Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP É 1964. július 12. m A televízióban NYILVÁNOS láttuk H«dgyossy Ferenc nűtermében A televízió Nagy mesterek sorozatában csütörtökön este Medgyessy Ferenc munkásságának ismertetésére került sor. A tv-adáshoz stílszerűen választották az intim környezetet, a mester műtermét. A közvetlenséget fokozta, hogy az ismertető szöveget nem kívülről hallottuk. Az előadó, László Gyula professzor. ott állt a műteremben és úgy beszélt a látható szobrokról, vázlatokról, majd más képek jelentek meg, a múzeumokban lévő. vagy köztereken felállított művekről. Az értékes előadást jól illusztrálta a szobrok egyes részleteinek külön bemutatása — a kamera szinte végigtapogatta azt a szoborban látható világot, amelyről László Gyula beszélt; A jó rendezést talán csak a2 zavarta, hogy a zene különösen a műsor elején, sok és túl hangos volt. De talán el is maradhatott volna; A múzeumlátogatók például egy tárlatvezetésen megelégszenek a csendes szemlélődéssel és az előadó szavaival s nagyon meglepődnének ha egyszerre csak — csimn-bumm megszólalna egy zenekar; időjóslás Várható időjárás... (MTI fotó) Az ember egyik kedvenc reggeli szórakozása az, hogy meghallgatja a rádióban az időjárásjelen- tést. Ha a prognózis beválik, mélyen hallgat róla mindenki. Ha azonban nem válik be, akkor megindul a viccelődések áradata a ..kétbalkezes” meteorológusokról... Az időjárás alakulásával kapcsolatos érdeklődés kielégítése céljából Bala- tonfüreden nyilvános meteorológiai jelzőállomást szereltek fel. Ennek az elmés, laikusok által is „használható” készüléknek a segítségével mindenki megtudhatja, milyen idő várható. A készülék nemcsak a pillanatnyi adatokat közli, — a meleg hőfokát. az adott légnyomást, stb; — hanem prognózissal is szolgál; Hasznos dolog ez a gépi meteorológus a kirándulóknak, a nagyobb vízi túrára indulóknak. És ha a gép téved? Nos, nem szabad tévednie. A gép azért gép, hogy pontos legyen, hogy „gépies” megbízhatósággal teljesítse a kötelességét; És ha mégis téved? Hát akkor alkalom nyílik rá, hogy az időjárás alakulásával elégedetlen emberek nemcsak az élő meteorológusokat — szidja. — A TANVLÓS2ERZÓD- TETESEK ügyében a KIOSZ járási-városi helyi csoportjai nyújtanak felvilágosítást. A kisiparosok az illetékes helyi csoporthoz jelentik be igényüket s a csoport tájékoztatja az érdeklődő szülőket. — FŐVÁROSI MŰVÉSZEK vendégszereplésével műsoros estet rendeznek ma este fél 9 óraikor Kun- szentmártonban a szabadtéri színpadon. Fellép többek között Kovács Apollónia, Koós János, Mikes Éva, Morlan bűvész. Honfi Géza humorista. A „Jazz Presszó, Budapest” 2senés, kétrészes tarka műsorhoz az „Új ritmus jazz együttes” szolgáltat zenét. — ÁRDRÁGÍTÁST követett el Balogh Béla, a tiszaszöllősi 41. sz. vegyesbolt eladója. A ellenőrzés során rájöttek a csalásra és az árdrágítót 300 forint pénzbírsággal büntették. — TISZABURA község jár élen a községfejlesztési alap felhasználásában a kunhegyes! járásban. Az első félévre előirányzott 127 ezer forint helyett eddig csaknem 180 ezer forintot használtak fel. A lakosság társadalmi munkával is segít. Az első félévben több mint ezer társadalmi munkás dolgozott. A Sportfogadási és Lottó Igazgaaóság tájékoztatása alapján a 28. játékhéten nem végleges megállapítások szerint öt találatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 26 fogadó ért el, nyereményük egyenként 165 275 forint Három találatot 2853 fogadó ért el, nyereményük egyenként 753 forint Két találatot 101 582 fogadó ért el, nyereményük egyenként 21,20 forint — SZOLNOK MEGYÉBEN az áruforgalom 50 százalékát az új rendszerű boltok bonyolítják le. Különösen sok élelmiszer üzletet alakítottak már át. Jelenleg 151 önkiszolgáló élelmiszer bolt van a megyében. A Nap kél: 3.59 h-kor, nyugszik: 19.40 h-kor.. A Hold kél: 7.16 likőr, nyugszik: 22.01 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: lassan csökkenő felhőzet, néhány helyen még átfutó eső. Az erős északnyugati szél u Dunántúlon lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között. IZABELLA Elizabetha héber névből származik. Jelentése a keleti és nyugati nyelvekben különböző. Héber jelentése szerint „isten imádó”, spanyolul, franciául és olaszul azonban „szép”-re utal. A ,.betha” végződésből ugyanis „belle” és „bella” lett. Spanyol földön már a XIII. században használatos volt, innen van a név spanyol ize. Nálunk — az eredeti Erzsébet alakja után — nehezen vált önálló névvé. — A 7. SZÁMÚ Autó- közlekedési Vállalat a 3080- as autóbuszjárat Szolnok— Nagykörű—Tiszasüly közötti vonalon Csataszög községben a kultúrhá2 előtti megállóhelyet 400 méterrel odébb, a gépállomáshoz helyezi. Az új megállóhely díjtétele a volt kultúrház megállóhelyre megállapítottak szerint marad érvényben. Július 12 Vasárnap Izabella — KIDOLGOZTÁK az építőanyagipar müs2aki fejlesztésének irányelveit. A- harmadik ötéves tervben előirányzott építkezések zavartalan anyagellátására mintegy ötven százalékkal kell növelni a2 építőanyagipar termelését; Ezért az Építésügyi Minisztérium most kidolgozta az építőanyagipar gyors műszaki fejlesztésének irányelv-tervezetét. A régi gyárak korszerűsítésével és új üzemek építésével növelik a termelést. A cementből, az építőipar és az előregyártó üzemek legfontosabb kötőanyagából 1970-ben már 229 százalékkal többet kell gyártani, mint 1960-ban, a m észhiány megszüntetésére pedig csaknem 180 százalékkal fokozzák a termei lést. A harmadik ötéves tervben a téglaipar főleg a téglablokk és a könnyű üreges tégla termelését fokozza, viszont a tetőcserép, a magasított tégla és néhány más elavult termék gyártását fokzatosan. csökkenti, — ABÁDSZALÓKQN az év első öt hónapjában 640-en vettek részt társadalmi munkában; A községben az egy főre eső társadalmi munka értéke csaknem 24 forint. Minden szeretett kedves rokonnak, ismerősnek, a Járműjavító drága dolgozóinak, a dalárda minden egyes tagjának a legmesszebbmenő hálás kö- szönetünket fejezzük kJ mély, együttérző részvétükért, a sok koszorúért és virágcsokorért. — Külön köszönet volt munkatársának, Mihályi Jánosnak, aki a Járműjavító nevében, férjem emlékét örökké őrző búcsúztatót mondott. özv. Deák Gézfiné Géza Fia és Téglást István BÍRÓSÁGI JEGYZETEK ítélet egy bonyolult ügyben Az eset, amelyről szó lesz, már elég régi, 1959 nyarától 1962 áprilisáig tartott. Borzas József közlekedési előadó volt a szolnoki városi tanácsnál, a művelődésügyi csoport műszaki ellenőri munkáját pedig másodállásban végezte. Kapcsolatba került különböző, engedéllyel rendelkező és nem rendelkező kisiparosokkal, bizonyos munkákat nekik osztott ki, s ezért jogtalan anyagi előnyökhöz jutott. Az elszámolásokat felületesen ellenőrizte és ezzel — akaratlanul vagy szándékosan — elősegítette, hogy a hamis számlák kiállítóinak az ott feltüntetett összegeket kifizessék. Ezenkívül pedig ki- sebb-nagyobb pénzösszegeket elsikkasztott, a reá bízott társadalmi tulajdont hűtlenül kezelte. Dorogi József másodrendű vádlott, kisiparos, aki a Borzas által neki juttatott munkákat végezte (iskolákban parkettázás, különféle javítások stb.), adócsalás révén 72 ezer, ártúllépésés csalás révén pedig 98 ezer forint kárt okozott a társadalmi tulajdonban. A járásbíróság pénteken a rendkívül bonyolult ügyben, a következő ítéletet hirdette ki: Borzas Józsefet, az elsőrendű vádlottat a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés, valamint Jogtalan előny elfogadásának bűntette miatt három év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte, s a közügyek gyokarlásátói öt évre eltiltotta. Elrendelte, a vele szemben korábban kiszabott tíz hónapi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Dorogi Józsefet, a társadalmi tulajdont károsító csalás, üzletszerű üzérkedés, árdrágítás, hivatali vesztegetés, valamint adócsalás bűntette miatt négy évi szabadságvesztésre és a közügyektől öt évre való eltiltásra ítélte. A többi vádlottat kilenc, hat, illetve hét hónapi szabadságvesztésre — utóbbit három évre felfüggesztve — ítélték, a hatodrendű vádlottat felmentették. Az ítélet nem jogerős. Július 10-én reggel 8.45 órakor Karcag külterületén a 4-es főúton Szentgyörgyi Dániel 26 éves budapesti lakos a Szerszámgépgyár Ipari Művek tulajdonát képező, AC 68—08 forgalmi rendszámú személy- gépkocsival nekiment a Székely József 30 éves karcagi lakos által vezetett, a Karcagi Kísérleti Gazda- ! ság tulajdonában lévő FB | 63—27 forgalmi rendszámú i tehergépkocsinak, Ugyanis Pulykahizlalási kísérletek a Nagykunságban A Középtiszai Állami Gazdaság alig egy hónappal ezelőtt háromezer he- terózis-hibrid pulykatörzset kapott Franciaországból; A fekete, fehér, barna, szürke és bronz színű állatokkal hizlalási kísérleteket I végeznek. A nagytestű és rendkívül szívós állatokból ' a hosszú repülő út alatt mindössze 17 pusztult el — annak ellenére, hogy egy napos korukban foglaltak helyet a számukra szokatlan járművön; A pulykák most 27 napos korukban már elérik az átlag 70 dekagrammot. A hizlalási kísérletek elsősorban a barna és a bronz színű fajtáknál a legeredményesebbek, mert ezek 15—20 dekával súlyosabbak a hasonló korú magyar pulykáknál; a teherautó nagy ívben balra akart kanyarodni, későn vette észre az előzésben lévő személyautót, s mivel keresztben megállt az úton, a személy- kocsi közben jobbról akarta előzni, beleütközött. — Mindkét gépkocsivezető hibás a balesetért. Sérülés nem történt, a személy- gépkocsiban mintegy 4000 forint anyagi kár esett. Az eljárást megindították; 1 Közlekedési beleset Karcagon rr r.v ^ RÄD1Ö • TVfrMOZI* * MOZI* SZOLNOK Vörös Csillag: Három kívánság, matiné: Sas tengeralattjáró, hétfő: Itt a helyem- Tisza: Most és a halálom óráján, matiné: Vidám utazás, hétfő: Gól büntetésből. Kert: 2x2 néha 5, — hétfő: Katonazene. MÁV: Eva A 5U6. JÁSZBERÉNY Lehel: Magánélet, matiné: Zója, hétfő: Miért rosszak a magyar filmek? Kert: Láng az utcákon, «* hétfő: Korzikai testvérek, KARCAG Déryné: Karambol, matiné: f Tenger mélyén, hétfő: Láng az utcákon. MEDOSZ: Égetnivalő ember, hétfő: Akik meghódítják az eget. KISÜ1SZ ALLAS Ady: Akik meghódítják a2 eget, matiné: Válságos órák, hétfő: Karambol. KUNHEGYES Szabadság: Robin Hood úi kalandjai, matiné Pedro a Sierrába megy, Hétfő: Honfoglalás t—II. KUNSZENTMARTON körös: Sodrásban, matiné: Déryné, hétfő: Amikor jön a macska. VTFZÖTÜR Béke: Édes élet, matiné- Az elnök úr látogatása, hétfő: A rendőrségen történt.. Dózsa: Itt a helyem, matiné: ttoM-.nqág országa, hétfő: 2x2 néha 5Szabadság: Gól büntetésből. hétfő: Most és halálom óráján. tiszaföldvAr Táncsics: Amikor jön a macska, matiné: A piros autó utasai, hétfő: Sodrásban. TISZAFÜRED Tisza: A pénzcsinálő, matiné: Ravasz Péter, hétfő: Én és a gengszter, TÖRÖKSZENTM1RLOS Dőzsa: Miért rosszak a magyar filmek, matiné: Szilveszteri puncs, hétfő: Magánélet. Kert s Katonazene, hétfő: Döntés joga. TÜRKÉVE Vörös Csillag: Korzikai testvérek, matiné: A boldogság madara, hétfő: Édes élet. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház este nyolc órakor lász- kiséren: Pygmalion. Jászárok- sz&ll&son: Fogad 3—5-ig. MŰVELŐDÉSI HAZAK: Szolnok, Ságvári Endre: Az akvarista szakkör rendezésében séta a Holt-Tisza parton, délelőtt 10 órakor. Hétfő: A háziasszonyok klubja rendezésében — „Hogyan varrjuk meg gyermekeink ruháit” — címmel s2abás-varrfis tanácsadás. Ifjúsági klub: Asztalitenisz verseny délután 6 órakor. Vidámpark: Ismeretterjesztő filmek (A nagy volgai csata, A népek békéjéért). miTinúi 9,50: Házunktája. Hogyan segíti az állam a háztáji tehéntartást? — 10,00: Tengeri szélben. Az Intervízió műsora. 10,40: A pajkps lcis mozdony. 11,00: A galapagps szigeteken I, 16,50: „Jégkárpk és a biztosítás”. Ormai Olivér jegyzete. 17,00: Mezőgazdasági filmműsor. 1. Üzenet a fővárosból. 2. A fekete hajnal. 17,25: FTC—Szeged. Bajnoki labdarúgómérkőzés közvetítése a Népstadionból. A szünetben: a Magyar Hirdető műsora. 19,20: Esti mese. — 19,30: TV Híradó. 19,50: Beszélgetés az aratásról Lo- sonczi Pál földművelésügyi miniszterrel. 20,05: Utazás a Föld körül. Egyesült Arab Köztársaság. 20,35: Nagy siker vpltl... Gilda Magyarul beszélő amerikai film- (Csak 14 éven felülieknek!) 22.20: Telesport. 22,45: TV Híradó — 2. kiadás. Kiadia Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Mun- káSDárt Szolnok megyei Bizottsága és a Meevei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Ja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laloft Telefon- Szerkesztőség: 20—93. 23-20 20-69. Kiadóhivatal- 20—94. Szerkesztőség és Kiadóhiva- tal: Szolnok. 1. SZ. irodaházIndex-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok meevei Postahivatalok és fiókoosták terlesztik. A lap előfizetési díiá efv hóra: 12.— Ft. Előfizethető bármely postahivatal» hál és kézbesítőnél. Szolnok meevei Yvomdatnari vállalat Felelős vezető: Mészáros Sánd<S