Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
1964. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Itt a Föld beszél Három esztendeje folynak kísérleti intersztelláris (csillagközi) rádióadások két, viszonylag közeli, csillag irányába. A technikai civilizáció bizonyos fokán minden értelmes lényekből álló közösség igyekszik kozmikus magányából szabadulni és hozzá hasonló élőlényekre, társakra bukkanni. A Föld jelenlegi adósainak célpontjai az Eridanus csillagkép „epszilon” csillaga és a Cetus (Cethal) „tau” csillaga. Mindkét — némileg a Naphoz hasonló fizikai felépítésű — csillag éppen 11 fényév távolságra van a Földtől. (Egy fényév az a távolság amit a fénysugár *— vagy a rádióhullámok — égy év alatt befut; ez kereken 10 billió kilométer.) Mai felfogásunk szerint valamennyi naptípusú csillagnak bolygórendszere van. Feltételezhetjük, hogy a két említett csillag sem magányos és a körülötte keringő bolygókon élet is ke- lekezhetett, sőt van némi valószínűsége, hogy az ott megszületett élet a miénkkel azonos szintet ért *1. Ezután már csak az szükséges,, hogy a Tau Ceti vagy az Epszilon Eridani társadalma biztos ura legyen az elektromágneses hullámoknak (azaz értsen a rádiózáshoz), észrevegyék h»vó- .'■•jeleinket, válaszoljanak rá s végül: mi is észrevegyük a válaszként érkezett rádióhulláitokat. Az előző gondolatsorban tül sok a feltétélezés: ha van „odaát” bolygórendelső nagy gondolkozók, filozófusok születése óta és mégis csupán öt esztendeje számítunk kozmikus partnernek, száz évvel ezelőtt még fogalmunk sem volt a rádiózásról. Mennyi lehet a rádiózásra képes civilizációk száma? Ha a Föld példáját átlagosnak vesszük, igen kevés. A tudósok többsége azonban a Földet nem tekinti átlag esetnek, inkább elmaradottak vagyunk, nem tartozunk a kozmikus „élvonalba" Ez némileg javít a helyzeten. Viszont rendkívüli módon csökkenti esélyeinket egy olyan körülmény, amire eddig nem gondoltunk. A Galaxis 10—15 milliárd éves képződmény, első generációjú csillagai kiöregedtek, ezek bolygóin az élet túljutott a delelőjén. A kapcsolatok megteremtésének esélyét csökkenti, hogy más lakott világok, bennünket megelőzve már évezredekig hiába kísérleteztek, hívójeleik süket fülekre találtak és érdeklődésük lassan elsorvadt. Ugyanakkor növeli kilátásainkat, hogy nások is gondolhatnak társkeresésre és jelzéseket kapunk onnan, ahonnan nem is vártuk. Lehetséges, hogy két másik — egymással már régen érintkező — civilizáció útjában vagyunk és egyszerűen elcsípünk olyan rádióadást, amit nem nekünk szántak. Talán így kapcsolódunk bele a Kozmosz feltételezetten lakott világainak sokaságába. Mesterséges villámcsapás Odakint eshet a hó, süthet j a nap, de a szverdlovszki. eletkrotechnikai tudományos . kutató intézet nagyfeszültsé- í gű laboratóriumában — villámok cikáznak. Nemrég helyezték üzembe ugyanis a maga nemében egyedülálló, nagyfeszültségű impulzusgenerátort, amellyel (laboratóriumi körülmények között 2 millió 600 ezer voltos feszültséget lehet előállítani. A készülékkel kitünően lehet „utánozni” a villámcsapás- . kor fellépő feszültségtöbblet hatását: a cél pedig éppen a nagyfeszültségű elektromos berendezések „viharpróbája”. Az új generátort a harkovi műszaki főiskola tudósai tervezték. A tervezők most egy 7 és fél millió voltos generátor szerkesztésén dolgoznak. A szerelés és a felállítás már á szverdlovszki laboratórium munkatársainak dolga. Képünkön: A kétmillió 600 ezer voltos impulzus- generátor. ,■> uh VÁROS A FÖLD ALATT szer, ha vannak értelmes lények; ha tudnak rádiózni stbí Hamar felismerhetjük a lényeget: rendkívül csekély a valószínűsége, hogy e két csillagról valaha is életjeleket kapjunk. Miért kísérletezünk hát? A válasz igen egyszerű. Valahol és valamikor el kell kezdeni. A Föld társadalma most jutott el odáig, hogy „felsőbb” kozmikus osztályba léphet s egyáltalában képes arra. hogy csillagközi beszélgetéseket kezdeményezzen vagy felfogjon. Ma két csillag felé sugározunk jeleket, évtizedek múlva I több száz égitestet Leninogorszk Kazahsztán egyik legszebb városa. Az ember szinte nem is hinné, hogy a virágágyak, árnyas fák alatt — tíz meg tíz kilométereken át húzódó utcasorok kanyarognak a föld mélyén. Pedig így van: itt működik a Komszomol negyvenedik évfordulójáról elnevezett ércbánya. A bányaüzem udvarán egyébként szintén fák zöldellnek, virágok virítanak. A bánya egyik népes kollektívájának sikerült egy újfajta blokk-omlasztási módszert kidolgozni. Ennek révén számottevően nőtt a termelékenység és csökkent az érc önköltsége. Nemrégiben még kézierővel történt a robbanóanyag elhelyezése. Néhány helybeli újító azonban olyan pneumatikus szerkezetet konstruált, amelynek révén sokszorosan lecsökkenthetik a furatok robbanóanyaggal való kitöltésének idejét: tehát ennek a munkának az önköltsége is csökkent. Azt is megoldották, hogyan lehet a blokkokat hamarabb előkészíteni az omlasztás- hoz: nagytermelékenységű gépeket alkalmaztak. Ez megint csak három-négyszeresére emeli a termelékenységet. veszünk célba s rádiójeleink hatósugara a mainak tízszerese, százszorosa lesz. Kérdés azonban, érdemes lesz-e fokozni az erőfeszítéseket, mi á valószínűsége annak, hogy bárhonnan is választ kapjunk? Mennyi lehet csillagrendszerünkben, a Galaxisban a lakott világok száma, mex- kora lehet azon kozmikus „partnerek” száma, akiktől választ kaphatunk (vagy éppen bennünket keresnek hívójeleikkel?) Ahány földszerű bolygó van a Galaxisban, annyi helyen lehet magasabbren- dű élet. Statisztikus számítások szerint ez 15—20 milliárd bolygót jelenthet, de nem velünk egyenrangú technikai civilizációt! Bennünket csak azok a társadalmak érdekelnek, amelyek képesek rádiókapcsolatok felvételére. A Földön csaknem 3000 év telt el áz KÉPES KERESZTRE ITVÉSY •5 o U 4» 22 24 Q 51 sT” 43 48 Q 44 73 ÜT" 8? 1» 40 o 47 Q Q 56 o o 44 44 o ü 25 27 47 Q 65 95 o ti Q 28 o 44 57 o 74 o o 20 o 34 6t o 82 88 o 42. 48 o ö 32 98' 75 o 45 Q 26 o 90 Q ír 83 o 5* o 76 90 Öi $4 68 Ql 45 3S Q 52 36 46 38 3 9 40 41 42 o 40 o 77 Í9 84 74 ö 53 ö 70 Ö 9 96 o 54 44 78 62 öl 63 lö 55 o 79 74 Öl 8B 47 72 IQ 72 85 ö 75 86 o ö Mai képes, könnyű keresztrejtvényünk címe a függ. 47, 56, vízsz. 1 és függ. 62 alatt olvasható. A képszöveg, — a hízott patkányok mondókája — a vízsz. 46, 43, 35, függ. 21 és 51-ben található. Könyvjutalom sorsolásunkon növeli nyerését, ki a vízsz. 75 és 95 helyes megfejtését is beküldi. VÍZSZINTES: I. A kép címének harmadik, negyedik és ötödik szava. (Zárt betűk: A, P.) 7. Orosz helyeslés. 8. Igevégződés 9. Ezen a napon. 10. Horgászzsineg. — 14. Művészeti irányzat. 16. írás mássalhangzói. 18. ME. 19. Bő. 20. Délamerikai város. 22. Cipészszerszám. 23. Kotorász. 24. Kémiai fogalom. 26. Énekhang. 27. Az istenek leghal- hatatlanabbika. 29. Lucernaszárító. 31. A függ. 47 folytatása. 32. TIA. 33. TAO. 34. Megelőz. 35. A képszöveg harmadik szava. 43. A képszöveg második szava. 46 A képszöveg első szava. 49. Karéj közepe. 50. Kókuszdió ehető belseje. 53. Televízió. 54. EN. 55. Határrag. 57. Pottyant 59. Csónak. 61. Férfinév birtokos esetben. 64. Vissza: szenvedés. 66. Álláspont. 68. A Morse ABC-ben a T jele. 69. Vissza: csavar. 71. OE. 73. Figura. 75. Huszonöt éve, április 14-én hunyt el. A magyar gyógyszerészképzés megteremtője. (Lajos.) 78. Egyiptomi istenség fon. 81. Vessző. 83. R-rel végén termelő üzem. 84. Vidám. 85. A bot végei. 86. Hézag. 87. L...rléc: számolni segít. 88. Mint a vízsz. 7. 90. Kibirhatatlan. 92. Női név. 94. ...vaj: pajzán. 95. •ötven léve, április másodikén elhunyt Nobel-díjas német fró. (Zárt betűk: A, H.) 96. Cirkuszporond. FÜGGŐLEGES: 1. Részesít. 2. Ülőke. 3. Férfinév. 4. Tanít. 5. De. 6. Kotyogós. 11. AG. 12. Felső határ. 13. A függ. 51 folytatása. 15. Reformjairól nevezetes török államférfi. 17. Női név. 20. Sik. 21. A képszöveg negyedik és ötödik szava. 25. Gazdagsága. 28. Nagyon friss. 29. Hangoskodik. 30. Tulajdonunk. 31. Tüzéregység. — 32. Viszsza: becsukták. — 34. Gazdasági eszköze. 36. ÖA. 37. Sörét mássalhangzói. 38. Háborító. 39. Megszólítás. 40. Orosz tagadás. 41. Fiatal versenyző (0=U). 42. ÜS. 44. Északi állam aprópénze. 45. Üdülésre menőket bízatjuk így. 47. A kép címének első szava. (Folytatása vizsz. 31.) 51. A képszöveg utolsó szava. (Folytatása függ. 13.) 52. AK. 55. Csacsinyilakozat. 56. A kép címének második szava. (Folytatása függ. 64.) 58. TLW. 60. Ülőbútorok készítéséhez használták. 62. A kép címének utolsó szava. 63. Másol. 64. A függ. 56. folytatása. 65. Ruhadarab. <77. Nem életunt. 74. KC. 76. Apró lény táviratban. T7. Táviratban táplálkozó. 79. Visz- sza: felfogta. — 80. Patak Veszprémnél. 82. Ülőlap. 89. Nem fő. 91. DS. 92. VA. 93. Névelő. • Beküldési határidő: május 7. Április 26-án megjelent keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Szerelmes indiai kisleány leleményes telefonja, továbbá: Jókai Mór, közlöny, Üstökös. A sorsolánon könyvet nyert: Vargha Sándor, Jászberény. (A könyvet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZELVÉNTE, 1964 május L TV antenna szerelés házilag A TV-antermákról azért érdemes írni, mert felszerelésük nem igényel különösebb szakértelmet, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a barkácsoláshoz értő, ügyeskezű emberek maguk is el tudják készíteni. Televízióban a képek akkor lesznek élesek, tisztán láthatóak, ha a készülék elég erős jelekhez jut. A kifogástalan képhez szükséges úgynevezett hasznos jeleknek el kell nyomniuk a zavarokat, s a készülék első fokozatát vezérelni kell tudni. Ebben segít a vevőantenna. Ha lakásunk közel van az adóhoz, akkor elegendő egy szobaantéh- na is, ha azonban az adótól távol lakunk, vagy pedig a vevő nem elég érzékeny, akkor már a háztetőn elhelyezett antennára van szükség. Az antennát a háztető legmagasabb pontján helyezzük el, vagyis, hogy az antennát tartó oszlop minél magasabbra nyúljon a háztető fölé. — Arra is ügyeljünk, hogy ne szereljük se az antennatartó oszlopot, se a levezető kábelt erősáramú vezeték mellé. Az antennalevezető kábelt egyébként minél rövidebb úton vezessük a készülékhez, s ügy persze, hogy különböző időjárási és egyéb behatásoktól megőrizzük. — Ha ugyanis megrozsdásodik, megszűnhet az érintkezés, ami egyben annyit jelent, hogy megszűnik a vétel is. ’ Hogyan állítsuk be az antennát? Azt mindenki tudja, hogy körülbelül merre van áz adó. Az antennát erre az irányra nagyjából merőlegesen állítjuk, aztán elforgatjuk az egyik irányba, amíg a kép teljesen élvezhetetlenné nem válik. Ezt a helyet megjelöljük. Aztán elforgatjuk a másik irányba, ugyancsak addig, míg a kép élvezhetetlenné válik. Ezt is megjelöljük, majd a két jel közötti középhelyzetbe állítjuk az antennát. Az antenna felállításakor azonban könnyen meglepetés is érhet bennünket. — Kiderülhet, hogy nem akkor lesz a legélesebb a kép, ha az adó felé irányítjuk az antennát, hanem más irány esetében. Ennek az az oka, hogy egyes helyek nem közvetlenül kapjálc az adóból a hullámokat, hanem például úgy, hogy a hullámok egy hegyről visszaverődve érkeznek az adott pontra. Ilyen esetekben a vevőantennát nem az adóra merőlegesen, hanem erre a visszaverődő felületre — például hegyre — merőlegesen kell beállítani. Hadd jegyezzük meg, hogy sokszor ezek a visszaverődések okozzák az úgynevezett „szellemképeket” is, mivel a visszaverődött hullámok bizonyos késéssel érkeznek a vevőhöz. Egyébként az antenna helyes beállításával az állandó jellegű szeliemképeket is meg lehet szüntetni. A kereskedelmben három típusú antenna kapható. — Ezek közül az egyelemes használható mindenhol az adó közelében, többelemes csak ott kell, ahol az első típussal, nem lehet a zavarokat kiküszöbölni, vagy ahol a távolság miatt rosz- szak a vételi viszonyok. — Háromelemes antenna kell mintegy 75 km-es távolságban, ötelemes 100 kilométernél.