Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-21 / 144. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 21. AMIQ EMLÉKEZEL Régi szerkesztőmmel ebédelek, ki első, tétova próbálkozásaimat vigyázta, több, mint húsz évvel ezelőtt, mikor amolyan piko- ló-fiú voltam az újságírásban vagy, mint az öreg Hel- tai bácsi mondta volt: fejnaturalista, mint 36. Rácz Laci. Nehogy azt képzelje valaki,, hogy fent említett mentoromnak hosszú, fehér szakálla van, akár egy nyugdíjas télapónak, ellenkezőleg: arca sima, járása fiatalos, bár mostanában egy kis Napoleon-pocakot növesztett. — Szép, fekete haja megritkult kicsit, de szelleme fürge, azt hiszem, éppencsak túllépett az ötvenen vagy... — De hagyjuk a tizedestörteket, ezt a kellemetlen matematikát, mely állandóan arra figyelmeztet, ami már elmúlt; elég annyi: lapszerkesztő ma is és én még mindig „fejnaturalista” vagyok. Nem szégyen az, hiszen nálamnál nagyobbak is életük végéig írták a journál-t; hogy Ady szavával éljek, a magyar glóbuszon ez már „így rendeltetett”; A népes asztal körül céhbeliek ülnek, írók meg újságírók, fanyar fenegyerekek, akik elvből nem lelkesednek, s akiknek „objektív” véleményét nem lehet megingatni egy húszíves remekművel sem. Ezt csak azért említem, hogy az olvasó könnyebben maga elé idézze marcona alakjukat; olyasféle jellemek ők, mint Mucius Scevola vagy Cato: igazság a vértjük s az érzelmes ellágyulásokon túllépnek, akárcsak holtakon a győztes harcosok. Erre a hirtelen, teljes-fényű megvilágításra azért volt szükség, nehogy azt higyje valaki, csupán lágyszívű férfiú ült ott, mikor a lapszerkesztő kihúzott zsebéből egy levelet, melyen tiszteletet ébresztő, komor bélyegek sorakoztak s nyilvánvaló volt, hogy messzi, kék egek alól jött, avagy kék tengerekről; A levél szűkszavú volt. Arról értesítette a szerkesztőséget, hogy Károm- négy idegenbe szakadt hazánkfia matróz most, valamely távoli nemzet kereskedelmi hajóján, mely a végtelen óceánon, trópusi vizeken úszik e pillanatban, hol mélykék és égkék, fekete meg almazöld színek hajolnak egymásra és a nap úgy tűz a forró fedélzetre, mintha megállna fölöttük örökre s nem akarna lenyugodni soha. Az alkonyat ugyan lehúzza majd az égről ezt az izzó-olvadó hősugárzót, a hőség azonban alig enyhül s mikor a nehéz szolgálat után lebotorkálnak a kabinba, bár a halálos fáradtság szinte leüti őket, mégsem tudnak elaludni. Ébren fekszenek, hanyatt, kezű a tarkójukon, a kerek kabinablakon át a tintakék eget nézik, a megnőtt, elúszó csillagokat és különös társasjátékot játszanak. Hosszú hallgatás után megszólal valaki: „... az Erzsébet-téren megállók, pontosan ott, ahol az a kis szobrocska van,— melynek talpazatán az olvasható, — hogy kisfurulyám szofnorú- fűz ága és bevárom a lányt...” A másik közbevág: .pontosan ott? Almás a történet, öregem! Az a szobor ugyanis sohasem volt az Erzsébet-téren, hanem a Nagykörút és Krúdy Utca sarkán állt, azon a háromszögletű terecskén, határozottan emlékszem, mert egyszer, képzeljétek...” A negyedik: „Mindez semmi. Tudjátok, a Rákóczi út és Körút sarkán, ahol az a nagy, malátakávés neon- reklám vibrált, melyen egy haskós, meztelen gyerek hatalmas kávéskancsóból itta a...” ,,Először is öregem, a Szent István malá- takávé... nem is neonreklám volt, hanem színes körték aludtak és gyúltak ki, körték, érted s nem neoncsövek s nem a Rákóczi út és Körút sarkán volt, hanem... — s így állnak, ülnek, csókolóznak, esznek, éheznek, ténferegnek, csavarognak és kergetik egymást Pest utcáin, keresztül- kasul az országon, kisvárosok macskakövein, éjszaká- ról-éjszakára, hajnalig; — Mint hazajáró lelkek, láthatatlanul, de jelenvalón rohannak el mellettünk a csúcsforgalomban, vagy ülnek velünk egy eszpresszó előtt, melynek aszalait már áprilisban kirakták az utcára... ugyan, áprilisban? Már márciusban!... s amíg a hajó egykedvűen úszik a fekete, trópusi éjszakában, ők minden éjjel hazajönnek, hiszen azt csak meg kell tudniok, hogy az a maláta-gyerek... A szerkesztő felnézett..— Mindannyian a fehér abroszra meredtünk, majdnem mozdulatlanul. — ...Csupán arra kérnek, írnám meg nekik, hogy az a maláta-gyerek valóban... Nagy volt a csönd; Az abroszt néztem én is, mely olyan volt most, mint a tenger. Űszott velük a hajó, míg mozdulatlanul hevertek az ágyon, kezük a tarkójukon és olyanok voltak, mint a halottak; Mint a holtak, akik mindent tudnak már. Azt is, hogy a hazát elhagyhatod. De azt is, hogy a haza nem hagy el téged, amíg élsz, amíg emlékszel... Körössényi János Fiatal magyar tudós kutatásai •« Örményországban A magyar Szalmási Pál az első külföldi, aki elvégezte a jereváni egyetem aspi- rantúráját. Szalmási Pál az örmény—római kapcsolatok történetét tanulmányozta Asot Abramjan professzor vezetésével, s a közeljövőben szándékozik e témával foglalkozó disszertációját megvédeni Budapesten. Szalmási Pál ezzel egyidejűleg az örmény és a magyar nép történelmi kapcsolatait is kutatta. Többek közt sikerült bizonyítania az európai történészek feltevését, hogy azon törzsek egy része, amelyek a VIII. században Magyarország területén laktak, átment a Kaukázus gerincén és Észak-örményországban telepedett le. „Petőfi Sándor örmény- országban” című munkájában a fiatal tudós bemutatja, hogyan terjedt el Petőfi költészete ebben az országban. A Jusziszapoajl című örmény folyóirat (északi fény) körülbelül egy évszázaddal ezelőtt kinyomtatta Petőfi lángoló dalait, ám a szerző nevét, nyilván a cenzúrára való tekintettel, nem tüntette fél. Szalmási Pál három és félévi jereváni tartózkodása idején olyan jól elsajította az örmény nyelvet, hogy több művet lefordított magyarról. E műveket a köztársaság sajtója közölte. Szalmási munkája nyomán a magyar olvasóik is megismerkedhetnek az örmény klasszikusok egyes lefordított műveivel. ORSZÁGJÁRÁS A százhalombattai óriás A százhalombattai óriás két — országhatárokon is átnyúló — karja: a Barátság nemzetközi kőolajvezeték és a Béke magasfeszültségű villamos távvezeték sziälh't ják a Szovjetunióban termelt kőolajat, és villamosenergiát a szocializmust építő országokba.' Tehát a százhalombattai óriás a KGST keretében, nemzetközi összefogással gyarapszik. A szovjet kőolajat a százhalombattai Kőolajfinomító hasznosítja. A magyar földre érkező, szinte kiszámíthatatlan nagyértékű szovjet kőolajon kívül, a nemzetközi villamos távvezetéken már 400 millió kilowatt-óra energiát is kapunk. Ez a nagy villamosenergia menv- nyiség 1965-re eléri majd az egymilliárd kilowattórát! A százhalombattai óriás már ott nyújtózkodik a festői Duna-parton, s ha eléri Dunafüredet— az óriás megszépül, s még nagyobbra nő! Százhalombatta és Dunafüred, a modem új lakónegyedekkel, előreláthatóan tízezer lélekszámú várossá fejlődik. A Százhalombattán épülő Dunai Hőerőmű és a Dunai Kőolajfinomító, második ötéves tervünk két óriási, ipari beruházása. A Hőerőmű első gépegysége már 1963. december 17-től üzemel. Az 50 megawattos turbina kezdetben is napi M millió kilowatt-óra villamosenergiát termelt az országos hálózatba. Ez a mennyiség kb. 200 ezer fővárosi lakás villamosenergia ellátására elegendő. A második gépegység szerelésével is jól haladnak, s előreláthatóan június elején bekapcsolódik szocialista ép í tőmunkánkba. Az óriás ütőerei: a Dunai Hőerőmű első kazánja a szellőző és elszívó berendezéssel. Rakéta?... Nem. Lepárló tartály, amelyet békés alkotómunkára teremtettek. A Dunai Kőolajfinomító atmoszférikus desztilláló oszlopát csehszlovák munkások gyártották és felszerelésében csehszlovák szakemberek is résztvettek. Ki gondolná? — Talán éppen ez a modern vonalú, 56 megawattos százhalombattai turbina ontja a villanyáramot a pesti körúton színpompásait tündöklő neoncsövekbe. Százhalombattai munkások: A magyar és csehszlovák brigádok munkaütemét még a váratlan ,,új tél”, a márciusi nagy havazások sem akadályozták. Az óriás kinyújtott keze: a százhalombattai Erőmű vízkiemelő művének acél idomain, s a habzó Duna-hul- lámokon táncol a napsugár...
