Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-27 / 122. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *964. május 27. Vívás Három helyezés Tatán Szolnokon is SzlIR! Három félidős edzőmérkőzés Vasárnapra a Tatai S.I. serd. leány tőrversenyt írt ki, ame­lyen a serdülő korú vivők indulhattak minősítésre való tekintet nélkül. Tizenkilenc vivő gyűlt ösz- s*e a tatai, zirci, törökszent­miklósi és szolnokiak közül. A kilences döntőbe mind a három megyénkbeli vívó be­került, s ott az első bárom helyet szerezték meg­Fehér (Törökszentmiklósi MÁV) 7 győzelemmel lett első. Hosszú támadásai, s gyors visszaszúrásai eredmé­nyesek. Találati aránya igen jó. Csupán Mórától szenve­dett vereséget Mögötte Móra és Nagy (Szolnoki Vasutas) meg Pö- löskei (Tata) szereztek 6—6 győzelmet, s közöttük a ta­lálatarány döntött, mégpedig úgy, hogy Móra és Nagy ka­pott találata is egyenlő volt, de Móra egyel több találatot adott Egyébként mind a három 6 győzelmes jól vívott Eredmények: 1. Fehér (T MÁV) 7 gy, 2. Móra (Szó Vasutas) 6 gy, 8 kt, 5 at, 3. Nagy (Szó. Vasutas) 6 gy, 8 kt, 4 at, 4. Pölöskei (Tata) 6 gy, 9 kt, 5. Nagy (Tata) S gy, 6. Bunda (Tata) 3 gy, 7. König (Zircj 2 gy, 8. Nagy (Tata) 1 gy, 9- Kanalas (Ta­ta) 0 gy­A törökszentmiklósi ket­tős versenyen kard: 1. Túri, ifi tőr: 1. Józsa Tőrökszentmlklóson kettős vivóversenyt rendezett a me­gyei vívó szövetség, amelyen a Békéscsabai VTSK, a Bé­kés megyei S. I-, a Kecske­méti Vörös Meteor, a Kecs­keméti S. I-, a Szolnoki Vas­utas, a Szolnoki MÁV és a Törökszentmiklósi MÁV vi­vői vettek részt. Sajnos, a XII. osztályú kard­versenyen csak két induló Jelent meg. — A küzdelem azonban így is nagy volt, s végül holtverseny döntötte el az első hely kérdését- Ebben Túri (T-miklós) 53 arány­ban nyert az ugyancsak 5 győzelmet szerző másik tö­rökszentmiklósi vívó, Dókus ellen. Mind a ketten találat- erősen jól vívtak. Kettőjük holtversenyében Túri jobb idegállapota és erőnléte dön­tött­Az ifi fiú tőrversenyen 23 vívó lépett pástra, s két elő- mérkőzés után alakult ki a döntő- A közel egyenlő ké­pességű vívók többször ke­rültek holtversenybe, sőt • döntőben is az első hely kér­dése így dőlt el. Józsa (Szó. Vasutas) vég­zett az első helyen 6 győze­lemmel, S3 arányban győzte le az ugyancsak 6 győzelmet szerző Bálit (Szó. MÁV). Jó­zsa rendkívül nagy akarással vívott minden fordulóban. Ez hozta meg a végső győzel­met. Báli ezúttal halványab­ban vívott a szokottnál. — Egyébként, mint eredményük mutatja, kiemelkedtek a töb­biek közül- Harmadik helyen ugyancsak megyebeli végzett. Récsey (T-miklós) 4 győze­lemmel jobb találati arány­nyal megérdemelten szerezte meg a bronz érmet A sportszerű magatartásért járó oklevelet ezúttal kard­ban Járdanházi Tamás (Kecs­kemét) és tőrben Kovács Ti­bor (Békéscsaba) kapta meg. A nagy küzdelem miatt — sajnos több sérülés történt. Ezért előbb Bársony (Szó. Vasutas) lépett vissza, bár döntőbe jutott, majd a na­gyon jól vívó Molnár (Szó. MÁV), aki csoportelsőként jutott a döntőbe. Ifi fiú tőr: 1. Józsa (Szó. Vasutas) 6 gy, 2. Báli (Szó. MÁV) 6 gy, 3. Récsey (T- miklós), 4 gy, 8 kt. III. o. kard: 1. Túri (T- miklós) 5 gy, 2. Dókus Or­mi ki ós) 5 gy, 3- Kutasi (Kecs­kemét) 4 gy. J J. A területi bajnokság minden számát a Szolnoki MÄV nyerte A Szolnok Megyei Vívó Szövetség vasárnap rendezte az Idei Hajdú, Szabolcs, Szol­nok, Pest megyék területi felnőtt vivő-bajnokságát. A kiírás szerint csak felnőttek és a megyei bajnokságokon helyezést elért ifjúsági ver­senyzők indulhattak. Ennek megfelelően az indulók több­sége I—II. osztályú minősí­tésű volt­Női tőrben a területi baj­noki címet veretlenül Né­meth Ilona szerezte meg. — Technikájával kiemelkedett ellenfelei közül, csupán két klubtársa tudta megszorítani. A férfi tőr hozta a legszín­vonalasabb versenyt. Jellem­ző, hogy az előző héten a fő­iskolai banjokságon — csak holtverseny után második helyre került dr. Jakab (DEAC) most a negyedik helynél nem tudott feljebb kerülni. A versenyt Danics Ferenc nyerte — megérde­melten. Egyetlen vereségét Demecstől szenvedte sí. Győ­zelme meglepetésnek számít, hiszen három I- osztályú ver­senyzőt előzött meg. Dr. Csor­dás többéves kihagyás után lépett ismét pástra és jól mutatkozott be- Rövid Idő alatt elérheti régi formáját. Pákái a párbajtőrben jó ered­ménye után a tőr-döntőre el­fáradt- Rideg szintén hosz- szabb kihagyás után verse­nyez. Mozgása máris biztató. A párbajtőrt Hank nyerte 8 győzelemmel. Végig jól ví­vott, csak Demecs szorította meg. Ebben a számban Pákái második helyezése számít meglepetésnek. A tavalyi if­júsági vidéki bajnokot győz­te le 5:l-re. Póta igen jói kezdett, de kézsérülése aka­dályozta. A kard döntőben a három szolnoki vívó — Hargitai, Munkácsi és Hauk — kiemel­kedően jól vívott- V A verseny folyamán leg­sportszerűbben viselkedő ví­vók külön oklevelet kaptak. Ezek: Póta Iván (Szó- MÁV), Hajdú (DVSC) és Deli (Ceg­lédi Vasutas). A Szolnok megyeiek ered­ményei. Női tőr: 1. Németh Ilona, 4- Danics Zsuzsanna. 5. Szatmáriné, 6. Németh Jutka. Férfi tőr: 1. Danics, 2. Hank, 3. Demecs, 5- dr. Csor­dás, 7. Pákái, 8- Rideg. Pár­bajtőr: 1- Hank, 2- Pákái, 3- Demecs, 5- dr. Csordás, 7, Póta, 9. G. Kiss- Kard: 1. Hargitai, % Munkácsi, 3. Hauke A döntők résztvevői Jogot szereztek az országos vidéki Bajnokságon vak> induláshoz Eta A­A színészek—újságírók szolnoki labda­rúgó mérkőzésre mindkét csapat nagy becsvággyal készül. Ma délután 5 órakor a MÁV-pályán az újságírók együttese ját­szik barátságos előkészületi mérkőzést a Szolnoki MÁV elnöksége ellen. Az újságírók csapata a következő ke­retből kerül ki: Bognár, Fábián, Borzák, Erdélyi, Selmeczy, Majnár, Weither, Si­mon, Varga, Rigó, Hernádi, Vincze (Nép­lap), Dobozi, Berta, Kampier, Lugosi, Ti­szai, Kovács (Magyar Rádió), Táncsics, Eadrész (Magyar Távirati Iroda). ▲ bárom órán át folyó küzdelemből (amelyből 80 perc a játékidő, a többi a harmadik félidő) eldől az is, hogy a labdarúgó szakvezetők és az újságírók mennyire értenek a kerék labdához a le­látó és a kispad helyett a zöld gyepen. Mint hírlik, a MÁV elnökség csapatában szerepelnek: Dr. Réti, Dr. Hack, Szur- may L., Csík, Szabó J., Brezvai, Dénes, Rontó, Halász M-, Lauer, Veszelei, Badar, és mások. A SzUR-ra (színészek—újságírók rangadóra) június 2-án, kedden délután 5 órakor kraul sor, ugyancsak a MÁV-pá­lyán. Tömörül az élmezőny, lemaradtak a nyeretlenek a megyei labdarúgó bajnokságban Lassan kialakul a bajnok- jelöltek élcsoportja, amely hétről hétre elkeseredett har­cot folytat a táblázat első helyééit- A Szolnoki Honvéd, a Szolnoki Olajbányász és a Jászárokszállás — egyforma eséllyel küzd a tavaszi baj­noki dinért. Ritka sorozat­ban van a Kunszentmárton. Tíz mérkőzésen nem szenve­dett vereséget A sereghajtó Jászapáti és Jászki sér egyre jobban leszakadnak a közép­mezőnytől. Az ifjúsági csapatok közül a Tiszaföldvár biztosan ve­zet, megelőzve a három NB H-es együttes ifjúságait A földváriak vezető helye az utánpótlással való foglalko­zást és a jó edzői munkát dicséri. Tudósítóink az alábbiakban számolnak be a vasárnapi fordulóról: Jászjákóhalmal TSZ SK- Karcagi MEDOSZ 3.-0 (0:0), Jászjákóhalma, 300 néző, ve­zette: Palcsó. A végig mezőnyfülényben lévő hazai együttes csak az utolsó negyedórában kereke­dett felül. A játékvezetői hármas mintaszerűen bírás­kodott a mindvégig nagyira­mú mérkőzésen. Jó: Fodor I. (a mezőny legjobbja), László, Ignácz, illetve Kálmán, Sza­bados, AatoL — sas — Szolnoki Honvéd—Jászapáti 8:1 (1:1), Szolnok, röptén pá­lya, 100 néző. Az első félidőben a Hon­véd könnyedén vette a játé­kot és sok gólhelyzetet ha­gyott ki. A második félidő­ben az elfáradt vendégekkel szemben a Honvéd tetszés szerint érte el góljait. Gól- lövő: Horváth (6), Tóth B. (2), Pítoó, illetve Szirze. — englert — Tiszaföldvár—Jászkisér 33 (2:0), Jászkisér, 250 néző, — vezette: Dobos I. Alacsony színvonalú mér­kőzésen a nagy védelmi hi­bákat kihasználva megérde­melten győzött a vendégcsa­pat- Dobos I. játékvezető és Klimon partjelző mindkét fél megállapítása szerint ala­csony szinten vezették a mér­kőzést. Az elején több után- rúgást nem toroltak meg- A játékosok és edzők józansá­gán múlott, hogy a második félidőben inkább barátságos jellegű volt a mérkőzés a kezdeti durvaság helyett — Góllövő: Lukács (2), Molnár- Jó: Molnár (a mezőny leg­jobbja), Kovács, Bíró, Lu­kács, illetve Bende, Kövesdi, Kónya (a második félidőben).- tart ­Kisújszállás—Szolnoki Cu­korgyár 33 (13), vidámkerti pálya, vezette: Höföinger. A Cukorgyár jó játékkal már az első negyedórában Sándor és Kolláth góljával 23-ra vezetett Szünet után a Cukorgyár fokozatosan visszaesett A Kisújszállás csapata dicséretes, lelkes já­tékával megérdemelten vitte el a két pontot A játékveze­tő jól vezette a mérkőzést — zsigmond — Kunszentmártoni Vörös Me­teor-Kunhegyes 13 (1:0), — Kunszentmárton, 400 néző, vezette: Barna Tibor (Sze­ged). Kunszentmárton: Szabó I. - Pintér I-, Oláh, Bíró - Csornán, Bozsik — Tóth, Im­rei, Pintér III., Kovács, Sza­bó n. Edző: Mészáros Mik­lós. Kunhegyes: Kiss — Csa­pó, Boda, Nyúl — Nádas, Bar­ts — Szabó VI-, Szabó IV., Szokolai, Kocsis, Fridiik. — Edző: Gorzás Lukács. Az első félidő nyomasztó Meteor fölénye azért nem je­lentkezett gólokban, mert a kitűnően • védő kunhegyes: kapus és középhátvéd min­den támadást sikerrel hárí­tott. A gólarány jóval na­gyobb Is lehetett volna. Gól­lövő: Kovács. Jó: Csornán, Bozsik, Pintér I., Tóth, Illet­ve Kiss (a mezőny legjobb­ja), Boda, Szabó IV- A végig sportszerű mérkőzést a já­tékvezetői hármas kitűnően vezette.- lázi ­Szolnoki Olajbányász—Nagy­kunsági MEDOSZ 4:8 (13), vezette: Petyrúk. Kisújszál­lás, 400 néző. Szó. Olajbá­nyász: Balázs — Törőcsik, Bá­nyai, Bíró — Papp, Fehérvá­ri — Magyar, Palla, Szabó, Homonnaí, Serege. Nagykun­ság: Szarka — Gábor, Dávid, Horváth — Kárpáti, Lasko- vits — Sotus, Bodor, Kiss, Kecse, Tóth. Gyenge iramú mérkőzésen a felforgatott csapattal és lélek nélküli csatársorral, — valamint két sérülttel játszó hazai csapat súlyos vereséget szenvedett a jól játszó Olaj­bányász együttesétől. A já­tékvezető a két lesgól alkal­mával nem vette figyelembe a partjelző beintéeét­- n ­Szolnoki MÄV IT—Mező- túri Spartacus 03, MÁV sporttelep, 1500 néző, vezet­te: Hoffer. Az NB H-es MÁV után­pótlását jelentő MÁV II­őreguras, lélektelen játéka nagy csalódást keltett- A me­zőtúriak harcos felfogásban játszottak és megérdemelten vittek M az egyik pontot. B. Jászberényi Lehel n—1Tö­rökszentmiklósi Fáklya ME­DOSZ 4:1 (2:1). Szolnoki MTE H- - Jász­árokszállás 4:1 (13). Szolnok, vezette: GaH. MTE II.: Don- ka — Hidasi, Horváth, Kele­men — Nyári, Borzi — Zom- bori, Spiró, Pusztai, Pálmai, Gyetvai. Edző: Rákóczi Fe­renc. Jóiramú mérkőzésen ilyen arányban Is megérdemelten győzött az MTE­{ ÄJröhTrdetTsTk) állás CTEPITESI gya­korlattal rendelke­ző, illetve kubikos brigádot felvétel­re keresünk Szol­nok megyei mun­kahelyre. Bérezés teljesítménybér­ben. — Jelentkezni lehet: Szolnok Me­gyei Tanács Építé­si és Szerelőipari Vállalat. Szolnok. Dózsa György u. 5. FIZIKAI munka- vállalókat az ü) gazdasági évre — állandó jelleggel — keresünk. Gabona- felvásárló és Fel­dolgozó Vállalat — szolnoki kirendelt- sége. Búzapiac tér­AZ £■ M. Szolnok megyei Tégla és Cserépipari Válla­lat mezőtúri mun­kahelyére azonnali belépésre felvesz kőműveseket, férfi segédmunkásokat és vasbetonszerelőket. — Jelentkezni lehet mindennap 7.30-tól 18 óráig a vállalat központjában a be­ruházási csoportnál, Mezőtúr, Beloian­nisz u- 1. Telefon: 73. Vidéki dolgozók részére üzemi szál­lást és kedvezmé­nyes áron ebédet biztosít­Szakképzett boltve­zetőt keresünk To- majmonostorán lé­vő egyszemélyes ioarcikk boltunkba- Erkölcsi és műkö­dési bizonyítvány szükséges- Útikölt­séget csak felvétel esetén térítünk. — Cím: Kunhegyes és Vidéke Körzeti Földművesszövetke­zet — Kunhegyes. Kálvin utca 4. sz­A CIBAKHÁZ] Gépjavító Állomás azonnali belépéssel felvesz géplakatos, esztergálvos és mo­torszerelő szakmun­kásokat. — Fizetés megállapodás sze­rint- üzemi étke­zést biztosítunk. — lakást, szállást biz­tosítani nem tu­dunk. Jelenike7ni az állomás főmér­nökénél lehet­Kisújszállási mun­kahelyre három ka­zánfűtőt keresünk. Felvétel: magas­nyomású kazánfű­tői képesítés- — Je­lentkezés a karcagi vagy szolnoki Tej­üzemben. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. FŐKÖNYVELŐT - gyakorlattal és épí­tészmérnököt, eset­leg technikust több­éves magasépítési gyakorlattal, azon­nali belépéssel fel­vesz a Törökszent­miklósi TöváU. Hu­nyadi tér 5. Építőipari könnyű­gépkezelőt. kőmű­veseket. kőművesek mellé segédmnuká- sokat azonnali be- ’épéssel felveszünk. (munkásszállás van) VIII. Építő KTSZ — Budapest. VIII-, Szerdahely u- 17. SZOLNOKI Cukor­gyár felvételre ke­res építésvezetői beosztásba építész­mérnököt. Lakást biztosít­Az E-M_- Szolnok Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat fel­vételre keres szol­noki munkahelyre kőműves, ács. vb. szerelő szakmunká­sokat. valamint ku­bikosokat- — Felvé­telre keres továbbá épületszerkezeti la­katost. hidegburko­lót, parkettás, üve­ges, bádogos, vala­mint festő szak­munkásokat. Jelent­kezni lehet: Szol­nok. Beloiannisz u 14/a- — Munkaügyi osztályon. Gyakorlott gyors­és gépírót felve­szünk. Jelentkezés a Szolnok Megyei Tanács VB Mező- gazdasági Osztá­lyán. földszint 82. szám. A SZOLNOKI Sü­tőipari Vállalat ­felvesz árueladót a azonnali belépésre törökszentmiklósi telephelyére. — Je­lentkezés: Török­szentmiklós, Kos­suth tér 2, Tivadar Józsefnél­NAGY GYAKOR­LATTAL rendelke­ző lakatos és asz­talos szakmunká­sokat azonnal fel­veszünk. — malom­ipari szakmában iártasak előnyben. Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Törökszentmik! ós. SZTK ügyintézői üzemi kifizetői gya­korlattal felveszünk. — Közlekedésépítő Vállalat — Szolnok. Rákóczi út 6. FELVESZÜNK bá­dogos. lakatos, me­zőgazdasági diesel motor szerelőket- — Útiköltséget felvé­tel esetén térítünk- Gépjavító Állomás. Kisújszállás. ADAS-VÉTEL Paradicsom palán­ta darabja 5 fillér, Cecei paprika pa­lánta darabia 8 fil­lér, - 1000 darab­nál nagyobb tétel­ben a Héki Állami Gazdaság alcsiszí- geti üzemegységé­ben kapható­ÖNJÁRÓ fűrészgé­pet keresünk azon­nali megvételre. — Kunhegyes és Vi­déke Körzeti Föld- művesszővetkezet.— Kunhegyes, Kálvin utca 4. ÚJ „B” klarinét el­adó. — Budapest, XVI., Rákosszent­mihály. Templom u- 23. szám. 40 000 db vegyes paprika palánta el­adó- ^^Kisújszállás. kezet. Benzinmotorral egy­beépített szivattyú eladó- Cibakháza, Petőfi u- 16- sz. GÉPJÁRMŰ ötszemélyes gépko­csi olcsón eladó. — Kábái. Karcag. Ady Endre út 30, tele­fon: 351. HÁZASSÁG 42 ÉVES özvegy­asszony — három gyermekkel férjet keres. Leveleket: „Segítőtárs” jeligé­re a törökszentmik­lósi hirdetőbe kér EGYEB Értesítjük ked­ves vendégeinket, hogy a szolnoki Fürdő Vállalat ­gyógyfürdőjében — minden igényt ki­elégítő napozást le­hetőség nyílik. — Igánybevehető a fürdés idele alatt, fürdőjegy megvál­tása mellett- A na­pozó megnyitásá­nak időpontja Jú­nius 1. Szerelővállalatok -> dolgozói részére al­bérleti szobákat ke­resünk- írásbeli je­lentkezés a Tisza- menti Vegyiművek gondnokánál. Bató Ferencnél. Olvassa. terjessze a NÉPLAP-ol i A SZOLNOK MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT és a Fűszer és Édességnagykereskedelmi Vállalat m _ g ÉDESIPARI BEMUTATÓT Hí' _ B ¥ rendez árusítással, kóstolással egybekötve május 24-től—31-ig H l 1 T O | ál I a Kossuth téri ÜJ BÚTORBOLT helyiségében (Tisztiklubbal szemben). Naponként nyitva reggel 8 órától— I ■ wj B / I I i III a este 8 óráig. Bemutatásra és árusításra kerülnek az összes édesipari gyártmányok teljes választékban. — JHL M.LL Y ML JH. M.M. V Helyszínen hasznos tanácsadás az édességfogyasztás előnyeiről. Előzékeny kiszolgálás. Tekintse meg bemu­7 tatónkat. Vásárlásával szerezzen örömet Ismerőseinek. * m PRESSOKAVE — KAVEKÖSTOLAS! Szerencsés vásárlóink értékes ajándékot nyerhetnek! Várjuk kedves látogatását és vásárlását. Vevőszolgálat. Iliid!

Next

/
Thumbnails
Contents