Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-15 / 216. szám
MA: Ülést tartott a megyei operatív bizottság Országos méhészeti tanácskozás Ä vasárnap sportja Vitád proletárjai egyesüljetek/ SZOLNOK ME ÉVII A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XV. évfolyam, 216. szám. Ara 50 fillér 1964. szept. 15„ kedd. Csillagászati hét Szolnokon A Kossuth téri TIT előadóteremben Dr. Dankó Sándor Babilónia és Egyiptom csillagászata című előadása nyitotta meg a szeptember 19-ig tartó szolnoki csillagászati hetet. E rendezvény-sorozat kapcsán kerestük fel To- kody Lajost, a szolnoki Uránia Csillagvizsgáló igazgatóját, hogy tájékoztatást kérjünk a csillagászati hét céljáról. A szolnoki csillagászati hét is a tudományos ismeretterjesztés színvonalának emelését hivatott szolgálni. Az előadások témái közérdeklődésre tarthatnak számot, hiszen ma már, az űrhajózás korában a mindennapi életben is lépten- nyomon találkozunk olyan Összeomlott a vértelen puccs f)él-Vietnamban . Hétfőn reggel Dél-Vietnamban összeomlott a Khanh tábornok ellen vasárnap hajnalban végrehajtott a puccs. A saigoni rádióban sugárzott rövid közlemény bejelentette, hogy a kormány hadserege ellenőrzés alatt tartja az egész országot A rádió épületét visszafoglalták Khanh kormánycsapatai. Khanh tábomk vasárnap este Dalaiból, a hegyek közt fekvő üdülőhelyről visszatért Saigonba, ahol tanácskozásokat folytatott Nguyen Ca Ky-vel, a dél-vietnami légierő parancsnokával, aki hűségéről biztosította a Khanh-kormányt, továbbá Alexis Johnsonnal, az amerikai nagykövet helyettesével. Saigon felett hétfőre virradó éjszaka és még hétfőn reggel is a légierő vadászgépei cirkáltak, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a puccs szervezői — Van Phat dandártábornok és Van Dúc vezérőrnagy — által a városba irányított fegyveres erőket, amelyek hír szerint a 4. hadtest tagjaiból álltak. A repülőgépek beavatkozására nem került sor. mert Nguyen Ca Ky tábornok, akinek a támogatására a hadsereg vezető tisztjei között egyre többen sorakoztak fél, tárgyalásokat ajánlott fel a puccsistáknak. Az amerikai külügyminisztérium Washingtonban vasárnap éjjel megismételt nyilatkozatban foglalt állást Khanh tábornok kormánya mellett. kifejezésekkel, fogalmakkal, mint: kozmikus térség, fényév stb. A csillagászat egyre inkább hétköznapjaink tudománya lesz. A most nyáron Miskolcon megtartott II. Magyar Amatőr Csillagászati Kongresszuson megalakították az amatőr csillagászok baráti körét. Az országos szervezet mintájára megyénkben is megalakult e baráti kör, amely célul tűzte az érdeklődők bevonását a csillagászati ismeretterjesztésbe. E cél megvalósításának nagyszerű eszköze ez a mostani rendezvénysorozat. Az előadásokon kívül ezt a célt szolgálják a távcsöves csillagászati bemutatók is. Ugyancsak a TIT előadótermeiben nyitottak meg egy csillagászati kiállítást, amelynek anyagáról a következőkben tájékoztatott bennünket To- kody Lajos. — A kiállításon u Magyarországon forgalomban lévő csillagászati szakkönyveket és kiadványokat mutatjuk be. Megtekinthetik továbbá azokat a csillagászati szemléltető eszközöket és az ezekhez szükséges lencserendszereket is, amelyeket úgyszólván házilag is elkészíthetnek a csillagászat iránt érdeklődők. A kiállítás feladata a tájékoztatás mellett részint éppen az, hogy látogatóinknak kedvet adjon e barkácsoláshoz. Az elkövetkezendő időszakokban a TIT Szolnok megyei szervezetének csillagászati szakosztálya a megyében több helyen tervez hasonló, távcsöves bemutatással egybekötött ismeretterjesztő előadásokat. Csatlakozunk a jászapátiak kezdeményezéséhez — A búzatermeszFesi tanácskozáson nem vetnünk részt. A sajtóból viszont értesültünk a jászapáti Alkotmány Tsz versenyfelhívásáról, amelyhez csatlakozunk — mondta Molnár Sándor, a tiszarof- fi Aranykalász Tsz elnöke. — A jászapátiakkal egyetértünk abban, hogy az idejében és jó minőségben történő vetés fontos tényezője a biztonságos gabonatermesztésnek. Mi tavaly is október 12-én letudtuk a vetést, s a tervezett 1100 hold helyett 1265 holdba vetettünk kenyérgabonát. — Idei tervünk 90 hold őszi takarmánykeverék — ezt már elvetettük — 400 hold őszi árpa, e terület 80 százalékán szintén földbe került a vetőmag, és 1150 hold kenyérgabona. A talajmunkát 13 gép végzi, 8 traktor két műszakban üzemel. — Hogyan biztosítják a minőségi követelmények betartását? *— A rendszeres ellenőrzéssel, — válaszolt Békóa- sy Gyula főagronómus. Már a szántásnál Igényesek vagyunk. Volt olyan tábla, amit kétszer szántott fel a traktoros, mert először életlen ekevassal dolgozott, s a mélység sem volt megfelelő. Természetesen nem vettük át a Kozmosz - 45 Vasárnap újabb mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióban, a Kozmosz—45-öt. A szput- nyikon felszerelt tudományos műszerek annak az űrkutatása programnak a folytatását szolgálják, amelyet az 1962. március 16-i T A S ZSZ-nyilatkozat jelentett be. A Kozmosz—45 pályáját a következő adatok jellemA kezdeti keringési idő 89.69 perc; a Földtől mért legnagyobb távolsága (apó- geum) 327 kilométer; a Földtől mért legkisebb távolság (perigeum) 206 kilométer; a pálya síkjának az egyenlítő síkjához mért hajlásszöge 64 fok 54 perc. Á szputnyik műszerei kifogástalanul működnek; A beérkező adatokat a koordinációs számolóközpont dolgozza fel, (MTI) rossz minőségű szántást. — A talajelőkészítésnél, s a vetésnél is egy tömbben dolgoznak a gépek. Igy könnyebb a munka megszervezése, az üzemanyag, a vetőmagellátás és az ellenőrzés is. — Milyen elővetemény után kerül földbe a kenyérgabona? — Borsó, olajlen, lucer- natörés, cukorrépa a búza elöveteménye. Csupán 150 holdon kerül kalászos után a tavalyi 300 holdhoz képéért. Minden holdra két mázsa alapműtrágyát adtunk, a fejtrágyázást télen és koratavasszal végezzük. Menteden területbe nem vetünk kenyér- gabonát, mert az idén is 175 hold szép búzánkat elpusztította az árvíz. Most jórészt kötött talajba kerül a vetőmag, amelynek 50 százaléka magyar in-. tenzív fajta, Fertődi és Karcagi. — A személyi feltételek is biztosítottak? — A traktorosok gépállomási dolgozók. A vetőgépkezelőket mi biztosítjuk. Botos Sándor, Szerencsi Imre és Sándor, Fűtő Joachim, G. Szabó Gábor, Nagy Bálint olyan emberek, akikre nyugodtan rábízhatjuk a vetést. Felelősséggel, nagy gyakorlattal végzik ezt a munkát. A jóminŐ9égű vetésért — a növény kikelése után — holdanként 2 forint prémiumot fizetünk a farosoknak — vette vissza a szót a tsz-elnök. A talajelőkészítésben, vetésben az Aranykalász Tsz most is vezet a járásban. Eddig 1300 hold vetőszántást tudtak le, s a héten már a búzát vetik. Október 15-re vállalták a kenyérgabonavetés befejezését. S ennek a teljesítéséért mindent megtesznek. Esélyes versenytársai a í ászapáti Alkotmány Tsz- nek, Sí, K. Tito elnök Dunaújvárosban Jugoszláv vendégeink vasárnapi és hétfői programja Tito és Kádár elvtársak hétfőn Dunaújvárost keresték fel. A megye és a város vezetőinek kíséretében megtekintették az első szocialista városunkat. Dobi István, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke vasárnap délelőtt viszont! át oga- tást tett Joszip Broz Tito- nál, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökénél, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkáránál. A látogatáson jelen volt Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Péter János külügyminiszter és Bíró József külkereskedelmi miniszter. Folytatódtak a tárgyalások Vasárnap délelőtt folytatódtak a magyar—jugoszláv tárgyalások. Magyar részről a tárgyaláson részt vett Dob 1 István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tágja, a budapesti pártbizottság első titkára, Péter János külügyminiszter. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Vályi Péter, az Országos Tervhivatal elnökének első helyettese, Darvasi István és Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető- helyettesei, Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes é Barity Miklós, a Külügyminisztérium megbízott osztályvezetője. Jugoszláv részről a tárgyaláson részt vett Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára, Veljko Vlahovics. a Jugoszláv, Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja, Kocsa Popo- vies külügyminiszter, Nikola Dzsuverovics külkereskedelmi miniszter, Bogdán Cmobmja, a köztársasági elnök főtitkára, Milan Ve- nisnik, a külügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, Dusán Csalié«, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete. A szívélyes elvtársi találkozón eszmecserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről és a két ország kapcsolatairól. r Az Állami Operaházban Joszip Broz Tito elnök és felesége. Jovanka Broz, valamint a velük együtt hazánkban tartózkodó jugoszláv vendégek vasárnap este megtekintették az Állami Operaházban Kodály Zoltán „Háry János” című daljátékának előadását. Jelen volt az előadáson Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke és felesége, Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Péter János külügyminiszter, valamint a politikai, gazdasági és kulturális életünk számos más vezető személyisége. Ott voltak a budapesti jugoszláv nagykövetség tagjai is. A vendégeket az operaházba étkezésükkor Ilku Pál művelődésügyi miniszter, és Nádasdy Kálmán, az operaház igazgatója fo- gadta. Az előadás előtt Nádasdy Kálmán igazgató a színpadról üdvözölte a vendégekért, akiket a közönség melegen ünnepelt. (Folytatás a 2. oldaléit)