Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-05 / 259. szám
1963. november 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Derekasan dolgoztak a száraz vasárnapon Diszpécser szolgálattal a szállításban Szombaton alaposan ránk Ijesztett az eső, ám szerencsére vasárnap reggel már sütött a Nap. így aztán járhatók maradtak a földek és a termény betakarításához kora hajnalban hozzáfogtak a tsz-ekben. Az autóközlekedési vállalat is kitett» magáért. 355 gépkocsija indult eeen a. vasárnapon is munkába. Ehhez hozzásegítettek még a közületek is. Huszonegy vállalat 53 gépkocsit küldött a megyei szállítási bizottság felhívására, ezek szintén a mezőgazdasági terményszállításban vettek részt. Húsz perc aUtt 300 mázsát a vadonok Tulajdonképpen már szombat este megkezdődött a jól előkészített nagy roham. ötvenhét gépkocsi ré- paszélettel megrakodva állt be a telephelyre és vasárnap kora reggel így indult a kijelölt tsz-be. A zökkenőmentes szállítás biztosítására a vállalat diszpécser- szolgálatot szervezett, amely személygépkocsikkal a földeket, vasútállomásokat, tsz-eket járta. Az egyik ilyen gépkocsival indultunk reggel nyolc órakor Törökszentmilklős irányába. A leeresztett sza- joli vasúti sorompónál hét gépkocsi cukorrépával megrakva várta, hogy továbbhaladhasson Szolnokra. A törökszentmiklósi vasútállomáson a hosszú tehervagonsor mellett répa- -hegy. Vil’ával, lapáttal hetekig eltartana a berakása. A cukorgyár Tátra rakodógépének azonban meg se kottyan ez a mennyiség. Egy markolásra több mázsán yi répát emel a magasba, húsz perc alatt 300 mázsát rak a vagonokba. A gép éjjel-nappal megállás nélkül dolgozik, igyekeznek vele minden percet kihasz-. nálni. A fogyó répahegy a túlsó végében pótolódik. A helyi Aranykalász Tsz pótkocsis Zetorokkal hordja a terményt. Ott lapátol az elnök és a főkönyvelő is a többiekkel. Kengyel, úgy látszik, többet kapott az esőből, mert csúszós, nyálkás az út. A Dózsa Tsz földjén érkezésünkkor hét gépkocsira rakják a répát. Itt jól előkészítették a betakarítást. Minden gépkocsinál négyöt rakodó. Még szedésre is jut ember. Földvár felé haladva találkozunk egy gépkocsioszloppal. Az AKÖV kocsijait martfűiek vezetik. — A martfűi gépkocsivezetők szocialista brigádjának tagjai ők — mondják.— Minden vasárnap jelentkeznek Szolnokon munkára. Mázsálás kétszer A tiszaföldvári állomáson hosszú sorban állnak a megrakott teherautók. Mázsá- lásra várnak, ami elég körülményesen megy. Minden kocsit kétszer mérnek — üresen és megrakva — a kocsikra rakódott sár miatt. Igaz, hogy a fordulónként és kocsinként behordott sár zavart okozna a termény- súly elszámolásban, de az sem kétséges, hogy a várakozás miatti időkiesés egyformán anyagi veszteség a földvári Szabad Nép Tsz- nek, a mezőhéki Táncsicsnak és az AKÖV-nek. A Táncsics kettes üzemegysége előtt pótkocsis te- karautóvai találkozunk. A volán mögött Káplár József, az AKÖV egyik szocialista brigádjának vezetője. — Nem megyek a vasúthoz sorbaállni, hanem egyenesen a cukorgyárba viszem a répát — kiált át hozzánk. — Visszafelé meg szeletet hozok. ( — Helyes — hangzik a válasz. — A többi pótkocsist is vidd magaddal, akkor megszűnik a torlódás a vasútnál. Kiint búcsúzóul és máris robog tovább. Az egyik legügyesebb emberünk — jegyzik meg a kocsiban. Mezőtúron — Törökszenl- miklóson keresztül jutunk vissza Szolnokra. Az úton répát szállító teherautókat előzünk, szembe szelettel megrakott kocsik húznak. A vasútállomásokon mindenfelé prizmákban tornyosulnak a szürke répahegyek. Tor'ódás a Cukorgyárban A Szolnoki Cukorgyár bejáratán kívül sorakoznak a megrakott kocsik. Itt valami baj lehet, hiszen az utóbbi vasárnapokon nem kellett várakozni a kocsiürítésre. A rakodón minden kiderül, A magasnyomású vízágyú reggel óta nem működik. Forgatótengelye eltört, tartalék nincs és most a magasba felmászva degeszük. Addig a gépkocsibetakaritásban. vezetők rakodnak lapáttal. Szorgalmasan csinálják, a torlódás mégsem szűnik. Egyre újabb kocsik sorakoznak kint az úton. Déli egy óra, mire befejezik a javítást. Az alkalmi rakodók izzadtan ugrálnak le a kocsikról, ülnek be a volán mögé és hajtanak a vastag sugárban ömlő víz alá. összegezzük a látottakat. A gépkocsivezetők áldozatkész munkáját, amivel már ki tudja hányadik vasárnapja vesznek részt a betakarításban, szinte természetesnek vesszük. Kellemes meglepetést okozott viszont a termelőszövetkezetek jó felkészülése. A kengyeli Dózsában, a mezőhéki Táncsicsban és a földvári Szabad Népben bőven biztosítottak rakodómunkást. így a kocsik feleslegesen nem várakoztak. Né-' hány kivételtől eltekintve így volt ez minden tsz-ben. A szép őszi vasárnapot derekas munkával töltötték a földeken. E. Gy. Vasárnap a FÖLDEKEN Szombati teljes műszak, vasárnapi mnenka a Mezőtúri Gépállomáson A mezőtúri traktorosok szombaton teljes műszakot tartottak, ami azt jelenti, hogy csaknem 100 gép — közte az undverzál traktorok is — végeztek mélyszántást. A két műszakos gépek éjjel is“ dolgoztak, s másnap, a hétvégi pihenőnapon ismét munkához látott mintegy negyven traktoros. A szárazabb földeken szántottak, a rizstelepeken ugyanis a szombati, vasárnap hajnali eső akadályozta a munkát. Nemcsak a szántó traktoroknak, hanem a szállítógépeknek is sok' a munkája. Ezek is teljes kapacitással dolgoztak szombaton, vasárnap pedig elvégezték karbantartásukat, hogy e héten is zavartalanul üzemelhessenek. A gépállomás vezetői a szántást végző traktorosokat premizálással is ösztönzik a , teljesítmény növelésére. Az egy dekádban legtöbb műszaknormát teljesítő traktorosok jutaknazáSzépen gyarapszik a tiszaföldvári Lenin Termelő- szövetkezet sertésállománya. Képünk a kétszer hatszázas befogadóképességű hizlaldáról készült amely korszerű önitatókk- van felszerelve. Munkaverseny november 7 tiszteletére (Tudósítónktól.) A jászberényi Aprítógépgyár pártalapszervezete összevont taggyűlést tartott, amelyre a kommunistákon kívül meghívták a társadalmi és tömegszervezetek pártonkívüli akti-, vistáit is. A taggyűlésnek egyetlen napirendi pontja volt; az, hogy miképpen tudnák a termelésben eddig jelentkezett nagyarányú lemaradást csökkenteni. Erről beszéltek és vitatkoztak a résztvevők és hozzászólók. Jelentős előrelépésnek számított, hogy többségükben nem az objektív nehézségekben kerestek magyarázatot, hanem az üzem bélső lehetőségeinek jobb- kihasználásával kívánják az eddigi hibákat kijavítani. Cserni Pál technológus elmondotta, hogy az amúgy is szűk hegesztő kapacitás mellett egy hegesztő automata üzemképtelen, mert nem gondoskodtak 24 eres kábelvezetékének megszerzéséről. Lestár Mihály főmérnök belső szervezési megoldásokat javasolt. Jergel Zoltán művézető arról beszélt, hogy egyes üzemek túlzsúfoltak és ez amellett, hogy a jól szervezett munkát akadályozza, balesetveszélyt is je- J lent. A taggyűlés résztvevői a hozzászólások alapján olyan határozatot hoztak, hogy november 7. tiszteletére az ünnep napjától kezdődően az év végéig munka versenyt indítanak és ettől is remélik az eddigi lemaradások csökkenését. Sz. B. Díága hamis tvány A pénzhamisító tökéletes százfrankosokat készít. Csodálatos a nyomás, pontos a másolat. A szakértők elismeréssel fogadják, csak egy kifogásuk van: „Miért áll a bankjegyeken 110 frank, 100 helyett?” A hamisító válasza: „Nem adhatom olcsóbban, nekem is 105-be van!” sara 5000 forintot biztosítottal:. EGY NAPI EREDMÉNY: 35 VAGON RÉPA A szajoli Vörös Csepel Tsz cukorrépa földjei mintegy 700 vagon termést adtak. A közös gazdaságban most a legfontosabb munka a répaszállítás, amely vasárnap sem szünetelt. A tsz hét vontatója^ s tizenhárom gumiskocsija mellett tizenhat bérelt tehergépkocsi hordta a répát prizmába, illetve közvetlenül a cukorgyárba. A jól szervezett szállítás eredményeként vasárnap, a munkában résztvevő 70 ember 35 vagon répát hordott le a földről, 15 vagonnyit prizmába raktak, a többit a gyárba szállították. Az üresjáratot is kiküszöbölték, a répát szállító járművek az üzemből kb. 3 vagon nyers répaszelette.1 tértek vissza a közös gazdaságba. A Vörös Csepel Tsz-ben még 200 hold vár mélyszántásra. Figyelembe véve a 4 DT napi teljesítményét, jó egy hét alatt ezt a munkát is letudják. ÖTVENKÉT GÉP VASÁRNAP IS DOLGOZOTT A Tószegi Gépállomás körzetéhez tartozó termelő- szövetkezetekben is mozgalmas volt , a hétvégi pihenőnap. A gépállomás 12 szállít ójárművét teljes műszakban foglalkoztatták. A > szántó traktorok az eső miatt csak déltájban kezdhették meg a munkát. A 40 gép a vez'enyi Tiszamenti, a tószegi Dózsa, a rákóczi- falvai Rákóczi, a szanda- szöllősi Vörös Mező, s más termelőszövetkezetekben mintegy 80 holdat szántottak fel estig. MEGYÉNKBEN 782 TRAKTOR DOLGOZOTT A gépállomások megyei igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint vasárnap 782 traktor dolgozott a termelőszövetkezetek földjén. Tavasziak alá mélyszántást végzett 471 gép, 311 pedig a termés1 és a szár betakarításában segített! A vasárnapi munka megszervezésében jeleskedett a Kunhegyes! és Jászberényi Gépállomás. Az előbbinek 120, az utóbbinak 88 gépe dolgozott, többségük mélyszántást végzett. November 3CMc? tart a mézfe1vásár?á* • • c x>>>; . •• « m ém§m bxumuuuu, M. Aüj cJiun uWüUími icuuiitjaJc a Vauin uuiumi úuvuuúiuuaiú un A földművesszövetkezetek felvásárlói az akácvirágzással egyidőben megkezdték a méz felvásárlását. s ez a munka jelenleg is folyik. Várható, hogy a 17 vagonos tervet túlteljesítik a, méhészek. Akkor járnának viszont igazán jól, ha elérnék a 120 százalékot. Ekkor a szakcsoportok az átadott mézmennyiscg után 4 százalék túlteljesí- tési prémiumot kapnak, ami nagymértékben növeli a tagok között szétosztásra kerülő pénzösszeget és a közös alapot is. A mézfelvásárlás határidejét november 30-ig meghosszabbították.-Ahol már befejeződött a felvásárlás, kérni kell — a teljesítés igazolása mellett — a magasabb fuvar- visszatérítést és a túltelje- sítési prémium kifizetését. Mit kell tenni a földmú- vesszövetkezeteknek ahhoz, hogy a szakcsoportok megkaphassák a fuvarvisszatérítést és a túlteljesítési prémiumot? A szakcsoport elnökök által a tagoktól összegyűjtött és átadott fuvarleveleket s földművesszövetkezetek küldik fel az OMSZK-hc?. az igényjogosultság igazolásával együtt. Igazolni kell a méhcsaládok számát, a le szerződött méz mennyiséget, s azt, hogy valóban vándorlásra vette igénybe a szakcsoporttag a tehergépkocsit. Az ilyen igazolás alapján a szakcsoport tagjai 100 kilométeren beiül 30 százalékos fuvarvisszatérítést kapnak. A plusz 10 százalékos fuvarvisszatéri- tést a teljesítések igazolása mellett a. túlteljesítési prémiummal együtt fizetik ki. Ezek szerint a felvásárlás befejezése után — legkésőbb november 30 — történt teljesítésről külpn igazolást kell kimutatás formájában felküldeni minden tagról, amelyben szerepel a méhész neve, a leszerződött mézmennyiség, valamint a teljesítés. A tagok termelői igazolványát is ajánlatos csatolni. Október 31-ével lezárult a viasz—cukor akció. Többen nem teljesítették a felvett cukor ellenértékeként leszerződött viaszmennyise- get. A földművesszövetkezetek feladata, hogy minél előbb biztosítsák a leszerződött viaszmennyiséget. Üjabb viasz-szerződést cukorcserére nem lehet kötni. Az akció ismételt megkezdéséről a földművesszövetkezeteket időben értesíteni fogja a megyei méhész szaktitkár. ». vári