Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-23 / 119. szám

ISKH. május 23.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

PARASZTHIDÁSZ

Séta a BNV-n

Megtalálható itt a zöldnek legalább ötféle árnyalata* a zsinóregyenes sarokban közötte barnán gyám nélkül a tóid. — Az idén immár negyedszer ekekapázták.

— Olyan ez, mint a gyermek. Mindig és mindig ápolni keB — mondta Szőke József üzemegységvezető és szemével végig simogatta a rákóczifalvi Rákóczi 'Esz 60 holdas faiskoláját.

Ma többet akarunk, mint iegnap Az idén egymillió oltványt adunk az üttet- vénytervezó Vállalaton keresztül a népgazdaságnak.

Almából 428, körtéből 22, kajsziból pedig 410 ezret. Ezenkívül lesz még szilva, őszibarack és meggy is. Biztosítjuk a Nagykörű vidékén kialakult cseresznyetermesztés szükségletét, tíz ezer darab jóminőségű Ger- mersdorfi fajtával.

Esztétikai igények kielégítéséről sem feledkezünk meg. Gömbakác csemetéket is ültetünk. Azelőtt ilyenért Szolnokra kellett utazni.

A tagok közül hetvenen dolgoznak itt. Közülük ötvenöt nő. A vezetők minden évben szakmai dóadásokat tartanak, mert itt bizonyos szakértelem követelmény a munka mellett. De van, aki többet is akar. S. Nagy László, már egy éve a Kecskeméti Kertészeti Technikum levelező hallgatója.

— Megtalálják a számításukat?

— Igen. Minden évben alkalmazzuk az eredményességi pótlékot, ez nagyon serkenti a munkát. így munkaerőhiányunk sincs.

— Terveik?

Szeretnénk a faiskolát 200 ! holdra növelni, és öntözni.

V. i

Kis fák NAGY TERVEK

Ugrálnak a betonon a légvésök. Körülöttük fehér por kering. Két ember bontja a pillért. Üj, híd készül. Átellenben a mezőtúri tornyok magasodnak. A sűrítőgép mellett magányosan sütkérezik a fényben a kék ivókanna. Fedője ferdére csapva takarja a száját.

Hegyi Lajos talicskát pakol, s hogy elkészült vele, nekikapaszkodik a nehéz teherrel a pallónak. A_ vastag erek átütnek a borén. Kalapja álól engedetlen tincseik csapzottan verődnek a homlokához Fölér a partra, megpihen. Sósízű bajusza alatt megnedvesíti az ajkát.

Előkerül a gyűrött dohányospakli, sodor, nyálaz, pöfékel. Étben a tájban ez az a mozdulat, ez az a testtartás, amely paraszt- emberről árulkodik. Jó markoson kezet fog velem, s tudakolja, mi járatban vagyok.

— Maga földműves, aztán mégis talicskázik?

— Voltam, igaz, de már munkásnak számítok. Régebben a Sallai Tsz-ben dolgoztam. Egy hónapja kapom innen a pénzt.

— Mennyit?

— Ezerötszáz forint körül.

— Ennyivel elégedett már?

— Fene tudja. De csak több lesz telőle a nyugdíj. Mivel arra gondol az ember, a hatvan felé közeledve.

Két jókora szippantás között a karját mutogatta, panaszolta, hogy fáj. öreg ő már ehhez a munkához.

Pénzzel gyógyítja. Legalább Is azt hiszi, hogy az a pár százassal több kárpótolja. A kertészkedésből — úgy mondta — nem jött ki. A hidászság azonban tetszik neki. Jövőre, ha befejezik az építést, mi lesz vele, arra nem gondol. Majd csak lesz valahogy.

— Ha úgy látom, megéri ez a kubikolás, hát maradok a vállalatnál.

— És ha Dunántúlra kell mennie?

— Elvisz a vonat. Szállást biztos kapok, megleszek én akárhol. Lehet mégse kell ez a mesterség, mert nem bírom — akkor beállók máshová. Tán Pesten.

— öreg korára kezd el csavarogni?

— Mit csináljak? A nyugdíj előbbre való.

Kapta a talicskát, s egy ..Na, minden jót”-tal otthagyott. Görnyedten, óvatosan tappodott lefelé. Surrogott, akadozott a lapát az engedetlen törmelékben.

De azért rakta, birkózott vele keményen. Kínozza a lábait, a kezét, a tüdejét Parasztnyakassággal. Mert 6 a fejébe vette azt a nyugdíjat. Igaz, megdolgozik érte majd, s ha eléri az időt, hozza a pénzt a postás. Neki ez a lényeg.

A másik pillérnek Kötél József — tűn húsz esztendős — akaszkodik neki a légvésővel. Nemrég jött haza a fővárosból. Egyik komájától hallotta. hogy az új híd építéséhez van felvétel. Leszámolt a gyárral, a munkásszállással és vonatra ült. Neid otthon jobb.

Az öreg Hegyi, ez a pa- [ resztből lett hidász meg elfelé készül hazulról, öt- , vennyolc év után először..

Fábián Péter

Minden, ami szép, minden, ami jó, minden, amit a szépet szerető ember csak kívánhat, megtalálható a BNV-n. Még gyalogolni sem kell sokat. A főbejárattól jobbra néhány lépésre áll a könnyűipari pavilon.

Az illetékesektől azonban érdekes dolgokat tudtunk meg. Ebben az évben is megrendezték a „Legszebb termékek” versenyét. Háromezer pályamunka érkezett és az igen szigorú zsűri mindössze 57 cikket talált az első díjra érdemesnek. Az idén ugyanis és ez lényeges alapfeltétel volt, csak olyan cikkekkel pályázhattak a vállalatok, szövetkezetek, amelyeket már a kereskedelem lekötött. Tehát sikeres szereplésük után a legrövidebb időn belül gyártásra kerülnék.

A hölgyek bizonyára örülni fognak, a fehér, fonott tűsarkúaknak, s a különféle színű' sevro-tro- tőröknek, pillekönnyű pan- tonetteknek. A cipők között is ez az első számú sztár, a beázásmentes, könnyű anyaggal bélelt kiscsizma.

Közeledik a nyár. Milyenek lesznek az idén a legdivatosabb színek? — Könnyen megkaphatjuk rá a választ, csak körül kell nézni a vitrinek között.

Érdekes, merész, zöld és

kék összetételeket állítottak ki a tervezők. Ez a két, valamikor összeférhetetlen szín most harmonikusan simul egymás mellé. Az idei nyár egyik legnagyobb meglepetése lesz. Hogy milyen lesz a fogadtatása, azt majd a lányok, asszonyok döntik el. Annyi biztos* ez évben is kedvelt árnyalat lesz az élénkpiros és a kék.

A gyapjúipar is kirukkolt A közkedvelt terylén család, a teryester, bester és jester szövetek mellett tovább bővült a tiros és Simeon anyagokkal, összetételük 65% durva gyapjú, 35% műanyag. Ezek a szöveteik fiatalabb testvéreiknél strapabíróbbak, spor- tosabbak, de ugyanakkor vastagabbak is.

Űj vetélytársa akadt a lastex fürdőruhának. Any- nyi panasz érkezett viselőitől: „kényelmetlen”, „olyan mint a páncél”... stb. stb. hogy a vegyészek addig kísérleteztek, míg megszületett a zsugorított akrill anyag. Gyorsan szárad, és még az az előnye is megvan, hogy nem fojtja meg tulajdonosát és mégis vigyáz a kissé „molettebb” hölgyek alakjára is.

A pamutipar idei szenzációja a speca nevű műszál. Asz ebből készített cikkek kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek a nylonná , átengedik a levegőt és ez az óriási előnye.

A könnyűipari pavilon oly sok szép cikket tár a közönség elé, hogy igazán érthető, miért a vásár leg- látogatc ’.tabb pontja. ízléses kirakatai az árurendezők tudását dicséri, gazdag tártaim pedig a kiállítás szervezőit. Ez a pavilon méltán képviseli a magyar könnyűipar termékeit ország-világ előtt.

Ünnepi

I ti 1

k o n y y h

e t

május 23-31-iff

A könyvhét kiadványaiból

Ft

Benjámin László: VH»AG FÜSTJE

kötve 26.50

Faulkner W.: SÍRGYALAZÖK

kötve 21.50

Gala bárdi Zoltán: ÁTKOZOTTAK

kötve 35,—

G eltéri Andor Endre:

ÖSSZEGYŰJTÖTT NOVELLÁI 1—2 fc

kötve 53.—

Goda Gator: ÖRDÖGŰZÉS 1—2 kötet

kötve 68.—

Jókai Mór: AZ ARANYEMBER 1—2 köt.

kötve 44.—

— Kritikai kiadás —

KILÁTÓ — 21 mai szovjet novella

kötve 31*—

KÖRKÉP — 35 mai magyar novella

kötve 33.—

Non D.: EGY IFJÜSÄG REGÉNYE

kötve 30.—

PUSKIN VÁLOGATOTT KÖLTŐI MÜVEI

kötve 48.—

Semprum J.: A NAGY UTAZÄS

kötve 17.—

Simon István: GYÜMÖLCSOLTÖ

kötve 23.50

Soiohov: EMBERI SORS

kötve 20.—

bőrkötésben 45.—

Széchenyi Zsigmond: NAHAR

kötve 47.—

Sztelmah M.: IGAZSÁG ES HAMISSÁG

kötve 33.—

Váci Mihály: SZEGÉNYEK HATALMA

kötve 15.50

hanglemezzel —

kötve 38,—-- Kaphatók az Állami K nyvterjesztő

Vállalat

boltjaiban, könyvpavil ónjaiban és az üzemi

könyvterjesztőknél S

képkiállitás

Varrnak emberek, akft: szép festményre, megörökítésre kívánkozó tájon kizárólag csak hegyes-völgyes, romantikus terepet, ős-buja erdőket értenek. Gyönyörködnek a tengerparti, vagy balatoni naplementében, és közben talán nem is veszik észre a tiszai alkony szépségét. Vallja be őszintén, kedves olvasó, hogy ön is irigykedve sóhajtott fel néha, idegen országokban, távoli tájakon bolyongva; olyan szép, mintha festve volna. Aztán hazajött és végzi megszokott munkáját itt, a Tisza partján. Szered a képzőművészetet. Gyakori vendége a tárlatoknak, de a festői témák valamelyikét csak ritkán fedezi fel környezetében. Pedig tudja, hogy Szolnok és a tiszaparti táj már régtől fogva milyen nagy szerepet játszik a magyar festészetben.

Szép a Tiszapartunk. Ezt gyakran és szívesen mondogatjuk és hovatovább már bevett idegenforgalmi fogalommá válik. Ha vendég érkezik városunkba, hozzáintézett első kérdésünk: látta már a Tisza- partot? — ugye tetszett?

Ezt már úgy megszoktuk. Csak akkor jövünk zavarba, ha a vendég visszakérdez: miért és miben szév a maguk Tiszapartja?

Szerencsére ezt a viszont kérdést nem tette fel sem Lakos Lajos, sem Rábai Ferenc festőművész, így egy fekete mellett zavartalanul

Szolnoki

kezdődhetett beszélgetésünk. Először a munkájukról a Tisza Szálló sgraffitó- jának restaurálásáról kíváncsiskodtam, aztán képzőművészekről lévén szó, megkockáztattam a kérdést.

— Kéthetes itt tartózkodásotok alatt volt-e valami képzőművészeti élményetek? Most nem elsősorban a szolnoki művészkollégákra gondolok, hanem magira a városra.

Ügy látszik, kérdésem valamiféle felhívás szerepét töltötte be, mert nyomban lelkes előadás kerekedett a szolnoki táj festőiségéről, az elébünk táruló látvány érdekességéről. Különös emberek a festők. Ha nem önmagukról kell beszélniük, egyszeriben megoldódik a nyelvük, és ellenállhatatlan „dreif-fal” magyarázzák, elemzik, értelmezik a látottakat, Beszédükben képesek visszaadni a leheletfinom színhatásokat is. Eleinte néhány óvatos ellenvetéssel próbáltam leszerelni eset égés udvariasságukat, amely talán minden „bennszülöttnek” kijár. Aztán én is beleéltem magamat a beszélgetés e kissé váratlan fordulatába. Bennem is megfogalmazódtak tiszaparti barangolásaim hangulatai.

— A két hét alatt valóságos képkiállításban volt részünk. Fent a festőállványon állva sokszor gyönyörködtünk a látványban.

— Megjegyzem, szerencsénk volt, hogy éppen holdtöltét fogtunk ki — vette át Lakos Lajostól a szót Rábai Ferenc. — Ha lehet, este még szebb a Tiszapart.

— Van valami különös színvarázsa ennek a környéknek. A vízen elcsúszó túlparti fények, a kék, sárga, piros fénytörések holdkelténél megkapó látványt nyújtanak. Néha egy-egy részletnél az volt az érzésem, mintha tudatos művész keze festette volna. És most nemcsak az úgynevezett alföldi festőkre gondolok, hanem — talán vakmerő eszmetársítással — Gulácsy, Vaszary különös színeire, absztrakcióira. Sajnos, a természet ebben szinte utánozhatatlan. Mindig pontosan megvan a színek értékhelye, oksági összefüggései, bármennyire is fantasztikusak legyenek. Most értettem meg igazán, hogy miért lehet Szolnok a festők paradicsoma. Nem véletlen, hogy itt dolgozott például Fényes Adolf is. Ha August Pettenkofen nem is tudott volna festeni, akkor is zseniális művész lenne, pusztán azért, mert ezt a tájat felfedezte a képzőművészet számára.

— Mindaz, amit elmondtatok, nagyon jóleső, kissé talán hízelgő is. Mégis a sok közül mi volt a legmaradandó bb élményed ? — faggattam tovább Lakos Lajost. Elgondolkozva szippantott cigarettájából, mintha hirtelen nagyon nehéz lenne a választás.

— Talán érdekes, hogy nem közvetlenül a Tiszához kapcsolódik a legszebb színélményem. Nem tudom, álltál-e már este a gyógyfürdő előtti lejáratnál, a Táncsics Mihály utca felé nézve, amikor ég a színház neonja. A szemközti ház falát súrolja a piros fény, a mellette lévő falra pedig egy higanygőz lámpa kék fénye hull. Ez a piros és kék egymás mellett, háttér, ben a város feletti tejszínű éggel hihetetlenül modern színhatás. Ha még nem láttad, érdemes megnézned.

Valóban érdemes volt. Es ha néha ráérnek, tiszaparti sétáik közben egyszer-egy- szer álljanak meg önök is. Gyönyörködjenek kicsit ennek a páratlan szolnoki képkiállításnak az „alkotásaiban”. *

t Rideg Gálwir