Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-17 / 13. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP i#S4- jÄiwafc *7. Békéi a határokon A Pravda csütörtöki száma közli M. Lvov kommentárját a Szovjetunió újévi békejavaslatainak nemzetközi fogadtatásáról. Sehol a világon senki nem vállalkozott arra, hogy egyenesen és nyíltan — szembehelyezkedjen a szovjet javaslatokkal — hangoztatja a cikkíró. — Ez természetesen nem jelenti azt, hogy senki sem próbálja gátolni ezeknek a javaslatoknak a megvalósítását. Az amerikai és a nyugatnémet sajtó állhatatosan igyekszik terjeszteni azt a gondolatot, hogy a határok sérihetetlenségéről szóló egyezmény megkötésére vonatkozó szovjet javaslat — semmiféle új elemet nem : tartalmaz, mivel a területi ! sérthetetlenség elvét már az ENSZ alapokmánya is rögzítette. Ilymódon pró- j hálják a javaslatot „propa- : ganda gesztusként” feltüntetni. A cikkíró részletesen j elemzi ezeket az „ellenér- ' veket” rámutat, hogy a szovjet indítvány messze túlhaladja az ENSZ alapokmányának tételeit, konit- retizálja, fejleszti, lényegesen kiegészíti azokat. Az egyezmény megvalósítása folytán széthullana az a „bűvös kör” amelyről oly sokszor esett szó a tizennyolchatalmi leszerelési értekezleten. A leszerelési tanácskozásokon a nyugati hatalmak tudvalevőleg állandóan a területi vitákra , és egyéb politikai problé- j mákra hivatkoztak, mint a leszerelési megállapodás . akadályaira. A nyugatnémet revansis- j iákat természetesen ijeszti ' s két német állam jelenlegi határai nemzetközi jogi rögzítésének lehetősége. — „De vajon kételkedhet-e valaki is abban — jegyzi meg a szemleíró —, hogy Európában és az egész világon elképzelhetetlen a szilárd béke amíg a revan- sistákat nem fosztják meg veszélyes tevékenységük folytatásának minden lehetőségétől Nyugat-Németor- Szágban? Elég feleleveníteni, hogyan kezdődtek a múltban a hódító háborúk, hogy megértsük az agresz- szió és a revanspolitika híveinek félelmét. A világ közvéleménye azonban — állapítja meg Lvov — szilárdan és határozottan állást foglal az új szovjet javaslat mielőbbi . megvalósítása mellett. — „Most azoké a szó, akikhez I a Szovjetunió javaslatát címezte. Európa, Amerika, Afrika, Ázsia korm ányaié a szólás joga. A népek várják a választ.” (MTI) Az NDK és Kuba elismerte Zan^ibáTt Otto Grotewohl, az NDK minisztertanácsának elnöke Kasszim Hangának levelet küldött jókívánságait tolmácsolva kinevezéséhez az új zanzibári kormányba. A levélben közölte az NDK kormányának azt a2 elhatározását, hogy elismeri a zanzibári forradalmi kormányt. Egy havannai jelentés arról számol be, — hogy Kuba is elismerte Zanzibár új kormányát. Az j amerikai külügyminisztérium szerdai közlése szerint az Egyesült Államok is érintkezésbe lépett a zanzibári kormánnyal, de annak elismeréséről még nem döntött, a helyzet tisz- . tázódását várja. j Egy szerda délutáni minisztertanács után Bábu külügyminiszter bejelentette, hogy visszavonták az előző kormány két miniszterének halálos ítéletét. i A kairói csúcs után Valószínűleg a világ eddigi legkülönösebb és legszokatlanabb csúcsértekezlete ért véget tegnap Kairóban. A tanácskozáson az összes arab államok „első emberei” részt vettek. Ennek - az adott különös jelentőséget, hogy a részt vevő országok politikai rendszere és módszerei között rendkívül mélyek voltak a különbségek. A feudális Szaud-királytól a szocialista politikai célkitűzéseket követő Ben Belláig az arab világ egész „politikai színképét” vendégül látta fővárosában a Nasszer által vezet: tt Egyesült Arab Köztársaság. A különbségek azonban nemcsak elvi, társadalmi-, politikai szintre korlátozódtak. Igazán „egyedülállónak” azért nevezhető ez a tanácskozás, mert olyan államférfiak vettek rajta részt, akik egyes esetekben eddig jóformán „beszélő viszonyban” sem voltak egymással. Sőt, olyanok is, akik egymással szemben a múltban vagy közelmúltban gyakran használták a fegyveres puccskísérleteket, nyílt fegyveres konfliktusok módszereit. így például a tanácskozáson részt vett Szaud király — de részt vett Szalal. a Jemeni Köztársaság elnöke is. amelyet Szaud fegyveres intervencióval próbált meg- dönteni — s amelyet nagymérték bén. éppen a vendéglátó EAK csapatai védtek meg p kísérlete'■ ] leben. Nasszer jelenlétében találkozott egymással Ben Bella algériai miniszterelnök és TI. Hasszán marokkói király, akiknek csapatai alig néhány héttel ezelőtt még algériai földön állottak Különleges érdeklődésre tartott számot JorAngol — Nyugatnémet vii leng esek Londonban olyan hírek terjedtek el, amelyek szerint Erhard kancellár londoni látogatásakor igyekezni fog rábírni az angol kormányt: korlátozza öt évre a szocialista országoknak nyújtandó exporthitelek lejáratát és általában „erőteljesebben támogassák az Egyesült Államok kormányának ama nézetét, hogy a NATO-országok ne növeljék kereskedelmüket a keleti csoporttal”. Angol gazdasági körök hangoztatják, hogy Erhard kancellár vizet prédikál és sok bort iszik, mert Nyu- gat-Németország kereskedelme a Kelet-európai országokkal több mint kétszerese Anglia ilyenirányú kereskedelmének, és állandóan növekszik. Angliának sürgős létérdeke követeli a kereskedelem lehető legnagyobb mértékű növelését minden irányban. Heath kereskedelmi miniszter többször hangsúlyozta, hogy Anglia „nagy- rabecsüli a szocialista országokkal folytatott kereskedelmet és annak növelését kívánja”. Az angol hivatalos álláspont fontos irányjelzőjének tartják az Anglia és Csehszlovákia között rövidesen meginduló tárgyalásokat a két ország közötti kereskedelem 1964. évi méreteiről. Az Egyesült Államok arra irányuló erőlködésével szemben, hogy fékezze a Kelet és Nyugat közötti kereskedelem növelését, a jelek szerint Angliának váratlan szövetségesé akadt De Gaulle személyében. A Newsweek párizsi tudósítója arról értesült, hogy a francia pénzügyminiszter rövidesen Moszkvába megy és magával viszi De Gaulle ama felhatalmazását, hogy felajánlhatja a francia—szov jet kereskedelem növelését évi háromszáz millió dollárra, valamint automatizált elktromkus készülékeket, vegyi és műtrágyagyá- ri berendezéseket kínálhat a Szovjetuniónak. dárda és az EAK viszonyának alakulása. Ismeretes, hogy Kairó a jordániai rezsimet teljes joggal az imperializmus egyik bástyájának tartja a Közel- Keleten. s a két ország között diplomáciai kapcsolat sincs. A mostani csúcs- értekezlet azonban átnyúlt a diplomáciai protokoll feje felett és Husszein. Jordánia királya, valamint Nasszer elnök megbszélé- sin már szó került a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Valószínűleg ez lesz a Kairóban tartott „arab csúcs” legkomolyabb és legtartósabb eredménye. — Nasszer elnök érettségének és politikai realitásérzékének komoly sikere ebből a szempontból a kairói konferencia. Világos természetesen, hogy az arab országok nagyon is különböző politikai kötöttségei nem kerülnek azonos nevezőre az egyik esztendőről a másikra. Még kevésbé valószínű, hogy a belpolitikában és a társadalmi rendszer alakulásában jelentkező különbségek, s az ebből fakadó ellentmondások feloldódnak. A kairói csúcs után azonban minden esetre lehetővé vált. hogy bizonyos. meghatározott, döntő politikai kérdésekben azonban, vagy egymáshoz legalábbis közel álló álláspontokat dolgozzanak ki, az ellentéteket pedig az eddigieknél fejlettebb módszerekkel. kölcsönös tárgyalások után . küszöböljék ki. Ebben az értelemben jelentett fordulópontot a kairói tanácskozás az arab államok egymás közötti kapcsolataiban — s éppen ezért világos, hogy nem egy fejlődés lezárását hanem egy még sok fordulatot tartogató folyamat kezdetét jelenti. Az arab egység körvonalainak felvázolása tehát a kairói csúcs legértékesebb eredménye. Olyannyira, hogy mögötte „második vonalba” szorul az a probléma, amely miatt a tanácskozást voltaképpen összehívták, s amiben az összes résztvevők alapvetően egyetértettek: a Jordán folyóra vonatkozó izraeli csatornázási terv elvetése. Ismeretes, hogy az izraeli kormány a Negev sivatag öntözésére óhajtja használni a Jordán folyó vizét. A csatornarendszer már el is készült, s Izrael számít a vezető nyugati nagyhatalmak támogatására. A Jordán eltérítése természetesen rendkívül komoly gazdasági károkat okozna az érintett arab országoknak. Nasszer elnök beszédének nyilvánosságra került része minden esetre világossá tette, hogy az EAK jelenleg sem lehetsé-. gesnek, sem célravezetőnek nem tartaná az izraeli terv végrehajtásának fegyeveres megakadályozását. Ilymódon mindenekelőtt az várható hogy az arab országok megszilárdított egységük birtokában hatásos és erőteljes politikai küzdelmet indítanak majd az izraeli Jordán-terv ellen. A kairói konferencia eredményei azt jelzik, hogy a nyugati nagybnfr’mek rendkívül kényes és kínos helyzetbe kerülhetnek az izraeli terv makacs támogatása esetén. Sőt. azzal is számolniuk kell, hoev ezzel az arab világon belül természetes szövet -ége- 'seik: a feudális és felfeudális monarchiák (Marokkó. Szaud-Arábia, Jordánia) helyzetét gyengítik; akaratlanul is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a, kairói csúcson kibontakozott i gyséétörekvésoken belül a gyarmatosítás eben határozott fellépést követelő irány- ■ zatok váljanak hmwadóyá. Gömöri Endre Goídwateriáda Mr. Barry Goldwater elnök szeretne leírni. Áruházainak élén már elnök, s eme minőségében szemrebbenés nélkül zsebrevágja az őt megillető éwégí dividendát Ez azonban nem elégíti ki az ambícióit. Más a dividends és más a hatalom. Márpedig ő hatalomra vágyik. Az USA elnöki székébe óhajt betelepedni. E célból megkezdte, illetve folytatja korteskőrútját és eközben szakadatlanul nyilatkozik. Nos, a „szabadság” klasszá us hazájában bárki nyilatkozhat, na kedve tartja és a nyilatkozatai okvetlenül meg is jelennek, feltéve, hogy rendelkezésére áll a sajtó. Az USA demokrácia alaptörvényei szerint pedig a sajtó kivétel nélkül minden milliomosnak rendelkezésére áll Goldwater nyilatkozatai — az immáron egyre hírhedtebbé váló goldwateriádák — alapjában véve a humor rovatba tartoznának, a külpolitikai krokik csemegéi lehetnének, ha nem lenne mellékzöngéjük. A mel- lékzöngéjük pedig az, hogy egy mind hangosabbá váló amerikai jobboldali handa-banda kifejezői. Ez a jenki szenátor legújul’ran azt követeli, hogy a NATO európai alakulatait — kivétel nélkül valamennyit, a nyugatnémetet is — szereljék fel nukleáris fegyverekkel. És hogy ez a „csemege” még zsíró-' í sabb legyen, kijelenti: a NATO „gyakorlatiasabb” eszköze a „béke védelmének”, mint az ENSZ. A szavak mögötti szándék ezek után egészen világos: Támadás céljából fegyverkezni. Ezért támadja Goldwater oly hevesen a semlegesség fogalmát is. Kétséges-e mindezek után, hogy mi az érteinké a Goldwater-féle „szabad világ”-nak? Ä’ta’snos kételkedést keltettek a C1Ä szov’et-e,lenes koholmányai ifivala'La !cp a iltúnai atoiiiWaíö intézet magvar igazgatókéivettese Elsőízben érte magyar tudóst az a megtiszteltetés, hogy a Dubnái Egyesített Aatomkutaló Intézet egyik igazgatóhelyettesévé választották. A tagállamok kormány- megbízottal bizottságának kedden véget ért tanácskozása egyhangúlag úgy döntött, hogy Fenyves Ervint, a fizikai tudományok doktorát bízzák meg az egyesített atomkutató intézet pgyik igazgatóhelyettese teendőinek ellátásával. Fenyves Ervin professzor 40 éves, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen magfizikát ad elő, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetében pedig a kozmikus sugárzásokkal és a nagy energiájú fizikával foglalkozó laboratórium vezetője. Mint már jelentettük, a CIA amerikai hírszerző szervezet koholt adatok alapján jelentést készített, amelyben tagadni próbálta a szovjet gazdasági fejlődés eredményeit. Ez a szovjetellenes hamisítvány nem termett babérokat szerzői számára. Az amerikai lapok vezércikkei és kommentárjai bizonyítják, hogy tekintélyes közgazdászok, tudósok, újságírók nem adnak hitelt a CIA hazug „leleplezéseinek”. Magasállású washingtoni hivatalnokok egyenesen megütközéssel és ingerültséggel fogadták a CIA szov- jetellenes kirohanását. Mint a New York Herald Tribune jelenti, a külügyminisztérium és más kormányszervek rosszalásukat fejezték ki a manőver miatt. A Chicago Tribune hangsúlyozza, hogy sok tudományos szakértő nyíltan kétségbevonja a CIA adatait, sőt egyesek a fantázia szüleményének nevezik azokat. Baker, a New York Times szemleírója elítéli a CIA-nak azt a törekvését, hogy szovjetellenes propagandával foglalkozzék, majd határozottan nevetségesnek mondja az amerikai kémszervezetnek a szovjet gazdasági helyzetre vonatkozó „leleplezéseit”. A Detroit News gúnyos hangon ír az amerikai kémszervezet ügyetlen manőveréről, rámutat az efféle cselekmények veszélyére és felszólítja az , Egyesült Államok kormányát, nyíltan ismerje el, hogy a CIA jelentésének közzétételével hibát követtek el. Az amerikai hírszerző szervezet akciójának indító okaival foglalkozva sok lap megismétli azt a feltevést, hogy így próbálnak bizalmatlanságot kelteni a Szovjetunióval szemben azokban a nyugati cégekben, amelyek kölcsönösen előnyös üzleti megállapodásokat kötnek szovjet külkereskedelmi szervekkel. (MTI) PÁRIZS A párizsi Mutualité-csar- nokban szerdán Jacques Duclos, az FKP Politikai Bizottsága tagjának elnöksége alatt megnyilt a „marxista-elmélet hete". Az FKP tudományos intézete, a Marxista Tanulmányi és Kutató Központ most már harmadszor rendezi meg ideológiai előadássorozatát. A vitaesteken a marxista előadók mellett nem marxista tudósok is kifejtik véleményüket. Ez évben a materializmus előadássorozat alaptémája. RTO DE JANEIRO Brasilia Paraiba tartományának Sape nevű falvá- ban szerdán heves összetűzésre került sor a földfoglaló parasztok és az ellenük kivezényelt rendőrök között A halottak száma 12, a sebesülteké 21. A tartomány kormányzója a katonaságot bízta meg a rend helyreállításával. ADEN A jemeni határ mentén, j Adentől ész.akra angol pa- ■ rancsnoksás alatt álló két , zászlóalinvi katonaság va- ! dászrenülőgének és helikonterek támogatásával valóságos haitóvadászatot fart az egvík „lázadó” törzs ellen, amelv a hegyes vi- i dék szinte hozzáférhetetlen BÉRUN-TOKYO-MOSZKVA NEW YORK-BELGRAD -LONDON barlangjaiban helyezkedett el, — jelenti az AFP. CAPE Az amerikai légierő szerdán sikeresen lőtt ki 5800 mérföldre kitűzött célpontjára egy Titan 2. rakétát a floridai Cape Kennedy támaszpontról. (Reuter) BOGOTA Boeatai jelentés szerint Yopalnál szerdán összedől egy közúti híd, amelynek éppen átadási ünnepségét tartották. A híd roncsai megölték a polgármestert és a város két alkalmazottját. A 17 sebesült között van a tartományi kormányzó is. TOKIÓ * Sukarno indonéz elnök csütörtökön találkozott első ízben Tkeda japán miniszterelnökkel. hogy vele Malaysia kérdéséről tárgyaljon, mielőtt ezt a kérdést megvitatja a csütörtökön Tokióba érkező Robert Kennedy amerikai igazság- ügyminisztérrel. (AFP) JAMESBT7RG New Jersey államban a jamesburgi városi tanács megtiltotta cigaretták árusítását a 16 éven aluliaknak. A tilalom megszegőit 20 dollár büntetéssel sújtják. (AFP) NEW ORLEANS New Orleansban szerdán 58 éves korában elhunyt Jack Teagarden híres dzsessz-trombitás, aki Are- gobtinn Paul Whiteman-nal és Louis Arm stmng-gal együtt szerepelt. (AFP) HAVANNA A havannai kereskedelmi kikötőben ünnepélyesen átadták azokat a gyógyszereket, amelyeket a szovjet szakszervezetek küldtek a természeti csapások sújtotta kelet-kubai dolgozóknak. MOSZKVA Keldis akadémikust, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökét nevezték ki a Tudományos és Műszaki Lenin-díj Bizottság elnökévé. Az eddigi bizottság megbízatása lejárt, összetételét újjáalakították: 121 tagja között ismert tudósok, gazdasági vezetők, munkás-újítók vannak. MOSZKVA A Latinamerikai Egységes Szakszervezeti Sző-, vétség alakuló kongresz- szusára Braziljába utazott a Szovjet Szakszervezetek küldöttsége J. Cserd- nyicsenkonak, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa Elnöksége tagjának vezetésével. (TASZSZ) PÁRIZS Csupán az egyik’ párizsi kerületben 250 000 aláírást gyűjtöttek a Francia Országos Béketanács petíciójára, amely követeli, hogy Franciaország csatlakozzék az atomkísérletek részleges megtiltásáról szóló moszkvai szerződéshez. (TASZSZ)