Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 964. augusztus 2. A Szegedi MtiS vezet az országos vidéki kajak-kenu bajnokság hosszútávú versenyei után Kedden: Szombaton délelőtt a Szolnok városi tanács nagy­termében ünnepélyes fo­gadással kezdődött az 1964. évi Országos Vidéki Kajak- Kenu Bajnokság. A foga­dáson Csényi László, a vá­rosi tanács titkára üdvö­Á mi véleményünk Újsághír: „A Bp. Honvéd —Csepel Autó vízilabda találkozót — amelyet a cse­peliek bírói tévedések cí­mén megóvtak — az úszó­szövetség elnöksége a mér­kőzésen elért eredménnyel (4:3) igazolta és a mérkőzés játékvezetőjét három hó­napra eltiltotta a bírásko­dástól.” Több alkalommal meg­írtuk már lapunkban, hogy a vízilabda-játékvezetők hozzáértése, pártatlansága sokszor bizony kétséges. A „véletlen tévedéseknek” nemgyszer már a Szolnoki Dózsa is szenvedő alanya volt. A tavaszi hajrában lejátszott Honvéd—Csepel Autó mérkőzésen pedig olyan nyilvánvaló volt a játékvezető elfogultsága, hogy az eset az úszószö­vetség elnöksége elé került. A döntés viszont legalább annyira nyakatekert, mint néha egy-egy bírói ítélke­zés. A pályán elért ered­ményt jóváhagyta, amivel szentesítette, hogy a já­tékvezető jelentős hibát nem követett el. (Pedig a mérkőzés pont ezek miatt majdnem botrányba ful­ladt). Ugyanakkor viszont a játékvezetőt három hó­napra eltiltotta a bírásko­dástól. Ha nem volt hibás, akkor miért? Ha hibás volt olyan mértékben? hogy három hónapra el kellett tiltani, akkor vi­szont azon a mérkőzésen nem születhetett valós eredmény. Lehet, hogy nemcsak a játékvezetők ítélkeznek té­vesen? • Amikor a labdarúgó me­gyei I. osztályú bajnokság őszi szezonjának sorsolását nyilvánosságra hozták, több sportegyeseiét a hivatalos helyeken és lapunknál is reklamált — hivatkozva a sorsolás hibáira, kérve an­nak megváltoztatását. Alapelvként elfogadhat­juk azt a tényt, hogy töké­letes. minden csapatnak megfelelő sorsolást nem lehet készíteni, hiszen az összeállításnál figyelembe kell venni az NB II és az NB ül — meglehetősen szeszélyes — sorsolását is. El kell fogadni azt az ér­vet is, hogy a bajnokságot a megyei I .osztályú csa­patok részére szervezték, tehát az NB II-es csapa­tok tartalékegyütteseinek a megyeiekhez kell alkalmaz­kodniuk. Az is logikus, hogy a tartalékegyüttes könnyebben tud, ha keTl kétszer-háromszor egymás után idegenbe utazni, mint egy községi megyei csapat, amelynek három egymás­utáni vasárnapi bevételki- eses anyagi csődöt jelenthet. A nyilvánosságra hozott őszi sorsolás fordítottja a tavaszinak — és ez így helyes. Lehet persze ja­vítani még a megyei sor­soláson, (mintahogy az 1964-es sorsolás is sokkal jobb, mint az 1963-as), de nem a bajnokság közepén. A jó javaslatokat a tava­szi szezon megkezdése előtt várjuk. * Félbeszakadt és majd­nem botrányba fulladt az elmúlt vasárnap Kengyelen lejátszott Törökszentmikló­si járás—Szolnoki járás labdarúgó találkozó. Érde­kes és tanulságos megvizs­gálni a félbeszakadt mér­kőzés előzményeit: a tö­rökszentmiklósi járás együttesének zömét ken­gyeli labdarúgók alkották, a szolnoki járásét Rákóczi­iéivá játékosai. Közismert, hogy a két község csapata között nagy a rivalizálás és az a közelmúltban a két község bajnoki talál­kozóján Rákóczifalván ez majdnem botrányt «idézett elő. Ilyen előzmények után nem volt helyes a „barát­ságos” mérkőzést Kengye­len játszani. Tetézte a hi­bát, hogy a játékvezető a törökszentmiklósi járáshoz tartozott. Ezeket az alap­vető hibákat a törökszent­miklósi TS követte el. Történtek ezenkívül egye­bek is: A mérkőzés máso­dik félidejében a szolno­kiak intézője úgy akart cserélni, hogy a cserejá­tékossal együtt bement a pályára a játékvezetőhöz, miközben a mérkőzés folyt. (Ez szabálytalan.) A bíró viszont leteüldte őket a gályáról. (Ezt írja elő a szabály.) Erre a szolnoki intéző (helytelenül) lehívta csapatát a pályáról. A já­tékvezető az ilyen esetekre előírt várakozási Időt meg sem várva, azonnal lefújta a mérkőzést (Ugyancsak helytelenül.) Ez történt tehát Kengye­len. Alaposabb és körül­tekintőbb szervezést érde­melt volna ez a találkozó. *“ egy — zölte a jelenlévő 15 vidéki sportegyesület vezetőjét, akik közel 300 versenyzőt képviseltek. örömét és megelégedettségét fejezte ki, hogy az elmúlt két hét alatt ez a második orszá­gos jelentőségű vízi sport- esemény Szolnokon. Délután vízi felvonulás­sal majd 22 hosszútávú szám döntőjével kezdődött a baj­nokság. Különösen a női K—1 felnőtt 3000 méteres, a férfiaknál pedig a C—1 felnőtt 10 000 és a K—4 felnőtt 10 000 méteres ver­senyben volt nagy küzde­lem. A verseny második felében az erős szél miatt néhány hajó felborult. Az első nap után a csa­patversenyben a szegedi MHS vezet 188 ponttal. — 2. A Diósgyőri VTK 111, 3. a Szegedi EAC 89 pont­tal. A bajnokság szombati és vasárnapi eredményei­ről részletes tudósítást keddi számunkban közlünk. Tizenöt gól a vízben Szolnoki Dózsa—OSC 10:5 (1:1, 2:0, 3:3, 4:1) Szolnok, Damjanich uszo­da. vezette: Szittya. Szol­nok: Boros — Pintér I., Pintér II. — Kuczora — Kanizsa, Urbán, Koncz. — Edző: Czapkó Miklós. — OSC: Magó — Petik, Csi­kós — Bodnár II., Bánhidi Zimonyi, Bodnár I. Csere: Halmos, Szabó. Edző: Bar- tali» István. Góldobók: — Koncz 2, Pintér I. 2, Urbán 2 (egyet 4 méteresből), Ka­nizsa 2 (mindkettő 4 méte­resből), Kuczora, Pintér TI., ill.: Bodnár L 4, Szabó. Végig sokmozgásos. érde­kes, változatás volt a Já­ték. A Dózsa kezdeménye­zett többet a mérkőzés ele­jén, de az OSC — elsősor­ban a válogatott formában játszó volt egri játékos, Bodnár L révén az első három negyedben kiegyen­lítetté tette a találkozót. — 5:2-es állásnál a szolnokiak sokat könnyelműsködtek és ez majdnem megbosszulta magát, mert az OSC 5:4-re felzárkózott A negyedik negyedben a Dózsa köny- nyen győzött a kifáradt fő­városi együttes ellen. »Az olimpiák történeté­ből” címfi folytatásos írá­sunk a mai számunkból anyagtorlódás miatt kima­radt. Nemzetközi atlétikai verseny Martfűn Zátopek egyesülete jubilál — Csehszlovák válogatottak a rajtnál — Lesz-e meglepetés a papírforma helyett? A Gottwaldov-i sport­egyesület, amely ebben az évben ünnepli 'fennállásá­nak 40. évfordulóját, atléta csapatával augusztus 4-én. kedden Martfűn vendégsze­repei. Gottwaldov testvér- városa Martfűnek, az otta­ni gyár a martfűi Tisza Ci­pőgyárnak. Először úgy volt, hogy a martfűi atléták ve­szik fel velük a versenyt, de aztán kiderült, hogy a több nemzeti válogatottal és I. osztályú versenyzővel rendelkező csehszlovák egyesületnek túl könnyű el­lenfél lenne a martfűi vá­logatott. így a megyei test- nevelési és sportszövetség és a megyei atlétikai szö­vetség vállalták a verseny rendezését és magyar el­lenfélként , Szolnok megye válogatottja áll rajthoz. A papírforma szerint még így is a vendégek az esé­lyesek. Versenyzőik név­sorában olyan ismert nevek szerepelnek, mint Emil Zá­topek, Dana Zatopkova, Komanek, Kanturek, Pre- cek, Plsková. Érdemes összehasonlítani a rajthoz állók eddigi leg­jobb eredményeit: férfi csa­patunkban 100 méteren Tóth és Csorna indul, ed­digi eredményük 10,9, illet­ve 11,3, az ellenfeleké 11, 11.2 mp. Négyszáz méteren a vendégek már 51.2 má­sodperces eredményt is el­értek, de Nagy és Oros is képes ennyire. A 800, 1500 és 5000 méteres síkfutás a nemzeti válogatottal ren­delkező ellenfelünk győzel­mi esélyeit mutatja. Ugyan­csak nagyot kell ugrania rúddal Rékasinak és Tár­nainak, ha a 400 és 380 centiméteres ugrókkal fel akarják venni a versenyt. Magasugrásban 185 centi­méter körül nagy harc vár­ható, távol ugrásban pedig mi vagyunk az esélyeseb­bek. A vendégek súllyal 14 méteren félül, diszkosszal 45, gerellyel 61 méter körül dobnak. Velük szemben Biber, Nagy, Debreceni, Ta­kács veszi fél a küzdelmet. A női számokban ki­egyensúlyozottabb küzde­lem várható. Száz méteren 12.0—19.9 mp-et tudnak el­lenfeleink, ennyit Császi Katalin és Barta is tud. Kétszáz méteren Császi Gi­zella nyerhet Négyszáz és nyolcszáz méteren a cseh­Harc az elsőségért és a felzárkózásért az NB ll-ben Mik as esélyek aas itthoni talúkoxókon f A Szolnoki MÄV Elnök­sége Dobos II. Lászlót fe­gyelmezetlen magatartásá­ért és munkájának hanyag végzéséért hat hónapra el­tiltotta mindennemű baj­noki és díjmérkőzéstől. Gombás Jánost ugyancsak fegyelmezetlen, a sporter­kölcsöket sértő magatartása miatt három hónapra til­totta el — felfüggesztve. A ma pályára lépő csa­patból Borók és Dobos I. ugyancsak fegyelmi okok miatt marad ki. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat 1964. AUGUSZTUS 7-ÉN MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnok városban. írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető kiren­deltsége elmérei Szolnoki Beloiannisz utca U. sz. bekül­deni. Budapesti elmünk' Műszaki Anyag- éa Gépkereske­delmi váualat Budapest VL.Népköztársaság Otla tS. Te­lefoni Itt—1*1 Foglalkozunk Használt mezőgazdasági éa •gyéb gépek, kompresszorok, műszerek' tfb eladásával) vételével éa közvetítésével) Állami vállalatok, T ermelőszövetkezetek figyelmébe! Még most szerezze bel A Bizományi Aruház Vállalat Szolnok, Kossuth Lajos utca 20 szá­mú boltjában vattaöltönyök, csizmák és bakancsok nagy mennyi­ségben kaphatók. Megyénk csapatai közül a legnagyobb figyelem a Jászberényben sorrakerülő Jb. Lehel—Bp. Előre ta­lálkozó felé fordul, hiszen itt a tabella első helye a tét. A mérkőzés nagy esé­lyese a kitűnő formában lévő Lehel csapata. A he­rényiek szerencsésen épí­tették fel, a tapasztalt ru­tinos játékosokból (Buk- hár, Nagy II„ Szántai) és igen tehetséges és lelkes fiatalokból (Horváth, Józsa, Sánta, Páncsics) együttesü­ket, akik hazai pályán szinte verhetetlenek; Az élmezőnyből eddig legyőz­ték Egert, a Szolnoki MÁV-ot, a Bp. Spartacust, és idegenben is sok pontot szereztek. A Bp. Előre mégsem Jön Berénvbe esélytelenül. —- Nagy önbizalmat ad a kék-sárgáknak, hogy a ta­vasszal is l:0-ra legyőzték a Lehelt Az őszi két mér­kőzésükön l:l-es eredményt értek el a bajnokjelölt Bp. Spartacus ellen és otthoná­ban legyőzték 2:0-ra a bag- lyasaljaiakat. Az Egervári­val megerősített védelmük áttörése nem lesz egyszerű feladat Berénvhen sémi A Szolnoki MÁV hazai pályán fogadja régi ellen­felét a Gyulai MEDOSZ-t A közel egyforma ké­pességű együttes harca iz­galmas mérkőzést ígér. A vendégek gárdája egysége­sebb és kiegyensúlyozot­tabb. Az NB I-es SZEAC kiverése az MNK-ból, vagy a KISTEXT legyőzése (4:l-re) azt jelenti, hogy kiváló formában vannak: Lovász és a két Himmer klasszis játékosok. A szolnokiak most erő­sen visszaestek ugyan, de mégsem esélytelenek. Jász­berény ellen már figye­lemreméltó összteljesít­ményt nyújtott a csapat; különösen erőnlétben: — Győzni azonban csak ak­kor lehet, ha: a védelem nem könnyelműsködlk; a fedezetsor nem cselezget, hanem gyorsan indít; a támadósor abbahagyja az öncélú önzősködést, mert ezzel az ellenfelet segíti. A pályára lépő csapat: — Zérczi — Józsa, Abonyh Kolláth II. — Karkecz, B. Nagy — Tóth I., Pintér, Kalmár, Csábi, Szűcs — bizonyára mindent meg­tesz azért, hogy feledtesse az utóbbi idők kudarcait; H. Gy. szlovákok eredményei job­bak, de Kasza, Cs. Farkas és Karkecz most jó formá­ban vannak. Azonos a két fél eredménye a 80 méteres gátfutásban: 11.9 mp. Itt nagy küzdelemre van kilá­tás. A magasugrás a ven­dégek, a távolugrás a mie­ink számának ígérkezik. A dobó számokban is megle­petés szükséges ahhoz, hogy Lányaink győzni tudjanak. A találkozó tehát nagy küzdelmet és érdekes ver­senyt ígér. Vasárnapi sportműsor Idegenben szerepelnek A Szolnoki MTE NB Il-es labdarúgó csapata vasárnap Békéscsabán. A Mezőtúri Honvéd NB III-as labdarúgói Kiskunha­lason, a Jászberényi Vasas labdarúgói. Újszegeden, — a martfűi labdarúgók Kecske­méten. KAJAK-KENU Országos vidéki bajnokság felnőtt, ifjúsági és serdülő számokban, Szolnok, Tisza- part, 8.55, illetve 15,30 óra­KÉZILABDA Megyei bajnokság: Beseny- szög — Tiszaföldvár 17 óra, Alattyán—Szó. Kilián 17 óra, Szó. Vegyiművek—1Tiszapüs- pöki 9 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Szolnoki MÁV— Gyula, Szolnok, 17 óra, Va­das J,, Jászberényi Lehel— Bp. Előre Jászberny, 17 óra, Katona­NB IIL Törökszentmiklósi Vasas — Békéscsabai Honvéd, Törökszentmiklós, 17 óra. Megyei |. osztály: Jász- ároksi állas—MTE IX. 17, Ba- ranyi, Olajbányász—Nagykun­ság 9, (Szegedről), Mezőtúr— MÁV II. 17, Talmácsi, Tisza­földvár—Jászkisér 17, Rékasi, T. Fáklya-Jb. Lehel n. 10, Dobos, Karcag—Jákóhalma 17, Hegedűs, Jászapáti—Szó. Hon­véd 17, Szávó, Kisújszállás— Szó. Cukorgyár 17, (Debre­cenből), Kunhegyes — Kun­szentmártoni Vörös Meteor 17, Balia L, VÍZILABDA NB m.: Jb. Lehel SC- Hódmezővásárhelyi MEDOSZ Jászberény, városi uszoda, 11 óra, SAKK-ELET Rovatvezetői Dalkő Nándor IS- sz. feladvány. (Beck Gyula, 1924.) b c d e 1 g h m m*m m ■ ■ ■ ü 1 i .teW i Matt 2 lépésben. hetséges folytatás még 6, ...Fc3+ 7. be e5, 8. e3 d6, 9. Vc2 némi világos fölénnyel-) 7. e3 ed, 8. cd5 Hbd7 (?) (Pontosabb 8. ...0—0) 8. Fb51 0-0, 10. Hge2 He5, 11- 0-0 Hg6 12. Fg3 Hh5, 13. Fd3 H:g3, 14. H:g3 He5, 15. Fe2 F:c3, 16. be Vh4, 17. Í4 H«4, 18. Fg4 Fg4, (18, ...V:g4-re vezércsere, majd Í5 után fu- tófogás következne.) 19- Vall Fc8, 20- el Vg4, 21. Vo2 h$. 22. Bf2 bő, 23. e5 h4, 24. Hfl Ft5, 25. Vd2 de5, (25- ...Bad8 jobb.) 26. teS Fg6, 27. Bel h3, 28. d6 Fe4, 29. He3! Ve6 » B. Szpaszkij szovjet nagy­mester szintén az amszterda­mi zónaközi verseny győzte­sei közé tartozik. A 27 éves leningrádi sakkozó ezúttal is bebizonyította nagy képessé­geit Kiemelkedő eredményei: Az 1953- évi bukaresti versenyen nemzetközi mesteri címet szerez, 16 éves korában! 1956- ban ifjúsági világbajnok és a szovjet bajnokságon 1—III. helyezést ér el, megkapja a nagymesteri címet. 1960-ban a mar del palatai versneyen I—n. helyen végez, 1961-ben szovjet bajnokságot nyer, — többek között Bronstein, Tál, Keres, Szmiszlow előtt. Játékstílusát s erejét jel­lemző tulajdonságok: Sokol­dalú taktikus, szívesen kom­binál, stratégiai érzéke is ki­váló- Fanatikusan tud küzde­ni Végjáték tudománya még kiegészítésre szorul. Tizen­hat éves korában játszotta az alábbi játszmát: Nimzoindlal védelem (Bukarest, 1953.) Szpaszkij—Szmiszlow 1. cM Hf6, 2. c4 e6, 3. Hc3 Fb4, 4. Fg5 h6. (4.' Fg5 Titka folytatás, amelyet Keres ve­zetett be a versenygyakorlat­ban.) 5- Fh4 c5, 6. dü d6. (Le­Bf4t F:g2. (30. ...V:e5-re 51. Hg4 nyerné.) 31- Hf5! B(«8, (Fenyegetett 32. He7+ Kh8, 33 Bh4+) 32. Be3 Bad8, S3. H:g7! B:d6. (33. ...K:g7-re 34. Bg3+ Kf8, 35. Bf6 nyerne.) — 34. H:e6 sötét feladta. (34- ...B:d2-re két- lépéses matt következne. A fiatal Szpaszkij szép kom­binációval lepte meg nagyne­vű ellenfelét.) * 11. sz. végjáték megfejtése: 1. Hd6+ Kg5, 2. B:h7 d2, 3, Bd7 dlV, 4. He4+ Kf4, 5- Bdl Hdl, 6. Hf6 £3+ 7- Kgl! Kf3, 8. Hh5 g2, 9. Hf4! dön­tetlen­• Befejeződött a pécsi Aszta­los emlékverseny. Végered­mény: 1—2. Gipszlisz, Gobo- cov, 3. Dely, majd Bárczay stb. Bárczay teljesítette a nemzetközi mesteri normát. Különvonat indul Szegedre Szolnokról Tiszaföldváron át 1964. augusztus 20-án a Kisbojtár című előadásra; — Részvételi díj 80,— Ft. Jelentkezni lehet Szolnokon a Ságvárf Endre Művelődési Házban augusztus 5-ig. Fegyelmez a MÁV

Next

/
Thumbnails
Contents