Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-25 / 147. szám

Világ proletárjai egyesüljetek I XV. évfolyam, 147. szám. RtO 50 lilléf 1964. június 25-, csütörtök. Vállalati érdek és kooperáció Tlyen nyáron aratni... Márton, az öreg halász Kútba főj tolta áldozatát Versenyben háromezer tsz-tag Tegnap ülésezett a szol­noki jáfrás versenybizott­sága. Korozs Mihály szá­molt be arról, hogy a já­rásban, tavalyi eredményei alapján öt brigád nyerte el a megtisztelő szocialista brigád címet; A tiszaföld- vári Lenin Tsz-ben barom­fitenyésztők és a szőlős brigád, a Szabad Nép Tsz- ben sertéstenyésztő- és szintén szőlős brigád, a besenyszögi Lenin Tsz-ben az öntözéses növényter­mesztők viselik ezt a es­tnek Szó esett a különböző kampányfeladatokat előse­gítő versenymozgalmakról, • arról is, hogyan tevé­kenykednek a községi- és a termelőszövetkezeti ver­senybizottságok; A jó hagyományokhoz híven az idén a járás 28 termelőszövet­kezetéből 22 nevezett be a többtermelésért, a ma­gasabb hozamokért fo­lyó versenybe. Tizeinegy baromfitenyésztő munkacsapat az országos verseny szempontjainak igyekszik eleget tenni, több árucsibe felnevelésével, s a nagyobb súlyt kevesebb ta­karmány felhasználásával érik el. Bizonyára az idén is növekszik majd a szo­cialista brigádok száma, ugyanis újabb hét brigád tűzte ki célul ennek eléré­sét; A verseny szervezése, népszerűsítése érdekében hasznosan tevékenyked­nek a KlSZ-szerveze- tek is. összesen több mint 1200 fiatal vesz részt a helyű járási, Illetve megyei ver­senyben. A nők aránya még ennél is több, 1400. összesen a járás közös gazdaságaiban háromezren versenyeznek; A versenybizottság meg­állapodott abban, hogy tagjai a helyszínen segítik a termelőszövetkezeti, illet­ve községi versenybizott­ságok munkáját. Ezekbe bevonják a mező- gazdasági állandó bizottság elnökeit, s ahol ez még nerh történt meg, a nőta­nács képviselőjét is. Szá­mítanak a főkönyvelők se­gítségére Is, főleg az ered­mény értékelésénél, az ad­minisztrációs munka elvég­zésénél; A Versenybizottság meg­vitatta éve» munka tervét is. Megerősített bennünket munkánk végzésében az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete Juhász Imréné dr., a megyei NEB elnökének nyilatkozata Hat év óta Szolnok megyében is, mint az ország bármely más területén a népi ellenőrök százai vég­zik önzetlenül, társadalmi összefogással vállalt köte­lezettségüket: vizsgálják a lakosság életkörülményei­vel közvetlen kapcsolatban álló gazdasági, szociális és más egyéb intézkedések végrehajtását, az előttünk ál­ló feladatok megoldását, az állampolgárok törvényes jogainak betartását. Hogy hatékonyabbá vál­jék a népi ellenőrzés, az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel módosította az 1957-ben alkotott VII. tör­vényt. Bár a módosított' rendelet még nem jelent meg — annak közvetlen birtokában eredményeseb­ben vitathatnánk meg — mindazokat a módosításo­kat, melyeket tartalmaz, — mégis beszélgetésre hívtuk meg Juhász Imréné dok­tort, a Szolnok megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnö­két. — Amikor az újságokban megjelent a rendelet mó­dosításáról szóló közlemény, sok népi ellenőr, hivatali vezető keresett fel bennün­ket, hogy beszélgessünk, megvitassuk azt, — kezdte Juhászné dr. — Jóleső ér­zéssel nyugtázhattuk vala­mennyien, hogy munkánk­kal elégedett az Elnöki Ta­nács. Hisz csak ennek tud­ható be, hogy nagj'obb jog­kört és ezzel együtt na­gyobb, felelősségteljesebb munkával bízott meg ben­nünket. Csak Szolnok me­gyében a Népi Ellenőrzési Bizottságok évente mintegy 900—1000 egységet vizsgál­nak meg, — e vizsgálatok a népgazdaságnak szinte valamennyi ágazatát érin­tik. Ha kezdetben voltakis hibák, e rendeletmódosítás mégis azt jelenti: jó úton haladtunk, hiszen bővült hatáskörünk, jogkörünk. ~ fis c~ nagyobb felelős­séget ró a népi ellenőrökre7 — Feltétlenül. Az Elnöki Tanács új rendelkezése két szempontból van hatással munkánkra. A törvénymó­dosítás bizonyos hatósági jogkörökkel Is felruházza a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot. Így a KNEB a jövőben a vizsgálat során — a rendelkezésre álló adatok alapján — állásából felfüggesztheti a vizsgált állami, szövetkezeti szerv­nek azt a vezetőjét, vagy dolgozóját, akivel szemben, bűn csel ekmény, vagy sú­lyos fegyelmi vétség ala­pos gyanúja merül fel. Bár a módosított rendelet még nincs birtokunkban, felté­telezzük, hogy Ilyen fel- függeszíést a KNEB a me- évei NEB-ek javaslata alapján eszközöl, hiszen mi dolgozunk közvetlenül a területen. — A rendelet szerint kü­lönösen olyan személyeket érint a felfüggesztés, aki a vizsgált szerv valamelyik dolgozóját megfélemlíti, vagy a szükséges felvilágo­sítás megadásától eltiltja. Előfordult már a ml gya­korlatunkban is, minden visszaélést nem tudtunk okirattal dokumentálni. De ott voltak az emberek, akikkel szemben történt a törvénysértés, vagy akik látták, s tanúi voltak el­követésének. Azonban a vizsgálatkor azok sem mer­tek beszélni, mondván: a néni ellenőrök elmennek innen, de mi Itt mara­dunk... Mindebből azonban az is világosan kitűnik: rendkívül körültekintőknek kell lennünk, az eddigi­nél még nagyobb felelős­séggel kell dolgoznunk. — Tudjuk, hogy felületes munkával szinte helyrehoz­hatatlan hibákat követhe­tünk eL — Előfordult már Szol­770/- ’-«?■ ■••ebeit. h melyik szerv vezetője aka­dályozta a népi ellenőrök munkáját? — Sajnos igen. Igaz, 1959-ben történt, amikor is a kunhegyesi Fényképész KTSZ vezetője minden in­dok nélkül megakadályozta a vizsgálatot. Mi természe­tesen azonnal érvényt sze­reztünk jogainknak; a ktsz-vezetőt négy hónapi felfüggesztett börtönbünte­tésre ítélték ezért. Viszont az Is kiderült, azért akarta megakadályozni a vizsgála­tot, mert több ezer forint hiánya volt. — A rendelet azt is vilá­gosan kimondja, hogy kü­lönösképpen a több tárcát érintő vállalatokat kell vizsgálnunk, mert gyakor­lat bizonyítja, hogy ezeken a helyeken sikkad el leg­többször a felelősségreVo- nás. Ilyen eset nemegy for­dult elő Szolnok megyében '9. — Befejezésül csak ennyit: megerősített ben­nünket munkánk végzésé­ben az Elnöki Tanács tör­vényerejű rendelete. Nagy feladattal bízott meg ben­nünket, melyet mindenkor a legnagyobb körültekin­téssel kell végeznünk, hogy rászolgáljunk népünk bi­zalmára — fejezte be a beszélgetést Juhász Imréné dr., a megyei NEB elnöke. V ,V. Nyolcvan személyes diákszállóvá fiatalodik az öreg tiszaföldvári Alma-Mater (Tudósítónktól) Tiszaföldvár környékének falvaiból, tanyáiról egy­re több fiatal óhajt középiskolákban továbbtanulni. A továbbtanuló fiatalok prob émáiról beszélgettünk Roj- kó Istvánnal, a mczőhéki Táncsics Termelőszövetkezet párttitkárávaL A szövetkezet tagjainak gyermekei közül évente át­lag tíz-tizenkét fiatal tanul tovább. Azonban csak két- három tanyasi gyermeket tudnak kollégiumban elhe­lyezni. Pedig többen is kér­nek helyet. Megemlítette például Murányi Antal tsz- tagot, akinek öttagú csa­ládja van és tanyán él. — Egyik gyermeke az Idén je­lentkezettközépiskolába. De ha nem tudják kollégiumba elhelyezni, nem tud bejárni a tanyavilágból az iskolába. Mezőhékről az ország kü­lönböző részein tanulnak a fiatalok. Mezőtúron, Török- szentmiklóson, Tiszaföldvá- ron, de egész távoli intéze­tekben is. Rojkó István vé­leménye szerint fokozódna a tanulási kedv, ha több kollégiumi helyet biztosíta­nának a tanyasi és a falusi gyerekeknek. Tízezer fiatal vasutas Szegeden Különvonat Indul Szolnokról — Lesz-e nyolcszáz jelentkező? Utazik a Tisza Táncegyüttes is ^ A RÍSZ Központi Bizottsága, a Vasutasok Szak- szervezete elnöksége és a MÁV Vezérigazgatóság meghívására június 28-án tízezer vasutas fiatal talál­kozik az Alföld „fővárosában”, hogy részt vegyen a X. Országos Vasutas Ifjúsági béke tüntetésen, a vas­utas kultúrcsoportok és sportegyesületek találkozóján. vonat? — Vasárnap reggel 4 óra 22 perckor. Felkerestem Ruzsin Ist­vánt, a tiszaföldvári gim­názium igazgatóját, aki a környékbeli igények és az elhelyezési lehetőségek leg­jobb ismerője. — A probléma tehát Is­merős, de vajon a közeljö­vőben orvosolható-e? — Eddig egy kényszer- szálláson helyeztük el a leginkább rászoruló tanyasi fiatalokat — Csak ebédet tudtunk biztosítani részük­re, reggeliről és vacsoráról maguk gondoskodtak. Kellő felügyelet nélkül működött ez az otthonnak egyáltalán nem nevezhető diákszállás. Az öreg épületet is kinőtte már intézetünk. De épül az új, modem kétemeletes, ki­lenc tantermes, műhelyek­kel, előadótermekkel, szer­tárakkal ellátott iskola. Az építésvezető — mint Ruzsin István mondotta — köti az ebet a karóhoz, hogy szeptember 1-re már át is adják az új iskolát. Ezzel megnyílik a lehetőség egy új kollégium létesítésé­re is. A tervek szerint az „Alma-Mater’’ öreg épüle­tét akarják megfiatalítani. — Ha a terveinket sike­rül megvalósítani — mond­ta bizakodón Ruzsin igaz­gató — az 1965—66-os tan­évben már egy nyolcvan személyes kollégiumot tudunk megnyitni Tisza- fóldváron. A budapesti, a szombat- helyi, a pécsi, a miskolci és a debreceni vasútigazgató- ságok területéről különvo- hatok szállítják a fiatalokat Szegedre, ahol az érkező szerelvényeket vasutas fú­vószenekar és rögtönzött műsor fogadja, A délelőtti program ki­emelkedő eseménye lesz a vehdéglátó város ifjúságá- hak részvételével több mint tízezer fiatal békegyűlése. A délutáni sportműsor cse­megéje az NB I/B csoport­ban szereplő BVSC—Sze­ged labdarúgómérkőzés. A vasutas fiatalok szellemi vetélkedőjének országos döntőjét a szabadtéri szín­padon rendezik meg. A bé­ketüntetésen a Magyaror­szágon tartózkodó külföldi vasutas delegációk is részt- vesznek. Felkerestük Farkas Sán­dort, a szolnoki csomópont KISZ VB titkárát és érdek­lődtünk, a megyéből há­nyán vesznek részt és ho­gyan készülnek a fiatalok a vasárnapi nagy napra. — Ügy terveztük, hogy a különvonat, amelyet szépen feldíszítünk és amelyet fia­talok vezetnek — mintegy ezerkétszáz utast szállít Sze­gedre. Nyolcszázan lesznek KISZ tagok és további két­száz főt tennének ki a kultúr­csoportok, valamint kétszáz hozzátartozóra számítottunk. Sajnos a jelentkezők száma sokkal kevesebb. — Miért? — Eddig a Balaton mel­lett rendezték a vasutas if­júság béke tüntetéseit és mondjuk meg őszintén, oda sokkal többen vonzódtak. Pedig a szegedi rendez­vény impozánsabb lesz, ma­radandóbb élményt fog nyújtani. — A találkozókat, így az ideit is lázas előkészítő munka előzte meg. Javult a vasúti szolgálat ellátása, fellendült a szocialista bri­gádmozgalom és a társadal­mi- munkában töltött órák száma is sokkal több volt, mint máskor. — A Finnországból nem­rég hazatért TisZa Tánc- együttes is fellép a műsor­ban? — Igen. Ök is jönnek. — Mikor ihdul a külön­Száz kaszás Tágja majd a rendet Jó sáros lett a cipője a főagronómusnaík, mire ha­zaért a határból. Vasárnap és hétfőn esők pásztázták végig a karcagi határt. A tilalmasi részen 70, máshol 35—40 milliméter csapadék hullott. — A kapásnövényekre na­gyon jól jött az üdítő eső. De az aratást, amihez szombaton fogtunk, már va­sárnap megakasztotta. Csak 102 hold őszt árpát tudtunk levágni — újságolta Mo­hácsi Imre, a karcagi Lenin Tsz főagronómusa. Egerben fejezték be vegyiművek 1963—64 évi munkás akadémiáit A Tiszamenti Vegyimű­vek munkásakadémiáinak előadássorozatai befejeződ­tek. A munkásakadémiák hallgatói nemcsak a válla­lat dolgozói közül kerültek ki, hanem a beruházásokon dolgozó szerelő vállalatok munkásai is részt vettek az előadás ökon. Az egyes akadémiák át­laglétszáma 25—30 fő volt. Az utolsó előadási napon, június 19-én, a hallgatók a szakszervezet és a helyi TIT, csoport által rendezett autóbusz-kiránduláson vet­tek részt. Egerbe látogat­tak el, megtekintették a város történelmi hevezetes- ségeit, majd a délutáni órákban a Város környéké­re kirándultak. — Sok az aratni való? — Négyezer holdnál több kalászosunk van. Betakarí­tásukhoz három SzK és tíz magyar kombájn áll ren­delkezésünkre. Ezeket már második napja a helyszí­nen járatják a kombájno- sok, türelmetlenül várják azt a percet, amikor beáll­hatnak a gabonatáblába. A kombájnokra — kampány­terv szerint — 2965 hold gabona aratása, cséplése vár. Kétmenetes aratással 640, kévekötő aratógéppel. 300 és kézi kaszával 265 hold termését takarítjuk be. — Hány aratópárt szer­veztek? — öt növénytermesztő brigádunkban mintegy száz aratópárt szerveztünk, illet­ve a kaszás és a marok­szedő mellé kévekötőt is. Nálunk szeretnek az embe­rek aratni. Most is úgy igyekeztünk a növényápo­lással, hogy az he zavarja a gabona betakarítását. Befejeztük a második ka­pálást, s a 878 hold lucer­na második kaszálásával is körülbelül 80 százaléknál tartunk. Sőt már a széna nagy részét be is hordtuk. E munkák tehát nem kés­leltetik az aratást, nem köti le az embereket

Next

/
Thumbnails
Contents