Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-21 / 247. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAI 1964. október 21; Erhard találkozni óhajt Kosziginnal Johnson megbeszélése a kongresszusi vezetőkké' Bonn Dobsa János, az MTI bonni tudósítója jelenti: „Erhard találkozni óhajt Kosziginnal” — e cím alatt közlik a nyugatnémet lapok a kancellárnak a mainzi Allgemeine Zeitung számára adott nyilatkozatát, amelyben Erhard kijelentette, hogy szívesen tárgyalna Koszágin miniszterelnökkel, ha az új szovjet kormányfő hasznosnak tartaná az eszmecserét. A - Kölner Stadt-Anzeiger ezzel kapcsolatban úgy értesült, hogy Erhard nem ragaszkodnék ahhoz, hogy a szovjet kormányfő Bonn- ba utazzék, hanem lehetséges lenne a találkozó egy harmadik helyen is. Bonn továbbra is sürgeti a NÁTO-atomhaderőt Erhard nyilatkozatában továbbá kijelentette: reméli, hogy még ebben az évben elkészül a sokoldalú Belgrád gyászol Belgrád (MTI) Marton László, az MTI belgrádi tudósítója jelenti: Belgrád és egész Jugoszlávia a gyász jegyében emlékezik meg a jugoszláv főváros egyik legnagyobb ünnepéről, a felszabadulás 20. évfordulói áról. Az ava- lai tragédia, amelynek során magasrangú szovjet parancsnokok vesztették életüket, mélyen megrendítette Jugoszláviát Éppen azok haltak meg a repül ő- gép lezuhanása folytán, akik két évtizeddel ezelőtt ezer veszély között jugoszláv harcostársaikkal együtt a szabadságot adták Bel- grádnak. A városban kétnapos gyászt rendeltek el és a zászlókat félárbócra eresztették. A szórakoztató- és sportrendezvényeket elhalasztották. Október 20-án csak az emlékező jellegű ünnepségeket tartották meg. így kedden reggel megkoszorúzták a város megszállása idején elesett hősök síremlékét és a népi hősök kalemegdani sírboltját — Délelőtt 10.00 órakor a város felszabadítása során elesett hősök sírjait koszo- rúzták meg. Belgrád városi tanácsa 11.00 órakor gyászülést tartott.A keddi jugoszláv sajtóra is a gyász nyomja rá bélyegét. A lapok az első két oldalon számolnak be a tragédiáról és a szerencsétlenül járt szovjet katonai veteránoknak Belgrád felszabadításában szerzett érdemeit méltatják; A Politika hangoztatja, hogy a jugoszláv főváros aligha várhatott volna kedvesebb vendégeket azoknál, akik húsz évvel ezelőtt a Jugoszláv vezetőkkel együtt az Avalán kidolgozták ÍBel- grád felszabadításának tervét és utána a főváros utcáin ontották vérüket. A sors szeszélye — folytatja a lap, hogy azok, akik életben maradtak, amikor Belgrád környékén aratott a halál, most vesztették életüket, amikor a főváros tárt karokkal várta őket.A Borba szintén a tragikus sorsra jutott szovjet katonai vezetők érdemeit méltatja. Birjuzov marsall, Zsdanov vezérezredes és a többi szovjet katonai vezető — hangsúlyozza — húsz évvel ezelőtt érkezett először Belgrádba, hogy a szovjet nép legjobb fialnak élén hozzájáruljon a jugoszláv főváros felszabadításához; • ” * ' atomhaderőre vonatkozó szerződés- Arra a kérdésre, hogyan ítéli meg a nyugateurópai partnerek e szerződéshez való csatlakozásának esélyeit, a kancellár kitért a határozott válasz elől s azt" mondotta: „ezekről a dolgokról most folyik a vita. s nem szabad találgatni, hogy mikor érik meg a dolog döntésre”. A nyugatnémet lapok általában hangsúlyozzák: a kormány reméli, hogy a sokoldalú atomhaderő kérdése rövidesein a nyugati politika központi témájává válik. (MTI) Párizs (MTI) De Gaulle hétfőn fogadta a Szovjetunió párizsi nagykövetét. Szergej Vinogradov nagykövet tájékoztatta a francia köztársasági elnököt a szovjet Varsó (MTI) A keddi lengyel lapok vezető helyen közlik a magyar párt- és kormányküldöttség lengyelországi látogatása alkalmából a két ország vezetői által aláírt közös nyilatkozatot; A Trybuna Ludu első oldaTito elnök kitüntette Bsrfuzovot Belgrad (MTI) Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök Sz. Sz. Birjuzov szovjet marsaik a „Népi Hős Érdemrenddel” tüntette ki. — A jugoszláv köztársasági elnök ugyancsak magasrangú érdemrendekkel tüntette ki a Belgrád melletti repülőgépszerencsétlenség következtében elhunyt szovjet küldöttség többi tagját is. Űjabb szovjet küldöttség Belgrádban Belgrad (Tanjug) Kedden reggel megérkezett Belgrádba az a szovjet küldöttség, amely részt vesz Belgrád felszabadítása évfordulójának ünnepségein és lerója tiszteletét a szovjet katonai vezetők előtt, akik hétfőn az avalai repülőgép-szerencsétlenség következtében életüket vesztették; A delegáció tagjai a következők: Jepisev hadseregtábornok, a szovjet fegyveres erők politikai főcsoportjának főnöke, Szavin- kin, az SzKP KB helyettes osztályvezetője, Szugyec re- pülőmarsall, Beloborodov hadseregtábornok, a moszkvai katonai kerület pa- parcsnoka, Davidenko altábornagy, Kutaszin vezérőrnagy, a vezérkari főnök helyettese, Lihacsov kül- ügyminisztériumi osztályvezetőhelyettes, Boriszov, a polgári légiforgalomügyi minisztérium osztályvezetője és Ribalko alezredes. (MTI) Washington (MTI) Johnson amerikai elnök hétfőn magához hívatta a kongresszus vezetőit és több mint két órás tanácskozás keretében tájékoztatta őket az elmúlt hét legfontosabb nemzetközi fejleményeiről. A megbeszélésen a kongresszus tizenöt kulcsfontosságú tagja vett részt. A tanácskozást követően az elnök újságírók előtt kijelentette: kormányának az az elhatározása, hogy változatlanul kitart eddigi külpolitikája mellett. Kökormány élén történt változásról és kifejtette, hogy kormánya külpolitikájában továbbra is a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének elvét követi; Ion teljes egészében, a többi lap vezető helyen részletesen ismerteti a magyar —lengyel közös nyilatkozatot. Bukarest Valamennyi keddi román lap ismerteti a közös közleményt A lapok részletesen idézik a mai nemzetközi helyzetnek a közleményben adott elemzését, majd utalnak a magyar— lengyel kapcsolatok kedvező fejlődésére. A nemzetközi munkásmozgalom helyzetével kapcsolatban a román lapok az alábbi részt idézik a közleményből: — „Mindkét párt kinyilvánítja meggyőződését, hogy az összes szocialista országoknak, valamennyi kommunista és munkáspártnak feladata előmozdítani a • nemzetközi munkásmozgalmon belüli véleményeltérések kiküszöbölését, a felmerült nézeteltérések csökkentését, az álláspontok közeledését a marxizmus— leninizmus elvei alapján, a pártos szellemben folytatott tárgyalások útján”; London (MTI) Patrick Gordon Walker, az új munkáspárti kormány külügyminisztere vasárnap tíznapos látogatásra Washingtonba repül, hogy előkészítse az amerilkai elnökválasztások után megtartandó csúcstalálkozót. Ha Johnson elnököt újraválasztják — amit Londonban csaiknem bizonyosra vesznek — valószínűié g már november második felében sor kerül a Wilson— Johnson találkozóra. — A Times washingtoni tudósítója szerint Johnson még az év vége előtt szeretne közös nevezőre jutni a munkáspárti miniszterelnökkel a kelet—nyugati kapcsolatok távlatairól és az atlanti szövetség nukleáris politikájáról. Wilson, a maga részéről az angol— amerikai nassaui szerződés felülvizsgálását kívánja előkészíteni. A nassaui paktum alapján az Egyesült Államok segítséget nyújt Angliának öt egységből álló atomtengeralattjáró-flottilla zölte azt a szándékát Is, hogy fogadja Patrick Gordon Walkert, Anglia új munkáspárti külügyminiszterét, amikor az angol politikus majd Washingtonba érkezik; Mint az AFP közli, hétfőn az esti órákban Johson elnök fogadta Nagy-Britan- nia washingtoni nagykövetét és tizennyolc perces eszmecserét folytatott vele. Feltevés szerint ezen a megbeszélésen is az új angol külügyminiszter jövő hétre tervezett washingtoni látogatásáról volt szó. Dél-rhodesiai jelentés London (MTI) Miközben az angol kormány figyelmét lekötik a. kormányváltozás és a gazdasági válság sürgős és fontos teendői, Dél-Rhode- sia fajvédő miniszterelnöke, Jan Smith teljes gőzzel dolgozik az úgynevezett népszavazás előkészítésén, amelynek alapján ki akarja mondani Dél-Rbodesia „függetlenségét” hivatkozva a jelenlegi alkotmányra, amely állandósítaná az alig kétszázezer főnyi fehér telepes további uralmát négy millió afrikai felett. A népszavazás lényegileg 78 000 fehér választó megkérdezéséből állna. Az afrikai többség képviseletében a törzsfőnököket akarják megkérdezni. Az; igazi afrikai vélemény elnémí- tására a Smith-kormány betiltotta mindkét afrikai nemzeti pártot és vezetőit internálta; Londonban úgy tudják, hogy. Ian Smith titkos védés dacszövetséget kötött a dél-afrikai fasiszta Ver- woerd kormánnyal a függetlenség egyoldalú kimondásának várható belső és külső kihatásainak ellen- súlyozására. 4 Maq\$ar Televízió Október 21-ém. szerdán dé’ '-lőtt 9 óra 55 perces kezdettel helyszánd közvetítést ad Moszkvából a Vosizhod űrhajó utasainak sajtóértekzel étéről. (MTI) kiépítéséhez, amelynek amerikai gyártmányú pola- ris-rakétái alkotnák az „önálló” brit nukleáris „elrettentő erőt”. Wilson a választások előtt megígérte, hogy végetvet a költséges és hiábavaló „atomnagysáq” politikájának és a „nukleáris önállóság” fikciója helyett, nagyobb angol beleszólási jogot igyekszik biztosítani a nyugat nukleáris erejének felhasználásába. Gordon Walker washingtoni látogatásával kapcsolatban angol megfigyelők kijelentik: Johnson elnök vasárnapi televíziós beszédében utalt arra, hogy szívesen találkozna az új szovjet vezetőkkel. Ez a lehetőség még sürgetőbbé teszi az előzetes angol— amerikai eszmecserét. Londonban kedden hivatalosan is megerősítették, hogy Johnson elnök fogadja majd Gordon Walkert, aki egyébként Rusk külügyminiszter meghívására utazik Washingtonba. De Gaulle fogadta a Szovjetunió párizsi nagykövetét 4 magyar—lengyel közös nyilatkozat a külföldi sajtóban Gordon Walker washingtoni látogatása NEW-YORK-BELGRAD-LONDON LONDON (Reuter). Lj. Luns, holland külügyminiszter repülőgépen Londonba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson az új angol kormánnyal. ANKARA (DPA). Isztanbulból hétfőn elutazott ötven görög állampolgárságú személy, akiknek tartózkodási engédé- lyét a török hatóságok nem hosszabbították meg, LONDON (MTI). A Scotland Yard értesülése szerint a tavaly nyáron elkövetett angliai vonatrablás során zsákmányolt ötfontos bankjegyek Libanonban bukkantak fel: Egyiptomból érkezett üzletemberek váltották be. Az egyik beiruti banktisztviselő kijelentette: Felkeltette gyanúmat, hogy ötfontos angol bankjegyek példátlan áramlata özönlik Beirutba. Sorszámuk folytatólagos volt. Megállapítottam, hogy azonosak az elrabolt bankjegyek sorszámaival. Csak úgy voltam hajlandó a bankjegyeket beváltani, ha az illető személyek aláírásukkal megerősítve közlik velem adataikat. Kiderült, hogy a bankjegyeket egy kairói banktól kapták. MOSZKVA (MTI). Belgrád felszabadításának 20. évfordulójára megjelent szovjet és jugoszláv hadtörténészek közös munkája „A belgrádi hadművelet”, amelyet a hétfőn tragikus módon elhunyt Sz. Sz. Birjuzov, a Szovjetunió marsallja és Rade Hamo- vics jugoszláv vezérezredes szerkesztett; TUNISZ (TASZSZ). Bizertában hétfőn megnyílt Tunézia uralkodó pártja, az új Desztur párt VII. országos kongresszusa. A kongresszuson három órás megnyitó beszédet mondott Burgiba, a párt elnöke, a Tunéziai Köztársaság elnöke. A szónok megnyitó beszédében a fő figyelmet az ország gazdaságfejlesztési kérdéseire fordította. A kongresszus előreláthatóan négy-öt napig ülésezik. NEW YORK (TASZSZ). Az amerikai Roval Crown Cola cég egyik igazgatójává választotta Johns Glenn amerikai űrpilótát, aki a közeljövőben szerel le a tengerészgyalogságtól. — A cég feltehetően készítményeit akarja reklámozni Glenn nevével a más Cola- italok elleni konkurenciának a Biztonsági Tanácshoz intézett levelét, amely bejelentette, hogy október 13-án három délvietnami repülőgép hatolt be Kambodzsa területére és támadást intézett több lakótelepülés ellen; PÁRIZS (MTI). A Bundeswehr alakulatai Franciaországban, a sa- voyai alpokban tartanak hadgyakorlatot. A francianyugatnémet katonai együttműködés keretében a Bundeswehr első hegyi hadosztályának tüzérsége és vadászalakulatai ellepték Maurienne vidékét. A német katonák megjelenése felháborodást váltott ki a francia lakosság körében. A volt francia ellenállók savoyai szervezete felhívásában tiltakozott a Bun- deswehr-katonák francia- országi gyakorlatozása ellen. NEW YORK (TASZSZ). James Webb, az Amerikai Űrhajózási Hivatal elnökének véleménye sze- ri nt aVoszhod eredményes útja azt bizonyítja, hogy az űrhajózásban az Egyesült Államok jobban elmaradt a Szovjetunió mögött, mint azt New Yorkban gondolják. Webb elmondotta: az amerikai tudósok és technikusok csak a jövő évben szándékoznak a világűrbe bocsátani egyf kétszemélyes űrkabint, s hozzáfűzte: a Holdra repülésben az oroszok elsők lehetnek. LONDON (Reuter). Vasárnap betörők jártak a Scotland Yard egyik főfelügyelőjének otthonában: A jelentések szerint 200 font értékű ékszert emeltek el. John Waldron a károsult a lopás felfedezése után azonnal betelefonált a hivatalába: Küldjenek ki két detektívet. ANCHAORAGE (Reuter, AP). Anchaorage kikötőjében viharos időben összeütközött egy amerikai és egy holland tankhajó. A holland 12 000 tonnás Sirrah belerohant a 11000 tonnás amerikai Santa Mariába és valósággal kettészelte. A Santa Maria, amely különböző kőolajtermékeket szállított kigyulladt és több mint száz méter magas lánggal égett, majd elsüly- lyedt. A Sirrach is megrongálódott; SZARAJEVÓ (TANJUG). Bosznia—Hercegovinában harcban. NEW YORK (TASZSZ). Az ENSZ-ben hétfőn közzétették Kambodzsa állandó ENSZ-megbízottjáa Bjelasnicán, a Jahorinán és más hegyekben félméteres hó esett. A bjelasni- cai megfigyelőállomáson — hat fokos hideget mértek. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerő! vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. * Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 61 q-a ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazolás és katonakönyv. * Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szén- bányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán,