Szolnok Megyei Néplap, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-19 / 15. szám
8 SZOT,NOK MRO YET NÉPLAP iá64. jamais N LÁTÓ ANNA* «•állottá? Dituska megsü•* tötte a macskát. «— A macskát? — hüle- deztem az utca közepén, szaladtomban a piac felé. — Igen a macskát — bólogatott ismerősöm —, még csak cica volt szegény, — nagy szürke szemű, fekete foltos. Betette a lerbe, s mire az anyja este hazaérkezett, megsült Egy pillanatra felrémlctt előttem a halálkínban gyötrődő állat képe, és eltakartam szemem. — Ki is az a Dita? — kérdeztem elgyengül ten. — Hát nem ismeri, az a kis szőke copfos a blokkból; lehet hatéves. — Az angyalarcú, — ne mondja, milyen ártatlan képe van. — De milyen vadul hajtja a hintát! És mindig fiúkkal játszik. Csak nem a doktornő gyereke? — Az bizony, hát nem borzasztó: egy olyan anyának ilyen gyereke legyen? Borzasztó és érthetetlen. De lehet, hogy a kislány tudatlanságból, vagy kíváncsiságból tette, esetleg gyermeki logikája vezette, azt hitte, a cica éppúgy megsüthető, mint a csirke, elvégre a felnőttek is elég kegyetlenek. — Gonoszságból tette! — mondta ki a végszót ismerősöm, s még a tekintete is belékeményedett. De én nem mozdultam, csak álltam és vártam, hogy hátha tud még valamit, egyetlen mentő körülményt; sem a bűnös, sem az áldozat sorsát nem lehet így. öt mondattal az utca közepén elintézni. — Tudja, hogy az milyen rossz gyermek, fékezhetet- len, eleget panaszkodott rá az anyja, de hiába, nincs ki meghallgassa. Apja nincs, az anyja reggeltől estig dolgozik, az öregasszony gyönge hozzá. így van ez.. — nagyot sóhajtott, s mint ki dolgát jól végezte, folytatta útját új fülek felé. Mem tudtam szabadulni • képtől. S a Dita szőkeségétől sem. Mi történhetett rövidke életében, hogy — ilyen kegyetlen lett, miféle szenvedést ad tovább, — miért áll bosszút, ki tette gonosszá? Jsiszen az orvosunk —> ** nyagyszerű asszony. Esküsznek rá, különösen az anyák. A gyermekkórházban is dolgozik, képzett specialista, túlzás nélkül mondhatom: az orvostudománynak szenteli életét. A gyerekek gyógyításának. Szakmai tudása emberi erényekkel párosul, maga a testet öltött lelkiismeret, pontos és megbízható, a fáradtságot tán nem is ismeri. Semmiesetre sem mutatja. Bármikor hívják, a nap vagy az éjszaka bármely órájában, esőben, hóban, fagyban, mindig megjelenik és magával hozza * gyógyuló* reményét Nagyon tisztelik az anyák — és kicsit félnek is tőle. Mert szigorú. Táskájával kezében belép, körülpillant, s a betegápoló egyszerre az ő szemével látja a szobát. Megérzi, — hogy a levegő állott, a párnahuzatot cserélni kellene, és zavartan eltakarítja az asztalról az ételmaradékot. Előfordult, hogy aki még nem ismerte, nekitámadt: „Tessen már felimi valami micint láz ellen.’' A doktornő nyugodtan megkérdezte: „Ki itt az orvos, — maga vagy én?” — de úgy kérdezte, hogy a micin-má- niásnak örökre elment a kedve a kontárkodástól. Gyakran láttam belépni a házak kapuján, és elmenőben is sokszor megfigyeltem. Mindig sietett. Meggyőződésem, hogy a járás ugyan olyan kifejező, mint az arc, vagy ha úgy tetszik, a tenyér. Olvasni lehat belől*, A doktornő feszesen, gyorsan lépkedett, titkot rejtegető volt a járása, de sietsége mintha nem is elfoglaltságából, hanem önuralommal fékezett, heves belső nyugtalanságból fakadt volna. Barna, kelleténél hosszabb ballonkabátot és lapossarkú cipőt viselt, sima haját egy újjnyt- val a füle alatt, mint egy szerzetes, körülvágatta. — Alakja gótikus szobrok zártságát. szigorát idézte, kes- kenyen és nyújtottan tört a magasba, és mintha külön világban járna, láthatatlan fal vette körül. Magányos ember — gondoltam, — s mégis milyen jó, mennyire együttérez a szenvedőkkel. r-gy alkalommal a kapj® ban összetalálkoztunk. Udvariasan megálltunk, és köszöntünk egymásnak. Meglepett, hogy így, közelről jóval fiatalabb, mint hittem, tán harmincéves sincs, és halvány arca szabályosan szép. Madonnaarc — jutottak ismét eszembe a régi szobrok é3 festmények, s most már határozottan éreztem, hogy kitűnő doktornőnk maga is beteg. De megközelítenem nem sikerült. Tolakodásnak hatott volna a személyére vonatkozó bármely kérdés, lénye kizárta a könnyű tercierét, de az őszintén résztvevő szavakat is, őt csak távolról és személytelenül lehetett tisztelni. Ritka beszélgetéseink során mindig ,szigorúan a tárgyhoz tartotta magát, és ez a tárgy az éppen fennforgó betegség volt. Kizárólag mint orvos létezett a külvilág számára. Maradéktalanul és már-már ijesztően orvos volt. Nagyszerű dolog az, ha valaki ilyen mély és teljes odaadással a hivatásának szenteli magát. Miért idegenkedtem tőle mégis? Fehér köpenye, képzeletemben. páncéllá merevedett, kezében lándzsa lett az ín- jekcióstü, és trombita a fülhallgató. Nem tehetek róla, vasba öltözött szűznek láttam. Jeanne d’ Arcként vonult betegei élén, szemében az elhivatottság mámorával, a kőtelességtel- jesítés szent dühével. Én is féltem tőle. És ha azzal a lándzsával önmagán ejt vébe t? Ki tudja, talán a kulcsot az orvosnő szivéhez sohasem találtuk volna meg, ha a macska... De az is lehet, hogy az élet nem sokáig tűri a titkokat, előbb vagy utóbb kipattantja, rendet teremt, és ha kemény kézzel is, de helyükre rakja az embereket és a titkokat. Másfél évvel az emlékezetes dátum előtt költözött be édesanyjával és kislányával az új blokk egyik kétszobás lakásába. A házban senkivel sem barátkozott, szomszédai azt sem tudíák, honnan jött és mit hozott magával .bőröndjeiben. 4-/or. a napon, késő este, izgatott női hang szólt a telefonban. — Mentőállomás? Kérem, azonnal küldjenek orvost és kocsit, a menyem nagyon rosszul van, be kell szállítani. .. Még egy telefonbeszélgetés hangzott el azon az éjszakán. Ugyanaz az izgatott női hang interurbán beszélgetést folytatott Bukaresttel. egy álmos, kelletlen férfi hanggal, mely eleinte ingerülten, azután fáradtan, tompián válaszol- gatott, és végül egészen elhallgatott. A mentőkocsi zajára a blokkban többen felfigyeltek. Valaki kihajolt az ablakon. Az utcai neonégő kékesfehér, halotti fényt vetett a doktornő arcára. Suttogás, lassú nehézkes léptek a lépcsőházban, egy ajtó becsapódott Később az egyik szomszéd halkan kopogott a doktornő ajtaján. — Nem segíthetnék valamiben? — kérdezte a riadt tekintetű, fel-alá sétám nagymamától — nem jönne át hozzám, főzök egy feketét vagy egy csésze teát, higy- }e el, jólesne, megnyugtatná. — Nem hagyom itt a gyereket, de köszönöm, nagyon köszönöm, hogy átjött, kérem, üljön le... olyan egyedül érzem magam a lakásban... Megfulladok ebben a némaságban, talán nem is kellett volna idejönnöm, én is hibás vagyok, nem tudtam vigyázni a gyerekre, pedig segíteni akartam. — Erőtlenül tördelte a kezét, és sírdo- gált a karosszékben. — De a menyemnek nem lehet segíteni, túl erős ember, szeretni sem szabad, nem engedi. Mikor a fiamtól elvált, vagy nem is... a fiam vált el tőle... vele maradtam és az unokámmal, az ő pártjukra álltam, mert rettenetes igazságtalanság történt velük, hogy ts mondjam, hiszen érti.. í árulás. — Nagymama felzokogott — És én elitéltem a fiamat. Itt belül, mélyen, elítéltem és elhagytam... Orvosnőnk súlyos ideg- összeroppanással feküdt a kórházban. Mikor kijött, és ismét elindult szokott kőrútján, a járása már nem volt olyan feszes, a tagjai, mintha meglazultak volna és nem nézett mereven maga eíé. A hangja is lágyab- ban csengett, mikor megkérdezte. — Mióta beteg a kislány? Heveny rosszul lét, vagy máskor is panaszkodott? Esetleg nem is panaszkodott, mert nem tudta szavakban kifejezni a fájdalmát, gyerekek gyakran nem tudják, hogy hol. mi fáj nekik, de maga, mint' anya bizonyára észreve (te, hogy valami nincs rendben. —> Nem sietett Leült, bár a szoba nem volt tökéletesen rendben, egy törülköző lógott a szék karfáján, és ő rátette kezét a használt törülközőre. — Szervi elváltozást nem találok, de a gyereknek mégis valami haja van. és az ilyesmire figyelni kell. Esetleg változtasson a saját magatartásán, az otthan légkörén... csak nem elvált asszony? — kérdezte hirtelen, és választ sem várva elbúcsúzott ohasem döntöttem el ** egészen, még magamban sem. hogy doktornőnk gyönge ember-e, vagy túlságosan erős; önző, egócent- rikus-e vagy önfeláldozó, ítéletet sem formáltam róla. csak sajnáltam, ilyen okos, művelt nő, és ne tud ná. hogy ami vele történt, ezer és egy asszonnyal megesik? Hogy e világon naponta milyen sokan elárulják a szerelmet, óránként megrabolják, kifosztják egymást és a legszebb álmokat? Vagy tudta, de a tudása nem enyhített bánatán? Ne nevezzük inkább sértettségnek? Esetleg hiúságnak? Szenvedélyes ember lehet, gyűlöli a megalkuvást, s tón önhitt is. nem akarta elismerni, hogy az élet még annál is nagyobb doktor, mint ő. Egy délután ismét a kapuban találkoztunk. Megálltunk és köszöntünk egymásnak. Az orvosnő mosolygott. Azt ; kérdezte, nincs véletlenül nálunk Dita, vagy a házban a gyerekeknél, mert nagy csavargó, és ha játszik, a világon mindenről megfeled kézi k. De én nem feledkezhetein meg róla — mondta zavart félmosollyal —. bár nagyon elfoglalt vagyok, nem köny- nyű feladat a kórházban, az utcákban és otthon is orvosnak lenni. Mintha annak a szegény kis cicának a mártírhalála nem is lett volna hiábavaló... A KELTA IDŐK KIRÁLYA JELZETT DÍSZLETEK KÖZÖTT Négyszáz évvel ezelőtt a kis, csendes angol városkában Stratford upon Avon ban megszületett a világ drámairodalmának máig is utolérhetetlen, kimagasló óriása William Shakespeare. A világ összes színházai, amelyek művészi tekintélyükre adnak, rangos bemutatókkal ünnepük enagy évfordulót. Magyarországon is igen sok színház mutat be Shakespeare remekművet, hiszen nálunk a nagy angol szinte háziszerzőnek számi L A Szolnoki Szigligeti Színháznak is kedves hagyományai közé tartoznak a Shakespeare bemutatók. Csak az utóbbi négy év alatt két — nivódíjjal jutalmazott — bemutató öregbítette a színház hírnevét, az Othelloé és a Hamleté. Most újabb, minden eddiginél nagyobb vállalkozásba fog a színház, a Hamlet mellett legnagyobb tragédiát, a Lear királyt hozzák színre. A címszerepen kívül tizenkét, szinte egyformán fontos, nagy szerepé van ennek a drámának és egy- általán nem lesz könnyű ezeket a szerepeket megfelelően kiosztani. A kulcsszerepekben mindenesetre kitűnő színészeket láthatunk Mádi Szabó Gábort, Mensáros Lászlót, Upor Pétert és a tehetséges fiatalok egész sorát Fonyó Istvánt, Győri Emilt, Molnár Miklóst, Simon Kázmért. A két herceg (a két nagyobbik Lear lány férje) szerepében Horváth Gyula és Hídvégi Lajos mv. játszik. Minden nagy színházi vállalkozás egy-egy kisebbfajta mozgósítást jelent az egész társulat számára. Érthető, ha szinte megállás nélkül folynak a próbák és Berényi Gábor, az igazgatórendező hol egy jelenetet állít be, hol pedig a díszlettervezővel tárgyal. Mégis megkértük, hogy rövid időre álljon a rendelkezésünkre. Mindenekelőtt a fordítás problémája érdekelt. hiszen a darab mai érthetősége jórészt ezen múlik. — Mészöly Dezső, a legjobb ma élő Shakespeare fordító a Nemzeti Színház számára átdolgozza Vörösmarty Mihály dráma fordítását. Ez azért vált szükségessé, mert az átültetés nagy költőnk kései korszakából való, aki nem ért rá simítani a szöveget. Emellett a mai közönség számára egy-egy homályos kifejezést. az akkori idők magyarításainak néhány, azóta kihalt szavát is megváltoztatta. Teljesen kiküszöbölte a néhol mutatkozó ritmikai pontatlanságot ia. Miután a Nemzeti Színház valamivel később mutatja be a Leart, Így először nálunk hangzik el a javított, változtatott szöveg. Megmarad Vörösmarty tömörsége, ereje, kifejezőkészsége és megtisztul, felragyog a mű, mint amikor étfényeznek egy porlepett serleget. — Milyen állapotban van jelenleg a darab? — Most az első emlékpróbák folynak és próbákon kívül is nagyon sokat beszélgetünk a művészekkel a szerepekről, az értelmezésről. — Ügy tudjuk, a Lear be. mutatása már csak azért is nehéz feladat, mert úgynevezett sokképes darab. — Valóban, 23 képből áll a tragédia és az eddigi előadások általában öt-, öt és fél órásak voltak. Mi szakítunk a nálunk már kialakult szokásokkal. Olyan újfajta díszlet megoldást alkalmazunk, ami, amellett hogy rendkívül kifejező, nem teszi szükségessé az egyes jelenetek közötti át- díszletezést, hanem csekély változtatásokkal is az uj, meg új szín illúzióját adja. Ez a megoldás is méltán tarthat számot mind a sr.akmai, mind a színházlátogató közönség érdeklődésére. Ügy érzem, ezzel a megoldással egy csapásra kerültünk közelebb mind a színpad shakespeareí fogalmához, mind a modern közönség ízléséhez. — Hallhatnánk-e néhány szót a •Jelmezekről? — Vágó Nelly olyan ruhákat tervezett, amelyek a kelta időben játszódó történetet és a Shakespeare korabeli Angliát egyaránt jellemzik. Bizonyos fajta időtlenségre törekedett é® mégis hatásosan árasztják ezek a jelmezek a kor levegőjét. A munka folyik tovább. A rendező a próbaszinpádra siet. az előcsarnokban Molnár Miklós vívni tanis- ja Simon Kázmért Szép hagyománya a színháznak a Shakespeare előadásokért kapott nívódíj. Reméljük • hagyománynak feléledését az új bemutatóval kapcsolatban. H. X, Micsoda emberek vannak!... ÍRTA: ALEKSZIJE MARJANOVICS Örökké gyűjtött valamit Összegyűjtötte, amit másoktól elvett. Alárendeltjeinek formailag igazuk volt de ő nem volt formalista. • Mindent megtett, hogy semmit sem kelljen tennie. • Mondanivalója nem volt de ellialIgatni valója...! * Nem gondolta meg, mit beszél, most elgondolkozva hallgat * Addig csalt, míg maga is nem csalódott.. * Az összejövetelekre mindig utolsónak érkezett, mert övé az utolsó szó. * Egy szájhős a minap tanulmányt írt a poltronia- musróL • Mindenhova véletlenül került; mostani pozíciójába is (Fordította: Péter Zsuzsa) Csaba! Wagner József, a megyei művészek legidősebbje tavaly töltötte be a hetvenötöt. Egész eleíe az Allultihöz kapcsolódik. Mezőbe.ínyben született. 1022-ben végezte a főiskolát. Több pesti kiállításon szerepeltek művei, 1932-ben Velencében is kiállított. Fő erőssége a grafika. A mezőtúri tájak cs az ottani élet ábrázolóia. Csendes, szemlélődő alkat, főleg téti tájképei tükrözik sajátos belső lelkivilágát. A művész j. i' oleg is szorgalmason del-o/ik, iövőre bemutatandó gyűjteményes kiáUííására készül. Itt közölt képének címe: Túri részlet.
