Szolnok Megyei Néplap, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-17 / 89. szám

Világ proletárjai egyesüljetek / t4\ % O ** % £ íi# \ SZOLNOK MEfflTf I | A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV, évfolyam. 89. szám. Ara 50 fillér 1964. április 1"., péntek. Nyikita Szergejevics Bővítik a bútorgyárat Hat évvel ezelőtt egy áprilisi délelőttön annyi ember várta a szolnoki Kossuth jéren Hruscsov el v'társat, amennyien csak be tudtak oda zsúfolódni. A szovjet küldöttség ké­sett. Amikor megérkez­tek és a mikrofon elé állt Hruscsov elvtárs, azt mondta: „Elnézést leérek kedves szolnokiak, de Önöknél most húsvétot ünnepelnek és engem ad­dig nem engedtek el Ceglédről, míg az ottani asszonyokat meg nem lo­csoltam”. Bizonyításul még a kölmis üvegét is megmutatta. így ismerkedett meg Szolnok lakossága Nyi­kita Szergejevics Hrus- csowal. Ezt a kedves is­merőst várta az idén is, amikor híre jött, hogy újból Magyarországra lá­togat.- A vonat begördült a szolnoki vasútállomásra, a sokezres tömeg lelkes tapsa és éljenzése köziben lelépett a lépcsőkön, kö­rülnézett és mosolygott. Mosolyát nem fogjuk soha elfelejteni, mint ahogy az a sok tíz- és százezer ember sem fe­lejti el, akivel legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával találkozott. Mosolyogva, de azért egy kicsit meghatottan hallgatta a nagy-nagy szeretetről tanúskodó üd­vözlő szavakat, majd ő is a mikrofonhoz lépett. Előbb szabadkozott, hogy nem készült beszédre, aztán megkocogtatta a mikrofont és beszélni kezdett Alig télt el né­hány másodperc, alig fordította le az első mon­datokat a tolmács, - már vele együtt mosolygott, derült a fogadására kö­réje sereglett tömeg. Vajon mi a titka — van-e egyáltalán titka — annak, hogy szavaival nyomban lebilincseli, ma­gával ragadja hallgatóit, vele örülnék, mosolyog­nak, vagy éppen elszán­tan szorítják ökölbe ke­züket azok, akik hall­gatják. Ha van ebben titok, az csupán annyi, hogy az egykori kálinov- kai bányász fiának a szíve, ma is együtt dob­ban a munkásokéval, a parasztokéval. Szavaiban az ő gondolataik öltenek testet. Ezért érti meg a bécsi proletár ugyanúgy, mint az indiai bennszülött, vagy a szolnoki munkás, a karcagi paraszt, a francia, az amerikai, a szovjet dolgozó egyaránt. Beszédei — bármily sokszínűek és érdekesek azok, magukban foglalják az orosz néplélek bölcses­ségét ugyanúgy, mint a marxista tudós kristály­tiszta okfejtését — két szóban mindig összefog­lalhatók: béke és jobb élet. Van egy mondat, amit minden beszéde végén elmond, s amit ma már a világ minden tá­ján tolmács nélkül is megértenek, vele mond­ják és lelkesen megtap­solják, ez a mondat így szól: „Da zdrasztyujet mir vo vszjom mirje!” Éljen a béke az egész vi­lágon! Amikor legutóbb Szol­nokon csak azért szakí­totta meg útját, hogy régi ismerőseinek, a Szolnok megyeieknek az üdvöz­letét meghallgassa és megköszönje, pár perces válaszbeszéde is arról szólt, ami az egész kom­munista mozgalom leg­főbb programja: Hogyan lehet minél jobb és szebb életet teremteni az embe­rek számára. Vidám, tréfás szavaiban, ame­lyekkel kedvenc ételünk­re, a jó paprikás gulyás­ra célzott, benne volt a szocialista mozgalom cél­ja, értelme, benne volt mindaz, amiért a nem­zetközi munkásmozgalom fennállása óta harcol, amiért megdöntötte 14 ország proletáriátusa a régi uralkodó osztályok hatalmát. Ez alkalommal is mint bármikor, ha osztályos társaihoz, a dol­gozókhoz szólhat, nem feledkezett meg a leg­fontosabb dolognak a hangsúlyozásáról; jólét csak a munkából fakad. Külföldi lapok gyakran írják, hogy az egykori bányásznak ilyen magas államférfim tisztségekbe való előléptetése vala­milyen rejtély, valami­lyen megmagyarázhatat­lan jelenség. Ó maga er­ről azt szokta mondani, ha szenzációéhes nyugati riporterek faggatják: „.A forradalom hazánkban a munkások, minden dol­gozó előtt megnyi­totta a művelődéshez, a tudományhoz vezető utat. Nos, én is e forradalmi előrehaladást példázom”. Igen, a forradalom gyer­meke ő, akinek legjel­legzetesebb tulajdonsága a néppel való eltéphe- tetlen kapcsolata. Amikor annak a poli­tikának a lényegéről nyi­latkozott, amit ő maga és harcostársai a szovjet pórt és állam forradalmi vezető testületé képviselt, azt mondta: Arra törek­szünk, hogy mindent a lehető legjobban oldjunk meg az emberek számára, mert a kommunista ak­kor érzi boldognak magát, ha minden embert bol­doggá tesz. Ez egy olyan ember­nek a hitvallása, amilyen­hez fogható nagy egyéni­ség Lenin óta nem állt a nemzetközi munkás- mozgalom harcosainak sorában. öt köszöntjük 70. szü­letésnapján, elvtársun­kat, harcostársunkat, testvérünket. őszintén szívből kívánunk a világ valamennyi jő szándékú emberével együtt hosszú életet, sok boldogságot a mi szeretett Nyikita Szer- eejevicsünk-nek Rocsóval a megáradt Tiszán Rádió és televízió műsor Osztályfőnöki óra jogi tanácsadó A Szolnoki Bútorgyár 33,6 millió forint befektetést igénylő beruházási prog­ramját négy évvel ezelőtt hagyta jóvá az Országos TervhivataL A kivitelezés határideje 1983. december 31 volt. A fejlesztés első szakasza azonban csak majdnem harminchat hó­nappal később kezdődött a a tervezettnél, mert az anyagi fedezet csak akkor­ra állt rendelkezésre. A bútorgyárnak az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalattal kö­tött szerződése szerint az új határidő 1965. augusztus 31-e. Ez azt jelenti, hogy a bővített üzemrész körülbelül 1966 első negye­dévében termelhet A be­ruházási programnak ez a határidőmódosítása komoly veszteséget jelent A gyár a jelenlegi területtel és fel­készültséggel átlagosan évi 12—14 ezer teljes konyha­bútor garnitúra elkészítésé­re képes. A fejlesztés célja éppen az, hogy ezt a kapa­citást 40 ezerre növelje, valamint 70 ezer darab frontfelület festését tegye lehetővé A beruházás be­fejezése idejének eltolódá­sából származó kiesés te­hát elég tetemes. A dolog ezen túlmenően is tovább bonyolódik. Idő­közben ugyanis megválto­zott a technológiai igény, tehát a már elfogadott programon változtatni keik Ennek természetesen anya­gi kihatásai vannak. Nö­vekszik a beruházási költ­ség. A kivitelezés első és második szakasza már be­fejeződött: a transzformá­torház építése 780 ezer, a konyha és ebédlő elkészíté­se 1,7 millió forintba ke­rült Az idén már a harma­dik szakaszon van a sor, a technológiai terület bővíté­sén. A meglévő hangár két oldalszárnyat kap, s szociális létesítmény is épül. Miután a termelés tekintetében ez a szakasza döntő, az új hazai és im­port gépeket is meg kellett volna rendelni. Erre «- idáig érthetetlenül nem ke­rült sor. Márpedig ez a mulasztás csak további ké­sedelmet okozhat. Pers'a nehéz úgy géprendelést fel­adni, ha például a prog­ramban szereplő nyugatné­met festőgépsor a terve­zettnél négyszer több devi­za forintba kerül. A jelenleg folyó kivitele­zés közben adódnak egyéb apró mulasztások. A beru­házási program negyedik, befejező szakaszában gőz­távvezeték épüL Itt a TI- TÁSZ-nak is van némi munltája, amit tőle a gene­rálkivitelező nem rendelt meg idejében. Egyszerűen elfelejtette. A TITÁSZ most már csak augusztus végére vállalja a munkát, négy hónappal későbbre a szükségesnél. Közben egy budapesti szigetelő és bur­koló vállalat jelentkezett a megállapodás szerinti idő­ben, de le kellett mondani a közreműködéséről. Ugyan­akkor a papírgyár erőműve rövidesen dolgozni fog, te­hát gőzt kaphatna a beru­házó. Kétségtelen, hogy a kivitelező nyeregben van, mivel a távvezeték- építés határidején belül van, a részhatáridőre szóló szerződés nincsen. Ez a lát­szólag apró mulasztás azonban gyakorlatilag azt is jelentheti, hogy hét hó­nappal később kap a bútor­gyár gőzt. Az építőipari vállalatot a bútorgyárban eddig végzett munkájáért lényegében di­cséret illeti. A határidőket pontosan betartotta, a mi­nőséget sem lehet kifogá­solni, sőt segítőkésznek is bizonyult. Például a kony­hát gázüzemelésre tervez­ték, de gázszolgáltatás csak 19S6-ban lesz. A szakipari részlegek gőz használatára alkalmassá »ették, s a több­letmunka ellenére határ­időre átadták a konyhát.-kp.— Kádár János moszkvai látogatása Moszkva, április 16. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság el­nöke tegnap délelőtt Szip­ka Józsefnek, — hazánk moszkvai nagykövetének, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjának, és Erdé­lyi Károly külügyminisz- terhelyettesnek társaságá­ban rövid látogatást tett az 1. számú moszkvai épü­letelemgyárban. A modern üzemben Kozlov mérnök külföldön is ismert mód­szere alapján, a legkorsze­rűbb eljárással készítik a helyszínen összeszerelhető épületelemeket. A magyar vendégeket a gyárlátoga­tásra elkísérte Birjuköv, a moszkvai pártbizottság tit­kára, Poszohin miniszter, a polgári építkezések ügyeivel foglalkozó állami bizottság elnöke, és Pas- csenko, a moszkvai építő­ipari főigazgatóság vezető­je. A gyárban Kozlov mér­nök, a Szocialista Munka Hőse mutatta be az itt al­kalmazott korszerű techno­lógiát. Az üzemlátogatást köve­Kijárási tilalom egy Szíriái városban Damaszkusz (TASZSZ) Az észak-szíriai Hama városban belügyminiszteri utasításra egésznapos kijá­rási tilalmat rendeltek el. Az utóbbi napokban a városban kormányellenes megmozdulások voltak, amelyekben a „muzulmán testvériség” nevű reakciós vallási szervezettel kap­csolatban lévő körök által felbérelt diákok vettek részt. N. Atasszi belügyminisz­ter csütörtöki rádió-nyilat­kozatában a Hama-ban lezajlott eseményeket, „az imperializmussal kapcsolat­ban álló reakció és a föld- birtokosok újabb összees­küvéseként” jellemezte. In­tézkedés történt a kor­mány-ellenes tüntetések 18 szervezőjének letartóz­tatására és bíróság elé ál­lítására ÍSj tőén a vendégek megtekin­tették az első, új módszer­rel épült nyolcemeletes la­kóházat, benne az egyik két- szoba összkomfortos és az egyik garzonlakást. Kádár János melegen gratulált a ház építőinek, és sok sze­rencsét kívánt az épület- szerelésben részt vett No- vikov-brigád valamennyi tagjának. Az építkezésről távozó magyar vendégeket az összegyűlt munkások lelkes ünneplésben része­sítették. Rónai Sándor, az MSZBT elnöke csütörtökön délután Moszkvában, a Barátság Házában találkozott a Szov­jet—Magyar Baráti Társa­ság vezetőivel. * A Szovjetunióban tartóz­kodó lengyel párt- és kor­mányküldöttség tagjai kö­zül Wladislaw Gomulka, Jozef Cyrankievicz és Zé­nón Kliszko Moszkvában részt vett Nyikita Hruscsov 70. születésnapjának meg­ünneplésében. A küldöttség többi tagja hazautazott Moszkvából. A Minisztertanács ülése A Fémnyomó é» Lemesárugyár és a baromfifeldolgozó Vörös Vándorxáiixlót kapott A kormány tájékoztatási hivatala közli: A Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. Jó­váhagyólag tudomásul vet­te a szovjet párt- és kor­mányküldöttséggel folyta­tott tárgyalásokról elhang­zott beszámolót. A pénz­ügyminiszter a KGST va- lutáris- és pénzügyi állan­dó bizottságának berlini ülésén folytatott tárgya­lásokról, az igazságügymi­niszter a demokratikus jo­gászok nemzetközi szövet­ségének budapesti üléséről tájékoztatta a kormányt, amely a beszámolókat tu­domásul vette. A szövetkezetek országos szövetségének elnöke az idei zöldség- és gyümölcs felvásárlására történt elő­készületekről, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a népi ellenőrzés munkájának tapasztalatai­ról, az Országos Bánya­műszaki Főfelügyelőség ve­zetője a bányák baleseti és biztonsági helyzetéről, a Nógrád megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnö­ke a megye egészségügyi helyzetéről tett jelentést. A Minisztertanács a je­lentéseket megvitatta és határozatokat hozott. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa elnökségé­nek előterjesztésével egyet­értve a kormány határoza­tot hozott a Miniszterta­nács és a SZOT elnöksége Vörös Vándorzászlóinak, va­lamint az OKISZ elnöké­nek javaslata alapján a Minisztertanács vándorzász- lóinak odaítélésére. A kormány ezután napi ügyeket tárgyalt * A Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége 1963. évi eredményei alap­ján a Fémnyomó és Le- mezárugyámak (Jászbe­rény), valamint a Barom­fiipari Országos Vállalat törökszentmiklósi gyáregy­ségének a Vörös Vándor- zászlót adományozta. A csehszlovák sajtó a barátsági szerződés évfordulójáról A csehszlovák sajtó csü­törtökön nagy terjedelem­ben, vezető helyen foglal­kozik a magyar—csehszio- | vák barátsági, együttműkö- j dési és kölcsönös segély- j nyújtási szerződés 15. év- I fordulójával, s méltatja an­nak jelentőségét. Minden lap első oldalon közli a csehszlovák és magyár ve­zetők táviratváltását, be­számolnak az évforduló al­kalmából rendezett foga-. dásról és más események­ről.

Next

/
Thumbnails
Contents