Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-01 / 230. szám
I#W. október I. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Madách s Az ember tragédiája — A Szigligeti Színház bemutatója — EMBEREK ÉS KÖNVVEK Az istenek — nevezzük ” Krisztusnak, vagy Messiásnak, Mohamednek vagy Budhának — mindig arra tanítják az embert: Légy türelmes itt a földön, tűrj, viseld a sorsod, s odaát a túlvilágon elnyered türelmed méltó gyümölcsét. Madách istene ezzel szemben azt mondja: Ember küzdj! Erre az ellentmondásra csak a Tragédia marxista értékelése képes választ adni. Az élet értelme nem a túlvilági mennyországban való hit, hanem a küzdés maga. Addig ember az ember, amíg küzdeni képes, amíg új és új eszmények lelkesítik, szólítják új csatákra. Madách a szabadság és egyenlőség eszméjét állítja e küzdelem középpontjába. Erről szól a Tragédia és ezt a küzdelmet, az emberi lét céljának ilyen materialista értelmezését summázza az isten ajkára adott utolsó mondat: Ember küzdj! Hogyan, hát az isten a földi lét értelme, szépsége mellett foglal állást, szembe kerül önmagával, létezése, egész értelmével? Igen. Ez ilyen isten. Mert az ember maga alkotja isteneit és Madách ilyen istent faragott magának. Valahol itt kereshető a Tragédia megértésének a kulcsa. Keresi, kutatja Madách az emberi lét értelmét. Ügy tűnik, meg is találja a szabadság, egyenlőség eszméjében. Vitatkozik az eszmékről, és egyben arról is, hogyan lehet az eszmék végső diadalát megteremteni. E közben nemcsak Madách materialista világ- felfogásáról, hanem a hegeli dialektika alkalmazásáról is meggyőződhetünk; Mert, hogy foghatnánk fel és értenénk meg az Ádám —Lucifer kettőst, de olykor Adámot és Lucifert egynek véve Évával való ellentmondásukat, vagy éppen az Űr—Lucifer párharcot, ha nem a bból indulunk ki, hogy ez a dolgok belső ellentmondását fejezi ki, a tagadás tagadásának hegeli törvénye alapján. Madách nem volt marxista. De hogy a világ megismeréséhez materialista talajról indult el — ha ösztönösen és korlátokba ütközve is — és vizsgálataiban a dialeiktifca módszereit is alkalmazta, az bizonyos. Ebben azonban nem volt következetes. Nem lehetett, mert kora magyar társadalmának vizsgálata — a bukott forradalom utáni időszak! — valamint saját világnézeti korlátái, amelyek ugyancsak kora magyar társadalmában gyökereznek, nem vezethették el a végső megoldáshoz, a néptömegek forradalmi szerepének felismeréséhez. Madách filozófiája szerint a nagy haladó eszméket mindig egyes kiemelkedő személyeik, magányos hősök képviselik, s az ilyen , .messiásokat” a tömeg nem érti meg. így születik meg a Tragédia alapkonfliktusa: az Ádám képviselte eszmék — amit olykor Ádám és Lucifer együtt fogalmaz meg, vagy éppen Lucifer mond ki Ádám helyett — valamint az eszméket megtagadó, megcsúfoló kor és a kort képviselő tömegek, között. M 'terialista kiindulópontról is el lehet jutni hibás, idealista történelemszemlélethez. (Nem egyedül Madách útja ilyen). E közben azonban sok okosat, szépet és hasznosat lehet mondani a világról. Még lelkesítőt is. annak dacára, hogy a Tragédia látszólag bukások, kiábrándulások sorozata. Mindezt ma már tudjuk és kellően értékeljük, mert a marxista esztétika a maga méltó helyére állította. Az ember tragédiáját. megtisztította a rárakódott portól és szennytől, a félreértésektől és hamisításoktól, vallásos miszticizmustól, vagy ostoba dogmatizmustól egyaránt. Az esztétika igen, de nem úgy a magyar színjátszás. A korunknak szóló, korunk kifejezési eszközeit használó modem realista színjátszás még tartozik az ilyen megtisztult, világosan értelmezett, félre nem értett és félre nem magyarázható Tragédia előadással. Egy klasszikus színpadi “ mű nem csupán azért örök értékű mert minden korok embere számára egyetemes érvényű mondanivalója van. Shakespeare azért örökéletű, ma is legtöbbet játszott színpadi szerző, mert számunkra is van mondanivalója. Igaz. ezt a mondanivalót a rendezőnek és a színészeknek kell megtalálni, s tolmácsolni a néző számára. Jó színház nélkül a legjobb darab sem sokkal több, mint leének- lésre váró kotta. A klasszikust nem úgy kell játszani, ahogyan a maga konában játszották. Ez képtelenség lenne. De még úgy sem. lehet játszani. ahogyan tegnap játszották. Berényi Gábor Jászai- díjas, Az ember tragédiája Szigligeti Színházbeli rendezője éppen a tavalyi Lear király előadásával bizonyította be, hogy jól tudja ezt. Az ő felfogásában Lear hozzánk szólt, úgy éreztük, hogy most nekünk, kimondottan csak nekünk szánja örökérvényű szavait Shakespeare. A Lear király után fokozódó érdeklődéssel vártuk, hogyan szólaltatja meg Berényi Madách-ot. Az alapvető kérdés az volt, sikerül-e a Tragédiában újat mondaná az atomkorszakban, jobban mondva a megvalósuló szocializmus korában élő embernek. k dám keresi az életnek, az emberiség útjának célját, értelmét — mi már megtaláltuk. Madách any- nylt tud mondani a maga korának, hogy melyik úton ne induljon el, s ezt a történelmi képek sorával, főként a londoni színnel, majd a kapitalizmus végső, teljesen elidegenedett, el- embertelenedett szakaszát megsejtető falanszter jelenettel, döbbenetes erővel ábrázolja. A többit csak sejti és sejtetni képes, amikor megfogalmazza azt az általános elvet: Ember küzdj! Még nem tudja pontosan hogyan, de tudja, hogy ez a küzdés vezet a végcélhoz. Mi már ismerjük a végcélt és ismerjük az utat is. Berényi Gábor rendezői elképzelése azon alapszik, hogy a mai kor racionálisabban gondolkodó embere előtt az élet nagy kérdései egyszerűbben, kevésbé misztikusan merülnek fel, mint a múlt század embere előtt. Ma már az emberek nagyobb része nem a vallásos hit tételei felől indul el az élet értelmének kutatásához, hanem önmagából. Ezen az úton hozza közelebb hozzánk a rendező a Tragédiát. Ezt szolgálja, Madách gondolatainak hangsúlyozását a romantikus színjátszás „teát- rális” eszközeinek elvetése, a játék meggyorsítása is. Az olyan rendezői megoldás többek között, hogy a szemünk előtt, a szószoros értelmében kézenfogva vezeti Ádámot Lucifer egyik álomképből a másikba. Nem törik meg a játék lendülete, nincs időbeni hézag a gondolatok sora között. Berényi a mennyben és a paradicsomban játszódó jeleneteket teljesen leegyszerűsíti. Nincs angyalok kara, tömjénfüst, szikrázó lángpallos. Teheti ezt, mert jól érti, hogy Madáchnak, illetve a „korhű” előadásoknak még ilyen eszközöket is igénybe kellett venni, hogy a múlt század emberének a szabadság és egyenlőség eszméjéről szóljanak. Egyszerűsíthette Be- rényi ezeket a jeleneteket azért is, mert azok csupán keretjátékul szolgálnak a tulajdonképpeni tragédiához. Dramaturgiai funkciójuk nem több mint bevezetni és elindítani a drámát, amely az álomjelenetekben játszódik le, majd újból módot adni egy végső összefoglaláshoz. A Szigligeti Színház ” előadásában modem felfogású, helyesen értelmezett Tragédiát láthattunk. Ez elsősorban a rendező érdeme, aki hosszú idő óta nagy becsvággyal készült a Tragédia szolnoki előadására. A jó rendezői elgondolás azonban még nem minden. A jó elgondolásból azért lehetett jő előadás, mert a színészek is értik, illetve úgy értik Madáchot, ahogyan a rendező. S ha ma még csupán annyit mondhatunk, — leaglábbis a bemutatón látottak alapján — hogy kitűnő művészek nagy küzdelme ez a nemes anyaggal, Madách remekével, ez is dicséretnek számít. Sokkal többet érő ez ugyanis, mintegy régi felfogásban, a kialakult sémák és rutin szerint rendezett és játszott előadás, ahol minden „a helyén van”. A színészek alakítása külön tanulmányt igényel, ami el is fog készülni. Mindenesetre e tanulmány kiindulópontja nem lehet a neves elődökhöz való hasordítás. Ennek az előadásnak a mércéje egyedül az lehet, hogyan valósítják meg az színészek az újszerű — és jobb — rendezői elgondolást. Annyit röviden is megállapíthatunk, hogy Linka . György Ádám, Szekeres Ilona Éva, Téri Árpád Lucifer alakítása máris bővelkedik olyan részletekben, ame- ■ lyek magukban hordozzák egy későbbi nagy színészi alakítás minden reményét. S ime az újabb bizonyíték, hogy színházunk művészei milyen nagy feladatokra képesek: A három _ címszereplő mellett a kitűnően megoldott epizód szerepek egész sorát — elsősorban Horváth Sándor, Pásztor Erzsi, Holl István, Upor Péter, Gyöngyösi Katalin, Tatár Endre, Fonyó István alakítását — említhetjük meg. Fehér Miklós egyszerű, a történelmi korok hangulatát külön-külön és egészében Madách szellemét oly kitűnően érzékeltető modem díszletei, Sulyok Tamás zenéje, Wieber Marianna jelmezei jól szolgálták a rendezői elképzelést. Hozzájárultak ahhoz, hogy az előadás egységesen értelmezett kerek, egész legyen. Az ember tragédiája mindig nagy élmény. A Szigligeti Színház előadása ehhez a nagy élményhez hozzátett valamit. Ügy éreztük az előadáson, hogy hozzánk szólt Madách. Ezért jó az előadás. Varga József Párizs Termikus tintaszabályozóval felszerelt töltőtoll: nincs többé tintapacni az irkákban! * A Douvres-i gazdaságban adó-vevőkészülékkel szerelték fel és távolból irányítják az arató-cséplőgépeket. Ez nagy időmegtakarítást jelent, főként üzemzavar esetén; Nagyterem. A falnál polcok, előttük állványok. — Könyvek, könyvek, könyvek mindenütt. Brecht és Aragon, Jókai és Sartre. Ebben a teremben megismerhető a sokoldalú, sokarcú világ. Megismerheti az, aki akarja, aki kiváncsi rá. De vajon akarják-e az emberek? Egy délután voltam a hűs teremben. Emberek és könyvek találkozását figyeltem, és igyekeztem megtudni, mire és mennyire terjed ki a kíváncsiság. Mekkora tartomány az, a szellem mekkora birtoka, amit el akar foglalni az ember? A válasz nagyon nehéz. Csak villanások, véletlen találkozások tanúja lehettem. De az egyéniben itt is megtaláltam az általánost. 0 — Munkás vagyok a téglagyárban. Milyen a munkám? Talicskára rakom a hülő kemencében a téglákat. kint azután összerakom őket. Nem is olyan forró a tégla, mint azt egyesek gondolják. A szabadidőmben meg olvasok. Három éve kóstolgatom a könyveket és nagyon szeretem őket. Jókait meg Mikszáth- tot. Hogy miért pont őket? Mert olyan jó magyarosak. Ízesen beszélnek. Szeretem a történelmet, meg azt, amikor elmondanak nekem mindenfélét Szeretem a régi dolgokat. Hogy újakat olvasok-e? Nem. Mégpedig azért, mert nincs hozzájuk bizalmam. Ajánlottak már nekem többet, azonban megmaradok a jól bevált mellett m — Olvastam már mai írót. Inkább a Berkesit olvasom, az izgalmasabb, meg minden érdekes van benne. A mai írók valahogy unalmasak. Olvastam például Az orvos halálát Fekete Gyulától. Szép, szép. de nem történik benne semmi, és a végén az ember úgy érzi magát, mintha ő is bűnös lenne abban, hogy az öreg orvos meghal. Nem szeretem én a modern filmeket sem. — Nem is értem őket. Nyolc általánosom megvan, most pihenek, jövőre megyek technikumba. levelezőre. De problémákra nincs szükségem; H3 — Diáklány vagyok. Főleg a kötelezőt olvasom. Épp elég az nekem. — De azért tudom, hogy ei vagyok maradva és a szünidőben elolvasom mindazt az érdekeset, amit lehet Én nem szeretem Jókait, gyerekesnek tartom. Kinőttem belőle, elvégre már tizenhetedik évemben vagyok. Jó lenne, ha időm lenne. De én még otthon is segítek. Én szeretem a modern könyveket, csak az a baj, hogy senki sem magyarázza meg, ha valamit nem értek. Valahogy úgy kellene, hogy a könyvtáros, vagy valami ismertető megmutatná, hogyan olvassuk ezeket a nehéz írásokat. Akkor talán az osztálytársaim sem viszolyogMásfél pár kesztyűt adnak él a vadászoknak. A félpárt az húzza a jobbkezére, aki a puskát tölti. • Bonn A németek elhódították az amerikaiaktól a helikopterek csúcsteljesítményét. Üj modelljük 50 tonnát képes szállítani. nának. Apám tsz-tag, ő inkább Jókait, Mikszáthoí, Mórát szereti. De szívesen meghallgatja, ha egy-egv új könyvről beszélek. — Igen, az átlag olvasó makacsul rakaszkodik a múlthoz. Ha van időm beszélgetek velük, de bizony legtöbb esetben falrahányt borsó, ha Hemingway-t, Fejes Endrét, mai magyar, vagy külföldi írókat ajánlok. Arra hivatkoznak, hogy az magas nekik. Pedig ez csak ürügy. Szerintem nem kiváncsiak a valóságra. — Azt mondják, élem a mai életet, minek olvassak is róla. Gondokból, problémákból van elég, az irodalomban, a színházban csak szórakozni akarok. A statisztika szerint eljutottunk már oda, hogy a fizikaiak közül is nagyon sokan ollünk a pedagógusok tanulási kedvének... Szinte kivétel nélkül mindenki tovább akar tanulni. — Nem sajnálják a fáradságot, vállalják, hogy nem egyszer túl fárasztó munkájuk után, este készüljenek a tanfolyamra — mint levelező hallgatók... Engednénk is mindenkit szívesen, de egyszerűen képtelenek vagyunk erre. Egy-egy tantestület annyira megterhelt — a létszám is lehetne nagyobb —, hogy nincs aki helyettesítené a hetenként, kéthetenként konzultáló kollegákat... Most valami ugrásszerű minőségi törekvésnek vagyunk tanúi...” Ha tanárokkal, tanítókkal találkozik az ember, perceken belül ide torkollik a rövid eszmecsere. Hogyan oldja meg ez vagy az a tantestület, hogy lehetőleg minél többen képezhessék tovább magukat szakmailag. világnézetileg, akik különböző szintű oktatási formákra jelentkeztek. Nagyon találóan szólt arról a tanulmányi felügyelő, hogv különösen ezen az őszön a fejlődés érdekes vonásait figyelhetjük meg. Nemcsak szubjektív szándék, elhatározás kérdése, hogy tanárok. tanítók, oktatók nagy kedvvel igyekeznek gyarapítani szaktudásukat. Az általános fejlődés ezt szükségszerűvé is teszi. Nyíltan beszélhetünk róla, hiszen köztudott, hogy az iskolai és iskolán kívüli művelődési, ájéko- zódási lehetőségek meny- nyiségi növekedése is — vasnak. De hogy mit, hát itt még sokat kell tennünk. Emberek, könyvek, vélemények. Van már több mint ezerkétszáz kötetünk ezer lakosra. Nagy a választék, amely kínálja magát Homérosztól Vinoku- zovig. — De még nagyon sokat kell azért dolgoznia a könyvtárosnak, a könyvbarátok körének, a szüleivel beszélgető diáknak, mindenkinek, aki a könyvek kincsestárának egészét szeretné az emberek elé tárni. Könyvek és emberek a mi rendszerünkben egymásra találnak, de hogy azok a könyvek kerüljenek a konyhákba, a tisza szobákba, a sétaterek padjain üldögélők kezébe, amelyek rólunk, nekünk mondanak valamit, azért még sokat, nagyoa sokat kell fáradoznunk. H. T. vagy lány, aki otthoni vitatkozásokat hall, politechnikai gyakorlatokra jár az üzemekbe, sok „iskolán kívüli” kérdőjelre kíváncsi. Nemegyszer „tapintatlan” kérdéseket tesznek fel a gyerekek erkölcsi, politikai, világnézeti területről. Képzeljünk magunk elé egy osztályt, milyen arcot vágnak a diákok, ha tanáruk válaszából megértik, hogy nem mer állást foglalni — mondjuk ilyen kérdésben: Helyes, volt-e, amikor X tsz-el- nököt, aki rossz módszereivel, embertelen magatartásával, hozzá nem értésével lerontott egy szövetkezetét —, elhelyezték a járásra, tsz- ek fölötti irányító munkára? Jaj annak a pedagógusnak, áld nem mer tanítványai szemébe nézni, mikor erre kellene határozott választ adni: ..Magától állott-e hát elő az anyagi világ, vagy valami szellemnek, erőnek, mindenekfelett valónak kellett teremtenie’, a döntő lökést megadnia?” De még ilyen „egyszerű” problémában sem ismer pardont az ifjúság: Igaza van-e a tanár néninek. amikor megtiltja negyedikes lánytanítványának a menyasszonyi gyűrű viselését?... Többek között a fentiek miatt is rendkívül örvendetes pedagógusaink feltűnően megnövekedett tanulási készsége. A modem idők nemcsak szakmai, hanem világnézeti, magatartásbeli vonatkozásában is „erős” pedagógusokat követelnek a katedrára. Tóth IstváF RÖVIDEN A katedra „Növekedésünk, fejlődésünk nehézségei.” — Ha egy időben a hibákat takargató szólammá is minősült ez a néhány szó, a „kitétel” becsületét előrehaladásunk vitathatatlan tényei mindig visszaszerezték. Ha gondjaink- bajaink sűrűjében körülnézünk, azok túlnyomó részét valóban növekedésünk nehézségei közé kell sorolnunk. Igen sokuknál kijelentjük, hogy ezek a gondok örömmel töltenek el bennünket. Közöttük találjuk a következő optimista problémát lS; Egy tanulmányi felügyelővel beszélgettünk; A tanítási év első napjairól volt szó s a pedagógus az ilyen helyzetekre jellemző, mosolygó aggodalommal jelentette ki: „Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire örünagymértékben duzzasztja a tanulóifjúság ismeretanyagát. Hogy úgy mondjuk, sokkal — sokkal tájékozottabbak fiataljaink a világ dolgaiban, mint mi idősebbek — köztük pedagógusok — az ő korukban voltunk. A mai diáik tankönyvéhez folyóiratok, „segédkönyvek”, előadások egész seregéből szerzi ismereteit egy-egy témakörben is. Nem sokáig áll meg a lábán osztályai előtt az a tanár, aki mind jobban lelepleződő stagnálásról „tesz tanúbizonyságot”, aíki mind kevesebb kérdésre tud válaszolni tantárgya legújabb tudományos eredményeiről, felfedezéseiről. De nemcsak szaktárgyban kell korszerűnek lenni a nevelőnek. Egy középiskolás fiú
