Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-06 / 183. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. augusztus 6. Két repülőgépanyahajót bevetettek a Vietnami DK ellen Hruscsov beszéde a Gyekahrisst szovhozban sült Államok hadügymi­nisztériumának az az állí­tása, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság haditengerészetének torpe- dónaszádjai a szerdára for­duló éjszaka támadást in­téztek a nemzetközi vize­ken tartózkodó két ameri­kai hadihajó ellen. Az amerikai imperialis­táknak az a céljuk, hogy leplezzék saját illegális cselekményeiket, amelyek­kel gátlástalanul megsér­tették a Vietnami DK biz­tonságát, s amellyel még súlyosabbá tették a délke­let-ázsiai helyzetet — mondja a nyilatkozat. Az őrhcr'ók megvédik Vietnám part'ait A vietnami néphadsereg főparancsnokságának szó­vivője kedden este nyilat­kozatot tett az Egyesült Államok hadihajóinak az észak-vietnami felségvize­ken végrehajtott provoká­ciós tevékenységéről. Kijelentette többek kö­zött: — Vietnam és az egész világ közvéleménye tudja, hogy az Egyesült Államok imperialistái az agresszió és a katonai provokációk politikáját folytatva Dél- Vietnamban, valamint Kambodzsában és Laosz- ban nemcsak arra használ­ták fel a Csendes-óceánon állomásozó 7. flottájukat, hogy fitogtassák erejüket a nyílt tengeren a Kelet-kí­nai tengertől a Sziámi­öbölig. hanem arra is fel­használták e flotta hajóit, hogy fedezzék dél-vietnami bábjaik erőit a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen irányuló provokációs cselekedeteikben. Az őrhajók a jövőben is megvédik az országot. Nyikita Hruscsov a Vol- ga-vidék szűzföldjein tett körútja során látogatás* tett a Gyeíkabriszt szov­hozban, és beszédet mon­dott a gazdaság dolgozói előtt. Megelégedését fejezte ki az elért eredmények felett, a Gyekabriszt szov- hoz ugyanis a múlt évben több mint 1 100 000 púd szemestakarmányt adott az államnak, ebben az évben pedig 1 750 000 púd beszol­gáltatására vállalt kötele­zettséget. Hruscsov megállapította, hogy a szaratovi területen értek el bizonyos sikereket a füves-herés vetésforgó rendszer megszüntetésében. Javasolta, hogy bátran tér­jenek rá az öntözéses ku­koricatermesztés fejleszté­sére. Hruscsov végül a mező- gazdasági munkák helyes megszervezésének és a bé­rezésnek kérdéseivel foglal­kozott. (MTI) Utcai harcok Stanfeyvilleben (Folytatás az 1. oldalról) két másik pedig megron­gálódott. A Vietnami De­mokratikus Köztársaság el- ■en intézett hadműveletek­ben a Piconderoga és a Constellation anyahajóról felszálló repülőgépek vet­tek részt. * Augusztus 5-én délután Ha van Lau ezredes a vietnami néphadsereg fő­parancsnoksága nevében sajtóértekezletet tartott a nemzetközi klubban a viet­nami sajtó képviselői, a külföldi tudósítók és va­lamennyi külképviselet saj­tóattaséja számára. Aztán az ezredes is­mertette, hogy augusztus 5-én 12.30 órakor ameri­kai repülőgépek bombáz­ták és gépfegyverezték a Vinh város mellett fekvő Ben Thai falut. A repülő­gépek a délkínai-tenger fe­lől jöttek. A vietnami lég­elhárító tüzérség tüzet nyi­tott a gépiekre, amelyek közül kettő megrongáló­dott, s egy kigyúlladt és csahomi kikötőnél felrob­bant, egy további a tenger felé menekült, a többi gép pedig azonnal visszafordult. Ugyancsak augusztus 5-én 14.45 órakor a délkí­nai-tenger felól jövő ameri­kai repülőgépek bombázták és romba döntötték hunga- ri környékét. A vietnami légelhárítók egy támadó gépet lelőttek, kettőt megrongáltak, a töb­bi pedig elmenekült. Az ezredes kijelentette: az amerikai imperialisták provokációs tevékenysége igen komoly. Kérte a sajtó- értekezlet résztvevőit, hogy leplezzék le az amerikai atrocitásokat és emeljék fel szavukat a világ és a hazai közvélemény előtt az imperialista provoikóciók ellen. Johnson elnök beszéde Johnson elnök szerdán délután beszédet mondott a New York állambeli Sy­racuse város egyetemén. Beszédében kitért a viet­nami öbölben lezajlott ese­ményekre és körvonalazta az Egyesült Államok ál­láspontját az ezek nyomán kirobbant válsággal kap­csolatban. Azt igyekezett bizonygatni, hogy az ame­rikai torpedórambolókat ért támadások az észak­vietnami kormány szándé­kos agresszív cselekedetei voltak. Az elnök úgy tün­tette fel az amerikai légi­támadást mintha az a bé­ke megőrzését célzó intéz­kedés lenne, amelyre az Egyesült Államok csak „hosszú ideje tartó előzetes provokációk” utón szánta rá magát. • Nyugati hírügynökségek értesülése szerint a Viet­nami-öbölben újabb tűz­harcra került sor az ame­rikai 7. flotta két torpe­dórombolója és a vietnami topedónaszádok között. Az amerikai torpedórombolók- ról leadott lövések két vietnami torpedónaszádot elsűlyesztettek, kettőt pe­dig súlyosan megrongáltak,-— közük az idézett jelen­tések. Összeült a Bizton­sági Tanács Johnson amerikai elnök televízió- és rádióbeszédé­ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormá­nya kérte a Biztonsági Tanács sürgős összehívá­sát. Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a Biztonsá­gi Tanács az Egyesült Ál­lamok kérésére szerdán, magyar idő szerint 17 óm­kor összeült. • A vietnami hírügynökség közli: felhatalmazást ka­pott annak kijelentésére, merő koholmány az Egye­A felkelők által megro­hamozott Stanleyvilleben, a kongói volt keleti tarto­mány fővárosában kedd óta folynak az utcád harcok. A felkelők a városban el­foglalták a kormány csapia­tok egyik kaszárnyáját A város repülőterét le­zárták. Michael Hoyt ame­rikai konzul rádióüzeneté­ben arról számolt be, hogy a kormánycsapatok „az amerikai konzulátus kert­ATHÉN Grivasz tábornok, a cip- rusi kormány katonai ta­nácsadója szerda reggel Nicosiából Athénbe érke­zett, ahol a görög kormány tagjaival a ciprusi katonai helyzetről és a szigetorszá­gon történt legújabb fejle­ményekről folytat majd tárgyalásokat * LONDON Rahman, Malaysia mi­niszterelnöke az Egyesült Államokból Londonba ér­kezett, ahol Home brit mi­niszterelnökkel folytatott tárgyalásokat, * BONN A nyugatnémet gazda­ságügyi minisztériumban német—jordán tárgyalások folynak a két ország gaz­dasági együttműködésének kérdéséről, • MOSZKVA Olavi Mattila ipar- és kereskedelemügyi minisz­ter vezetésével finn gazda­sági kormányküldöttség érkezett a szovjet főváros­ba: A finn. küldöttség tár­gyalásokat folytat majd a szovjet kormány képvise­lőivel a Finnország és * Szovjetunió közötti hosszú- lejáratú kereskedelmi egyezmény megkötéséről; BERLIN A szeptember 6-tól 13-ig megrendezendő lipcsei őszi vásárra eddig ötvenhét or­szágból mintegy 6500 ki­állító jelentette be részvé­telét. Az őszi vásárra mint­egy nyolcvan országból várnak látogatókat) jén átgázolva igyekeznek a támadóikat feltartóztatni”. Az AP arról tudósít, hogy az egyik észak-ka- tangai vezető nyilatkozata szerint a partizánok újabb sikereket értek el, elfog­lalták Baudouinvillet. A Reuter jelenti Nairobi­ból: Kedden a kenyai fővá­rosba érkezett Laurent Ka­bila, a kongói nemzeti fel­szabadítás! bizottság egyik vezetője. Nyilatkozatában elmondotta, hogy a kongói FREETOWN Sierra Leone fővárosá­ban bejelentették, hogy az eddig forgalomban lévő angol font helyett „leone” néven új pénzegységet ve­zetnek be. Az új decimá­lis piénzegység értéke fél angol font sterlingnek fe­lel meg. • RANGOON A burmai kormány kő­olajkutatás céljaira az 1963—64-es gazdasági évre több mint két és fél mil­lió angol font sterlinget irányozott elő. A kutatási munkálatokat japán, angol és román vállalatok vég­zik; Öt betemetett bányász életéért A Champagnole-i bányá­ból kiszabadított 9 munkást tegnap elbocsátottak a kórházból. Az orvosi vizs­gálat megállapította, hogy a nagy testi és lelki kime­rültség ellenére egészsége­seik. A még föld mélyén re­kedt öt bányász sorsa miatt nőttön nő az aggo­dalom. Eddig 11 eredmény­telen próbafúrást végeztek a hegyoldal különböző pontjain. Az egyik mentő állítása szerint szerdán hajnalban kopogás hallatszott arról a helyről, ahol a bányában rekedt teherautót és an­nak sofőrjét sejtik. Lehet­séges azonban, hogy csak lehulló kődarabok zaját hallották. . ....... felszabaditásd mozgalom célja jelenleg nemcsak Stanleyville elfoglalása, hanem az egész Kongó bir­tokbavétele. Csőmbe kor­mánya — mondotta Kabila — „árulókból és megvesz­tegethető személyekből £11”. Kabila egyébként Nairo­biból európai körútra in­dul, amelynek során — mint mondotta — „bará­tokat látogat meg Párizs­ban, Londonban és Nyu- gat-Németországban”. Home és Hruscsov üzenetváltása Alec Douglas-Home, Nagy-Britannia miniszter- elnöke üdvözlő üzenetet intézett Nyikita Hruscsov- hoz a részleges atomcsend- szerződés aláírásának év­fordulója alkalmából. Az angol miniszterelnök véleménye szerint ez a szerződés „a legjelentősebb lépés a kelet és a nyugat közötti kapcsolatok megja­vítása lehetőségének a megnirdetésében”. „Még sok problémát kell megoldanunk, de meggyő­ződésem. hogy haladás ér­hető el” — hangzik Doug- las-Home üzenete. Nyikita Hruscsov válasz­üzenetében kifejezte, egyet­ért abban, hogy ez a „szer­ződé pozitív hozzájárulás a nemzetközi helyzet meg­javításának az ügyéhez”. A szovjet kormányfő osztozik Douglas-Home-nak abban a véleményében, hogy „még sok nemzetközi kérdést kell rendezni, ha előre akarunk jutni a nem- etközd feszültség további enyhítésének útján”. Hang­súlyozta, hogy ez úgy ér­hető el, ha „az általános és teljes leszerelés prob­lémájának megoldására irányuló közös erőfeszíté­seket tesznek és a német kérdés békés rendezése út­ján” pontot tesznek a 2. viláhgáború végére. Hruscsov megelégedését fejezte ki afölött, hogy az angol kormány Nagy-Bri- tannia és a Szovjetunió kapcsolatainak megjavítá­sán óhajt munkálkodni. A szovjet kormány — mutat rá Hruscsov üzenete — az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is erőfeszítéseket tesz ennek érdekében, (MTI) . . . ----------­B ERLIN-TOKYO-MOSZKVA Éiiiii NEW-YORK“ BELGRAD - LONDON Alkotó fantázia ? E gy makacs öregember, névszerint Konrád Adenauer, ez nyugatnémet kancellár, az NSZK létre­jöttének 15-ik évfordulója alkalmából — régi stílusát követve — egybecsőditett néhány tucat szenzációt kergető újságírót. Nyilatko­zatának két szembeötlő vo­nása volt: 1. makacs ko- noksággal hallgatott azok­ról a belpolitikai nehézsé­gekről, amelyek az ő távo­zása után, és nem kis mértékben az ő „magveté­se” következményeként — zavarják Nyugatnémetor­szág mai életét, 2. ugyan­ilyen makacs konoksággal hordta a gyúlékony anyagot a hidegháború lohadó tüzű máglyájára. Ez a múlttá vált politikus semmiképpen nem akarja tudomásul venni, hogy az idő könyörtelenül eljár „eszméi” fölött, hogy a vi­lág másvalamit óhajt, mint amit ő szán neki. Ade­nauer most is, mint „tün­döklése fénykorában”, a kommunizmus rémképével igyekezett nyugtalanítani a gazdasági csoda hanyatlása miatt különben is nyugta­lan egyszerű nyugatnémet polgárt Dicsőítette a neo- militarista nyugatnémet fegyverkezést és mindazt, ami ezzel együtt jár. Csak­nem nyíltan bevallotta to­vábbá, hogy az úgynevezett „Nyugateurópai Uniónak” — nagy német célokat kell szolgálnia. Hevesen síkraszállt a bon­ni „alkotó fantázia” mel­lett, főleg külpolitikai vo­natkozásokban. S ennek az „alkotó fantáziának” olyan „előharcosait” idézte — példakép gyanánt — mint amilyen Churchill és a né- nai Jon Foster Dulles volt. Az agg emberek koalíció­ját méltatta Adenauer 9 méregkeverő természetének megfelelően (ha áttételezett formában is) az örökre Le­vi tézlett , .szakadárpoliti­kát”, a nukleáris háború peremén haláltáncot lejtő „mindent vagy semmit” szemléletet hirdetett meg újra. Ki tudja hányadszor. E z lenne az a híres „alkotó fantázia”? Senki sem kétli, hogy az ilyesfajta kirohanásokat itt— ott még megtapsolják. A nyugatnémet militaristák, neo-fasiszták és revansvá- gyó körök bizonyára har­sány „hoch”-hal mondtak áment Adenauer kijelenté­seire. Az sem kétséges, hogy a Goldwater típusú jenki kalandorok sem kár­hoztatják nyilvánvaló szán­dékait, hiszen maguk is csak az alkalomra várnak, hogy gonosz ámokfutó ter­veiket megvalósíthassák. Mindebben azonban nem „alkaté”, hanem romboló fantázia van. Szerencsére az emberiség már új utakat keres. Fé­nyes bizonyítéka ennek a moszkvai atomcsend-egyez- mény és — sok egyéb kö­zött — a hirosimai, most folyó békeértekezlet is. — Adenauer sajtókonferenciá­ja figyelmeztető kérdőjel. A hirosimai értekezlet fel­kiáltójel, amely az egész emberiséget a katasztrófa elhárítására figyelmezteti. Hirosimában Boodlett, az Egyesült Államok polgára, az egyszerű amerikaiak igaz képviselője nyilatko­zott:” Az emberiség soha­sem feledkezik meg a hi­rosimai tragédiáról” Ezt a szellemet tükrözi a mexikói kormány hivatalos bejelen­tése is arról, hogy az Amerikai Államok Szerve­zetének határozata ellenére nem szakítja meg a diplo­máciai kapcsolatokat Kubá­val. De Chile és Bolívia vezetői sem csatlakoztak a Kubaellenes hidegháború új akciójához. S ezek az ál­lamok egész La tin-Ameri ka népeinek többsége nevében szóltak. A denauer igyekezett Churchill* és Jolin Foster Dullest eszményíte­ni. Csakhogy Churchill mai utódai kénytelenek már be­látni, hogy a Szovejtunió békepolitikájával szemben elavult, tarthatatlanná vált a churchiUi-buldugpolitflía minden rekvizitúrna. És a békére vágyó amerikaiak kö­rében sem a John Foster Dulles féle öldöklés az uralkodó politikai ideál többé. Lehetnek Goldwater- nek bizonyos félrevezetett amerikaiak körében átme­neti sikerei. Nem becsüli le senki az ebben lappan­gó veszedelmeket De lehe­tetlenség nem hinni abban, hogy az emberiség életösz­töne végső fokon — erő­sebb lesz. „Alkotó fantázia?” Csak egy alkotás lehet a közvet­len emberi cél: a világbé­ke biztosítása, a második 'világháború maradványai­nak gyökeres felszámolása, a lappangó tűzfészkek el­oltása. Ha Adenauer ezt még mindig nem látja be — ágálásávai nem a német népnek tesz szolgálatot Ez tény. Az utak ismertek, a cé­lok világosak, az emberiség békevágyának, sőt béke­akaratának hatalmas ne­hézségek ellenére érvénye­sülnie kell. Talán nem túl­zás azt állítani, hogy ezt az igazságot mind többen kez­dik beltáni Nyugatnémet­országban is. Vallási fanatikusok karcai Zambiában a Zambiában — régebbi nevén Észak-Rhodesiában — közel két hete folyó vallási-törzsi villongások kedden ismét fellángoltak. Két nagyobb összecsapás zajlott le, az egyik Chin- salitól délre, a másik a Lundazitól északra fekvő Chipoma faluban. A kor­mány fegyveres erői ellen lándzsákkal félfegyverzett vallási fanatikusok, a Lumpa nevű szekta tagjai támadást intéztek. A szek­ta 90 harcosa meghalt, töb­ben megsebesültek. Halálos áldozataik száma az össze­tűzések kezdete óta ezzel 360-ra emelkedett. A Lumpa szekta tagjait vezetőjük, a magát prófé­tává kikiáltott Alice Len- shina tüzeli fegyveres har­cokra. aki elhitette köve­tőivel^ hogy nem fognak rajtuk a katonák golyói, vagy ha mégis, akkor a mennyországba jutnak, s ehhez gondoskodott szá­mukra „útlevélről”, azaz a szekta vallási vezetőinek aláírásával ellátott papír­lapokról; Újabb zavargások Jersey Cityben Jersey Cityben (New Jersey állam) a szerdára virradó éjjel tovább foly­taik a néger tüntetések. A megmozdulások harmadik napján fegyveres, roham- sisakos rendőrök cirkáltak a néger negyedben. A ha­tóságok lovasrendőrökke! és motorkerékpáros őrjára­tokkal egészítették ki a 200 főnyi rendőrséget. A zavargások eddigi mér ­lege: 44 sebesült, (közöttük 16 rendőr). 20 letartóztatás, több mdmt 40 szétzúzott üzlet

Next

/
Thumbnails
Contents