Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-25 / 20. szám

19©4. Január 25, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s KÉSZPÉNZFIZETÉS TAPASZTALATAI A tiszafüredi Hámán Ka­tó Tsz-ben két évvel ez­előtt a havonkénti kész- pénzfizetést honosították meg. A szövetkezeti tagok minden hónap 10-én kéz­hez kapják az előző havi teljesítményeiknek megfe­lelő összeget. Pontosabban annak 70 százalékát, a töb­bit zárszámadáskor fizetik ki. A jövedelemelosztásnak ezt a módját fejlettebb vi­szonyok között az abádsza- Ióki Lenin Tsz-ben már ré­gebben akalmazzák. A füredi közös gazdaság a gyengén gazdálkodó szö­vetkezetek közé tartozott a megyében. A szakszerű ve­zetés és a tagok munkája előre vitte a szövetkezet ügyét. S ez nem maradt ti­tokban a községben. Tavaly tizenketten jöttek vissza az iparból. Fiatalok, 20—30 év közöttiek, akik megunták az örökös utaz­gatást, és rájöttek arra, hogy munkájuk után Füre­den is meg tudnak élni. Ir- házi Sándor volt ipari mun­kás a tsz rakodó brigádjá­ban dolgozott, s havi kere­sete meghaladja a 2000 fo­rintot. A szövetkezetben megho­nosodott normákat az álla­mi gazdaságok és a munka­egységkönyv normái szerint alakították ki, figyelembe véve természetesen a tsz pénzügyi lehetőségeit is. Jó ez a módszer, két esztendő tapasztalata igazolja. Bár nem tökéletes, mert he­lyenként aránytalanságok vannak, s ez bérfeszültsé­get okozott. A vezetőség is­meri e problémákat és az idei terv jóváhagyásakor javasolja a közgyűlésnek a normák kiigazítását. El­sősorban a növénytermesz­tésben, a hizlaldában és a traktorosoknál. A gépállo­mási traktorosok 80 fo­rintot kapnak műszaknor­mánként, a tsz csak ötve- net tudott eddig fizetni. A premizálást jobban ki­szélesítik. A* állattenyész­tőknek tavaly is járt a prémium, a növényterme­lőkről viszont megfeled­keztek. A dohánytermelők — 10 holdon — 200 ezer fo­rint plusz árbevételhez jut­tatták a közöst, és mégsem kaptak prémiumot. Pedig holdanként 10 mázsás re­kord eredményt értek el. A bérfeszültséget meg le­het szüntetni. Egészében véve azonban a készpénz- fizetési rendszer bevált a tiszafüredi gazdaságban. — Előnye, hogy a tsz vezetői jobban látják a pénzügyi helyzet alakulását, s a ki­eséseknél azonnal intézked­hetnek. A tagok is jobban jár­nak. A novemberi bérjegy­zék szerint — nem a leg­magasabb kereseteket ír­tuk ki — a következőket olvashattuk. A növényter­melésben Gulyás Erzsébet 21 nap alatt 1288, Kendrei Kálmán 22 nap alatt 1760, Gál István zetoros 2301, K. Szabó Zsigmond fogatos 1670 forintot keresett. Csó­kái Zsigmond növendékál­latgondozó, 2130, — Baksi András tehenész 1660 forint keresetet ért el. — Kanál Lászlóné, Potornai Zsuzsa és Kulcsár Péterné ba­romfigondozók havi átlag- keresete 1450 volt tavaly. Nehéz volt a füredieknek a tavalyi esztendő. Évköz­ben kiderült, hogy a nö­vénytermelésben — első­sorban az alacsony gabona termésátlagok miatt — 2.5 millió forint lesz a hiány. A szigorú takarékosság, a tagok szorgalma, az előre­látó vezetés év végére pó­tolta a növénytermelés ki­esését, így az is némi plusz- szál zár. Az állattenyésztés 4 213 000 forint árbevételt eredményezett, s ebből 2 ■millió forint felett a sertés­tenyészet hozott. Az állat- tenyésztők 1 153 000 forint plusszal zárták az évet. Tavaly 835 hízót, 25 000 csirkét, exportra többszáz Egy magyar származású filozófus ünneplése Freiburgban tudományos körök ünnepelték a buda­pesti születésű dr. Szilasi Vilmos professzor 75. szü­letésnapját. A bölcsész professzor 14 psztendei svájci tartózkodás után 1947-ben költözött Freiburgba. ahol 1956-ban az Albert-Ludwig Egyetem filozófiai tanszékének nyil­vános, rendes tanára lett. Szilasi professzor a filo­zófia és természettudomá­nyok egységét hangsúlyozó tudományos munkásságáért díszdoktori címet kapott a frankfurti egyetem termé­szettudományi karától. pecsenye bárányt, a terve­zettnél több gyapjút és te­jet szállítottak el a szövet­kezetből. önmagáért is be­szélő gazdasági mutató: — 1962-ben 1333, tavaly 1723 forint volt az egy szántó­egységre jutó áruértékesí­tés. — tn. L — AMIT AZ UTASOK NEM TUDNAK A szerelők panaszai A 7. számú AKÖV autó­buszjavító telepén nagy hórukk-kolás közben talál­tam a motorszerelőket. Egy pótkocsit toltak, húztak ki az akna fölül az udvarra. Kezükön az olajfoltokon át­ütött a hidegmarta, égő, vö­rös szín. Meztelen tenyerü­ket aztán a combjukhoz csapkodták, előkotorászták a cigarettád dobozokat, rá­gyújtottak. Az ember szinte elrestell­te magát azért, mert nem volt a segítségükre. Nagy Béla, a szerelők csoportve­zetője már megszokta ezt a látványt, nyugodtan állt mellettem és nagyon csen­desen megszólalt. — Megöl bennünket a hi­deg. A légfékes kocsik sor­ra lefagynak, a két kicsi műhelybe nem sokat tu­dunk közülük bevinni. Ma­Mit mond a tudós a megszelídített neutronról ? A technika és a tudo­mány rohambs fejlődése nemcsak egyre szédülete­sebb lehetőségeket tár fel, hanem új veszélyeket is. Az egyiket, a neutronsu­gárzást a közelmúltban „mutatta be” szakértő hall­gatóságnak dr. Sztanyik László tudományos kutató. Amint elmondotta, a ne­utronok tulajdonképpen ré­gi ismerősei már az em­bernek: a kozmoszból min­den másodpercben négy­zetcentiméterenként kettő érkezik le a föld felszíné­re. Ehhez a „bombázáshoz” az emberi szervezet már rég hozzáedződött, bár van olyan feltételezés is, hogy a rosszindulatú daganatok egészen elenyésző kis há­nyada egy-egy különlegesen szerencsétlen neutron-talá­lat következménye is lehet. Amint az eddigi, mintegy másfél évtizedes kutatások bebizonyították, a neutron­sugárzás iránt, amely — akárcsak a többi sugárzás — a sejtekre, illetve azok alkatrészeire hat. a legér­zékenyebbek a gyomor- és bé’csatorna hámsejtjei. a csírasejtek, a szemlencse és a vérképző szervek sejt­jei. A kutatók mindent elkö­vetnek. hogy eredendő ..el­lenségünket” az ember ba­rátjává szelídítsék. Erre máris mutatkozik egy le­hetőség. A bélnyálkahár­tya sejtjei 2—3, a nyirok­sejtek 4—5 nanig élnek, szemben a vörösvérseitek 100—120 napos és az ideg­sejteknek születésünktől halálunkig terjedő élettar­tamával. A nemtronsugárzást tehát éppen a gyorsan szaporodó sejtek viselik el a legne­hezebben. Erre alapozták azt az eljárást, hogy a rosszindulatú daganatokba ..neutronéhes” elemeket — például bért — juttatnak, majd neutronsuaárzást bo­csátanak rá, hogy elpusz­títsák a jellegzetesen gyor­san szaporodó rákos sejte­ket. Fia a remények bevál­nak, az eredmény nemcsak átmeneti siker lenne, mert a neutronok által okozott roncsolások — legalábbis külső beavatkozás nélkül — nem regenerálódnak. A kutatás természetesen továbbra is teljes erővel folytatódik, hiszen minél jobban megismerjük a ne­utronokat, annál inkább hasznosíthatjuk a számunkra kedvező tulajdonságaikat. Különösebb védekezésre el­lenük szükség nincs. Követendő példa (Tudósítónktól.) Jól fűtött, barátságosan berendezett kultúrtermük­ben gyülekeztek csütörtö­kön reggel a mezőtúri Ma­gyar—Mongol Barátság Tsz. öntözéses szakemberei. A szövetkezet ugyanis a helyi művelődési házzal karöltve háromnapos öntözési és rizstermesztési tanfolyamot rendezett az öntözéses gaz­dálkodás vezetői és az ön­tözéssel foglalkozó tsz-ta- gok részére. A tanfolyamot Csipes Imre, a tsz pártalap- szervezetének titkára kez­deményezte. Lelkiismeretes, gondos munkával már he­tekkel ezelőtt nekilátott a szervezésnek és az ered­mény nem maradt el. A tsz 27 öntözéses szakembere mind résztvett a tovább­képzésben. Az' öntözés leg­újabb gyakorlati módsze­reit, a tudományos kísérle­teket kiváló szakemberek, a Szarvasi öntözési és Rizs­termesztési Kutató Intézet munkatársai ismertetik. Az előadásokhoz megfelelő szakfilmeket vetítettek. Minden előadást konzultá­ció követett, ahol nagyon élénk vitákra került sor. A tsz tavaly is szervezett hathetes tanfolyamot az ön­tözésben dolgozók részére, így remélhetjük, hogy nem lesz baj a nyáron az ön­tözéssel a Magyar—Mongol Barátság Tsz-ben. F. J. FÉRFIAKNAK TILOS! Tegnap este a színház társulata bemutatta Gyár­fás—G. Dénes—Visky: Fér­fiaknak tilos című zenés vígjátékát. A darabot a Kisasszonyok a magasban címmel a tavalyi évad­ban tájelőadásokon nagy si­kerrel mutatták be. La­punk annakidején a be­mutatóról kritikát közölt. A szereposztásban né­hány változás történt. Pi­roska szerepét a felújítás­ban Berta Erzsi játssza, Júliát Károlyi Marika és Hegyi Anikó felváltva ala­kítja. Dr. Kovács Pál: Gá’fy László és Molnár Miklós. rád az udvar meg az utca. Hiába van vattakabát. A jeges beton szinte még » csontjainkat is eléri... Boros Miklós odajön hoz­zánk, a többiek látszólag csak kíváncsiságból állnak körénk. — Van hely még a Nép­lapban? — kérdi valaki a csoportból. — Igen — felélem. — Hát akkor írja meg, hogy ilyen időben kutya dolog a javítás. Nem olyan dolog, mint a léggömb, hogy belefúvunk, aztán kész — jegyezte meg Boros Miklós. — Az utasok csak azt lát­ják, hogy nem jön a busz, minket nem... — így Pász­tor Róbert. Nagy Béla a műhelybe hívott és valamennyien oda­mentünk. Bent elég nagy a füst, a hideg is. — Ne féljen, télen nincs nálunk ellenőrzés, mert nem szívesen fagyoskodik itt egy irodista sem — így az egyik szerelő. — Az aláfekvő deszka is kevés — jegyezte meg a másik. — A füstelvezetést miért nem csináltatják meg a ve­zetők, kormot köp az em­ber — mondta Vitkóczki István. — Az ebédlőnket elvet­ték, azóta a satupadon te­rítünk — szólt tó egy hang az aknából. A szerelők először egy­más között mérgelődték ki magukat és látszólag ilyen­kor dőlt el, hogy ki nut fog még mondani. — Az is baj, hogy anyag­hiánnyal küszködünk. A GA 38-68-as buszunk már másfél hónapja nálunk van, mert a sebességváltóját nem tudjuk kicserélni — említette Ludvig Gábor. Utunk ezután az öltözőbe vezetett. A kis szobácská­bán földön, pádon ülve, a szekrényeknek támaszkod­va, egymás hegyén-hátáa ebédelnek a munkások. Ki kenyérrel szalonnával a fo­ga közt mondja a magáét, ki anélkül. — A fegyház paradicsom ehhez képest — kiáltotta át egy tréfálkozó, félig komoly hang a szekrények mögül. Erre aztán kitört a neve­tés. jóízűen, teleszájjal. Vasárnap nem volt szén. A második műszaknak este tízkor már nincs melegvize. A művezető lépett be az ajtón. — Na, emberek, akinek lejárt az ideje, az menjen dolgozni. Erre aztán lassan feltá- pászkodmak a szerelők. Az alkalmi étkezde olaj­szaggal megtelve csendes és sivár maradt. f. p. Amiről a faluban beszélnek... — REGINA ÉS A FÉRJE — ■/»is faluban mindenki is­** mer mindenkit. A többség azonban sohasem kerül érdeklődés közép­pontjába, s nagyon sokan megöregszenek anélkül, hogy legalább egyetlen egy­szer is felfigyeltek volna rájuk. Regináék nem ilyen em­berek voltak. Mikor tavaly nyáron megérkeztek, a tel falu statisztált a költözkö­désüknél. Azt senki sem tudta, honnan, melyik vi­dékről fújta erre őket a szél, de ez nem is volt fon­tos, lényeg, hogy megjöttek, itt vannak, s látnivalőan olyanok, akik méltán tarta­nak számot a legnagyobb érdeklődésre. Rengeteg hol­mit hoztalc. Szinte hihetet­lennek tűnt, hogy ez a sok­féle színes kacat be fog férni az anyós után maradt régimódi kis házba. De be­fért Már csak a pirospettyes gombákkal telefestett ró­zsaszínű konyhabútor volt hátra, mikor előkerült Jen- ci. Máskülönben Jenő. Vég­telenül sovány, gyámoltalan képű, negyven körüli em­berke, kis aktakukac, akit — hivatalán kívül — min­denki csak így emleget: a Regina férje. Ez volt a leg­jellemzőbb tulajdonsága, amit csalhatatlan ösztönnel mindjárt felismertek a fa­lusiak. Jenci sehogyan sem engedte elvinni a konyha­bútort, míg ő abból ki nem pakol. Hozott egy nagy ko­sarat. Óriásira nőtt a de­rülte 7, mikor az asztalfiók­ból a hokedlitetők alól, s a kredenc valamennyi fejte­kéből egy-egy kisebb-na- gyobb tarka macska került elő. A férfi kedvencei. Is­tentelenül nyávogtak, és mindenáron el akartak szökni. Sőt, nemcsak akar­tak, hanem egy alkalmas pillanatban meg is lógtak. Jenő utánuk. Rémülten sza­ladgált szegény hol erre, hol arra a tömegben, de ak­kor ijedt csak meg igazán, mikor meglátta elszántan maga után rohanni az effé­le bolonsdágot nem tűrő feleségét. Végső kétség be­esésében bemenekült a konyhaszekrénybe, s gyor­san magára csapta a piros gombás ajtót. Ügy szállítot­ták aztán be — a nézők legnagyobb örömére — szekrényestől a házba. . Mindebből jónéhányan arra a következtetésre fu­tottak, hogy Jenci fél az asszonytól. Ezen persze nincs is mit csodálkozni. Regina — noha korban ép­pen hozzáillett az urához — külsőben pontosan az ellen­téte volt. Elég ha annyit mondok, hogy százhúsz— százharminc kilót nyomott. Terjedelmét legjobban a parasztkemencékhez lehet­ne hasonlítani, bár még ez se egészen találó, mert ő magasabb volt. Nos, hát ezen a kemencén gömbc- lyödött még nyak nélkül, egy fej, kevéske hajjal, ki­csi szemmel, de annál na­gyobb szájjal. A hangjáról jobb nem beszélni. Jencit, « kövér asszonyság kis papu- csocska férjét egyenesen megremegteti. fy egina vagy tíz évvel ** ezelőtt egy termelő- szövetkezet brigádvezetője volt. Motorozva furikázott akkor — sokkal soványab­ban persze — egyik határ­ból a másikba. Mostanára viszont erősen meghízott, de a piros Pannóniáról nem tudott lemondani. A szom­szédok (akik különben is lépten-nyomon szemmel tar­tották őket) teljes házné­pestül, testületileg kicsö- dültek az utcára, mikor egyik nyári vasárnap mo­tortúrára indult a furcsa házaspár. Régim kitolta, majd a lépcsőkről könnye­dén leemelte a Pannóniát és felvágődott mindjárt elő­re. Ami picike hely még mögötte maradt, oda felku­porodott a férje, s a lehető­ségekhez képest félig át­ölelte a derekát. Már az elindulás is gyö­nyörűsége- volt. Többen a motor egyensúlyát féltet­ték, — nem is indokolat­lanul. Mégsem abból lett a baj, hanem Jenci „sze­méből ”, amit egy csinos, halásznadrágot viselő, kon­tyos kislány láttán úgy ki­meresztett, hogy attól majd lepottyant a motor hátul­járól. Ezt már Régim nem tűrhette: — Jenő! — ordított rá. — Ha sokáig lesed azt a nőt, én úgy képen verlek, hogy kiesik a szemed! Mindenki hallotta. Nevet­tek. Várták a folytatást. De a gyakorlati rendreutasítás­ra már nem került sor. Jenci, mint egy kis szú­nyog. összegörnyedt, s úgy maradt behúzott nyakk-l, míg a körút után vissza nem érkeztek. Az esetre sokáig emlékeztek. Később néhávi/sznr még megismét­lődött. ősz felé vedig, mi­kor már hiivösödött az idő, valaki azt mesélte, hogy este 10 órakor — munkából jövet — ott látta szegény kis embert fildoélvi a kavn előtt a lévosőn. Kiasukta az áss-nvn. P-rfosan fissze- vesz'ek. Ezen csoaíjv-ozfak kissé, hlsre— Jenő nem tu­dott vitatkozni, nemcsak ellenvéieménne nem volt soha., de méa leleménye sem. BA ó-házba került nem­” rén a kis vavs'rstérj. Ajtt*ótag te-i nem tridiam pontosan kinyomozni) ak­kor kapott sérvet, mikor elájult Regináját egyszer egyedül kellett feltennie az ágyra. Nem biztos. Egy kórházban lejátszódott je­lenetet viszont a legtelje­sebb igazságként beszélnek a falubeliek; Mégpedig: be­mennek az orvosok Jenő­höz: — Magát most meg­operáljuk. Kint. vár a fele­sége. Alcar még vele be­szélni. vagy rögtön vigyük a műtőbe? — Nem fogok én abba véletlenül belehalni? — kérdez vissza a beteg. — Ugyan. Mit képzel? Semmi veszély. — Az orvos itt egy pillanatra megáll: — Habár, ki tudja Mire Jena gyorsan le­csap: — Tehát bele is pusztul­hatok! Micsoda lehetőség. Akkor vigyenek! — paran­csolta. És diadalmas képpel el­vonult. Persze, nem huh meg. Egy hét után gyógyultan baktatott haza Reginához. Nem volt szerencséje... Fehér Mánér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents