Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-31 / 178. szám

Kisdécidás Drága a gyümölcs KIEGÉSZÍTŐ — az anyagi érdekeltségről Kedves Hallgatóim, önök bizonyára sokat foglalkoz­tak már az anyagi érdé* kéltség kérdéseivel. Anyagi érdekeltségnek azt nevezzük, ha egy dolgozónak 1600 Ft az alapbére, ha nem csinál semmit, és 1650-re is fel­megy, ha nap-nap után megfeszített 8 órai munká­val, maradéktalanul telje­síti a tervét. Ez az 50 forint különbség hivatott sarkallni a dolgo­zót, hogy tervét egyenletes erőfeszítéssel, munkaidejét és termelőenergiáját jól ki­használva, havonként telje­sítse. Mert ha nem teszi ezt, akkor nem kapja meg az 50 forintot, csak az 1600-at. Jól megjárja! Vannak még persze ná­lunk öntudatlan dolgozók, akiknek ez az ösztönzés nem használ, mert anya­giakban az ösztönzésnek csak a másik fele, az önzés ragadja meg a fantáziáju­kat. Inkább nem teljesítik a tervet, hanem beérik az 1600-zal, tusival rávemek még három este 500-ért, s megvan nekik a 2100. Az ember nem is érti - őket, hogy miért nem tartják ön- tudatosabb dolognak, — ha napi 1 forint 60-ért a ter­vükre vernek rá, nem a munka fenekére! Hiába, a fejlődés, az emberek tuda­tának átalakulása nem ha­lad előre olvan gyorsan, mint szeretnék, és azt is meg kell mondanunk, hogy az ilyen magatartás már nem az anyagi érdekeltség, hanem az anyagiasság ka­tegóriájába tartozik. Amel­lett a gyárban való fusizás az egészségre is káros, mert folyton lesni, izgulni kell, hogy a főnök jön-e, nem jön-e, ha jön, meglátja-e, vagy nem és ha meglátja beszáll-e a buliba, vagy nem száll be; Hogy valakinek többet jelentsen 500, mint 50 — elképesztő! Öntudatos dol­gozó, kedves hallgatóim, nem lehet anyagias! — öntudatos dolgozónak elég az 50. — A múlt­kor is kint járt a lakáso­mon a házkezelőségtől egy vízszerelő, az is öntudatos volt, mert elég volt neki az 50. Ha húszast adok, azt mondja, az borravaló, ön­tudatos dolgozó pedig nem fogad el borravalót. Igaza van. Alföldi Imre ■— Vegyen nekem egy nagyfröccsöt. — De siessen, mert magát sem soká szol­gálják ki. AKTUÁLIS UTCANÉV — «a mégegyszer meg­dézsmálja a fát megbírsá­golta tóm! — Kétszáz forintig állom! cowboy történetekhez — A banda lovagol a prérin. Por, patkócsapko­dás, bagórágás, ütemes köpködés, andalító lószag, —■ A főnök hátraszól: — Jim, mennyi kétszer kettő? — Nem tudom... — Jack, mennyi kétszer kettő? — Nem tudom...----Joe, mennyi kétszer k ettő? — Nem tudom... — Patt, mennyi kétszer kettő? — Három. A főnök csípőből lő, — Patt holtan fordul le ked­venc lováról. — Miért volt ez főnők? — szűri foghegyről Jim, — Túl sokat tud. A harag kútfeje Vastag ereken buzog ben­nem a harag az autótulaj­donosok ellen. S ezt így szemtől szembe, fehéren- feketén megmondom, jól­lehet ők többen vannak nálam. Haragszom rájuk, mert: attól kezdve, hogy az el­ső forintot betették a ta­karékba, másról sem be­szélnek, mint a „KOCSI”- ról. „Jaj. istenem, mennyi benzint megeszik ez a ko­csi! Az ember másra sem győz keresni!” Vagy: „Kép­zeld, milyen dolgok történ­nek! Megyek szépen a Re­tek utcában, negyvennel, egyszeresek elém kanyaro­dik egy motoros rendőr és azt mondja: szúrjak le öt­száz forintot, mert meg­sértettem a KRESZ-t. Fan­tasztikus. hogy mi pénzt megeszik egy ilyen kocsi!” Mindig karambolt csi­nálnak és mindig mást hi­báztatnak. Az ember nem tud mellettük tiszta leve­gőt szívni. Csupa benzin és olajszagúak. Már a tes­tüket is átitatta a motalkó, egészen a csontig. Mindig hamarabb odaérnek, ahová éppen indulni kell, jólle­het mindig későbben in­dulnak. S nekik semmi sincs messze. Ha azt hall­ják, hogy Siófokon új szál­lodát nyitottak, elmennek és megnézik, én meg csak képen látom. Nincs me­netrendjük, akkor indul­nak, amikor akarnak. Ne­kem ott kell hagynom egy jó bankettet, mert megy a vonatom, ők nyugodtan dajdajolnak reggelig is. Olyan várakozástelj esen néznek rám, ha felvesz­nek. Elvárják, hogy meg­dicsérjem a kocsit és el­ismerésemet fejezzem ki a gondos és figyelmes ve­zetésért. ök néha még az egész családjukat is beül­tetik az autóba és úgy men­nek kirándulni, meg a strandra, meg a szomszéd utcába a Náncsi néni név­napjára. én meg gyalog viszem a fiaimat a hőség­ben, és amikor a kicsi el­fárad, a nyakamba kell vennem. Engem mindig megvágnak a ruhatári díj­jal, ha esernyő vagy bal­lonkabát van nálam, de őket sose. mert egyszerűen bennhagyják a cuccot az autóban és azzal a kis kulccsal lezárják az ajta­ját. Soroljam még? Azt hi­szem máris meggyőző a harag indítéka. Pardon! Egyet még ki­felejtettem. Egyetlen egyet, de talán a legsúlyosabbat.- Bizonyára azért is maradt ez utoljára. Legjobban pedig azért haragszom az autótulajdo­nosokra, mert én nem va­gyok autótulajdonos. Sz. Simon István Tisztasági hónap

Next

/
Thumbnails
Contents