Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

A Kulesova-„cs«da“

_____________________NYOMÁN

A

merikai kísérlet a mlátó ujjakkal”

Egy amerikai pszichológus-professzor, aki annak idején az elmúlt tizenkét hónap egyik legfeltűnőbb tudományos szenzációját egyetlen kézlegyintéssel intézte el, most saját tapasztalatai nyomán győződött meg róla, hogy a Kulesova- „csoda”, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia is megerősített — igaz. Voltaképpen természetesen nem „csodáról”, hanem egy eddig még teljesen fel nem derített különös adottságról van szó. amelynek segítségével egyes — nem világtalan — személyek tapintás útján is képesek „látni”: olvasni és színeket megkülönböztetni. Ezt a megfigyelést az első kísérleti alanyról, egy 22 éves szovjet lányról nevezték el Kule- sova-„csodának”. Eleinte azt gondolták, hogy az „ujjal látó lány” valóban csodálatos képessége onnan származik, hogy családjában világtalanok is vannak, s így szinte egyszerre tanulta meg az abc-t és a vakok tapintásra épülő írásjelrendszerét. Később azonban a szovjet kutatók kimutatták, hogy Kulesova nem egyedi eset: hat ember közül általában egy ugyancsak képes pusztán tapintás útján, legalábbis a színek megkülönböztetésére.

Az amerikai professzor éppen egy társaságban vitatkozott, amikor egy közgazdász kollégája megemlítette, hogy ő is találkozott hasonló „csodával” még a harmincas években. A pszichológus, dr. Richard Youtz kinyomozta Kulesova amerikai „megfelelőjét”, a Michigan államban élő Mrs. Perrel Stanley-t, s tavaly április óta 60 rendkívül alapos kísérletet végzett vele — és más személyekkel is, amiből ugyancsak kitűnt, hogy — a szovjet adatokat megközelítően — minden hét ember közül egy rendelkezik hasonló képességekkel.

Az amerikai professzor egyelőre nem tud magyarázatot adni a különös jelenségre, amelyet a legkülönbözőbb kísérletekkel ellenőrzött. Még arra is volt gondja, hogy még véletlenül se hipnotizálhassa médiumát, ezért egy alkalommal két-két vörös, sárga, zöld, kék, bíbor, fekete és fehér színmintát helyezett a kísérleti sötéckamra-do- bozba, majd az egészet összerázta. Mrs. Stanley csak ezután „húzott” a dobozból, s a professzor csupán a kísérletsorozat végén ismertette az eredményt, hogy ne adhasson támpontot az asszonynak. Az első kísérletnél 14 textilminta közül 11, a harmadiknál 14 textilminta közül 12 színét helyesen határozta meg a kísérleti alany: tévedni csak a sárga és a fehér esetében tévedett. Az eredmény nem lehet véletlen műve: ennek valószínűsége — akárcsak a lottónál — egy a millióhoz.

Az amerikai asszonynak fél-két percnyi időre van szüksége egy-egy színminta felismeréséhez. Nemcsak a textilmintákat „látja” ujjaival — aminél könnyebbséget jelenthet esetleg a szövés más-más minőségének érzékelése —, hanem az üveglappal letakart színes papírokat is meg tudja különböztetni. Ha azonban az üveg túl vastag, képessége fokozottan csökken, bizonyos hőfoknál hidegebb vagy melegebb mintákat pedig nem tud felismerni. Yóutz professzor ebből bizonyos hőmérsékleti tényezők hatására következtet. Azt sem tartja lehetetlennek, hogy fényelektromos jelenségek játszanak közre he asszony ..szín-tapintásában”, ezért új kísérletsorozatot tervez: egy hónapon át vaksötétben tartott színmintákat kell majd Mrs. Stanleynek ujjaival felismerni.

Az amerikai pszichológus kísérletsorozatában nemcsak az az érdekes, hogy éppen olyan professzor erősíti meg a szovjet kutatási eredmények hitelességét, aki eredetileg azt kétségbevonta. Érdekes az is, hogy maga a kísérleti alany szinte szóról szóra úgy nyilatkoA Műszaki Egyetem egyik tanszéke: a vezetéknélküli híradástechnika. Nemrégen lett önálló tudományág.

Noszdroviczky Lászlóval, a híradástechnikai tanszék munkatársával beszélgetünk.

— Mi az alapja e tudományágnak?

— Elektromágneses hullámok segítségével, vezeték nélkül közvetíti a híranyagot az adó- és vevőállomás között.

— Kik kezdték el a kísérletezést és mikor?

— Popov és Marconi majdnem egyidőben kezdték kísérleteiket az 1890-es években;

— A hang- és a képközvetítésen kívül mire lehet felhasználni a rádióhullámokat?

— Ott ahol rosszak a látási viszonyok: légiközlekedésnél, a hajózásnál stb. az ember látószervének „megjavítására” használják például a radart. A másod:k világháborúban használták először.

— Műsorközvetítö segédeszköz a Telstar?

— A Telstar olyan mesterséges hold, amely nagyszámú telefonbeszélgetést, vagy tel'evízióműsor közvetítést tesz lehetővé két kontinens között. Az egyik kontinensen elhelyezett adóállomás a műsort a magasban keringő Telstarhoz toNapi 50 000 pénzügyi műveletet tud végrehajtani az az elektronikus agy, amelyet a varsói politechnikai főiskolán, a matematikai gépek konstruálásával foglalkozó tanszéken készítettek. A gépet a termelésben, a könyvelésben, a mérlegkészítésben. a bérelszámozik a saját benyomásairól, mint annak idején Kulesova tette. Mrs. Ferrel Stanley azt mondja: „A világos színek , tapintása valahogyan simább, mintha köny- nyebbek, légiesebbek lennének. A sötét színek viszont vastagabbak, durvábbak. nehezebbek. A vörös, a kék és a zöld tapintásakor viszont olyan érzés lesz úrrá rajtam, mint amikor a valóságban ezeket a színeket látom...”

(sp)

vábbítja, mely felerősítve küldi azt vissza a föld egy másik pontjára. Lehetséges, hogy a tokiói olimpiát is így közvetítik majd a távoli vevőállomásokhoz.

Mi a lényege a többcsatornás mikrohullámú összeköttetésnek?

— Ezzel rövid idő alatt többféle híranyagot, 500— 600 beszélgetést közvetíthetünk egyidejűleg az adó- és vevőállomás között. A hírközlés technikájában az eddigi csúcsot a rakéták, mesterséges holdak távközlő berendezései jelentik. Ezek nemcsak lehetővé teszik az összeköttetést a föld és a mesterséges égitest között, hanem a tudósoknak a földre továbbítják azokat az információkat, amelyeket ezek az égitestek automatikusan érzékelnek.

Tyereskovát a képernyőn is láthattuk. Mi a fejlődés iránya a televíziónál?

— A fekete-fehér televíziót idővel felváltja a színes kép.

Lehet-e ugyanazon a tvvevőkésziiléken közvetlenül New Yorkot, Budapestet vagy Moszkvát fogni rendszeresen?

— Egyelőre nem. Mivel a televízióhullámok csak a látóhatárig terjednek, nagyobb távolságoknál feltétlenül közvetítő állomásra van szükség.

lásban és egyéb műveleteknél fogják alkalmazni, s a lengyel szakemberek véleménye szerint valóságos forradalmat fog előidézni a számvitelben.

Az elektronikus gép valamennyi alkotóeleme hazai gyártmányú.

©

©

Vezetéknélküli

híradástechnika

ELEKTRONIKUS KÖNWELŐ

Es megszólaltok

A NÉMA TÁBLÁK

Ötszáz évet öregedett a görög történelem Homérosz már nem a legrégibb, de maradt a legjobb #H ÁROM évezred vallotta, nekünk is így tanították: Homérosz a

„legrégibb és legjobb”, az ő Iliásza az első és mindjárt legtökéletesebb eposz, s egyben a görög nép legelső írásos emléke is, még az

i. e. VIII. századból. Néhány éve azonban, az egyik tekintélyes angol tudományos folyóirat hasábjain, szerényen meghúzódva több más cikk között, igénytelennek látszó, alig húsz oldalas közlemény látott napvilágot, mely bizonyítékok és érvek sorával igazolta, hogy az olvasók oly sok nemzedéket gyönyörködtető és nevelő hősköltemény korántsem az első görög nyelvemlék: az elsőt, vagyis inkább az első néhány ezret — előtte ötszáz esztendővel írták!

Nem a föld mélye, nem is könyvtárak vagy múzeumok homályos szegletei ajándékozták meg a tudományt új görög szövegekkel. -Nem: ezek a szövegek javarészt már a század eleje óta ismeretesek voltak a szakemberek előtt. Tudták róluk, hogy agyagtáblákra rótt, általában igen rövid, sokszor csak egy-egy mondatot tartalmazó feljegyzések, s hogy számuk az idők folyamán a négyezret is túllépte; tudták, hogy először Kréta szigetén, Knósz- szoszban, később a dél-görögországi Pülosz és Mükéné városában, háromezeréves paloták romjai alól kerültek elő; megállapították, hogy az i. e. XV—XIII. században íródtak, s okkal- joggal azt is feltételezték, hogy gazdasági jellegű számadások, mert a szövegek végén háziállatok és használati tárgyak stilizált képjelei álltak, s mellettük fel lehetett ismerni a számokat kifejező vonalkákat is. Egyet azonban nem tudtak, a legfontosabbat: nem tudták kibetűzni, elolvasni a táblákra karcolt feljegyzéseket, megfejteni azt a 88 különös, az általunk is ismert görög ábécétől merőben különböző írásjegyet, melyet a romba dőlt paloták rég elporladt számvevői használtak. Arra pedig vajmi kevesen mertek gondolni, hogy a titokzatos írásjegyek mögött éppen a görög nyelv lappang, — vagy ha mertek is, bizonyítani semmiesetre sem tudták.

Ami nem sikerült a szakembereknek, sikerült másnak. Mert a megfejtésről szóló közleményt — hogy a szenzáció még nagyobb legyen, — nem valami idős, világhírű professzor, nem régész, klasszikus-filológus vagy nyelvész, hanem egy fiatal londoni építészmérnök, az akkortájt harmincegy éves Michael Ventris írta alá!

Igaz, ő elmondhatta magáról azt, amit egyik szakember sem: ő tudva-tudat- lanul, de egész életében erre készült, még ha a külszín sokszor mást mutatott is. Csak egy pillantást kell vetnünk életrajzába, s tudományos hőstette egyszeriben mély, sokatmondó hátteret kap. Alig hétéves, mikor zsebpénzén már az egyiptomi hieroglifákról vásárol könyvet; tizennégy, mikor Knósszosz hírneves feltárójának, Arthur Evans- nak egy előadása a knósz- szoszi-püloszi-mükénéi táblák felé fordítja figyelmét; tizennyolc, mikor erre vonatkozó első cikkét — koráról persze bölcsen hallgatva — elküldi az egyik legrangosabb amerikai régészeti folyóiratnak s a cikk meg is jelenik; aztán az építészetet választja ugyan hivatásául s az angol oktatási minisztérium alkalmazottjaként egyremásra tervezi az új iskolákat, de azért estémként, ha munkája végeztével haza tér, még mindig az agyagtáblák titka foglalkoztatja, tanul, olvas, képzi magát, . kapcsolatot keres és talál a témán dolgozó egyéb kutatókkal — hogy a néma írásjegyek végre . megszólaljanak.

BBÓL indult ki, hogy a táblákon található írás több írásjegyet használ, mint a puszta hangokat jelölő írások (például a magyar és a görög), de jóval kevesebbet, mint a minden fogalmat külön írásjeggyel kifejező írásrendszerek (például a kínai), tehát szótagírás, melyben — más primitív írásfajták tanúsága szerint — egy-egy jel vagy különálló magánhangzót, vagy egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból álló szótagot jelöl (például pa), s a mássalhangzótorlódást egy-egy néma. kiejtésben nem ejtett magánhangzó betoldásával ' (például márka helyett ma- ra-ka) vagy bizonyos mássalhangzók kivetésével oldja fel, a szóvégi mássalhangzókat pedig elhagyja (például kender helyett <ke- de). Elődeinek egy része meg is rekedt itt, s megpróbált különféle jól-rosz- szul összetákolt elméletek alapján mindjárt határozott hangértéket adni az egyes írásjegyednek. Nem úgy Ventris: ő előbb világos képet akart nyerni az írás- rendszer szerkezetéről, s ezért hozzáfogott a szövegek aprólékos átvizsgálásához.. De hogyan?

EZDETNEK statisztikát állított össze, — melyik írásjegy hányszor és hol fordul elő a rendelkezésre álló táblákon. S a sok türelmet és figyelmet követelő munka hamarosan meghozta gyümölcsét: kiderült, hogy egyes jelek feltűnően sűrűn szerepelnek szó elején, tehát feltételezhetően önmagukban álló magánhangzók (például a-lá). Azután a szavakat csoportosította. Észrevette, hogy sok jelcsoport — szó

— ismétlődik, de csak első égy-két jelük azonos, a többi eltérő — vagyis megtalálta a ragozást, s egyben arra a fontos következtetésre jutott, hogy az azonos írásjegyek után következő eltérő írásjegyben a mássalhangzó nem, csupán a magánhangzó változott meg, következésképpen a két jel formai eltérése ellenére szoros kapcsolatban áll egymással (például ke- re si, de: ke-re-ső). A szövegekben szereplő számjelek, a nőt és férfit ábrázoló képjelek az egyes és többesszám, a hím- és nőnem különbségeire vezették rá

— és így tovább.

A megfejtést előkészítő és megalapozó munka részletes ismertetése túlságosan messzire vezetne. Lényeg az, hogy Ventrisnek sikerült az írásjegyek nagyrésze között összefüggések egész hálóját megvonnia. Tudta: ha akár egyetlen jelcsoportnak — egyelőre feltételes érvényű — hangértéket ad, akkor láncreak- ciószerűen határozott hangértéket nyer csaknem az összes írásjegy. — Elérkezett a megfejtés legdrámaibb pillanata: hol kezdje el a hangértékek behelyettesítését?

Már előzőleg feltűnt neki, hogy a knósszoszi táblákon sűrűn előfordul néhány olyan szó, mely a pü- loszi és mükénéi táblákról teljesen hiányzott. — Arra gondolt, hogy helységnevek lehetnek, — talán éppen Knósszoszé és még egy- k'H. későbbi görög írókból ismert városé. Kézenfekvő

volt, hogy ezekből kell kiindulnia, s ha értelmes szavakat, értelmes mondatokat kap, melyek a szövegek kikövetkeztethető tartalmával is egybevágnak, akkor a megfejtés helyes.

És az addig néma táblák valóban megszólaltak Világosan, érthetően és — görögül. Adókról és juttatásokról kezdtek beszélni, háziállatokról, fegyverfajtákról, ipari és mezőgazdasági terményekről; foglalkozási ágakat és mesterségeket vettek sorra; papok, mesteremberek, katonai parancsnokok, földbirtokosok, rabszolgák és királyi tisztviselők légióját nevezték meg, akik közül némelyek Akhilleusz és Hektór, az Iliász két legnagyobb hősének nevét viselték; s egy- egy áldozati „nyugtán” előelőbukkantak a homérosi istenvilág jól ismert alakjai is... Ahogy a megfejtés haladt előre, úgy bontakoztak ki lassan az akkori görög társadalom körvonalai, az immár meglévő társadalmi osztályok, a fejlett munkamegosztás, a jól szervezett hivatalnoki apparátus, adózási rendszer és katonaság, mely a határokon kívül és belül egyaránt biztosította a király és hadvezére, az anax és lavagetász tekintélyét. Bebizonyosodott az is, amit korábban csak sejtettek, a történészek: görögök ásták meg a sírját a meghökkentően magas szintet elért krétai kultúrának, ezek a görögök, hogy néhányszáz év múlva, i. e. 1200 körül az ő virágzó városaikat hasonló sors érje. A püloszi táblák legalábbis fegyver, hajó és harci szekérszállítmányokról tesznek említést: talán éppen a betörni készülő ellenség ellen vonultak.

A tudományos közvélemény általában lelkesen üdvözölte a megfejtést. De azért a kritika, a kétkedés hangjai is felhangzottak.

A csattanós válasz azonban nem sokáig váratott magára. A neves amerikai régész, Biegen professzor, aki ezidőtájt Püloszban ása- tott, újabb agyagtáblákat fedezett fel, melyek Ventris kezébe sohasem kerülhettek, s éppen ezért döntő érvet szolgáltathattak a megfejtés helyessége mellett vagy ellen. Valóban, Biegen vizsgálat alá vette a táblákat. í\z egyik jobbsarkában háromlábú edény képjele látszott; mikor a szöveg írásjegyeibe behelyet" tesítette Ventris hangértékeit, a ti-ri-po hangcsoportot olvashatta ki, a kalsz- szikus görög tripos szó ősét, mellyel a görögök az ilyen háromlábú edényeket megnevezték!

£ Z AZTÄN az utolsó kétkedőket is meggyőzte. A megfejtést véglegesen elfogadták, a kritika takaródét fújt, megkezdődött a tudomány újonnan feljárt birodalmának birtokba vétele, a felfedezett kincsek kiaknázása és értékesítése. Ventris nélkül: őt ugyanis — az istenek kedvencei korán halnak meg — három évvel a sikeres megfejtés közzététele után, egy ködös szeptemberi este halálos kimenetelű autóbaleset érte.

Ventris fél évezreddel tolta ki a görög történelem határait. Azóta sok mindent másképp látunk. Homéroszt sem tarthatjuk már „legrégibb”-nek. De költői szövegek nem kerültek elő Knósszosz, Pülosz és Mükéné „levéltárai”-ból, s így a vak lantos továbbra is megmaradt — ..legjobbnak.

Szepessi l'ibor