzetes le­tartóztatásba helyeztek. A kenderes! tejcsarnokba 3000—3500 liter tej érkezik be naponta. A tejüzembe szállítás előtt mélyhűtik a tejet. Képünkön: Sípos Gyula a tej zsírtartalmát vizs­gálja Tizenkét diák ­pótmama szolgálattal Szolnokon a VIII. kerü­leti nőtanács egy VII—VIII. általános iskolai osztályt szervezett a Lomb utcai is­kolában. A szervezés ide­jén tizenhármán jelentkez­tek és a megnyitóra tizen- ketten el is jöttek. A jövő héten megkezdik a rendsze­res foglalkozást. A tanuló asszonyok több­sége üzemi dolgozó, de van közöttük háziasszony is. A diákok közül kettő most vár babát, a harmadiknak nemrég született picije. Hogy a tanulásban ez ne le­gyen akadály, a kerületi nőtanács vezetői megszer­vezik a tanítási órák ide­jére a pótmama szolgálatot. Egysínű vasutak a Szovjetunióban A Szovjetunióban az idén új gyorsforgalmi személy­közlekedési eszköz jelenik meg: az egysínű vasút. A villamos egysínű va­sút ötletét Romanov pro­fesszor és Kaskin mérnök vetette fel még 1897-ben. Tervük szerint a Moszkvát Pétervárral összekötő füg­gővasút a 611 kilométeres utat óránkénti 200 kilomé­teres sebességgel tette vol­na meg. A legújabb műszaki meg­oldások alapján végzett számítások szerint az egy­sínű vasút építése nyolc- tízszer olcsóbb, mint a moszkvai földalattié. Az egy utasra számított költ­ségek szerint a függővasút ugyanannyiba kerül, mint a villamos. Az idén kezdték meg az első, 25 kilométer hosszú kísérleti szakasz építését a „kísérleti lakótelep” föld­alatti vasútállomása és a Vnukovói repülőtér között. A futómű vasbetonge­rendán halad, amelyet ugyancsak vasbetonszerke­zetű állványzatok tartanak. A pályasín alatt futó áram­vonalas jármű futóműve biztonságosan körülfogja a sínt. A kocsi alumínium ötvözetekből, műanyagból és törhetetlen üvegből ké­szül. A különböző kitétel­ben készülő kocsik befoga dóképessége negyven-ötven fő. Az állomások vasbeton- szerkezetűek, az utasok ké­nyelmes közlekedését pedig mozgólépcsők és felvonók biztosít* Älf; Megoldáshoz közeledik a gyógyvíz kérdés Elkészült annak a jogsza­bálynak a tervezete, amely hivatva lesz rendet terem­teni gyógyvizeink felhasz­nálásában; Hazánk köztudomás sze­rint rendkívül gazdag gyógyvizekben, de ennek a természeti kincsünknek gya­korlatilag mindeddig nem volt egyedül felelős gazdá­ja. Felhasználásában je­lenleg is pontosan 17 álla­mi főhatóságnak, vagy or­szágos szervnek van bele­szólása, s ezt a jogát ter­mészetesen mindegyik a maga sajátos szempontjai szerint gyakorolja. Most azonban úgy lát­szik, rövidesen sikerül en­nek a helyzetnek véget vet­ni. A Hazafias Népfront- nemrég megalakított BáT- neológiai bizottságának ugyanis az összes érdekel­tek bevonásával sikerült egyeztetni a sokféle szem­pontot, s a most elkészült rendelettervezet már azo­kon az alapelveken épül M, amelyekben nagyjából létrejött az egyetértés. Ma már nincs vita akö­rül, hogy a megfelelő össze­tételű és hőmérsékletű gyógyvizeket elsősorban a gyógyítás szolgálatába kell állítani. Eddig a ter­málvizekre nemcsak drága gyógyfürdőket, — hanem strandokat és tisztasági für­dőket is építettek. Most viszont az az elgondolás ke­rült előtérbe, hogy az or­szág legkülönbözőbb részein újfajta, úgynevezett gyó­gyító jellegű fürdőket kel­lene létesíteni, amelyek sokkal olcsóbban építhetők meg, mint a luxusgyógy­fürdők, de megteremtenék a lehetőséget a mozgásszer­vi betegek tömeges keze­lésére, esetleg a szakorvo­si rendelőintézetek reuma­részlegével összeépítve. A kizárólag tisztasági fürdők és a strandok céljaira az értékes gyógyhatású hévi­zeket csak akkor szabad felhasználni, ha a gyógyá­szat nem tart rájuk igényt A Nap kél: 5.54 h-kor, nyugszik: 17.08 h-kor. A Hold kél: 9.43 li­kőr, nyugszik: 19.09 h-kor. IDÖJÁRASJELENTÉS Várható időjárás: erősen felhős idő. főként délnyuga­ton esőkkel, élénk, helyen­ként erős déli, délnyugati, majd nyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés a nyugati megyékben csök­ken, máshol alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—23 fok között. DÉNES Görög eredetű név, mely az ógörög mitológia Diony­sos (latinul Bacchus) nevű istenétől, a mámor meg­személyesítőjétől, a szőlő- termelés feltalálójától szár­mazik. A görögöknél köz­kedvelt név népszerűségét nyilván a Dionysos-kultusz- nak köszönheti, mely ün­nepek az őrjöngésig fel­fokozott tömegtáncban csú­csosodtak ki. Sőt Athénben ezekből az ünnepi szertar­tásokból alakult ki a szín­játszás. A nyugateurópai nyelvekben Denis, Dennis formában terjedt el. Ná­lunk a Dienesen keresztül (a Dienes, Dénes és Gyenes családnévvé is vált) alakult ki. KOMÁMBAN SORSOL.! A LOTTÖT A lottó 41. heti nyerő­számait október 9-én pén­teken délelőtt 10 órai kez­dettel Komódiban sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Veszélyes játék Hétfőn délután három 9 éves gyerek kiment a Zagy­ván túlra nyúlra vadászni. De nem volt mivel, ezért az egyik gyerek, Ca. I., el­csente édesapja önvédelmi fegyverét. Érteni persze nem értettek hozzá ütö- getni kezdték. A pisztoly el­sült, a lövés a kis H. Csa­bát találta, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szen­vedett. A baleset — és a pisztoly Is — ezúttal sze­rencsésen „sült el”, de vég­ződhetett volna tragikusan is. A történtek minden­esetre okulásul szolgálhat­nak a szülőknek, hogy ne hagyjanak kiskorú gyer­mekeik kezeügyében olyan eszközöket, melyekkel kárt . tehetnek magukban, vagy másokban. — A 7. SZ. AKÖV ez­úton közli az utazóközön­séggel, hogy a 3560/1 Kar­cag vasútállomás—Kossuth tér—Kísérleti Intézet autó­busz vonalon a Kossuth térről 13.35 órakor a Kísér­leti Intézethez induló 74. számú járatot 13 órakor indítják. A Gépállomástól a 3040/365 számú járat kedd és csütörtök kivételé­vel 15.10 órakor indul A Kossuth térről 21.05-kor, és a Kísérteti Intézettől 21.20 órákor visszainduló járatoik forgalmát a keddi napokra is kiterjesztik. SZOLNOK Vörös Csillag: Moszkvai séta­Tisza: Tengeri macska. MÁV: Halhatatlan meló­diák. JÁSZBERÉNY Lehel: Tékozló szív. — TÉLI TÁRLATOT nyitnak a Szolnok megyei képzőművészek december 6-án a szolnoki Damjanich múzeumban. A kiállításra műfajonként öt-öt mű küld­hető be, melyeket novem­ber 2-án 8—16 óráig vesz­nek át a helyszínen. A ki­állításon a zsűri által el­fogadott művekkel bárki részt vehet. — HATVANEZER CSI­BÉT neveltek fel. Illetve értékesítettek eddig a pusz­tamonostor! Búzakalás7 Tsz-ben, s ezzel teljesítet­ték idei csibenevelési ter­vüket. December 2-ára újabb szállítmányt vállal­tak. amely már a jövő évi tervhez kapcsolódik. Szolnok megyei néplap A Maavar Szocialista Mun­káspárt Szoln-'k íhesvet tli- 7ntt»áaa és a Mpavei Tans'-« lama FöszsrkesZtő- Vara# József Kiadta a Szolnok megyéi Tao ki a-in Vállalat Igazgató; Főiemen Latöí Telefon; Szerkesztőség- 20-93 23-23 20-69. Kiadóhivatal: 20—94. Szerkesztósép és Kiadóhiva­tal- Szolnok I sz Irodaház index-szám- 25 068 Szolnok megvet Nvomialoatl Vállalat Felelős vezető» Més7áro« candor KARCAG Déryné: A harmadik ra­kéta­MEDOSZ: A folyó két partján. KISÜ.TSZALLÁS Ady: Élők és holtak I—TT. rész. KUNHEGYES Szabadság: Morál, 1963, K UNSZENTMÁRTON Kőrös: Űri muri. MEZÖTŰR Béke: Epekedő szerelmes. Dózsa: Minden megtörtén­het. Szabadság: Igen. TISZAFÜRED Tisza: A párduc I—II. rész. TOROKSZENTMIKLÖS Dózsa: A matador- TÜRKEVE Vörös Csillag: Szélvihar. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Szín­ház Szolnokon este 7 órakor: Az ember tragédiája­MŰVELŐDÉSI HAZAK: Szolnok, TIT este 8 óra­kor: „Angol és belga múzeu­mokban” címmel — Csalog Zsolt muzeológus vetítettké­pp?) előadást tart­A MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 tn-es középhullámon. Naponta 18.00-19,00 óráig. Menetközben. Jegyiét. — Alföldi krónika. — Hallga­tóink szerkesztették. — Ami­re gondolni kell. Riport. — Hangszerszólók. — Jászsági képek, összeállítás. , TELEVÍZIÓ: 8,05—8,35: Iskola-tv. Fizika, az ált. gimnáziumok II. oszt. számára. Egy test — több erő (ism.) 9,00—9,20: Környezet- ismeret, a vidéki ált. isk. IV- oszt. számára. 9,30: TV Híradó (ism.) 9,40: Film-mo­zaik (ism-) Kb. 11,10: A jövő hét műsora. Kelenföldi Hőerőmű Vállalat felvesz férfi segéd­munkásokat Munkásszállást biztosit Jelentkezni lehet: Budapest, XI., Buda­foki út 52. Munkaerő- gazdálkodásnál, SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZE­RELŐIPARI VÁLLALATA Szolnok. Dózsa György út 5, sz. — gyakorlattal rendelkező bérelszámolási csoportvezetőt felvesz. A felvételhez szükséges: közgazdasági technikumi végzettség, szakmai gyakorlat. Je­lentkezni a fenti cím alatt. Háziasszonyok figyelőm! Jó kereseti tehetőséget biztosit a Szolnoki Házi­ipari Termelőszövetkezeti SZEMSZEDÖT (gépppel szedőt gyakorlattal) VARRÓNŐKET VERTCSIPKEKÉSZI TÖKET (betanittatjuk) HORGOLÓKAT RONGYSZÖNYEGSZÖVÖKET NORVÉG KESZTYÜKÖTÖKET. Szolnok megye egész területéről bedolgozónak fel­veszi Esetleg másodállásként Isi Jelentkezés: Ma­gyar u. 14. 26-os Építőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL, TÉLI MUNKA BIZ­TOSÍTÁSA MELLETT százhalombattai és duna­újvárosi munkahelyeire 1 kőműves, ács, vasbetonszerelő szakmunkásokat, kubikos és férfi segédmunkásokat alkalmaz. ŐSZI BETAKARÍTÁS UTÁN — TSZ-TAGOKAT SZERZŐDÉSSEL MEGHATÁROZOTT IDŐRE FELVESZ. Szállás, étkezés biztosítva. Jelentke­zés: DUNAÚJVÁROS, MÁJUS 1 U, 7. Október 9 Péntek Dénes MOZI:

Next

/
Thumbnails
Contents