Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-07 / 132. szám

Az első és a második A vállalatnál rég tudta már mindenki, hogy az Első barátkozik a Másodikkal. De elég furcsa barátság volt ez. A Második mindig flsőnek köszönt barátjának, fnindig elsőnek igyekezett valamilyen szolgálatot ten­ni az Elsőnek, s amikor az Első hibát csinált a mun­kában, akkor elsőnek szó­lalt fel védelmében a gyű­léseken. A Második tudta, hogy az Elsőnek és feleségének mi­kor van születésnapja és tnindig elsőnek igyekezett felköszönteni őket. Sőt, mi több: igazi barátja volt. Az Első ugyan sohasem hívta meg, de ő minden ünnepé­lyes alkalommal meghívta az Elsőt. Amikor a Második szüle­tésnapját ünnepelte, poha­rát először az „Elsőre” emelte. Az Elsőnek először öntöttek, de az Első ennek ellenére mindig először ment el. A Második az Elsőnek szemmel láthatólag másod­lagos volt. De a Második odaadó barát volt. Ügy vél­te, hogy barátságukban az elsőbbség pálmája az Elsőé. Beszélgetés közben elsőként terelte a szót az Elsőre és kijelentette, hogy valóban ö az első! Egyszer azonban minden megváltozott. A vállalatnál értetlenül vonogatták a vállukat: az Első előre kö­szönt a Másodiknak és meghívta őt születésnap­jára. Majd beszélgetés köz­ben kijelentette, hogy a Má­sodik méltó az elsőbbségre. Másnap aztán minden tisztázódott: az Elsőt, aki az első volt ennél a válla­latnál, a főigazgatóság uta­sítására a Második tisztsé­gébe helyezték, a Második pedig elfoglalta az Első he­lyét. Apróságok — X. sokkal kopaszabb nálam. — Hogy mondhatsz ilyet, hiszen egyetlen szál hajad sincs? — Az biztos, de neki sok­kal nagyobb a feje. * X.-né első ízben vezeti kocsiját férje felügyelete alatt. Egy útkereszteződés­hez érve az asszony kitör: — Ezek az átkozott járó­kelők mindig az utca köze­pén mászkálnak. A férj körülnéz és csend­ben így szól: — Drágám, nem akarlak bírálgatni, de talán menj le » járdáról. Á zeneiskola idős növendékeinek hangversenye Ahogy rajzolónk elképzeli. A vegyszeres gyomirtás korában — Riadói Megkezdődött a vegyi háború. AFORIZMÁK A leszerelés olyan, mint valami nagy estély: senki sem akar elsőnek érkeznil * Ha jól meggondoljuk, le­hangoló, hogy oly sok em­bert döbbent meg az őszin­teség és oly keveset a ha­zugság. * Az Edinburghi herceg mondása: napjainkban akármennyi pénzt hoznak forgalomba, mind ellenáll­hatatlan vágyat érez, hogy visszafolyjon az állam- kincstárba. * A rossz lelkiismeret aa egyetlen, amely maradékta­lanul teljesíti a hivatását. * Milyen irányban fejlőd­nek a mai fiatalok? Lassan* de biztosan elérkeznek ugyanennek a kérdésnek a felvetéséhez. * Ha a kutyák beszélnének* nem volnának olyan jóba­rátságban az emberekkel. Tömör fogalmazás Az Egyesült Államok egyik köztudomásúan szűk­szavú elnöke vasárnap Ha­zatért a templomból. A fe­lesége megkérdezte:* — Volt szentbeszéd? — Igen. — Miről beszélt a pap? — A bűnről. — És mit mondott? — Ellenezte. "Borverseny volt Szolnokon Ahogy rajzolónk a hatásfok vizsgálatot elképzelt, Nem érdemes tippelni Irén már pénteken délután megveszi az öt lottószelvényt és ezzel elkezdődik a kálvá­ria, amely mindig a követ­kező hét szerda estéjén éri el tetőpontját. Egész héten gondosan ku­tatja a nyerő számokat. Vadidegen embereket meg­szólított utcán vagy a villa­moson, az élelmiszerboltok pultja előtt. — Mondjon, ké­rem, gyorsan egy kilencven- nél alacsonyabb számot. Gyorsan feljegyezte a szá­mot és a legközelebbi tippe- lésnél felhasználta. Felfektetett egy pepitafe­delű füzetet. Abba gondosan, hétről-hétre beírta a nyertes számokat és figyelembe vet­te a tippelésnél azt, hogy valószínűség is van a vilá­MOSOLYGO Szolnok megye AZ ALAPÍTVÁNY A mezőtúriaknak egyszer eszükbe jutott, hogy vala­mikor az ő városukban járt iskolába Szép Ernő. A me­zőtúri kaszinó meghívta a népszerű költőt, hogy esté­lyükön felolvasást tartson. Szép Ernő elfogadta a szí­ves meghívást és leutazott Mezőtúrra, ahol nagy siker­rel tartotta meg felolvasá­sát az utolsó sorig zsúfolt kaszinói díszteremben. Miután lezajlottak a vi­haros tapsok, a rendező bi­zottság udvariasan megkö­szönte a poétának a szép előadást, majd így szóltak hozzá: — A honorárium... A költő elérzéken yedett és csak ennyit mondott: — Igen. A rendezők szerényen tördelték kezeiket és ismét szóltak: — A honorárium... — Igen — mondta me­gint Szép Ernő. A mezőtúri irodalomba­rátok kissé akadozva foly­tatták: — A honorárium, sajnoa* nem méltó a gyönyörű fel­olvasáshoz. A kaszinó va­gyoni helyzete nagyon si­vár, így, sajnos, csak száz koronát adhatunk. Szép Ernő könnyekig meghatódott a nem várt ajánlat hallatán és rövid habozás után így szólt ün­nepélyesen: — Elfogadom! De nem a magam számára. Alapít­ványt teszek vele. A mezőtúriak megillető- déssel hajlongtak: — Halljuk a költő úr kí­vánságát! A poéta egy pillanatnyi szünetet tartott, majd így folytatta: — Alapítványt egyszer és mindenkorra egy szegény diák számára. Éljenzés. Szép Ernő folytatta: — Ellenben a következő kikötésem van. Adják a száz koronát az év végén egy olyan szegény tanuló­nak, akinek a legtöbb — szekundája van... Jó vagy jeles kalkulusának nem sza­bad lennie, kivéve torná­ból. Magaviselet pedig sza­bályszerű vagy kevésbé szabályszerű lehet, írásbeli dolgozatainak külalakja rendetlen — és az Igazolt órák száma a minimumra redukálódhatok csak!... Ez a kikötésem! Elfogadták és a mezőtúri rossz tanulók évekig emle­gették büszkén Szép Ernő költő urat... A BIRTOKOS Pólya Tibor két kezes je­lenlétében kisebb* kölcsö­nért jelentkezett a szolnoki Korona-szövetkezetben. Amikor a személyi ada­tokra került a sor, az is­mert festőművész bemond­ta: • — Pólya Tibor festőmű­vész, Szolnok, Művészbe- lep... A szövetkezeti igazgató á név hallatára kissé föl­húzta az orrát* de újra ki­derült az arca, amikor Pó­lya sietve hozzátette, mint- 9 egy kiegészítésül: — És földbirtokos! Távozás után a fölvett pénz felét gondosan átadta a két kezesnek, amint az a kölcsönös segítő-elv alapján szokásban volt. Az egyik kezes. Kövér Gyula festő­művész megkérdezte: — Mi az, hogy földbirto­kos? Te! Pólya hevesen tiltakozott a gyanúsítás ellen: — Igenis az, barátom! A vasúti őrtől megvettem egy kis földet, mert nagyon sze­retem a spárgát és a saját módszerem szerint akarom termeszteni. Aztán meg — tudod — imponál is egy ki­csit, ha az ember azt mond­hatja ismerőseinek, hogy földbirtokos! Kövér Gyula tovább kí­váncsiskodott: — De hát tulajdonkép­pen mekkora az a megvá­sárolt földterület? Pólya büszkén vetette fel a fejét: — Körülbelül harminc négyszögöl! Ezért mondta azután Fa­ragó Géza másnap este a művészasztalnál: — Tudjátok* hova ment Pólya Tibor? A papírüzlet­be! Valaki kíváncsian közbe­szólt: — Na és? Faragó a világ legártatla­nabb arcát vágva* vála­szolta: — Itatóspapírért! Árvíz van a birtokán... Révész Tibor gon. Csak akkor csodálko­zott, amikor a számítás nem vált be. Minden csütörtökön reggel, én viszem el a kitöltött szel­vényeket. — Marhaság az egész, édes anyukám! Évek óta csinálod. Beláthatnád már ennyi idő után, hogy kizárólag szeren­cse dolga- Ezzel pedig te iga­zán nem dicsekedhetsz. Te­hát nyugodj bele­— Most ne zavarj! Isten őrizz attól, hogy eltévesszem. — Kidobott pénz és azonkí­vül rengeteg felesleges izga­lom. Hallgass rám! Én reáli­san ítélem meg a dolgot. — Nem szabad egy huncut va­sat kockáztatni. Rakd be minden héten a takarékba a tizenhat ötvenet és az év végére fel tudsz valamit mu­tatni. — Hagyj békében. Aki mer, az nyer! — Akiknek véletlenül si­kerül, azok sem tudják meg­magyarázni, hogy mimódon csinálták. — Következetesen ugyanazokat a számokat ját­szották meg és kivárták az időt? Vagy állandóan variál­tak? Úgyhogy a végén már majdnem belekótyagosodtak, de eltalálták? Irén remegve töltötte Iri, az utolsó szelvényt is. Lehet, hogy hallotta kioktatásomat* Lehet, hogy elfülelte. Nagyot sóhajtott, amikor készen volt Egymás mellé fektette a ki­töltött szelvényeket. Búcsú­zóul még egyszer végignézte, majd megelégedetten mondta. — Hát ha még ezzel sem nyerek, akkor nincs Igazság a földön. — A múlt héten ugyanezt modtad — Fiam, hagyd már abba ezt az örökös verklit. Nem tehetek arról, hogy semmi érzéked nincs a játék és a kockázat iránt. Elismerem, hogy nagyon nyugodt ember vagy. A világért sem vagy hajlandó kockáztatni. Rend­ben van! — Az ujjunk sem egyforma. Elég is, ha egy családban egy ember lottóztto; Ezt csak bízd rám és örülj annak, hogy te nem dobsz W az ablakon minden héten ti- zenhatötvenet és feleslegesen nem izgatod fel magadat. Ránéztem az órámra. Fél- nyolc múlt öt perccel. Fel­markoltam a szelvényeket és elrohantam. A lottóklrendeltségen be­dobtam a ládába a szelvé­nyeket. Aztán gyorsan kér­tem tíz darabot és szokás szerint kutyafuttában kitöl­töttem. Azzal a nyugodt ér­zéssel gyömöszöltem be a szelvényeket a láda résén, hogy ha soha, de most aa egyszer megmarkoltam - rencse jobblábát. Rossi Károly

Next

/
Thumbnails
Contents