Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-08 / 236. szám

Vilii ff proletárjai egyesüljetek! WS A HEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XV. évfolyam, 236. szám. Ara 50 fillér 1964. október 8, csütörtök. r SZOLNOK MEGYEI Olyan nehéz Igazságot tenni?-'N Nyugtalanító nyugalom Bánkódik az elnök elvtárs... V ______________________________J Tú lzsúfolt tantermek, elhelyezési gondok9 jó nevelő munka a szolnoki középiskolákban A városi tanács végrehajtó bizottsága a középiskolák helyzetéről tárgyalt A debreceni L sz. Vasútépítő Vállalat dolgozói vágányt fektetnek le a karcagi út átjárónál. Kisújszállástól katonák, Hajdúszoboszlótól pedig a vasútépítő bri­gád fekteti a vágányokat. így rövidesen két vágány köti össze Szolnokot Debre­cennel Két és félezer résztvevő a népfront szakmai tanácskozásain — ülésezett a Hazafias Népfront megyei bizottsága ■— Ülésezett szardán a Hazafiás Népfront megyed bi­zottsága. Azt vitatta meg, hogy az MSZMP megyei bizottsága, a megyed tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága 1963 májusában tartott közös tanács­kozásán hozott határozata megvalósítását hogyan se­gítette a népfront. Nagy érdeklődés, élénk vita közepette tárgyalta meg a végrehajtó bizott­ság azt a tájékoztató jelen­tést, amely a szolnoki kö­zépiskolák oktató, nevelő munkájáról adott képet. — Megállapította, hogy ez évben 2967 tanuló 79 ta­nulócsoportban jár az öt középiskolába. Az utóbbi két év alatt a tanulók szá­ma hatszázzal, a csoportok «zárna tizenhattal, a tan­termek száma azonban mindössze néggyel nőtt. El kellett venni az előadóter­meket, a KISZ szobákat, az ifjúsági könyvtárat ah­hoz, hogy a helyiség prob­lémát megoldhassák. Ha­sonló okok miatt a Ver­seghy gimnáziumban két- múszakban tanítanak. Ez viszont kedvezőtlenül be­folyásolja az ifjúság moz­galmi életét és megnehezí­ti az oktatás szemlélteté­sét. Száznegyven pedagógus oktatja a középiskolás diá­kokat. Terhelésük nagy. —• Felnőttoktatás, szaktanfo­A Nagyalföldi Kőolaj- termelő Vállalat, mint ed­dig minden esztendőben, most is megtette a zavarta­lan téli termelést és szol­gáltatást biztosító intézke­déseit. A munkások védelmét szolgáló meleg ruhákat a kőolajtermelő vállalat idő­ben megrendelte. A védő- és munkaruhák egy része mór a raktárban van és a hiányzók is megérkeznek, mire szükség lesz rájuk. Ssrea helyeken, ahol lyamok, továbbképzés, osz­tályfőnöki tevékenység és egyéb elfoglaltság mellett is mintegy 50 százalékuk aktív részese a város tár­sadalmi, politikai és kul­turális életének. Külön megemlékezett a jelentés a középiskolás ta­nárok lakásproblémáiról is. Ez még az általános lakás- helyzethez viszonyítva is kedvezőtlen képet ad és jórészt okozója a káros fluktuációnak. A problémák ellenére a középiskolákban országos viszonylatban is elismerten jó oktató munka folyik. — Ennek bizonyítására né­hány adat: az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra jelentkezőknek több mint felét felvették, a tanulmá­nyi színvonal évről-évre fokozatosan emelkedik, — míg a bukások száma csök­ken. Az eredmények ellenére is akad egy-két hiányosság, ilyen a gépies tanulás, a „magolás”, továbbá a bu­kottak nem megfelelő fel­készülése a javítóvizsgák­ra. A tanulók fegyelmezett­sége jó, rendszeretetük- kel azonban még akadnak problémák. A vb résztvevői többen hozzászóltak a jelentésnek ahhoz a pontjához, amely a tanulók világnézete, mateí rialista gondolkodása fejlő­déséről szólt. Egyik hozzá­szóló például elmondotta, hogy a munkába került érettségizett diákok feltű­nően visszahúzódóak, poli­tikai állásfoglalásaik bi­zonytalanok; Többen a KISZ élet gyengeségében látják ennek okát, ami ért­hető, hiszen az elhelyezési nehézségek miatt a KISZ- nek szinte egyik iskolában sincs lehetősége megfelelő mozgalmi életre. A munka­oktatás viszonylag ered­ményes, bár néhány he­lyen nem fordítanak elég gondot a diákok foglalkoz­tatására. A vb a jelentést végülis jónak minősítette és né­hány kisebb módosítással elfogadta; hideg időjárást. A szokásos védőital elkészítéséről — a forró kávéról — a munká­sok döntenek, hogy a mun­kahelyen kapják-e, vagy a nyersanyagot felvételezik és odahaza készítik el ma­guknak« Gáztárolás földalatti blokkokban A téli gázellátásról szól­va el kell mondanunk, hogy az olajmezőkön belül, a fűtésre szolgáló gáz min­denütt biztosítva lesz. Bat- tonyán az eddig levegőbe engedett 4600 kalóriás föld­gáz pusztaföldvári haszno­sítása e hónapban megkez­dődik. Az orosházi Szabad­ság Tsz hajtatóházának fű­tésével és egyéb üzemi tü­zelőberendezések kiszolgá­lásával a napi 100 000 köb­métert majdnem teljes egé­szében felhasználják. Ahol sok és ahol kevés a gáz Szolnok város gázszük­séglete az idei télen is többszörösen biztosított. A szandaszöllősi gázmezőn négy tartalékvezetéken ter­melik a gázt. Ha ezek kö­zül egy elfagyna, három akkor is zavartalanul mű­ködik. A nyár folyamán három új kutat kötöttekbe a szandai gáztelep rendsze­rébe. A Nagyalföldi Kőolajter­melő Vállalat mindössze két helyen nem tud ele­gendő földgázt adni. A bl- hamagybajomi községi fo­gyasztóknak és a mezőke­resztesi lakótelepnek; Ennek az az oka, hogy az illető területek földalat­ti gázkészlete kifogyott. A határozat lényegét, cél­kitűzését egy mondatban így foglalhatjuk össze: erős gazdasági bázissal rendel­kező, sok és jó minőségű mezőgazdasági árut olcsón előállító nagyüzemek kiala. kítása. Ez szabta meg jó­részt azóta is a megye nép­front mozgalmának felada­tát Csató István elvtársi, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnökhelyet­tese adott számot az elnök­ség nevében az azóta el­telt 17 hónap eredményi­ről. Ismertette többek kö­zött. hogy 1962 óta felére csökkent a mérleghiányos tsz-ek száma a megyében, a tsz-ek gazdálkodási ered­ménye ugyanez idő alatt csaknem megkétszerező­dött S mit segítettek ezek el­érésében a népfront bizott­ságok? Mindenekelőtt a széleskörű szakmai tanács­kozások szervezésével já­rultak a sikerekhez. Lehe- ) Berlin (MTI) Szerdán reggel pontosan kilencet ütött a berlini új­városháza órája, amikor a Német Szocialista Egység­párt és az NDK vezetői a köztársaság 15. születésnap­jára Berlinbe érkezett kül­földi vendégekkel együtt elfoglalták helyüket a Marx—Engels téren felállí­tott dísztribünön. A tribün első sorában ott volt Wal­ter Ulbricht, a Német Szo­cialista Egységpárt első tit­kára, az Államtanács elnö­ke, továbbá az NSZEP Po­litikai Bizottságának, az NDK Minisztertanácsának tagjai, a nemzeti front pártjainak vezetői. Leonyid tőséget nyújtottak ahhoz, hogy a legjobb, legmegfele- Lőbb termelési módszerek minél inkább elterjedjenek. Tavaly május óta több mint ötven előadáson, ki- sebb-nagyobb rendezvényen közel két és félezer ember f észtvételével tartottak szakmai tanácskozásokat. Ezeken a kukoricatermesz- tósitől az állategészségügy egyes kérdéseiig sok vonat­kozásban adtak szakmai se­gítséget a termelőszövetke­zetek szakembereinek, tag­jainak. A tanácskozás az elnök­ség beszámolója alapján Választ adott arra is, hol, miben segíthetnek ezután leginkább a népfront bi­zottságok: Egyik legfonto­sabb teendő most a mező- gazdasági vezetők, szakem­berek tanulása, továbbta­nulása. illetve annak segí­tése. Ezt sürgeti például, hogy 1963-ban tíz tsz elnök­nek volt főiskolai vagy egyetemi végzettsége, száz­négynek viszont csak nyolc Brezsnyev, a szovjet párt- és kormányküldöttség ve­hetője Walter Ulbricht mel­lett állott. Biszku Béla, a magyar küldöttség vezetője pedig Albert Norden pro­fesszor és Max Reimann között foglalt helyet. Az NDK nemzeti néphad­seregének díszszemléjét Wagner altábornagy, nem­zetvédelmi miniszterhelyet­tes vezényelte és Hein2 Hoffmann hadseregtábor­nok, nemzetvédelmi mi­niszter fogadta. Az NDK nemzeti himnuszának elját­szása közben 21 ágyúlövés reszkettette meg a levegőt, majd kezdetét vette a csa­patok felvonulása, általános osztálya, vágyén, néi is alacsonyabb iskolai végzettsége vcdt. Még ked­vezőtlenebb képet mutat a brigádvezetők képzettsége. A megye tsz-eiben dolgozó nyolcszázhuszonnyolc bri­gádvezető közül mindössze százötven tud gépet kezelni, vagy vezetni. Ezek a fontos beosztású emberek ma sem mind tö­rekednek eléggé a tanulás­ra. Nem lehet pedig elegei hangsúlyozni, hogy az agro- báológia. a kemizálás sok­irányú fejlődése, a napról- napra szaporodó gépek ke­zelése megköveteli, hogy minden vezető állandóan gyarapítsa általános és szak­ismeretét Nem a legmegnyugtatóbb az sem, hogy a/ főagronó- musok alig töbtí mint egy- harmadának van egyetemi végzettsége. Ezért is van nagy jelentősége .a most kibontakozó ösztöndíj rend­szernek, arney a táfe-eknek is nagy lehetőséget nyújt a szakember képzéshez. A termelés területéről, főleg a takarmánytarmesz- tés kérdéseit vitatta meg a népfront bizottság. Áliást- foglá^t abban, hogy a tsz- elo^szakembereinek teljes felelősséget kell érezni azért, hogy megtermeljék a gazdaságukban szükséges takarmánymennyiséget. A vitában sokan felszó­laltak. Rimovszki Pálné és Gál Ferenc a határozat végrehajtásának akadályai­ról, Daku István a szakmai képzettség, a sokirányú tá­jékozottság fontosságáról szólt. Törőcsik András azt tanácsolta, hogy olyan trak­toros tanfolyamokat szer­vezzenek, amelynek elvég­zése után a fiatalok nem­csak éppen vezetni tudják a gépeket, hanem értik is annak pontos, jó kezelését. Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese azt hang­súlyozta, hogy a határozat, végrehajtásának legnagyobb akadálya legtöbb helyen a szemléletbeli elmaradott­ság. Ennek megszüntetésé­ben segíthetnek a népfront bizottságok. Dr. Mihályfa1 - vy István és Kelemen Jó­zsef a mezőgazdasági dol­gozók s közöttük is külö­nösen a fiatalok megbeosii. lését hangsúlyozták. Készülődés a télre Gondoskodás a berendezésekről, az emberekről és a gázellátásról Újfajta hőszigetelő anyag A felszíni szerelvények és berendezések téli üzem- biztonságát a termelésben alkalmazott korszerű tech­nológiákkal szemben a kő- olajtermelő vállalat mind a mai napig nagyon kez­detleges módon igyekezett biztosítani. A vezetékeket és a különféle berendezé­seket deszkavályúba öm­lesztett fűrészporral, vala­mint egyéb mezőgazdasági melléktermékekkel védték az elfagyástól. Ez nagyon sok faanyagot igényelt és korrozióveszélyt, is jelen­tett, s mindinkább arra Terepjáró kazánkocsik Nyolc korszerű lakókocsi A tervek kidolgozásánál nem feledkeztek meg a szabadban dolgozó emberek védelméről sem és mindent elkövetnek, hogy azok a zord időjárás okozta ne­hézségeket könnyebben vi­seljék; ösztönözte a szakembere­ket, hogy más, korszerűbb megoldást találjanak. Az idén először kísérlet­képpen fűrészporból és víz­üvegből készült téglákat és idomokat alkalmaznak — Pusztaföldváron és Eger­ben. E szigetelőanyagot, amennyiben víznek van kitéve, bitumennel védik. Ha a kísérlet beválik, ak­kor már jövő tavasszal megkezdik a gyártását, hogy 1965 negyedik ne­gyedévében minden fagy- veszélynek kitett szerel­vényt ezzel védjenek a hi­deg ellen. tékek a kazánkocsik rövid idő alatt kiküszöbölik az üzemzavart. Az összes olajmezőben az eddig telepített fűtőbe­rendezések kapacitása az olaj melegítésére elegendő lesz. A termelésbe újonnan belépő szánk! olajmező provizórikus berendezései­nél Is megoldották már ». fűtési problémákat még szénnel fűtenek, nem lesz gond a tüzelőanyagra. Nőtt a melegedő helyisé­gek száma is, mivel ezen a télen nyolc 9zép és kor­szerű lakókocsit vásárol a vállalat. A kútjavító cso­portok lakókocsijai is kija­vítva felkészülten várják a Ebben az esztendőben újabb két PPU jelzésű ka­zánkocsit vásárolt a válla­lat a Szovjetunióból: Ezzel együtt, három önjáró gőz- fejlesztő agregát fog üze­melni, amely nehéz terep- viszonyok között is bárho­va eljut, ahol szükség van rá. Ha olyan kemény tél lesz, hogy a védekezés el­lenére is elfagynak a veze­Az NDK nemzeti néphadseregének ünnepi díszszemléje

Next

/
Thumbnails
Contents