Szolnok Megyei Néplap, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-22 / 44. szám

1964. február 22,

SZOLNOK MEGY® NÉPLAP

F£/£S KÖZBEN

Miért nem szerelték b© az ígért gáztűzhelyeket a Ságvári körúti lakásokba ?

Lapunk tavaly október 23-i számában arról írtunk, Szolnokon újabb négyszáz lakásba kezdték meg a gáztűzhelyek beszerelését. Pápai László, a Foldgázszclgáltató Vállalat főmérnöke nyilatkozott lapunk munkatársának. Elmondotta többek között, hogy 150 tűzhelyet a Ságvári körúti, 150 tűzhelyet a Vöröscsillag úti állami házakba szerelnek be legkésőbb 1964. január 31-ig. Örömmel fogadták a hírt a lakók: lesz gáz. Az öröm azonban lassan ürömmé lett. A Ságvári körúton ugyanis még most sincs gáz.

Az emberek szerint „kacsa” volt az egész.

Délután négy óra. A százas tehénistállóban már javában fejnek. A gondozók előtt fehér kötény. Így szokás az Rákócziújfalun, a héki Táncsics Tsz III. szántó üzemegységében.

A tehenészek örülnek a látogatásnak, valamelyikük megjegyzi:

— A vezetőink ritkán járnak hozzánk...

Soos István tehenész bennünket sem kímél:

— Karácsony után írtaik az alesiszigeti tehenészekről, hogy három órakor kezdenek, s az ünnepek alatt is dolgoztak. Mi is kettő után ébredünk, háromkor már az istállóban vagyunk. Ráadásul nem géppel, hanem kézzel fejünk és kassal hordjuk a takarmányt.

A tábláról leolvassuk a naponta felírt adatokat. A száz tehénből 69 fejős, 28 száraz, 3 fias. A fejési átlag 11, az istállóátlag 9 lián ezt a Cseh Györgyöt nem ismertem, egészen péntek estig. Akkor is csak rövid időnk volt arra, hogy szót váltsunk, hiszen a vonat Ceglédről hamar át ér Szolnokra.

Helyet kerestem magamnak, s másodpercek voltak hátra az indulásig, de egyik kocsiba sem tudtam felmászni. Egyszercsak résnyi- re kinyílt az egyik ajtó.

— Jöjjön. Majd felhúzzuk — szólt rám valaki.

A két szakasz közti utastérben pontosan huszonhaton voltunk. Az emberek begyömöszöltek maguk Közé. Velem szemben kucs- más, fufajkás, vörösbaju- szos, középkorú munkás szorongott. Nagy ökle a vállamon pihent, ott volt hely. A hátam megett egy kis gnómarcú utitársunk vitat- kozgatott a szomszédjával.

— Látja, bátyám, mér mondta, hogy csak Szolnokra megy a vonat, mikor pedig Nyíregyházára. Ha most fel nem szállók, holnap délbe érek haza Tiszalökre...

— Én Szolnokra megyek. Tudta a fene, hogy meddig tart az útja — így az öreg.

— Mer vannak, akik becsapják az embert — duster. Naponta 806 liter tejet fejnek.

— Az adatok elavultok — jegyzi meg Soós István —, egy órával ezelőtt a Zsemle leellett.

A két tehenész évek óta dolgozik együtt. Egyhangúan mondják, jobb a Táncsicsban, mint az egyesülés előtt az Űj Élet Tsz-ben volt

— Mennyit keresett tavaly?

— ötszázhetven munkaegységem volt — válaszol Soós István. — Számolja ki 45,63 forintjával.

— Szép summa, 55 709 forint. A havi átlaga 4642 forint. Ezen kívül van a háztáji bevétele...

Egy fiatalember is odalép a beszélgető csoporthoz. A többiek bemutatják, Vígh Mihály, a szolzogott tovább bumfordi

képpel, inkább csak magában a kicsi. Aztán rágyújtott, s mivel csak társa melle közepéig ért, hát éppen annak orrába fújta a füstöt. Az öregember forgolódott, de nem tudott merre. Köhögni kezdett, kapkodta a fejét

És ekkor szólalt meg először Cseh György, akinek a nevét tulajdonképpen csak utóbb tudtam meg, a szolnoki pályaudvaron.

— Nem kell ide műveltség, igaz-e? — kérdezte tőlem.

őszintén szólva nem értettem. Hogy jön ez ide. Mire érti? — töprengtem, de aztán válaszoltam, miközben valaki jól ráállt a lábamra.

— Hát, igen ...

— Hét vége van, megyünk haza. Rágyújt? — tette hozzá.

Csak pislogtam, mert ha bólintottam volna, az arcába ütöm a fejemet. Erre ó a fufajka fölső zsebéből az eddig a vállamra nehezedő csontos, botvastog ujjaival kihúzott két cigarettát, s az egyiket a számba dugta, majd átnyúlt egy csikkért a mellette állóhoz, s máris

noki Lenin Tsz-ből jött

ide. Lakást kapott, s itt jobban megtalálja számítását A tehenészek ka- jánkodva nevetnek:

— Az ősszel nősült, nemsokára viszik katonának. Itt kell hagyni neki a fiatalasszonyt

— Hajnali fél háromkor minden reggel otthagyom

— vág vissza a fiatalember, de inkább csak önmaga vigasztalására.

Mintha csak hallotta volna, hogy a vezetők ritkán járnak az istállóba

— betoppan Mészáros László elnökhelyettes, a III. számú üzemegység vezetője. Molnár Imre csoportvezetőt keresi:

— Ma ő a szabadnapos.

— Majd értesítjük.

Negyven tagunk öt napos csehszlovákiai túrára megy a szociális-kulturális

alap terhére.

A munkatársak Vigh Mihályra mutatnak:

— ö meg tíz napos jutalom-kirándulásra készül. Első lett az ifjú tehenészek járási versenyében.

jólesően bagózhattunk. És megszólalt harmadszor is.

— Maga merre tart, mert én Szelevénybe... — és mint akit nem is érdekel, hogy mit mondanék erre, folytatta: — Tudja, kubikos vagyok, most Pesten, a vízműveknél. A fiam miatt. Bizony, már négy éve. Technikus lesz, hidász. Sokba kerül. Csak ez az utazás ne lenne.

Hallgattunk egy darabig, közben az utasfülkéből kidugta valaki a fejét és át- kéredzkedett nagy óvatosan.

— Engednének? Mennék az étkezőkocsiba.

Erre mindenki, aki csak tehette, felé fordult, jelezve. hogy jöhet. Az meg indult volna, ha az emberek látszólagos engedékenysége nem ravaszság. Be is ért a szerencsétlen éppen középén közibénk, kezében magasra tartva az üvegeket. És ekkor összezórult a na- rapófogó. Mind a négy oldalról feléje húzódtak. Csak a magasra kapott álla, meg a karja volt szabadon.

— Na, engedjenek már! — próbált furakodni.

A kis gnóm még uszította m

FELKERESTÜK tehát ismét Pápai Lászlót. Tőle érdeklődtünk: mi történt? A Ságvári körúton miért nem szerelték be az ígért 150 tűzhelyet?

— Tavaly a negyedik negyedévben 400 gáztűzhelyet kapott Szolnok. Ezeket még december 22- re beszerelte az Ingatlan- kezelő Vállalat. A tervek szerint az említett két út 150—150, azaz fele-fele arányban részesült volna a tűzhelyekből. Helyesen írta tehát a lap, azaz mondtam ezt akkor is. Ügy gondolom, az Ingatlankezelő Vállalat később

— Igyekezzen, meddig

akar ott állni — ezzel rágyújtott öreg haragosa újabb mérgére. Mindkettőjüket elfoglalta a füstölés. Pontosan úgy, mint valamivel előbb. A túlsó sarokból foghegyről odaszólt valaki:

— Kibírja Szolnokig...

Az üvegessel aztán már nem törődött senki, ö meg csak némán az egész étkezőkocsi-ügyet latolgatva arra gondolhatott, hogy legalább visszamehetne a helyére. Ezt utóbb kérte is, mire visszahúzódtunk a vagon falaihoz, az meg úgy vágódott ki az élő bilincsfalból, mintha a huzat söpörte volna ki. Megélénkültek a beszélgetések.

— Jól keres? — kérdeztem.

— Jobban, mint odahaza. Csak ez az utazás ne lenne. Fárasztó. Most akartam visszajönni a szolnoki vízügyhöz. Huszonhárom évet szolgáltam ott. De hát nem lehet, a fiam most meg egyetemre ielentkezett. Mérnök akar lenni. Hát legven, hadd tanulion a gyerek.

— öt év... — mondtam.

— Hát aztán? Kubikos vagyok, ő meg hadd legyen mérnök. Rajtam ne akadjon el... Mert okos ám, mondta a tanára, amikor látogatóban jártam nála. Birom én a munkát. Tíz éves korom óta markolom a csákányt. Nézze — tartotta tenyerét a szeváltoztátott ezen a terven. Csakis így maradhatott ki a Ságvári körút. Biztos vagyok azonban abban, hogy az idén már ott sem lesz panasz.

Az lehet, hogy nem lesz, de most van. A „felülte- tett” lakókat ez a válasz nem elégíti ki. Többet akarnak tudni. Azt is, hogy miért változtattak az ütemterven?

— Szó sincs változtatásról — válaszolt Varga Béla, az Ingatlankezelő Vállalat igazgatóhelyettese. — A vállalat a gáztűzhelyek beszerelését a csőhálózat kiépítésének sorrendjében

ment elé —, olyan ám,

mint a csizmatalp.

Néztem. Hát ebből a kérges pörölyből eteti, meg taníttatja a fiát. Az öklét akkorának láttam, mint a gyerek fejét.

— A Vasadit ismeri? — kérdezte.

— Igen. De Pesten van már.

Hol?

Megmondtam— Hát akkor felkeresem. Nagy ember lett, hátha segít a fiamnak az egyetemre bejutni.

Ezek a mondatok már nem nekem szóltak. Tervek születtek a Cseh György fejében, szép, kacskaringósak, mint a folyók mentén a gátak. A gátak, a tiszta víz partján.

Megérkeztünk Szolnokra. Ezután gombtépő leszállás következett. Az állomás nagy vilanyórája háromnegyed hetet mutatott. ő szaladt a szentesi vonathoz, öt lépésről visz- szajött. A kezét nyújtotta.

— Cseh György — mondta és elfutott.

Az még láttam, hogy a nagy, csizmatalp-vastag tenyere megkaoaszkodik a vagon lépcsőjének karfájába.

Csak álltam. Tíz évig kubiknl Pesten a fiáért — ez volt az első tiszta gondolatom, meg az. hogy ha a gyerekéből mérnök lesz nem szégyelli-e majd az apja kezét ?

Fábián Péter

végzi. Mivel a Vöröscsillag úton korábban építettük ki a csőhálózatot, a tűzhelyet is oda adtuk előbb.

íme a két felelet. Mindkettő a kérdésre igyekszik választ adni. Hogy melyiket lehet elfogadni? A tények Varga Bélát igazolják. Az eset kapcsán azt mindenesetre hibának rójuk fel, a két szolgáltató vállalatnak bár nem azonos munkával foglalkoznak — kölcsönösen tudni kellene egymás tevékenységéről, tervéről: a gázművesítésről. Ennek hiánya szülte azt a visz- szás állapotot, amely jelen esetben kialakult. Az igaz, hogy az Ingatlankezelő Vállalatnak szuverén joga a gáztűzhelyek beszerelése, illetve a sorrend megállapítása, de a gáz- szolgáltató vállalatnak is tudni kellene, hol lesznek újabb fogyasztók. És öt tájékoztatni az Ingatlan- kezelő Vállalat feladata, így van az, ha egyik kéz nem tudja, mit tesz a másik. Annak kárát elsősorban » lakosság érzi.

VÁLASZT kértünk egy közérdekű problémára és ellentmondásos feleletet kaptunk. A lakókat kevésbé érdekli, hogy miből adódott ez. Azt szeretnék tudni; ha jelenleg nincs is gáztűzhely, mikor lesz?! Mit lehet ilyenkor tenni? Okulva a történtekből, válaszért mind a két félhez elmentünk.

A Földgázszolgáltató Vállalatnál ismét Pápai László nyilatkozott:

— Az idén 550 tűzhelyet szeretnénk beszereltetni. Ebből 400 az állami lakásokba. 150 pedig magánházakba kerülne. Az igénylést már elküldtük, ám a visszaigazolás még nem érkezett meg. Biztos forrásból értesültünk azonban — és ezt nyugodtan meg lehet írni —, hogy még az első félévben megkapjuk a tűzhelyeket.

A beszerelési ütemtervről az Ingatlankezelő Vállalatnál ezúttal Kőhidi Imrétől, a vállalat főkönyvelőjétől érdeklődtünk.

—1 Ha nehezen is, de sikerült 400 tűzhelyet szerezni az idén is. Ez azt jelenti, hogy év végére a Ságvári Endre úti, a Ti- sza-hfd és a Ságvári körűt által határolt lakásokat teljesen közművesítjük. Sőt év végére valamennyi régi bérházban és az újak nagy többségében lesz gáz.

— Ezzel be is fejeződik a „gázosítás"?

— Csak egyelőre. Az idén több mint félmillió forintos költséggel újabb lakásokban kezdjük meg a vezeték beszerelését.

— A gáztűzhelyeket a város mely területén lévő lakások kapják?

— Abban a sorrendben haladunk, ahogyan a vezetékek szerelését csináltuk. Az idén tehát már valóban lesz gáztűzhely a Ságvári körút valamennyi lakásában.

REMÉLJÜK, mind két vállalat okult a hibából. A jövőben terveiket egyeztetik és közösen hajtják végre. A lakók gázt és nem alaptalan nyilatkozatokat várnak.

Majoár Joz.se.

Motor Sándor as Irén nevű tehenet (éji.

yftc áli&i napi iitüwp

Elbeszélés

a kubikos ökléről

A kis borjú életkora t*> éra