Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-06 / 260. szám
IMS. november 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s *9 •••nem szeretem a szennyet!” A .NADRAG' szolnoki bemutatója Az elmúlt évadban már műsorára tűzte egyszer, s nagy sikerrel mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Dunai Ferenc „Nadrág” című vígjátékát. Részben azért, mert a darabot most mutatták be a szolnoki közönségnek, részben pedig azért, mert új szereplőket üdvözölhettünk a vígjáték egyes szerepeiben, ismét fűzünk né- hánysoros megjegyzést az előadáshoz. Ráció Tamás vállalati igazgató, a szürke nadrágján esett apró folt láttán ellentmondást nem tűrő hangon jelenti ki az idézett mondatot szeretője lakásán. A folt pedig nem tűnik el, hanem az események folytán egyre nő, hatalmasodik, mint ahogy Duna Ferenc „Nadrág” című műve egy vígjáték keretén belül komoly társadalmi mondanivalóvá terebélyesedik. . Radó Tamás, aki nem szereti a szennyet, megbecsült ember társadalmunkban. Vezető beosztásban van. Szeretője ágyában szép napra ébred. Vállalatához ugyanis ma várják a minisztert és jubileumi ünnepség előtt Radó egy kormánykitüntetés várományosának érzi magát. Szeretője, Berta azonban 6aját érdekei védelmében szembeszáll a pizsamában ünnepi beszédét magoló Igazgatóval. Többet vár és kér főnök-barátjától, több együttlétet, több ajándékot, figyelmességet, sőt. Talán majd a nevét... Számára ez fontosabb, mint a vállalati ünnepség. Ragyogóan felépített szituációban tárja fel magát a két ember, ám a humoros, komikus helyzetek nyomán fakadó derültség mögött ' már drámai feszültséget érzünk. Amikor Seress Lad, a gyár elbocsátott műszaki rajzolója megjelenik, robbanni véljük a bombát. Laci — aki fiatal, tiszta szerelmével házasságért ostromolja Bertát, volt főnöke szeretőjét — mégis kevés ahhoz, hogy bizonyítékok birtokában is megküzdjön igazáért. Pergő és fordulatos jelenetekkel fokozódik a most már egyre jobban kibontakozó cselekmény feszültsége. Kiderül, hogy Laci elbocsátásának oka nem a jegyzőkönyvben lefektetett rossz modor, fölöttesei- vel szemben tanúsított helytelen magatartás, hanem őszinte és tiszta emberi érzése, Berta iránti szerelme. Ám a Becsületet és az Igazságot itt kiütik. A volt bokszbajnok igazgató — aki Berta szeszélyei miatt kínos helyzetben, nadrág nélkül maradt — kérlelhetetlenül knoekau- tolja ellenségét, s vele az ünnepi beszédében többször aláhúzott szocialista erkölcsöt. Lacinak ilyenformán csak az a szerep marad, hogy lehorgasztott fejjel kijelentse: nem fellebbez jogtalan elbocsátása ellen. A szerző újabb fordulattal lepi meg a nézőket, a foltot még terebélyesül. — Radoné, aki leleníezni jön férjét Berta lakására, néhány perc elteltével már egy lábasból eszi a zöld- - borsólevest vetélytársával. És mialatt ez történik. Radó a fürdőszobában most már végre ünneplőbe öltözhet. mert felesége elhozta kitüntetésekkel teleaggatott ruháját. Az időközben ideérkezett szb-titkár is boldogan siethet az ünnepélyt tovább szervezni, mert szeretett igazgatója do1 rai most már rendbe jöttek. A leleplezést ezúttal tehát nem követi a színpadon büntetés. A nézőtéren ülők azonban a kedves, mulattató percek után mégis ítélni kényszerülnek, s valóban elítélik a szeny- nyet, amiről Radó igazgató csak beszél, de ő maga is nyakig benne van, Horváth Gyula Kadója kitűnő alakítás annak bizo- nyításáraNhogy a kissé szokatlan megoldásokkal operáló darab — jó darab. — Színes, törés nélküli játéka mértéktartó, de őszinte mosolyt teremtő humora rendeltetése szerint hitelesíti Radó személyét. Külön érdeme, hogy a mókázásra, komédiázásra csábító szerep nem ragadtatta el. Hegedős Györgyi — Berta szerepében — ugyancsak szerepe maximális lehetőségének határát érinti. A szeszélyes szerető széles érzelmi • skálájának szinte minden hangját megüti anélkül, hogy az alázatos és a hisztérikus közötti átmenetet észrevennénik. Köny- nyed, de mégis mély emberábrázoló játéka a darab sikerének egyik legfőbb komponense. Nehéz és bonyolult alakítást játszott Molnár- Miklós Laci szerepében. Fiatal szerelmes, igazságáért harcoló figurája szerelmében félszeg, máskor következetesen józan alakja kellemes pontja az előadásnak. Radoné, a megcsalt feleség — Hegedűs Ágnes — finoman árnyalja a helyzetében megalázott, mégis fölényes biztonságot mutató asszonyt. A maga módján harcol stílusában, hangjában kitűnő egyéni játékkal. Koltai szb-titkár — a szerepet Benyovszki Béla és Lirika György felváltva játssza — olyan korrupt és képmutató figura, aki finom szerkezeti pontossággal illik Radó igazgató világába. A feladatot mindketten jól oldják meg. A rendező Berényi Gábor Jászai-díjas biztos, szakavatott kézzel nyúlt a darabhoz, látszik az előadáson, hogy örömmel vállalta annak rendezését. Dobozy László A Tiszaföldvár-környéki termelőszövetkezetekben törik a kukoricát. A termést a Terményforgalmi Vállalat tisza- földvári lerakatához szállítják, ahol a kukoricáért állattápszert kapnak cserébe. A terményforgalmi vállalat morzsológépei és szárító berendezései teljes kapacitással dolgoznak. Beszállítás után azonnal hozzákezdenek a nagy mennyiségű kukorica lemorzsolásához a termény- forgalmi vállalat gépeivel. vallomás Kedves, bensőséges ünnepség volt. A kitüntetéseket évek hosszú során át végzett társadalmi munkáért kapták. Az estékért, amikor előadásokat tartottak, vagy éppen kiállításokat rendeztek, amikor minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a szovjet embereket igaz, baráti közeibe hozzák a jászberényi, a mezőtúri, a martfűi, a tiszafüredi, a törökszentmiklósi emberekhez. öten kapták meg ezen a hétfő délelőttön az MSZBT aranykoszorús jelvényét: Lantos Ferenc mezőtúri veterán, Pasztelyák Mihály, aki Martfűn szószólója a magyar—szovjet barátságnak. Grundtner János, a jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár párttitkára. Faragó Ernő, a tiszafüredi járási tanács mezőgazdasági osztályénak vezetője és Szász Kázmér törökszentmiklósi gimnázium-igazgató. Az ünnepség után kitüntetettek és vendégek beszélgettek... Hét éviized A még mindig fiatalos arcát hófehér haj vonja ezüstkeretbe. Betöltötte mór a hetvenkettedik esztendőt, szeme mégis fiatalosan ragyog. Bár a hajdani hetykeség helyett az öregek tapasztalt nyugodtsága költözött tekintetébe. Emlékezik. . — Még az első világháború idején, 1916—17-ben kivezényeltek bennünket az orosz frontra. Első ismerkedésem ott történt az orosz emberekkel. Röpira- tokat szórtak át hozzánk. Mi elolvastuk azokat. Nagy igazságokat mondtak ki a lapok.... Titokban tovább terjesztettük. Később átszöktünk az oroszokhoz. .. Ott partizánoknak képeztek ki bennünket. Aztán ismét hazakerültünk, s már itthon magyaráztuk az embereknek, mit jelent igazán szabadnak lenni. ■— Hittel magyaráztam. . Egész hitemmel! Én huszonegy éves koromig nem tudtam se írni, se olvasni. Ügy nőttem a tanyán cselédember gyerekeként, mint a lapulevél. Földhözragadtan ... De vágytam a fényre... — Megtanultam írni, olvasni. Nem ment könnyen. 1919-ben a Vörös Hadseregben már szinte faltam a betűket, amelyek a jövendőnket jósolták meg. Igaz, sokat kellett áldozni ezért a jövendőért... Sok megaláztatást, meghurcolást kellett elviselnünk. De ha akkor nem is, később, a második világháború után beteljesedtek álmaink. — Én egyszerű nyugdíjas ember vagyok. Valamikor a postán dolgoztam, mint kézbesítő. Ma meg... öregember vagyok. Fiatalon kerültem Mezőtúrra, megházasodtam, s ma akkor vagyok legboldogabb, ha öreg párommal bejövünk Szolnokra ... a lányomhoz. Mindenki azt mondja, apja lánya. Rám hasonlít! S hogy mit csinálok szabad időmben? Nincs nekem olyan sok! Népi ellenőr vagyok, népi ülnök, a negyedik kerületi pártalapszer- vezet tagja ... Soroljam-e még tovább? Egy bizonyos: igyekszem mindig a magyar—szovjet barátság szószólója lenni. Öt évtized Szürkülő haj, nyugodt, komoly tekintet. Hangja, beszéde olyan emberről tanúskodik, akinek mindig, minden időben, még a legnehezebb esztendőkben is volt célja, tudta, miért harcol, miért dolgozik. Pedig nem hagyott maga mögött könnyen elszálló éveket. Vasmunkás volt. A kenyeret mindig nehezen kereste. Ö is, felesége is, aki már tizenkét esztendős korban szíttá a hajdani szövőgyárak áporodott, poros levegpjét. — Gyermekük nincs. Talán jobb is így. Lehet, hogy a háború szakította volna el tőlük. Ő maga sokat próbált életében. Volt szakszervezeti funkcionárius, majd üzemi párttitkár Pesten és most Jászberényben. Csak egy dolog aggasztja, s arra tér vissza, mint egy megszokott dallam refrénjére, bármiről is van szó... — A fiatalok. Vajon hogyan folytatják majd azt, amit mi, meg apáink elkezdtek. Én bízom bennük. Hisz nekik kell majd a mi gyárunkat is továbbfejleszteni, mert mi lassan kiöregedünk. Ha csak azt nézem, hogy ebben az évben mi 36 000 hűtőszekrényt adunk a kereskedelemnek, s a jövőre ennek dupláját, hetvenezret kell csinálnunk, már ez is mutatja fiatal gyárunk fejlődésének útját... — Ugye, furcsa, azt mondom gyárunk. Pedig én csak idetelepültem Budapestről. A feleségem herényi... Neki él itt egy testvére. Néhány évvel ezelőtt ide jártunk nyaralni. S amikor a párt azt mondta, szükség van szakmunkásokra vidéken is, megbeszéltem az asszonnyal, s jelentkeztem ide. Jól érzem magam... Szeretem az itt élő embereket... Legyökereztem! Két ember szólt magáról: a veterán Lantos Ferenc, s az üzemi párttitkár, — Grundtner János. Több volt ez, mint egyszerű beszélgetés! Vallomás... Igen, vallomás volt! Az életükről.., V. V. A KPVDSZ 25 alapszervénél kezdődött meg megyénkben a politikai oktatás. A KPVDSZ Szolnok megyei Bizottsága az idén első és második évfolyamra 25 alapszervénél szervezte meg a politikai oktatást. Az első évfolyam anyaga a szakszervezetek harcaival a kapitalizmusban, a szocializmus életszínvonalával, a szocialista építéssel és a kulturális forradalommal. a szocialista erkölcs néhány kérdésével és más, igen érdekes témákkal foglalkozik. A második évfolyam hallgatói a magyar szak- szervezetek XX. kongresz- szusának anyagával; a szocializmus építésének kommunista módszereivel, a gyarmati rendszer teljes felszámolásáért folyó harccal, a békés egymásmellen élés politikájával ismec- kednek meg közelebbről. A politikai oktatások vitavezetői részére a KPVDSZ megyei bizottsága havonta egy alkalommal konzultációt tart. Ahol nem egyedül a KISZ rakodóbrigád munkája a megoldás Vasárnap délután volt, négy óra harminc perc. A Szolnoki Fűtöház szén- terén három szénnel telt vagon állt. Már messziről lehetett látni, hogy fiatalok — középiskolások vagy ipari tanulók — serénykednek a kirakásnál. Tele csillét toló, szénporos képű férfivel találkoztam. — Dolgoznak a fiúk? — kérdeztem. — Dolgoznak. Bíztattam is őket, igyekezzenek, mert ha ők nem rakják ki, bizony más nehezen üríti ki azokat; — Miért? Nincs alkalmi munkás, aki vasárnap dupla pénzért szénkirakást vállalna? — Ugyan kérem. Ki az a bolond, aM ennyién, amennyit itt fizetnek, beleéli egy vagonba. — Máshol talán több pénzt adnak? — A teherpályaudvaron majdnem a dupláját fizetik. Ezek után indultam tovább a vagonmkók felé. — Nyomjad Gabi, nyomjad! — hallatszott a bíztatás az első vagonból. Nagy, egyajtós, 25 tonnás kocsi volt mind a három. Nemrégen kezdhettek munkához, mert még csak a vagonajtók kinyitásáig jutottak és az ajtók előterét tisztították meg. — Jónapot, fiúk. — Jóestét — állt meg egy pillanatra a nyolc lapát. Ebben a pillanatban gyulladtak ki a villanyok, lüste lett. Újra munkához láttak. — Mikor jöttetek? — Nem néztük az órát. Körülbelül tíz perce. — Azt mondták tizennégyen vagytok itt. — Annyian voltunk, de a többiek visszamentek. — Miért? . — Ügy volt, hogy tíz vagon brikettet kell kirakni, aztán nem volt itt más, csak ez a három vagon darabos szén. — Jó magasra kell felrakni. — Tessék nézni. És még magassági pótlékot sem fi- icetnek. A teherpályaudvaron van magassági pótlék is. — Mikorra végeztek? Tóth Feri szemrevételezte a kirakandó szenet, ő a rangidős, ő válaszolt. — Kilencre. — Akkorra feltétlenül — erősítette meg a másik kettő. Egyre jobban öregedett az este. Mielőtt elbúcsúztam, Tóth Feri ledobta a melegítő felsőt. Nekigyűr- kőzött. Hétfőn reggel felhívtam a szertárfőnököt. — Mennyit fizet a szertárfőnökség egy métermá, rsa szén kirakásáért ünnep- 1 napon? — Ez függ a vagon fajtától, a szón minőségétől és a munkaerőtől. Saját vagy alkalmi dolgozó végzi-e a munkát; — Ha alkalmi? — Harmincnyolc-negyven fillért adunk métermázsán- ként. — A teherpályaudvaron ugyanilyen körülmények között mennyit kapnak az alkalmi vagonrakók? — Majdnem a dupláját. Sajnos, a mi felettes szervünk nem engedélyez többet. így már érthető, hogy a fűtőháznál miért nincs jelentkező a vasárnapi vagonkirakásra. Simon Ferenc szertáriönök még hozzátette: — Kérem, én már fegyelmit is kaptam, hogy nem biztosítok munkaerőt a vasárnapi vagonürítéshez. Ha a felettes szerv magasabb állományon kívüli bért engedélyezne, nem kellene a Pletykafaluban embereket toborozni, jönnének azok maguktól is. Az ország vasúti áruszállításánál oly fontos vasárnapi vagonürítésben nagy részt vállaltak a fiatalok, a kiszisták. A vállalás elhangzása óta is minden szombaton délután és vasárnap lelkesen dolgoznak ott, ahol létszámhiány miatt veszélyben van a tehervagonok időben történő kiürítése. * Nem engedhető meg azonban olyasmi, mint a Szolnoki Fűtőháznál, hogy szénkirakáshoz rendszeresen igénybe vegyenek fiatalokat azért, mert felnőtt munkaerőt, az alacsony bérezés miatt nem kapnak. Szerintünk nem a KISZ rakodóbrigádokat — mint jelen esetben olcsó munkaerőt — kellene igénybe venni, hanem a megfelelő anyagi ösztönzést kellene bevezetni és akkor a szeri esvagonok kirakására alkalmi munkások vasárnap is jelentkeznének. — bognár — Csak fehéreknek! Amerikában, a Georgia állambeli Flyndale-ben nemrég állategészségügyi kórház nyílt, bejáratán ezzel a felirattal: „For whites only” (Csak fehéreknek). Másnap több néger fiatal jelent meg a bejáratnál, hogy kezeltesse a kutyáját. A portás szigorúan rámutatott a „csak fehéreknek” feliratra. A néger fiatalok nem sértődtek meg, sőt jól szórakoztak rajta, mert mindannyian fehér kutyákat hoztak kezelésre.
