Szolnok Megyei Néplap, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-26 / 97. szám
19«4, iprüis 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ae ipari tanulók országos versenye a mezőgazdasági gépszerelő szakmában Kontárok, fuserotok furakodnak be a helyi ipar résein ÜNNEPÉLYES DÍJKIOSZTÁS SZOLNOKON arányban is számítjuk, a lányok-asszonyok száma kétezer fölött van. Ebből csak ezer varrasson ruhát, évenként egyszer, akkor is az egy szabóra minden napra három ruha jut. De ha csak minden harmadik varrat nála, az arány akkor is egy az egyhez lenne. Ezt a munkát természetesen képtelenség elvégezni. A községben nincs ktsz. Mit tehetnek az emberek? Elviszik a szomszédba a ruhát, ahol talán még olcsóbban is varr az iparengedély nélküli szabó. Jászapátiban sem jobb a helyzet, bár ott van ktsz. Az azonban képtelen az igények kielégítésére. A községben egyébként minden iparágnak megvan a szövetkezeti műhelye, van ötvenkét kisiparos, és ki tudja, hány kontár. Csak egyet említve a sok közül: Gömöri Imre szobafestő — mivel sok volt az adóhátraléka. beadta az iparát. A festést azonban nem hagyta abba. A felesége az Alkotmány Tsz tagja, és a férj az ő munkaegységkönyvére dolgozik a tsz- ben. A szövetkezet vele festtet munkaegységért, r e nem is akármennyiért. A Damjanich utcában egy kétszobás lakást 40 munkaegységért, azaz 1600 forintért festett ki. Nagyon lassan kell dolgozni ahhoz, hogy ez a munka egy hétig eltartson. De ha a tsz-nek és a tsz-tagoknak ez így jó. persze hogy jó Gömöri Imrének. Kérdés: Miért nem a ktsz-szel festtet a tsz, vagy a tanács? Mert a tanács is iparengedély nélküli festőt alkalmazott. Azért, mert a ktsz nem vállal, a kevés munkaerőre hivatkozva — hangzik a felelet. Jászapátiban van még egy figyelemreméltó dolog. A kontárok közül sokan nem akarnak azok lenni. Bármilyen furcsán 'hangzik, de így van. A községi ta- ná.s vb azonban hallani sem akar arról, hogy új iparengedélyeket adjanak ki a községben. Ha a járás megadja, ők nem bánják, de nem javasolják. így aztán akarva-akaratlanul — támogatják a kontárokat. Ennek ellenkezője tapasztalható Jászjákóhal- mán. A megyében egyetlen községben sincs annyi kisiparos. mint ott. Baj van azonban az adófizetéssel. Talán csak nem ettől félnek a jászapátiak is? Ezekhez hasonló esetekkel találkoztunk Jászágón, Jászárokszálláson, és másutt. A tanácsok nem tudnak mit tenni — hangoztatják. hivatkoznak a lakosság igényeire. Megengedhetetlen azonban, hogy azt csak kontárkodásos alapon tudják kielégíteni. Nem arról van szó, hogy fellelkesülve egyszeribe szigorú adminisztratív intézkedésekkel szüntessék meg a jelenlegi állapotot. Nem, hiszen a túlbuzgóság közben éppen azokkal találnák magukat- szembe, akik érdekében »tennék: a lakossággal. A módszereket a községek helyzetének ismerete alapján kell megvá- lasztaniok. Jászszentandráson elsődleges feladat most a ruházati ktsz létrehívása, bár késik az ügy, mert nincs megfelelő vezető. Persze, ebben a járási tanácsnak :s többet kellene segítenie. A községben a ruházati ktsz előbb egyensúlyt teremtene a ktsz és az engedély nélküli iparűzők munkája között. később viszont minden bizonnyal a szövetkezet javára billenne a mérleg. Jászapátiban már egészen más a helyzet. Ott a község párt- és állami vezetőinek kellene odahatnx, hogy a szövetkezeték nyissák ki a kaput az oda belépni kívánók előtt. A tanács vb pedig ne idegenkedjen az engedélyek ki-, adásának javasolásától. A lakosság érdeke kívánja ezt, hogy ne kényszerüljenek kontárokhoz vagy más községbeli iparoshoz. M. J. A szakma kiváló tanulója címért országos versenyt írt ki a Munkaügyi Minisztérium az ipari tanulók részére. Szolnokon a mezőgazdasági gépszerelő szakmából mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat a versenyzők. A húsz résztvevőből heten vörös szakmunkás oklevelet kaptak, tizenhármán pedig jól megfeleltek. Tegnap került sor a Ság- vári Endre Művelődési Ház Ady-termében az országos és a megyei viszonylatban legjobbnak bizonyult versenyzők jutalmazására. Az ünnepségen képviseltette magát a Munkaügyi és a Földművelésügyi Minisztérium, a megyei- és városi KISZ-tizottság. A megnyitó beszédet Rácz Gyula, a Mü. M. 605. Iparitanuló Intézet igazgatója mondta. Ezután osztották ki a díjakat. Horváth Károly, a bajai 609. Iparitanuló Intézetből kéthetes Városunk új színfoltja: az ajándékárusító pavilon Megyénkben nagyon elszaporodott az engedély nélküli iparűzés. A feljelentések százai érkeztek, amelynek alapján az illetékesek büntetéseket szabtak ki. Ez azonban mitsem használt, s a kontár-iparosok továbbra is behálózzák a községeket, a megyét. — Sokszor egyszerűen tehetetlenek vagyunk velük szemben — mondogatják a tanácsok ipari főelőadói. A tehetetlenség okát és a kontárok létjogosultságát néztük meg mi is a jászberényi járás néhány községében. Jászszentandráson elsősorban a női szabókra van sok panasz. Igaz, nem a lakosság, hanem a tanács és az egyetlen iparengedéllyel dolgozó női szabó részéről. A községnek több mint ötezer lakosa van. Ha a nemek megoszlását fele-fele /W íis zenészek A Jászberényi Általános Műszerész Ktsz relégyar- tó részlegében reléket és ellenőrző műszereket készítenek. — Képünkön Kun Mária tekercselő és Pozsonyi Pál művezető látható. Egy község három bolttal, sok panasszal Ömlesztett a krómes. savanyú a kenyér Tiszainokán Éppen a delet harangoozták, amikor Tiszainokán a tanácsháza előtt megállt gépkocsink. A kis községben egy teremtett lelket sem lehetet látni. Zárva a vegyesbolt, félig lehúzva a redőny a húsbolt ajtaján, „Nyitvatartási idő délelőtt fél héttől fél kilencig, délután 15.30-tól 21 óráig” — olvasható az italbolt ablakában, és Juhász fodrászmester unatkozva ül a székben, várja a vendégeket. Mintha minden kihalt volna. külföldi jutalomüdülésben részesült, ö volt az országos első helyezett. Pákozdi Gyula, a pápai 304. Ipari- tanuló Intézetből a második helyre került, óráit kapott. A harmadik helyet a győri Tóth Gyula, a 400. Iparitanuló Intézetből érte ei, teljes írófelszerelést nyert. A megyében vasesztergályos, gépjárműlakatos, hegesztő és kovács szakmából a legjobbak — Po- mázi István, Kozma József, Bíró István, Kolláth Ferenc — értékes díjakat kaptak. Az ünnepség hivatalos része után változatos műsort hallgathattak a meghívottak. — Ügy van az apjuk ezekkel a méhekkel, mint részeges ember a borral. — Nem tud meglenni nélkülük. Állok a virágokból húzott mezsgyén, s nézem a földbesüllyesztett, nádtetős kunyhószerű kaptár előtt mámorosán keringő méhe- ket figyelő két öreget. A néni — érdeklődésemet méltányolva folytatja: — Pedig haszon nincs ám rajtuk! örülünk, ha annyit gyűjtenek, amennyi nekik elég. Régen, mikor leint laktunk a kertvárosban. más volt. Egyszer beteg lett az apjuk, nárom hónapig a kórházban volt. Mondtam neki: már az ajtó is csupa méz, mit csinál íunk? —; Pergessetek, mit, csinálnátok mást? — felelte. — Délben aztán, amikor iiazajöttek ebédelni a gyerekek — mert mind dolgozott valahol — nekiláttunk ott a konyhában, hogy meg ne támadjanak a méhek, s pergettünk. (Nem tudom, melyik gyeA határban szorgoskodnak az emberek — válaszolt Kovács Zsigmond, a tanács vb titkára a látottak érlelte kérdésre. — Persze, nagy élet egyébként sincs. Alig nyolcszáz lakorek lehetett ott a pergetés- nél, mind nem, annyi szent, hiszen voltak tizennégyen. — A huszonnyolc unokából mindig jut látogató. Olyan néha náluk az udvar, mint egy napközi otthon. — S az utánpótlás, mindig biztosított...) Az öreg komótosan veri csibukjából a hamut, siltes sapkája alatt merengővé válik az arc. — Emlékszem. Negyvenkét kiló mézet pergettek. — Most meg csak két mélcsalád van, nincs méz. A boltból hoz a fiam. „Tudom, hogy van itthon méz bőven — csúfondároskodik, — de ez másfajta. Ezt ízlelje, ha már a bort nem issza”. Felemelem az ásót, munkához látok. Csillan a szerszám, omlik a föld. — Jó nézni, ha más dolgozik, — szól az öreg. — Valamikor én is sokat dolgoztam, de most már háromszor sem bírom megforgatni az ásót. Hiába, a het- venkilencediket taposom, elfogyott a gőz. (S. B.) sa van a községnek. Ilyen előzmények után olyan érzésünk támadt, — hogy itt minden megy a rendjén, az emberek igényeit könnyen kielégítik, s nincs baj a „kereskedelmi lálózattal” sem. Mert éppen az utóbbi érdekelt bennünket elsősorban. — Könnyű dolguk lesz — szólt ismét a vb-titkár. — Először azért, mert csak egy vegyes-, egy hús- és egy italboltunk van. Ezenkívül hét kisiparos dolgozik a községben. De könnyű lesz azért is, mert meg van itt általában minden, ami kell. Az emberek elégedettek. Hogy mégis meglepődtünk, amikor az otthon maradottakkal beszéltünk, azt a vb-titkár által elmondottaknak ellenkezője okozta. Szó sincs elégedettségről. Kétfajta cserekenyeret mutattak. — Ez tiszakürti, ez cser- keszöllői, — néztek hol az egyikre, hol a másikra. A különbség szemmel látható. Az ízéről pedig jobb nem szólni. A tiszakürti laposabb, sületlenebb és savanyú. Igaz, egyik sem aznapi volt. De mint mondták: Nem ritka eset, amikor ez a különbség megvan. És nem is ez volt az egyedüli, amit szóvátettek. Az italbolt fél hétkor nyit télen-nyáron — mondták. Az emberek viszont nyáron, és ilyenkor tavasszal már hajnalban, öt-hat órakor indulnak a határba. A községben alig .marad egy-két ember. Jólesne néha egy- kis „szíverősítő” munkába menet előtt, dehát zárt ajtót találnak. Akkor meg kinek nyit ki az italbolt? A feleletet is ők adták meg: a hivatalokban dolgozóknak. És mit szólnak ehhez a hivataliak? Széttárt karokkal, — vállvonogatva mondják: — Nem mi rendeltük el a nyitvatartási. Lehet, hogy a nyitvatartási központilag szabályozzák, de miért kell egy kis rugalmasságért a szomszédba menniük? / És aztán a kifogást kifogás követte. Az italbolt vezetője, Perec bácsi, nem szereti az üveges sört, csak a csapoltak Ennek oka... De minek is írjuk le, úgyis tudja mindenki. Azt viszont már kevésbé, hogy a krémest miért adja ömlesztve. Mentségére legyen szólva, nem kilóra méri. Kicsi község, három bolttal, de annál több panasz- szal. Mit is mondhattak volna ezeken kívül még? Ha lenne is, elhallgatnák, hiszen „úgyis mindegy”. Elmondták már többször illetékeseknek, idegeneknek; Nem használt semmit, — maradt minden a régiben. Az emberek továbbra is eljárnak Cserkeszöllőre kenyeret cserélni, ha sörre szomjaznak nyáron, pihenőjük közben a vegyesboltból viszik ki az üveges sört, s a krémest jobb híján kanállal eszik. De ki tehetne ez ellen? A tanács? A boltvezetők? Vagy a tiszakürti fmsz? — mert oda tartoznak. Mondhatnánk úgyis: — közösen, együtt. A tiszakürti fmsz-nek viszont úgy látszik, nem fontos. Ebben az évben például a község jégellátásához sem járult hozzá. így aztán nyáron még hűtött ital sem lesz. Ha csak Tiszakürtről, vagy Kunszentmártonból nem szállítanak jeget. Nem jól van ez így. Az igaz, hogy nem kell mosógépért a városba utazni, mert a boltvezető — ha kérik, megszerzi. De hogy még a divatot sem a lakosság diktálja, hanem az árukészlet...? Nyolcszáz ember igényéről van szó. Azoké- ról, akik szeretnének néha egy feketét is meginni, — friss süteményt találni, de nem úgy, hogy kilométereket gyalogoljanak mindezért. A községi tanács vb legközelebbi ülésének egyik napirendi pontja lesz a község megfelelő áruval való ellátása, az fmsz munkája. A lakosság változást vár, orvoslást panaszaira. Reméljük, nem hiába. Majnár József TISZAÖRSI KÖZSÉGI TAN,4OS ”tlRDÖ ÜZEMÉBE KÉPESÍTETT ÚSZÓMESTERT keres azonnali belépésre. Vendégszobát a szerződés időtartamára szállás ként térítés nélkül biztosítunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. A szerződést 1964. szeptember 1-ig kötjük meg. Érdeklődni lehet a Tiszaőrsi TanácsnáJ levélben vagy telefonon. Tel.: 1; A kaptár előtt
