Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-01 / 204. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. szeptember 1. Három mérkőzésen vereseg Tömörüli az élmezőny az NB II—van Baglyasaljai Bányász— Szolnoki MÁV 4:1 (2:1) Baglyasalja, 400 néző, — vezette: Fáth. Bányász: — Nagypál — Miskolczi, Patkó, Smelkó — Angyal, Kőházi — Piffkó, Horváth, B. Szabó, Kozik. Farkas. Edző: Csuberda Ferenc. — MÁV: Zérczi — Jőzsa, Abonyi, Kolláth II. — Kar- kecz, B. Nagy — Tóth I., Tóth II., Pintér, Sós, Dobos I. Edző: Kolláth Ferenc. Szolnoki támadásokkal indult a mérkőzés; Sós nagyszerűen elfutott a baloldalon, de beadás helyett nagy erővel kapu fölé lőtt. A válasznál a hazaiak mintegy 20 méterről szabadrúgáshoz jutottak, az erős lövést Zérczi kiütötte. Mindkét együttes nyílt sisakkal játszott és a rövid pályán a kapuk gyakran kerültek veszélybe. A 23. percben egy magasan előrevágott labdát Józsa elvétett, majd a földről felpattanó labda kezét érintette. A játékvezető 11-est ítélt és ezt B. Szabó nagy erővel a jobb alsó' sarokba lőtte. 1:0. A 27. percben egy előrevágott labdát Karkecz le akart kezelni, de a rárohanó Kozik kézzel elütötte előle, kapura tört és a kimozduló Zérczi mellett megszerezte a második gólt. 2:0. Rövid zavar után egyre nagyobb fölénybe került Szolnok, szinte percenként futottak a támadások, de ezekből csak Dobos I. — kapuson átemelt labdája — jutott a kapuba. 2:1. Szünet után egyre nagyobb fölénybe került a MÁV, a Bányász csak szórványos rajtaütésekkel próbálkozott. Az 55. percben az előrehúzódott Angyal 20 méterről váratlanul lőtt és a rossz ütemben felugró Zérczi fölött a léc alá vágódott a harmadik gól. A nyomasztó, de meddő szolnoki fölényt az utolsó percben egy gyors ellentámadás váltotta fel — Józsa lyukat rúgott és Farkas nagy erővel újabb gólt szerzett. 4:1. A mérkőzés nem volt magasszínvonalú, de a kemény, test-test elleni küzdelem, az összecsapások izgalmassá tették a találkozót. A MÁV küzdőszelleme ezúttal kifogástalap volt, de az összjátékba bosszantó hibák csúsztak. Különösen kirívó volt a sok rosszul irányított lövés. A két pont sorsát azonban a közvetlen védelem megingásai döntötték el. A Bányász csapat — bár góljait nem akcióból szerezte — a győzelmet megérdemelte. A játékvezető a túlkemény játékmodor eltűrésével is a hazai csapatot segítette, ezenkívül is sok fordított ítélete volt. H. Gy. KISTEXT—Szolnoki MTF. 1:0 (1:0) Szolnok, 1200 néző, vezette: Somlai. KISTEXT: Körmendi — Szeitl, Rubos, Sárosi — Molnár. Tóth — Fekete. Kalmár. Huss, Vándorú Sátori. Edző: Horváth János. — Szolnok: Sárkány — Papp II., Villányi. Papp I. — Csontos. Kolláth — Csabai dr.. Honti, Pallai, Nagy. Karakas Edző: Titkos Pál. Az első esemény Fekete elfutása volt, akinek átadását az egyedül kapura törő Huss a kivetődő Sárkányba lőtte. Utána Honti fejese szállt kapu mellé- A 16. percben Csontos felesleges kapu előtti cselezge- tése közben Huss megszerezte a labdát és lövését Sárkány csak bravúrral tudta a léc fölé öklözni. A következő p°rcten Fekete jobboldalról szat- dyiW'shóI a k&nu elé ívelt az elalvó MTE védők között Sátori a kapu jobb oldalába lőtt. 1:0. A 23. percben egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Pällai átadását Karakas közelről az oldalhálóba lőtte. A 37. percben parázs jelenet alakult ki a KISTEXT kapuja előtt; Karakas lövése a kapufát találta el, majd a visszapattanó labdát Nagy az egyik védőbe vágta. A körülményesen játszó hazaiak nem tudtak kibontakozni. A szervezetten védekező és jó taktikát folytató vendégcsapat két- három csatárral is veszélyes helyzeteket tudott teremteni. Szünet után mindenki azt várta, hogy az MTE magára talál, sajnos ez nem következett be. Az első félidei meddő, ötlet nélküli játék tovább folytatódott, s bár góllövési lehetőség még így is adódott, a teljesen formán kívül lévő csatárok azokat nem tudták kihasználni. Végülis a mérkőzés, a sokkal lelkesebben játszó vendégcsapat megérdemelt győzelmével végződött. Az MTE a mérkőzés elvesztésével nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen győzelem esetén szorosan felzárkózhatott volna az élmezőnyhöz. A győztes csapatból kitűnt: Rubos, Molnár, Kalmár és Sátori. A hazai csapatban a közvetlen védelem egy-két megingástól eltekintve megfelelőt nyújtott, a fedezetek jóval elmaradtak legutóbbi teljesítményüktől, a csatársor tagjai pedig kiábrándítóan játszottak, talán Csabai dr. az, aki a játék utolsó részében némileg feljavult. A játékvezető kifogástalanul bíráskodott és benne tehetséges játékvezetőt ismertünk meg. B. Gyulai MEDOSZ—Jászberényi Lehel 1:0 (1:0) Gyula, 1500 néző, vezette: Vadas Gy. Gyula; Zsilinszky — Ste- fanik, Szilágyi, Sás — Himer I., Guti — Rajki, Lovász, Boruzs, Himer II., Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Jászberény: Horváth — Turgonyi, Pánpsics, Nagy I. — Józsa, Buchár — Sánta, Fekete II., Nagy II., Bíró, Szántai- Edző: Szépföldi József. Az első félidőt kapkodó játék és pontatlan átadások jellemezték. A 4. percben Sánta, majd a 25. percben Fekete II. igen kecsegtető gólhelyzetben hibázott. A 38. percben Rajki a jobbszélen elfutott és nagy erővel kapura lőtt, Horváth, a Lehel kapusa a labdát oly szerencsétlenül ütötte ki, hogy az Himer II. elé került, aki a fekvő kapus felett a léc alá bombázott. 1:0. Az első félidő hátralévő részében mindkét fél próbálkozott ugyan, de ezeket a támadásokat nem kísérte szerencse. A második félidő Lehel rohamokkal indult. Támadás támadást követett. A gyulaiak védekezésre rendezkedtek be és ezt tervszerűen végre is hajtották. Fél óra elteltével a játék kiegyenlítődött és mindkét kapu előtt adódott egy-egy gólszerzési alkalom — kihasználatlanul, A játék képe alapján a Lehel a döntetlent feltétlenül megérdemelte volna. A játékvezető jól működött. Góllövő: Himer II- Jó: Szilágyi, Sás, Rajki, Boruzs, illetve: Józsa, Buchár, Bíró. — S — A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság eredményei. (Zárójelben az ifi csapatok eredményei.) Jászároikszállás—Mezőtúr 4:1 (1:1), Tisza- földvár—Szó. Olajbányász 2:1 (3:0), Török- szén tmiklós—Szó. MTE II. 1:1 (1:4), Karcag— Nagykunság 6:0 (7:0), Kisújszállás —Jászkisér 2:1 (5:1), Kunszentmártoni Vörös Meteor— Jászjákóihalma 4:0 (1:3), Szó. Kilián—Szó. Cukorgyár 8:1 (0:1), Szó. MÁV II—Jászapáti 5:1 (4:1). A Kunhegyes— Jb. Lehel IL mérkőzés elmaradt. Nemzetközi ökölvívó mérkőzés törökszentmiklósi győzelemmel Törökszentmiklóson vendégszerepeit az Érsekújvári Elektrosvit ökölvívó együttes» A barátságos találkozón a törökszentmikló- siak 11:7 arányban győztek. A törökszentmi klósiak győzelmét Rajna, Zakar, Suri, Orosz, Fehér szerezték, Trencsényi döntetlenül mérkőzött. Az esélyesek győztek az országos motorkerékpáros gyorsasági bajnokságon __ ____ 9 S záj ólban került sor vasárnap délelőtt az országos gyorsasági bajnokság III- fordulójára. A rajtnál a teljes magyar élgárda megjelent — közöttük a hazánkban hosszabb ideje nem versenyzett Szabó II. László, a világbajnoki futamok helyezettje és a sérüléséből felépült Szabó I- László isAz esélyesek közül csak Reisz János nem jutott helyezéshez, aki motorhiba miatt két kategóriában is feladta a versenyt. A 3800 méteres, három- szögalakú, jól előkészített pályán, többezer néző előtt minden géposztály küzdelme érdekes versenyt hozott. Eredmények: 50 kcm (4 kör, 4 induló): 1. Bánhidi György (KMK) Sachs, 125 ken sport (12 kör, 13 ind.): 1. Pétró György (HSE) Da- nuvia, 2- Szakonyi László (Szombathely) Danuvla, 125 kcm special (16 kör, 4 ind.): 1. Szabó II. László (KMK), MZ, 2. Hoffman Ferenc (Pécs) MZ, 250 kcm (12 kör, 12 ind.): 1. Bálint Mátyás (Honvéd) Honda, 2. Tóth I. János (Kaposvár) Jáwa, 3. Kulcsár Gábor (Szolnok) Honda. 350 kcm sport (12 kör, 14 ind-) 1. Spáth Tibor (KMK Jáwa, 2. Bürger Ferenc (Dózsa) Honda. 350 kcm speciál (16 kör, 16 ind-): 1. Cserkuti László (Dózsa) Norton, 2. Berek Károly (KMK) Norton. 500 kcm (16 kör, 4 ind.): 1. Kurucz György (Honvéd) Norton, Cserkuti László (Dózsa) Norton, 3. Szabó László (Dózsa) Norton. Oldalkocsisok (10 kör, 4 ind-): 1- Pettenkoffer József — vt. Metzger József (Dózsa) BMW, 2. Péter Dezső — vt- Zaprel Ferenc (KMK) Norton. Martfű újabb vereséget szenvedett, Jászberény és Mezőtúr megerősítette helyét a táblázaton as NB Ill-ban Jászberényi Vasas—Csongrádi Petőfi 4:0 (1:0) Jászberény, 500 néző, vezette: Ko- csondi. Jászberény: Kohári Rigó, Pintér, Helle — Sárközi, Hering — Urbán, Iványi, Keresztesi, Kovács, Bató. Edző: Udvarias János. Cson- grád: Kádár — Borda, Ma- gony, Puskás — Szanda, Vo- hach — Pozár, Vérségi, Gát, Kálmán, Káró. Edző: Tóth István. luctr a masoaik percoen Keresztesi csak a kapussal állt szemben, de lövése a kapu mellett suhant el- Az első gól a 10. percben született. Ekkor Kovács ugrott ki a védők közül és 8 méterről a hálóba lőtt, 1:0. Fordulás után is folytatódott a Vasas-fölény. A 65. percben Bató volt a gólszerző, majd a 68. percben Urbán lövése a védőkről KoBirkózás A Jászberényi Lehel birkózói Kiskunfélegyházán szerepeltek a Kiskun Kupa bajnokságon. A jászberényiek az induló tíz sportkör közül a második helyen végeztek. Egyénileg a legjobb teljesítményt Hamar Károly érte el, aki minden ellenfelét legyőzte. Tasi Imre három győzelemmel, Mi- zsei András hat győzelemmel végzett az első helyen. Farkas János. Sándor Ferenc és Vas István súlycsoportjában a második helyen végzett. Ez törlési! az HE 1-ben Vasas—Ferencváros 3:0, Dorog—Tatabánya 0:0. Szeged—Győr 2:2, Diósgyőr— Pécs 1:0. Csepel—Honvéd 1:0, Dózsa—Komló 2:2, MTK—Debrecen 2:1. A góllövő lista élén Tichy áll 24 góllal, Albert (19) és Bene (18) gólja előtt. |ifesméwiek! 35. hét 1. FTC—Vasas 9 0:3 2. MTK—DVSC ... 1 2:1 3. Komló—Ü. Dózsa X 2:2 4. Dorog—Tatabánya X 0:0 5. Szeged—Győr X 2:2 6DVTK—Pécs 1 1:0 7. MÁV-DAC—Szfvár X 1:1 8. Oroszlány—Egyet. 1 4:0 9. Nyíregyh.—MVSC 2 0:1 10. P. Bányász—III. k. 2 0:1 11. Z. Dózsa—PBTC 1 2:0 12Kister—B-csaba 1 1:0 13. D. Dózsa—Bp. Előre + 1 2 1:2 14. Szfv.MAV—Eszterg. 2 1:2 Ez a rangsor A labdarúgó NB I. állása 1. FTC 24 18 2 i 57:27 38 2. Bp. Hon. 24 16 3 5 53:29 35 3. Tatab. 24 12 8 4 16:25 32 4. Győri V. 24 11 8 5 37:25 30 5- Üjp. Dó. 24 12 5 7 47:35 28 6. Vasas 24 10 7 7 36:28 27 7. MTK 24 11 5 8 39:35 27 8. Dorog 21 6 9 9 28:31 2) 9. Csepel 24 9 2 13 27:37 20 10. SZEAC 24 6 7 11 28:40 19 11. Pécs 24 4 9 11 28:35 17 12. Komló 24 5 7 12 17:44 17 13 DVTK 34 4 515 13:36 13 14. DVSC 24 4 3 17 22:53 U NB II. Keleti csoport 1. Egri D. 24 13 6 5 11:23 32 2. J-berény 24 13 5 6 31:20 31 3. Bp. Sp. 24 12 6 6 16:22 30 4- Kecsk. 24 12 5 7 37:20 29 5. Bp. Elő- 24 10 8 6 26:20 28 6. Szó MTE 34 11 4 9 38:31 26 7. Gyula 24 9 7 8 38:26 25 8. B-csaba 24 9 7 8 36:46 25 9. Sz. MÄV 24 10 4 10 37:35 24 10. Sz- VSE 24 8 7 9 15:39 23 11. V. Izzó 24 10 3 11 32:33 23 12. Kistér- 24 7 8 9 .30:42 22 13. Baglyas. 24 7 7 10 20:37 21 14. KIST. 24 6 8 10 30:33 20 15- N-bátony 24 6 7 11 30:24 19 16 Debr. 24 4 11 9 22:35 19 17. Nyíregy. 24 7 5 12 29:47 19 18. Miskolc 24 5 6 13 24:44 16 NB III. Délkeleti csoport 1. Újszeg. 19 12 3 4 39:18 27 2. Hmvhely 20 9 7 4 30:17 25 3. Martfű 20 9 7 4 33:26 25 4. Bcs. Ho. 20 11 3 6 33:29 35 5. Bcs.Vtsk 19 9 5 5 37:27 23 6. Orosh. 20 7 7 6 33:36 21 7. Szeged 20 6 8 6 22:21 20 8- J-berény 20 7 5 8 30:21 19 9. Csongr. 20 7 5 8 25:24 19 10. Kiskunh- 20 6 6 8 27:39 18 11. Töröksz. 20 6 6 8 24:35 18 12. Kecsk. 20 5 6 9 22:26 16 1.3. Mezőtúr 18 5 6 7 19:25 16 14. N-kőrős 20 5 5 10 22:23 15 15- Mezőh- 26 6 311 38:43 15 16. Makó 20 4 6 10 24:39 14 vács elé került, aki közelről lőtt gólt. A 80 percben Keresztesi szép egyéni teljesítménnyel állította be a végeredményt, 4:0. A látottak alapján az eredmény akár két számjegyű is, lehetett volna, a Vasas-csatárok a helyzetek tömkelegét hagyták ki. Jó: Pintér, Hering, Sárközi, Helle, Kovács, illetve Kádár, Ma- gony, Vérségi, Szanda. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. Mezőtúri Honvéd — Makói Vasas 2:0 (2:0) Mezőtúr', 500 néző, vezette: Boronkai. Mezőtúr: Kerékgyártó — Veres, Frikker, Jancsa — Szűcs. Egei — Földesi, Nagy, Wagner, Bánhidi, Litva. Edző. Podtnaniczki József. Makó: Tóth II.-Huba, Varga, Szél II. — Tóth I., Mokna — Gábor, Vékony, Balogh, Kovács, Máté. Edző: Galoóc-í Károly. A Honvéd vezette az első támadást, de a Vasas védelem hárított. Az 5. percben veszélyes vendég-támadás végén Kovács a kapufát találta el. Ezután a Honvéd vette át a játék irányítását és a 27- percben Bánhidi a védők közül kiugrott és a jobb sarokba lőtt, 1:0, Továbbra is a hazai csapat volt a többet kezdeményező és a 39. percben a szemfüles Bánhidi 2:0-ra növelte » előnyét. Szünet után az erős szél a vendégeket segítette, a hazaiak azonban így is többet támadtak. Wagner, Nagy és Földesi rúgott kapufát. A 'hazai csapat megérdemelten győzött, helyzetei alapján győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. — Góllövő: Bánhidi (2), Jó: A védelem, Nagy, Bánhidi, Szűcs, Földesi. illetve Kovács, Huba, Máté, Tóth I. A játékvezető erélyesen vezette a mérkőzést, azonban egy 11-est, nem adott meg a Honvéd javára. — sindel.— Mezőhegyes — Törökszentmiklósi Vasas 3:1 (1:1) Töfökszentmiklós, 500 néző vezette: dr. Tóth- Mezőhegyes Varga — Borók, Csiger, Fekete — Borbély, Vigh - Ri- zsányi, Zomborák, Madácsi, Borsos, Balogh. — Tmiklós. Vasas — Balázs, Sz. Kiss — Szabó, Erdős — Muszka, Hámori, 8ue?kó, Darvas?, Fekete, A 20. percben Hámori 20 méterről a kapura lőtt és a kapufáról visszapattanó labdát Fekete a kifutó kapus mellett a hálóba lőtte, 0:1. A 37- percben szöglethez jutottak a vendégek, a beívelt labdát Zomborák a megdermedt Vasas-védők mellett, élesen fejelte a hálóba. i:lí A második félidőben a vendégek játszottak széllel hátban. A 65. percben a védőkről lepattanó labdát Vígh , 25 méterről kapura emelte, s a labda a kapufa belső éléről pattant a hálóba. A 83. percben Zomborák mintegy 30 méterről kapura lőtt és a későn vetődő Vasas kezéről jutott a hálóba a labda. Jó: Csiger, Vigh, Zombo- rák, illetve Öllé, Szabó Fekete. A játékvezető jól működött. — o. -*■ Békéscsabai VTSK-Mart- fúi MSE 3:2 (1:2) Békéscsa- csaba, 1500 néző, — vezette- Tabányi. Békéscsaba: Kere- peczkl — Zsilinszki, Fehér, Dobó — Papp, Kiss — Balogh, Lonovics, Szurgent, Schneider. Szilágyi. Martfű: Tasnádi — Erdei, Seres, Haik — Horváth, Szűcs — Czifra, Botka, Mészáros, Nagy, Mező teleki. Martfűi támadásokkal indult a játék, s a 15. percben egy kapu előtti kavarodásból Botka megszerezte a vendégeknek a vezetést. A 25. percben Mészáros — Botka volt a labda útja, utóbbi beadott, s a jól érkező Nagy hatalmas gólt lőtt. A cipő- gyári fiúk nagyon szépen játszottak a következő negyedórában is és két helyzet maradt kihasználatlanul Mezőteleki, majd Nagy révén. A félidő hátralévő öt percében szögletből Szursrent szépített, 1:2. Szünet után a Martiul MSE érthetetlenül labdatartásra rendezkedett be, s ezt á hazaiak kihasználták. — Előbb védelmi hibából kiegyenlítettek, majd a 65. percben Schneider lövésével a vezetést is megszerezték. A martfűiek közül Mészáros nyújtott átlagon felüli teljesítményt, míg Békéscsabából Dobó, Lonovics és Schneider játéka dicsérhető. A játékvezetői hármas kifogástalanul vezette a mérkőzést« — tasnádi »