Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-30 / 177. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! SZOLNOK ME EVEI ( A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG É5 A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 177. szám. Ára 56 miér 1964. július 30„ csütörtök. A rakéta-program 1/ étmillió tonna ipari és mezőgazdasági termé­ket kell rendeltetési helyé­re szállítani: gyorsan és olcsón. Ez az áruszállítási terve a 7. számú Autóköz­lekedési Vállalatnak. Ehhez az igényhez a rendelkezés­re álló gépkocsipark telje­sítőképessége kevés,-nem is beszélve arról, hogy a me­gyében várható fuvarozási feladat még a tervnél is nagyobb. Ebben a helyzetben csak egyet lehet tenni: úgy kell megszervezni a szállítás bonyolult programját, mint a tudósok a rakétákét — Annyi kilométer elfogyasz­tásához „vezérlik” a jármű­parkot, amennyivel három- százhatvanszor lehetne meg­kerülni a Földet. A Verne-regény fantasz­tikuma ez, s ime a valóság követelése is. A tennivaló­kon most a sor. Számolunk a kapott segítséggel: a miskolci, budapesti közle­kedési vállalatok és a hon­védség összesen nyolcvan tehergépkocsit bocsátott a megye rendelkezésére. A közületek megértéséről ta­núskodik az, hogy június­ban 40, júliusban, tehát a? aratás kellős közepén 30 járművet ajánlottak fel naponta. Erre a mennyi­ségre november végéig még szükség van. Az ismertetett kapacitás gazdaságos felhasználása esetén — és csak úgy — biztosítja a szállítási fel­adatok döntő részének el­végzését. Amennyiben el­érik a gépkocsipark napi 13.5 órás foglalkoztatását és a 64—65 százalékos kihasz­nálását, akkor már nyert Ügyről van seó. Mindezt a fuvarkapcsolások megszer­vezése nélkül nem lehet megoldani. Hiszen ma is egy-egy napon 40—50 fu­jtart kell a vállalatnak le­mondania. Az oda-vissza terhelés nélkülözhetetlen. Van erre tavalyi jó példa. A zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezetből répát szállító gépkocsi visszafelé szeletet vitt. Az idén így kell dolgozni másutt is. A rakodást a tavalyihoz mér­ten meg kell gyorsítani. Van rá lehetőség, hiszen a Zetorra szerelhető trá­gyamarkolót egyszerű ka­nál-cserével nagyszerűen használhatják a tsz-ek a néparakodáshoz. Mindenképpen hasznos foglalkozni mind a közúti, mind a vasúti forgalomban az állásidő csökkentésével. További gépesítésre, az áru és a rakodás jobb előké­szítésére, az átvétel és mérlegelés meggyorsítására, a rakodógépek kihasználási százalékának javítására nagy gondot kell fordítani. Ismeretes a rakodó mun­kaerő hiánya. Különösen Karcag környékén, de má­sutt is gondot jelent ez. A KISZ-szervezetek most azzal pártfogolhatnák a szállítás ügyét, hogy szom­baton és vasárnap brigá­dokat küldenének erre a . munkára. Természetesen fizetséget kapnának: ebből futná országjárásra, vagy éppen egyéb terveik költ­ségeire. Szóltunk az oda-vissza terhelés fontosságáról. Szep­tembertől a cukorgyári kampány jó fuvarkapcsolá­si lehetőséget kínál a szu­perfoszfáttal. A termelő- szövetkezetek Szolnok 30— 50 kilométeres körzetében már így készülhetnének fel és állapodhatnának meg az AGROKER útján a vegyi­művekkel. Sőt, most kívá­natos lenne megkezdeni a vasútnélküli területekre a műtrágya előszállítását. Ha a tárolás nehéz, akkor zsá­kolva. E megoldással rész­ben fuvarkapacitást tarta­lékolhatnánk az őszi csúcs- forgalomra, részben gazda­ságosabb mint vasúton. Az AKÖV vasárnaponként 1200 tonna szuperfoszfátot szál­líthat ki a közös gazdasá­gokba, s egyúttal mezőgaz­dasági terményt vihetne a begyűjtőhelyekre. A versenymozgalomra is szükség van. Tanácsszer­veink, esetleg a megyei szállítási bizottság hirdet­hetne ilyet. Magas jutalmat kell kitűzni. Az anyagi ösz­tönzés és a vetélkedés ne­mes szelleme jótékonyan istápolná a szállítás ügyét A jutalmazásra fordított, jelentékeny összeg sokszo­rosa térülne meg. A leg­jobb eredményt elérőknél pedig sok-sok hasznos és terjesztésre alkalmas ta­pasztalat gyűjthető össze. A szállítás nagy program­jában zavart okozhat a gépkocsik meghibásodása. Éppen ezért az üzembiz­tonság legalább olyan fon­tos, mint a szervezettség. A javító százalék csökkentése érdekében jobbminőségű munkát kell végezniök a szerelőknek, velük szemben nagyobb követelményeket kell támasztani. Biztosítani kell a zavar­talan anyag- és gumiellá­tást. A 7-es számú AKÖV- nek majdnem egymillió fo­rint áll még rendelkezésére alkatrész vásárlására. Re­méljük, ez az összeg hama­rosan kisebb lesz. A szállítás most a nagy feladat. A mezőgazdasági dolgozók egész évi munká­jának gyümölcsét viszik a hütőházakba, magtárakba, • külföldi út előtt álló vago­nokba a gépkocsik. És épít­kezünk és dolgozunk az ipari üzemekben: nyers­anyagra is szükség van. I lyen összetett feladat 1 a szállítás. Nem lehet másképp elvégezni, csak úgy, ha tudósmódra tervel- j ük ki a szállítás rakéta- programját, s úgy hajtjuk végre, olyan fegyelemmel, ahogyan a közösség ügye megkívánja. (F. P.) Telj'es üzemben az öntözőapparátus A több mint két hete tartó száraz, meleg időjárás miatt napok óta teljes üzemben van az öntöző ap­parátus. Hogy mesterséges csapadékkal pótolja a ter­mészet „elmaradását”. A kivételi művek, teljes ka­pacitással dolgozva, má­sodpercenként mintegy 100 köbméter vizet továbbíta­nak az öntözőrendszerekbe. A mezőgazdasági üzemek több mint 5000 esőztető be­rendezésének és hordozható gépegységének 95 százaléka szinte egész nap üzemel, 30—35 százaléka pedig éj­szaka is működik. A mező- gazdaság a május közepén kezdődött öntözési idény­ben eddig összesen mintegy 350 millió köbméter öntöző­vizet kapott, s ebből az utolsó két hétben több ju­tott a szántóföldekre és kertészetekre, mint a meg­előző két hónap alatt ösz- szesen. Az idei évre előirányzott 550 000 holdból eddig 300 000 holdat öntöztek meg. A Vas- és Faipari KTSZ elnökségének jelentése A pénzügyi osztály ellenőrzési tevékenysége a Városi Tanács VB ülésének napirendjén Tegnap reggel tartotta soronkövetkező ülését a szolnoki városi tanács vég­rehajtó bizottsága. Először Csák László, a Vas- és Fa­ipari Ktsz elnöke számolt be a lakosság részére vég­zett szolgáltatásokról. A szövetkezet 1951-ben alakult, s 1958-ban vette fel jelenlegi nevét Az eltelt idő alatt a tagok létszáma megháromszoro­zódott, jelenleg a termelői Varsó (TASZSZ). A KGST közlekedési állandó bizottsága július 24-tól 27- ig Varsóban megtartotta 17-ik ülését, amelyen Bul­gária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Romá­nia és a Szovjetunió kül­döttsége vett részt. Jelen voltak az ülésen a közös vasúti teherkocsi park iro­dájának és a vasutak együttműködési szervezete Kisebb lehűlés Az Atlanti-óceánról né­hány napja délkeletnek in­dult erősebb hűvös front eljutott a Kárpát-meden­cébe is. Nagyobb lehűlést azonban nem remélhetünk tőle. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztá­lyán adott tájékoztatás sze­rint több nyugati megyéből kisebb záporokat és mező­frissítő csendes esőket je­lentettek a megfigyelők. A hűvös légbetörés a Dunán­túlon kissé mérsékelte a meleget. Valószínűnek lát­szik. hogy csütörtökre a ke­leti országrészeken is csök­ken valamelyest a kániku­lai hőség, továbbá, hogy a lassan előrenyomuló hűvös áramlat több vidéken okoz még csendes esőket, esetleg szórványos záporokat, ziva­tarokat is. A hőmérsékleti maximumok előrelátható­lag országszerte 24—29 fok között alakulnak ki. (MTI) létszám 92 fő. Ezenkívül nemtermelő 25 fő, s 14 ipari tanulójuk is van. — Évi teljes termelési érték­tervük 8 millió 740 ezer forint, ebből a lakosság részére végzett javítási terv 150 ezer forint, ez utóbbit az elsó félévben 116 százalékra teljesítették! Az össztermelés 1.72 százalé­ka javítás, 21.6 százaléka pedig az új bútortermelés a lakosság részére. Három főbizottságának (OSZZSD) képviselői is. Az állandó bizottság ülé­sén megvitatták a nemzet­közi közlekedésben részt­vevő vasúti teherkocsik ki­használásának megjavítását célzó kérdéseket és szaba­tosan meghatározták a KGST tagországok 1966-tól 1970-ig terjedő időszakra vonatkozó közlekedés-fej­lesztési terveinek egyezteté­sére szolgáló 1964. évi mun­katervet (MTI) A Héki Állami Gazda­ság alcsiszigeti üzemegy­ségében sajátos módon ol­dották meg a gabonake­resztek élcséplését. Ungár Gyula főagronómus ötle­te alapján kombájnnal ve­retik a szemet. így jóval olcsóbb és gyorsabb ez a munka. A hogymányos csépléshez 18 tagú csapat szükséges, a gép napi tel­jesítménye pedig 100—120 mázsa; Az SzK—4-es kokmbájn kiszolgálásához, s a szalma kazlazásához tíz munkás ia elegendő. Az elcsépelt gabona mennyisége a napi 200 mázsát is meghaladja. A szérűre járművek szál­lítják a kévéket. Az SzK— 4-ről leszerelték a vágó­szerkezetet, a gép elé egy 80 centiméter magas asz­talt tettek. Erre hányják a kévéket, Az etetést két javító-részleg működik: — asztalos, kárpitos és laka­tos. Utóbbiakat többnyire 5—10 perces hegesztéssel keresik íeL A javítás te­rén bizonyos javulás mu­tatkozik, hatékony propa­gandát fejtenek ki ezen a vonalom Az egyedi bútormegren­delésre kiszabott tervet az első félévben 153.8 száza­lékra teljesítették, s a számítások szerint ez év­ben 2 millió fprint értékű új bútort készítenek. A termelés legnagyobb ré­szét az állami ipar kisegí­tése képezi. A 31; sz. Épí­tőipari Vállalat megrende­lései alapján mintegy 4.5 millió forintos termelési értéket teljesítettek; Az el­múlt évben besegítettek az Ikarus-gyárnak az ex­portra készülő műhelygép- kocsi-utánfutók gyártásába: Tavaly 40, idén pedig 67 darabot gyártottak; Határ­idők tekintetében meg­egyeznek a megrendelővel, a szerződéseket pedig tel­jesítik; Az újszász> összekötő úton telket vásároltak, hogy fokozatosan kitelepül­jenek a városból, azonban ezt a vasút valószínűleg kisajátítja, így jelenleg nem tudnak sem Szolno­kon, sem ott terjeszkedni. A jelenlegi fürdőhelyi­séggel csak a dolgozók 50 százalékának tisztálkodási lehetőségei oldódtak meg; Vízvezeték sem a műhe­lyekben, sem az irodákban nincs. A fűtés úgyszólván lehetetlen. A geológusok kiszámítot­ták, hogy az eddigi vizsgá­latok alapján körülbelül egymililárd köbméterre te­hető az üllési földgázkészlet: Az Országos Kőolaj- és gázipari Tröszt kidolgozta a hasznosítás beruházási programját E szerint az ember végzi. A tartályba gyűlt gabonát vontatókkal szállítják el, a szalmát pe­dig a gép farához beállí­tott elevátor kazlazza; A szalmagyűjtő kocsi villáit kicserélték: Az elevátort villanymotor hajtja: A héki gazdaságban sok száz hold termését kom­bájnok vágták és csépelték el. Az alcsiszigeti üzem­egységben mindössze 30 holdas öntözhető tábla termését vágták le arató­géppel. (Itt a kombájnok nehezen foroghatnának). — Dicsérendő, hogy ilyen kis területen is a munka meg­gyorsítására törekedtek, s kombájnnal csépeltek. — Nyilvánvaló, ha a hékiek- nek megéri ez, a több száz holdas kézzel, vagy arató- géppel vágott területeken méginkábbi Jelentős raktározási prob­lémákkal küszködnek. —■ Ezenkívül télen az Ostor utca jóformán járhatatlan. A felsorolt nehézségek és munkásellátási hiányossá­gok ellenére működésük eredményes, az elmúlt év­ben a nyereségrészesedés egyhavi fizetésnek felelt meg. Tavaly három szocia­lista brigádjuk volt. A Vá­rosi pártbizottság 1963-ban pozitívan értékelte a szö­vetkezet munkáját, ered­ményeit Ezután Orbán Péter, a vb pénzügyi osztályvezetője tett jelentést ellenőrzési te­vékenységükről. Elmondot­ta, hogy jelenleg 25 egy­ségnél több mint 40 millió forint költségvetési hitel felhasználását ellenőrzik. Munkájuk nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ez a jelentős népgazdasági va­gyon megfelelően legyen felhasználva. Növelték az ellenőrzést végző dolgozók számát. — Félévi ellenőrzési tervüket teljes mértékben teljesítet­ték. A számszerű előrehala­dás mellett minőségi ja­vulás is tapasztalható. Pél­dául iskolákban a gondnok kezel különböző pénzeket s azokat együtt tartja az el­látmánnyal egy kézi pénz­kazettában. Aztán intézmé­nyek állóeszközöket szerez­nek be a költségvetés Jó­váhagyása nélküL Egyes Intézményeknél lazaság ta­pasztalható az évi bevéte­lek tervezésekor. Nem vég­zik el a leltározást, és így tovább. A hibákat elkövető dolgozókat fegyélmileg fe­lelősségre vonják. Komoly fejlődés tapasztalható az ellenőrzési anyag írásba foglalásánál. Az általáno­sítható hibákat a kiadott utasításokban ismertették* okulásuL Nem hagyható figyelmen kívül az a segítség, melyet a pénügyl állandó bizott­ság nyújt Üllésen Jelenleg üzemben levő olajkút kísérőgázát fel­fogják és csővezetéken Sze­gedre szállítják. Az Ullés— Szeged között felépülő és húsz kilométeres távveze­téknek nemrég megtartot­ták közigazgatási bejárását és kijelölték a nyomvona­lat. A gázvezetékkel egyide­jűleg megépítik azt a kőolaj- vezetéket is, amelyen az ül­lési kútból termelt kőolajat a balástyai vasútállomásra továbbítják és innen vasúti tartálykocsikban viszik to­vább a kőolajfinomítókba. Amint az üllési mezőka­pacitás bővül, innen kell majd ellátni födgázzal a közeli Hódmezővásárhelyt is. • A debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem az idén is megrendezi Debre­cenben a magyar nyelvi, fi­lológiai és művelődési tan­folyamot. Különböző orszá­gokból mintegy száz rész­vevőre számítanak, ez a szám több mint kétszerese az elmúlt évinek. A hallgatók augusztus 1- é9 2-án érkeznek hazánkba* majd 3-án megkezdődik a tanulmányi program. Az Álba Regia-napok augusztus 23-i műsorában jelentős zenei eseményre kerül sor Székesfehérvárott Este a Bartók Béla téri színpadon nagyszabású ora­tórium — hangversenyt rendeznek. Kállai Gyula elvtárs látogatása Békés megyében Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhe­lyettese szerdán Békés megyébe látogatott. Klaukó Mátyásnak, az MSZMP Békés megyei bizottsága első titkárának és Papp Istvánnak, a Békés megyei tanács végrehajtó bizottsága elnökének társaságában dél­előtt megtekintette Gyula várost, majd Békéscsabára látogatott, ahol a párt-, az állami és társadalmi élet megyei és városi vezetőivel beszélgetett az idő­szerű kérdésekről, utána városnézésbe indult. Délután Nagykamaráson régi munkásmozgalmi elvtársakkal találkozott. Ezt követően Szarvasra láto­gatott és megtekintette a híres arborétumot (MTI) A KGST közlekedési állandó bizottságának illése Gabonacséplés kombájnnal HAZAI ESEMÉNYEK

Next

/
Thumbnails
Contents