Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

1964. június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Hány ablaka van a Fehér Háznak ? Négerek és a szavazás az Hqyesiilf Államokban Á titokzatos ejtőernyős- Disznó nigger, mit akarsz itt? A suhane az ősz profesz- szorhoz lépett, s mielőtt Al­vin Jones válaszolhatott volna, a földre teperte, s ütötte-rúgta, ahol érte... A fehér nő lakása Az eset az Opeluses-i sheriff hivatalos helyiségé­ben történt, ahová az idős tudós harminc színesbőrű élén érkezett, hogy felvé­tesse nevét a választási névjegyzékre. Mert az Egye­sült Államokban — mielőtt bárki is szavazhatna — re­gisztráltatnia' kell a nevét. A Louisiana államban tör­tént erőszak természetesen nem elszigetelt jelenség. A fajvédők a legváltozato­sabb és legdurvább eszkö­zöket használják fel arra, hogy már eleve megakadá­lyozzák az államok színes- bőrű lakosságát választási jogának gyakorlásában. Több helyen például azt a módszert alkalmazzák (Vir­giniában és Észak-Karoli­nában történt), hogy a be­jegyzést végző fehér nő la­kásán fogadja a jelentkező­ket. Ha pedig egyetlen né­ger is beteszi oda a lábát, számolnia kell azzal, hogy nemi erőszak gyanúja miatt azonnal meglincselik. Akinek valamilyen mó­don mégis sikerül a re­gisztráló személy elé jutnia, egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy le is adhatja majd a maga voksát. A tör­vény szerint a hivatalnok­nak meg kell ugyanis bi­zonyosodnia arról, hogy a jelentkező nem analfabéta, s joga van egyéb művelt­ségi követelményeket is el­lenőriznie. Ez a vizsgázta­tás a legképtelenebb esete­ket eredményezi. Georgiá­ban például harminc olyan kérdést állítottak össze, amelyekre — mint újság­írók kiderítették — maguk a törvényhozók sem tud­tak válaszolni. Másutt azon­ban az illető tisztviselő szabadon kérdezhet. így hangzott el a Collier's című lap tanúsága szerint az 1950-es választások idején Floridában a következő kérdés: — Hány ablaka ’««*» a Fehér Háznak? Ezek után nem lehet cso­dálkozni, hogy az 1962-ben készült szavazólistán Mis­sissippi államban a néger lakosságnak csupán 6 szá­zalékát regisztrálták, Ala- bamában 9 százalékot, Flo­ridában, Dél-Karolinában pedig — s ez nagy ered­mény — 10 százalék irat­kozott fel. Természetesen a választani óhajtó négerek száma — a rasszistáik min­den terrorja és mesterke­dése ellenére is — állan­dóan nő. Ezt az az adat is bizonyítja, hogy — amíg a tíz déli államban 1932-ben csupán 100 ezer színesbőrű neve állt a névjegyzéken, húsz esztendővel később 1 millióra emelkedett a szá­muk. A „csúnya” belük A fajvédők akciója annak érdekében, hogy a négere­ket távoltartsák a szavazási urnáktól, a regisztrálás és a választások lebonyolítása közötti időben még fokozó­dik. Georgiában például — ■ ez még a „legsímább” megoldás — egyszerűen megidézik (természetesen munkaidőben) a négert, hogy bizonyítsa be a be­jegyzést végző tisztviselők megyei tanácsa előtt, hogy miért ne hagyják ki nevét „rossz erkölcsök, büntetett előélet...” miatt. Ha nem jelenik meg, márpedig mun­kaadója semmiképpen sem engedi el, nevét automati­kusan kihúzzák. Másutt, Spaulding megyében egy . G. R. Fossett nevű tisztvi­selő maga mesélte el: 130 néger nevét egyszerűen azért törölte, mert nem tet­szett neki az írásuk, „csú­nya betűkkel” írtak... A ,,törvényes” eljárások mellett a fajvédők a meg­félemlítés és erőszak esz­közeivel is igyekeznek aka­dályozni a négerek szava­zását. Georgiában egyízben, a választások előestéjén a fanatikus rasszista, Eugene Talmadge a következőket mondotta a rádióban: — Amelyik négernek esze van, távol marad a fehér emberek választóumáitól!... Ha a néger mégis elmegy szavazni, könnyen életévéi fizethet bátorságáért Ware tiszteletes a dél-carolinai Calhoun Falls-ben nem hallgatott sem barátainak, sem ellenségeinek figyel­meztetésére, a szavazás napján egyházközsége tag­jaival együtt indult az ur­nák elé. A helyiségben egy­más hegyén-hátán tolong­tak az izgatott fehérek, s ilymódon „köszöntötték” az idős embert: — Lódulj innen! — Takarodj haza! A szavazás után Ware azonban belépett a fülkébe és élt állampolgári jogával. Amikor kijött, a dühöngő tömeg késekkel esett a 66 esztendős férfira és összeszurkálták, össze­verték... Még kegyetlenebből jár­tak el Mallard-dal, aki a georgiai Lyens~ban gazdál­kodott. A szavazás estéjén rontottak rá csuklyás, álar­cos Ku-Klux-Klan bandi­ták, s felesége és lánya sze- meláttára lőtték agyon. Amikor aztán a család fel­jelentést tett a rendőrsé­gen, Mallard asszonyt tar­tóztatták le „bűnrészesség alapos gyanújával”. Az Egyesült Államokban idén választásokra kerül sor, a négerek elleni foko­zódó terror első hírei már el is jutottak hozzánk. Ugyanakkor azonban a né­gerek sem várják ölhetett kézzel az események alaku­lását, s ennek nemcsak tün­tetéseken és gyűléseken adnak hangot. A megválto­zott szellemet bizonyítja az is, hogy idén — a terror ellenére is — kétmillió né­ger vétette fel nevét a vá­lasztási névjegyzékbe. Az érem másik oldala pedig az, hogy a néger szavazatok számának növekedése — déli államokban is — sok fehér jelöltet arra késztet, hogy versengjenek a szava­zatokért, különösen ott, ahol a négerek erős közös­séget alkotnak, s a válasz­tásokon eldönthetik, merre billen a mérleg nyelve. Ezért mondotta Hermann, a Republikánus Párt válasz­tási kampányának vezetője: — 1960-ban cserben hagy­tak bennünket a négerek. Most szakértőket küldünk hozzájuk, hogy megállapít­sák, mit kell orvosolnunk a választások előtt. A georgiai Atlantában az egyik demokratapárti poli­tikus pedig még nyíltabban mondta ki a valósáogs hely­zetet jellemző tényt: — Néger szavazat nélkül ma már lassan sintért sem lehet választani!... Onody György Egy szép májusi napon, nem sokkal déli tizenkettő után, a K.-i Béke Termelő- szövetkezet két tagja mesz- sziről észrevette, hogy kü­lönös öltözékű ejtőernyős ereszkedik a gazdaság jó­kora rozstáblájába. Éppen a a viruló határt áthidaló magasfeszültségű vezeték egyik traverze mellett ért földet és eltűnt a zölden ringatózó rozsban. A két téesz-tag kerékpár­ra pattant, hogy megnézze, kicsoda a magasból érke­zett jövevény. A rozstábla szélén megtorpantak. A traverz mellett ott állt az ismeretlen, olyan zöld öltö­zékben, akár a derékig- mellig érő rozs, csak külö­nös formájú, fehér sisakja villogott . messzire, fénylőn, titokzatosan. — Jöjjenek közelebb, elv­társak! — kiáltott ekkor váratlanul a tétovázók felé az ejtőernyős. — Segítsenek levenni a sisakot! A tétovázók erre felbáto­rodtak. A fehér sisak levétele után a különleges öltözékű férfi hálásan kezet nyújtott segítőinek: — Kálmánczhey László százados vagyok. Vadászre­pülő, Kérem, vezessenek a legközelebbi telefonállo­másra. Mi történt a vadászrepülövel ? Azon a napon Kálmáncz­hey százados tizennégyezer méter magasságban szágul­dott hangsebességet jóval meghaladó gyorsasággal va­dászgépén, mikor hirtelen leállt a hajtómű. Kálmánczhey nem tudta, mi okozta a váratlan üzem­zavart. Sohasem volt még ilyen helyzetben. A repülő­gép hajtóműve leállásának esélye igen csekély. Csak­nem a nullával egyenlő. Es most mégis... Házas gyorsasággal, de teljesen tiszta logikával koncentrált: „A gép min­den berendezése kifogásta­lanul működik. A hajtómű mégis leállt. Nem tudom, miért. Be kell indítanom... Mindenképpen be kell indí­tanom...” „Gázkar... Tömler-kap- csolók... Műszerek... — koncentrált tennivalóira. — Most... Mindjárt beindul— Máris pörög...” Nem. Csak a hajtóműn átsivító levegő pörgette meg a turbina-lapátokat. „Még egyszer megkísér­lem... Sikerülnie kell...” Másodszorra, sőt harmad­szorra sem sikerült. S a gép magassága veszedel­mes gyorsasággal csökkent. — Azonnal jelentse tar­tózkodási helyét!... Azonnal jelentse... Ez a repülésvezető, Szabó József százados hangja volt. Ö irányította a repülőtér harcálláspontjáról rádión Kálmáhczheyt. A pilóta nem ismerte pontosan tartózkodási he­ÁZ ÉJSZAKA SZÉPÉI Olaszországban a nyilvánosházakat bezárták, a prostitúció azonban tovább burjánzik — az utcán INDEN este megtalál­■T‘ hatók a nagyobb olasz városok központjában és a közeli mellékutcákban, Ró­mában éppen úgy, mint Mi­lánóban, Nápolyban. Nyolc óra tájban érkeznek és mindegyiknek megvan a prostitúció titokzatos tör­vényei és szokásai által ki­jelölt „befolyási övezete”, működési területe. Az olasz közvélemény felháborodva foglalkozik a cseppet sem kívánatos jelenséggel. „Bot­rány! Szégyen és gyalázat! A Merlin-törvény követ­kezménye” — mondogatják az olaszok. A Merlin-törvényről tud­ni kell, hogy hat évvel ez­előtt hozták meg Olaszor­szágban a szocialista Mer­lin szenátomő javaslatára. A késhegyig menő vita az­óta sem csitult, s ma is tá­madják a törvényt épp úgy, mint a szenátomőt. Szemé­re vetik, hogy törvényja­vaslata az utcára szabadí­totta azokat a nőket, akik addig bizonyos nyilvános házak falai között űzték szégyenletes mesterségüket. Ennek következtében, han­goztatják minden oldalról, a prustitúció nagyobb mére­tet öltött, mint valaha, a nemi betegségek elburján­zottak. kJ ERLIN szenátomő nemrégiben Milánó­ban előadást tartott ezzel a címmel: „Megszüntettük a rabszolgaság egyik legszé­gyenletesebb formáját”. Elő­adásában elemezni akarta a törvényjavaslat előnyét és eredményeit. Ám előadását heves közbeszólások és tün­tetések tették lehetetlenné. A nyilvánosházak bezá­rásáról szóló törvényt 1958- ban szavazták meg Olasz­országban. Hosszú és el­keseredett vita előzte meg magában a parlamentben. A jobboldal egységesen for­dult szembe vele, és a leg­nagyobb baj kútfőjének ne­vezte. Chiarolanza király­párti képviselő kijelentette: — Ezzel a törvénnyel az utcára szabadítjuk a nyil­vánosházak lakóit. Más­részt pedig megszámlálha­tatlan bonyodalom és ne­hézség elé állitjuk a húsz­éves fiatalokat, akik kény­telenek lesznek szembesze­gülni a törvénnyel. A tör­vényjavaslat az erkölcste­lenséget segíti elő! A JOBBOLDAL tulaj­” donképpen a Musso­lini korabeli „jó világ” ma­radványait, s hagyományait védelmezte. Mindenki a prostituáltak áradatától tar­tott Pedig az akkori ada­tok szerint körülbelül öt­ezer nő volt a nyilvánoshá­zakban, az utcán pedig már akkor, legalább 150 000 „sé­táló prostituált”. A másik mumus a nemi bajok réme volt. Ma, hét évvel a törvény- javaslat elfogadása után, fel lehet mérni az eredmé­nyeket és hátrányokat. Afelől semmi kétség, hogy a törvényjavaslat humánus szempontokból indult ki, bár a prostitúció teljes fel­számolására nem számítha­tott. Inkább arra törekedett tehát, hogy az állam és tár­sadalom cinkosságát meg­szüntesse. „Az olasz parlament — olvasható a vitáról szóló jegyzőkönyvben — köteles­ségének tartotta, hogy a liberális és katolikus Olasz­országban tovább ne tűrje azt a szégyenletes gyakor­latot, amely sok nőt megvá­sárolható árunak tekintett. Nem tűrheti tovább, hogy az alkotmányos jogok bizo­nyos házak küszöbén meg­szűnjenek, s helyüket a bűn és megaláztatás vegye át.” Mi valósult meg a tör­vényjavaslat ellenzőinek jóslatából? A statisztikai kimutatások szerint a nemi megbetegedések száma nem növekedett, hanem csök­kent. Az egészségügyi mi­nisztérium nyilvántartásai szerint ugyanis 1961-ben 8065 vérbajos megbetege­dést jegyeztek fel, 1963-ban pedig csak 2448-at. Boggia- no szenátor még 1957-ben a következő adatokat kö­zölte a Merlin-féle törvény- javaslat támogatására: „Száz nemi beteg nő közül 7,7 százalék volt nyilvános házakban, 10 százalékuk szabad prostituált volt, 82 százalék pedig titokban, vagy alkalmilag foglalko­zott prostitúcióval. A nyil­vánosházak bezárása tehát egyáltalán nem eredmé­nyezte a nemi betegségek rohamos terjedését. A KÉRDÉS lényege tu­” lajdonképpen persze az, hogy miképpen leirt; a bezárt nyilvánosházai la­kóit a normális életnek visszaadni. Nem könnyű feladat, mert az erre a cél­ra fordított anyagi eszkö­zök és az állami szervek támogatása elégtelen. Az átképzéssel megbízott in­tézmény s az egyházi ható­ságok eddig csak 2974 nőt helyeztek e> különféle ipar- vállalatokban, háztartásban vagy az egészségügyi szol­gálatban. Még súlyosabb kérdés a megsegítettek lelki átfor­málása. A legtöbb nő tes­tileg is beteg. Életmódjuk mély nyomokat hagyott tel­kükben. Legtöbbjük meg­szokta a könnyű és gyors keresetet, és igen nehezen tud lemondani róla, és a tisztességes élet útjára tér­ni. Maga a társadalom is megnehezíti ezt. A nő, aki szakítani akar múltjával, nagyon sok esetben zárt aj­tókra talál. Senki sem haj­landó szóba állni vele, munkát adni, támogatni. A bizonytalanságtól való ret­tegés aztán sok esetben visszatéríti őket a régi útra. A Merlin-törvény, ha a kérdést nem is oldotta meg, a dolog elevenjébe vágott, és leleplezte a nyers való­ságot a prostitúciót ille­tően. Egy dolog bizonyos: azok, akik a nemi betegsé­gek rohamos terjedését jó­solták a nyilvánosházak be­zárása után, tévedtek. Per­sze a kérdés az eddigi esz­közökkel nem oldható meg. Hiszen a baj gyökere ma­gában a társadalom szerke­zetében, erkölcsi fölépítésé­ben van. A kiutat tehát máshol kell keresni. Az is nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik leg­egyénibb problémáikat sem tudják megoldani a nyilvá­nosházak nélkül, éppen úgy gyógyításra és átképzésre szorulnak, mint maguk a prostituáltak. De gyógyítás­ra és átképzésre szorul az a társadalom is, amely a prostitúció kérdését csak rendőri eszközökkel tudia és akarja megoldani. A Magyar Szó nyomán.) iyét. Kitekintett a kabin­tető plexi-üvegén. Szíve hirtelen nagyot dobbant. A gép meredek siklási szögé­nek irányában megpillan­tott egy betonos repülőte­ret. — Repteret látok — je­lentette Szabó századosnak. — Megkísérlem a leszállást. Szabó százados felismerte Kálmánczhey szándékát: meg akarja menteni a gé­pet... Nem, nem engedheti meg a kockázatos kényszer- leszállást. Ez 1 a pilóta hetébe kerülhet Vesszen inkább a gép,.. — Ne kísérletezzen! — harsogta szinte ordítva a rádióba. — Katapultáljon: Azonnal katapultáljon! Közben Kálmánczhey ne­gyedszer is megkísérelte a hajtómű beindítását. Ezút­tal is hasztalanul. Hirtelen észrevette, hogy gépének meredek siklási szöge időközben megválto­zott és éppen egy kis faiu­ra zuhan a gép, a tűz és a robbanás szörnyű pusztítást végez. Energikus mozdulat­tal oldalra irányította gé­pét. — Mire vár? Ne této­vázzon ! Azonnal katapul­tálni! — ismétlődött a ko­rábbi parancs. Kálmánczhey tudta, hogy már nincs más választása. Sorsára kell hagynia a gé­pet. A katapult berendezés robbanótöltete az üléssel együtt ágyúgolyó sebesség­gel repítette ki a kabin­ból. Egész testén és jobb kezén hatalmas ütést érzettj s néhány másodpercre tel­jesen cselekvőképtelenné vált. Gyorsan öntudatra esz-; mélt, ösztönösen az ejtőer­nyő nyugalmat és biztonsá­got jelentő kupoláját ke­reste maga felett. Sehol sem látta. Zuhant, zuhant, egyre gyorsuló sebességgel. Nem várta meg az ernyő automatikus nyílását, ha­nem gyors, határozott moz­dulattal megrántotta ernyő­je önkioldóját. A lágy se­lyem engedelmesen kilob­bant, s a kupola szabályo­san kinyílt. — Megmenekültem! — szakadt ki Kálmánczheyből az örömteli kiáltás. Ösztönösen lefelé tekin­tett. A földetérés helyét fürkészte. Hatalmas, zöld gabonatábla ringatózott alatta. Semmi baj. Kitűnő hely. Alig száz méternyire le­hetett a földtől, amikor megpillantotta a magasfe­szültségű elektromos veze­téket. A májusi szél éppen a vezeték felé sodorta. Hi­deg borzongás futott véeíg a gerincén. Mégsem menekülök meg ? Szénné égek az áramü léi­től?” Gyorsan megmarkolta a feje fölött ernyője néhány zsinórját és erőteljes rán­tással féloldalt behúzta a kupolát. Éppen az utolsó pillanatban. Ha szemvilla­násnyi idővel később teszi, menthetetlenül rázuhan a vezetékre. öt méternyire az egyits traverz mellett, baj nélkül ért földet. Leoldotta ernyőjét, majd kábán, tétován megállt. Hosszú percekig félig ön­tudatlan állapotban tapo­gatta zsebeit. Cigarettát keresett. Ekkor pillantotta meg a két közelgő kerék­párost. Bertalan istva-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents