Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-16 / 192. szám
Rendszáma GA 60-08 Az autóbusz zsúfolásig megtelt. Félreértések elkerülése végett az eset július 13-án történt a Szolnokról tíz-huszonötkor induló ti- szaföldvári járaton. A kalauznő a Szabadság téri megállónál, látva a fel- özönlött utassereget megállt a feljáró legalsó lépcsőfokán, és kérte a jegyeket megváltani. Szörnyű kavarodás támadt. Fejeken, vállakon keresztül préselték át a ki- sebb-nagyobb bankókat. Egy tizennyolc év körüli kislányt le is hordtak, mert úgy találta, hogy menetközben is ráér jegyet váltani. Közben újabbak érkeztek. Azok is fizettek, a drága idő pedig egyre múlt. Vártam. Szerény harminckét perces késéssel indultunk tovább. Útközben jöttem rá, hogy a szóló- és a pótkocsinak csak egy kalauznőie van. A végállomásig váltottam jegyet, némi lelkiismeretességből. — Szerencséje, hogy nem jött az ellenőr — dörgött a kalauznő Megköszöntem a szerencsét, erre hálából rámför- medt. Sőt a sofőr még azt is megmagyarázta, hogy kollégája ulajdonképpen ülő kalauz. A megállapítás helytálló volt. akkor tényleg ült. Válogatott búcsúztató szavak kíséretében kászálódtam odébb. A kalauznő még utánam kiáltott: — Ne adjak egy cenuzát, bogy a rendszámot felírja? — Kösz. Saját erőmből is sikerült mindezt rögzítenem. — W. — A TOPLES PROBLÉMA Tudja isten, én ne™ venném fel’ — Én felvenném, csak akkor nem tudnék mit levetni! OLVASTAM a mums ... hogy Vera Petrovna I Volga-vidéki fiatal nő átlát a falon: felsorolta, hogy mi. lyen tárgyakat lát a bezárt •páncélszekrényben; részletesen leírta a szőnyeg mögé rejtett képeslevelezőlapot, összes színárnyalatával együtt. Vera tehetsége a tudósok szerint ,,a törté nc- lemelőtti időkre visszanyúló biológiai adoptáció maradványa". Egyszerű és világos okfejtés, nem szorul magyarázatra, csupán néhány gondolat kívánkozik hozzá: Jó, hogy kevés ilyen ember van, mint ez a Verj. Máskülönben tönkremenne- nek a színházak, s a mozik. Ezek oda állnának a fal mellé s néznék az előadást. De az is lehet, hogy nem oda mennének, hanem csak sétálnának fel-le a városban, hiszen a lakóházakban esetenként érdekesebb dolgok játszódnak le, mint a színpadon. De volna ennek a látásjavulásnak hasznos oldala is. Ha ezek, a falon átlátó emberek vásárolnának, nem lenne dugesz áru, pult alóli adás-vétel, mert a legvas- kosabb pult sem szolgálna, rejtekül. Az építők sem húzhatnák a falakat alap nélkül, mint Farkaslyukon tét. ték, mert sokan rájuk szól- nának: ne falazzanak, nincs alapjuk. Persze, ha jól meggondoljuk, mégis sok a Verához hasonló ember. Ott van például a kínaiak esete. Istentelen hosszú, magas és vaskos falat húztak, amögúl mesterkednek. Az emberek mégis átlátnak a falon. — sibé — .......... ■■■■■■■■■■ inmimmimiiminimmiiinnm J liimtm Kis Bencének valódi . hülyegyerek frizurája volt. Nem is valamelyik neves fodrász készítette. Természetes volt, sokkal természetesebb, mint azoké, akik drága pénzen va- rázsoltatták némely jóhírű figarónál. Kis Bencének nemcsak a frizurája emlékeztetett hü- lyegyerekre, hanem egész lénye, annál is inkább, mert Bence a maga csendes valóságában valóban amolyan sikertelen gyerek volt. Mosdóvizet csak akkor látott, amikor édesanyja megmártotta. Az alumínium fésűtől irtózott. Hajnyírásra csak akkor került sor, amikor Kisné a 'komszédból elkérte a birkanyiró ollót. Ennek aztán nem is lehetett más eredménye, csak valódi hülyegyerek frizura. Kis Bence mindig déván- kozva nézett végig a Hosszú utcán a város közepe felé és minden vSgya az volt, hogy egyszer megnézze, mi is lehet ott, ahová annyi ember tolong. Egy óvatlan pillanatban felkapta a nyúlcipőt és végiglihegett a Hosszú utca téglajárdáján. Gyönyörű dolgokat látott a város közepén. Szép ruhás emberek sétáltak fel és alá. A boltok ablakai mögött csillogó holmik mo«-- lyogtak rá. A legérdekesebb azonoan az volt, hogy minden második lány frizurája az övére hasonlított. Meg is fordultak utána. — Micsoda remek frizurája van ennek a srácnak. — De jó lenne megtudni, hogy hol csináltatja! — Te! Én megkérdezem. Bence minden kérdésre nagyot röhögött. Szélesre húzta a száját, amikor az egyik csinos kislány ti2est nyomott a markába. A zöldhasú bankót ügyetlenül forgatta. Egy feketeruhás úr odahajolt hozzá. — Van pénzed, fiam! Eredj be ide a borbélyhoz és szedesd le a ko1^»kodról ezt a . gubancot. Be is lökte az ajtón. Bence röhögve nézte a fényes tükröket. Engedelmesen tűrte a borbély puha motoszkálását. Tetszett neki, ahogyan csattogott az olló. Nem bánta, amikor a fodrász kivette a kezéből a tizest és boldog volt, amikor öt fényes forintot visszaadott neki. Aztán kilódult az utcára. A tömeg még mindig hullámzott. Bence vastagon ténfer- gett. Csak akkor lepődött meg, amikor egy hülyefrizu- rás kislány megvetően végigmérte. — Miért nem megy ez a mezítlábas suhanc a dolgára? Hogy néz ez ki? Mint egy csavargó! Könnyen lehet, hogy éppen az a kislány, aki az imént a tizest odaadta. Így becsülte meg Bence gyönyörű hülye- gyetek frizuráját.- Ko Divatos frizura
