Szolnok Megyei Néplap, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-18 / 244. szám

I MM3. ófcMber IS. STMJtNOK MEGYEI NÉPLAP a A gazdasági és politikai helyzet ismeretében dolgozni Pártunk VIII. kong­resszusa megszabta a ten­nivalókat a pártmunka színvonalának tökéletesíté­sére is. Ennek lényege: a társadalomban végbement változással összhangban fejleszteni a pártmunkát. Mindazt a módszert, ami helyes és jó, ami eredmé­nyekre vezetett továbbra is alkalmazni és fejleszteni, a hibák ellen pedig erőtelje­sebben harcolni. Napjáinkabn a gazdasági kérdések megoldása első­rendű politikai feladat. A szocializmus teljes felépí­tése a tudatos gazdaság- szervező tevékenységet, az előrelátó vezetést, az irá­nyító és ellenőrző politikai munkát, magasabb színvo­nalon követeli meg terme­lőszövetkezeteink pártszer­vezeteitől is. A magasabb követelmé­nyek szükségessé teszik a munkamódszerek tovább­fejlesztését. Tsz pártszerve­zeteink irányító és ellen­őrző munkája az elmúlt években szakszerűbb lett, a gazdasági feladatok meg­oldásának politikai össze­függéséit, a gazdasági és politikai munka jó összha­tását mind jobban bizo­nyítják. Eredményeink elle­nére a termelőszövetkezeti pártszervezetekben a veze­tés színvonalával sok he­lyen nem lehetünk megelé­gedve. Tevékenységüket általá­ban szűkén értelmezik, ügy gondolják, ha vezető­ségi ülésen, párttaggyűlé­sen a gazdaságvezetőket beszámoltatják, eleget tet­tek a szervező, ellenőrző munkának. Ez tagadhatat­lanul fontos mozzanata a pártvezetőség és a párttag­ság tájékoztatásának. A gazdaságszervező és ellen­őrző politikai munka során azonban az is elengedhe­tetlen, hogy megmutassák az gazdasági feladatok po­litikai hatását, feltárják és terjesszék a jó módszere­ket, és kezdeményezéseket. Segítsék elhárítani a teen­dők végrehajtása során je­lentkező akadályokat. Csak helyeselni lehet azt, hogy amikor az őszi beta­karítási és vetési munkák meggyorsítására szükség volt, a túrkevei Vörös Csil­lag Tsz párt végrehajtó bizottsága, majd a párt- alapszervezetek kidolgoz­ták, milyen feladatok há­rulnak a kommunistákra. Mindenek előtt megma­gyarázták, miért kell a munkát meggyorsítani. A cél ismeretében könnyebb volt a párt-tagságot jobb munkára, áldozatvállalásra serkenteni. Másrészt mikor a gazdaságvezetők tartottak tájékoztatót, már javaslato­kat kaptak. Szinte minden párttag külön-külön kapta meg a feladatát a pártcso- portértekezleteken is. En­nek eredménye, hogy a vá­rosban már 13-án befejez­ték az őszi búzavetést. A komin ll ni «ül a példa- mutatásnak szép megnyíl­va ulása született Túrke vén. Jakab László, Árvái Károly kommunista trak­torosok, Gulyás Lajos párt­vezetőségi tag a cél érde­kében 36—48 órát dolgoz­tak gépeikkel egyhuzam­ban. Simon Sándor, a II.- es üzemegység párttitkára nappal irányította brigád­ját, éjjel pedig traktorra ült, vagy éppen csávázta a vetőmagot. Szabó Sándor fogatos brigádja, — mely­nek kilenc tagja van, s eb­ből négy kommunista — önként vállalta éjjel a szál­lítást. Példájukat követte az öt pártonkívüli is. A B -alász Termelő- szövetkezetben a pártveze­tőség nem mérte fel idő­ben a helyzetet, nem tájé­koztatta a párttagságot, így nem is tudott megfele­lő segítséget adni a gazda­ságvezetésnek. Pártvezető­ségi ülést is csak a városi párt végrehajtó bizottság felszólítására tartottak. Itt a gazdaságvezétők nem érezték a pártszervezet se­gítségét, s nem is tudtak lépést tartani a többi ter­melőszövetkezettel. Nem volt politikai munka az éj­szakai műszak szervezésére, még nappal is nagy gondot okozott egy-egy nehezebb munkahelyre embert állí­tani. Akadt ugyan egy-egy kommunista, aki önként vállalt többletmunkát, de ez nem segítette ki a szö­vetkezetét. Xt ellenőrzésről elmondhatjuk, hogy a párt- titkárok sokat vannak az emberek között Munka közben felkeresik őket, meghallgatják problémái­kat. Ez azonban még min­dig alkalomszerű, nem eléggé céltudatos. Az ese­tek többségében csak egy­szerű határlátogatásról van szó, nem minden esetben párosul ez a helyzet vizs­gálatával, a hibák feltárásával és elhá­rításával. Az aratás idején megkérdeztem az egyik termelőszövetkezet párttit­kárát — hogyan áll a mun­kaverseny, kik a legjobb kombájnosok, és a legjobb kombájnos hány holddal vezet, van-e olyan kommu­nista kombájnos, akinek feltűnően alacsony a telje­sítménye, stb. Sajnos, nem tudott válaszolni a kérdé­sekre, pedig minden nap a határban tartózkodott. Az ilyen céltalan ellenőrzés természetesen nem segítő. A pártvezetőségi tagok, illetve a párttitkár sokat legyen együtt az emberek­kel, ez fontos, de nem he­lyettesítheti a jól szerve­zett, elemző munkát. Ezt a tsz párttitkárok nem szí­vesen csinálják arravaló hivatkozással hogy nem szeretnek az irodában ül­ni. Igaz, sokkal könnyebb az emberekkel beszélgetni, mint a tapasztalatokat ösz- szegyűjteni, értékelni, ki­dolgozni a kommunisták j mozgósításának módját. De e kettőt szorosan összhang­ban tartva, sokkal hatéko­nyabb a pártpolitikai mun­ka. Gyakran előfordul az is, hogy pártalapszervezeteink vezetőségei, főként a párt­titkárok, magukra vállal­nak olyan feladatot, melyet a gazdaságvezetőknek kel­lene elvégezni. Emiatt ese­tenként nem tudják sajá­tos hivatásukat megfelelő­en betölteni. Elengedhetet­len, hogy a pártvezetősé­gek jól értsenek a konkrét gazdasági kérdésekhez. De nem a részletkérdésekre, hanem a nagyobb össze­függésekre, az összmunka főbb folyamataira kellene figyelmüket fordítani. Az ellenőrzésnek akkor van értelme, ha szakszerű, konkrét és a tények isme­retére támaszkodik. A túrkevei pártveze­tőségek több 'ge szakmai­lag is felkészült feladata végrehajtására. Ha szüksé­ges, nagy szakmai hozzáér­téssel vitatkoznak, és jó tanácsokat adnak a gazda­ságvezetőknek. A pártveze­tőségi üléseken, a taggyű­léseken az irányító ellen­őrző politikai munkával, mégsem igen foglalkoznak. Egy-egy kérdést többnyire azonos módon vitatnak meg a taggyűlésen, mint a gazdaságvezetők értekez­letén. Alig lehet megkülönböz- < tetni, hogy párt vagy gaz­dasági tanácskozáson va­gyunk-e, men a pártveze­tőség sem elemzi konkré­tan a gazdasági politikai helyzetet, és az esetek többségében a párttagság feladatának meghatározása elmarad. A termelőszövetkezetik pártszervezeteinek ahhoz, hogy tovább javítsák a párt gazdaságszervező és ellenőrző munkát, szüksé­ges: többször vegyék kéz­be pártunk VIII. kongresz- szusának határozatait és rendszeresen tanulmányoz­zák, hogy újabb és újabb lépést tehessenek előre. Szabó István a megyei pártbizottság munkatársa Magyar borok öt világrészen Várhelyi Aladár, a MONIMPEX külkereske­delmi vállalat borászati fő­osztályának vezetője tájé­koztatásul elmondotta, hogy borexportunk erőteljesen fejlődik. A statisztikai év­könyvek tanúsága szerint a második világháború előtti 10 év átlagában a hordós borokon kívül Ma­gyarország évente 300 000 palack bort exportált, az­óta ez több mint ötvensze­resére emelkedett. Jelen­leg öt világrészben, Euró­pán kívül 23 országban is­merik borainkat. Borexportunk további fejlesztéséhez a legfonto­sabb feltételek, hogy az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek az eddiginél nagyobb arány­ban telepítsenek olyan sző­lőfajtákat, amelyek borait a külföldi piacokon kere­sik, elismerik mint például a tokaji borok, továbbá a szürkebarát, a kéknyelű és a medocnoir. Befejezték q búzavefésl Fási Sándor, a tiszapüs- pöki Győzelem Tsz elnöke tegnap telefonon értesített bennünket arról, hogy a termelőszövetkezet délután háromra befejezte a búza­vetést. A szövetkezetben az öt százalékos biztonsági tartalékkal együtt 662 kh-n vetettek kenyérgabonát. A talajbemunkáló és vetőgé­pek azonnal útnak indul­tak, hogy a tiszatenyői November 7 és a kengyeli Vörös Hajnalban segítsék a vetést * A mezőtúri Űj Remény­ség Tsz vezetői közölték, hogy tegnap 992 hqldon be­fejezték az ősziek vetését. A szövetkezeti gazdák 680 helyett 710 holdon vetettek búzát. A kuncsorbai Vörös Ok­tóber Tsz-ben tegnap este szintén befejeződött a ke­nyérgabona vetése. Ezer- háromszáz helyett 1370 hol­don tették földbe a kenyér- gabonát. Jászberényben a Már­cius 15 Tsz tegnap délután 15 órakor befejezte a ke­nyérgabona vetését. Fel­emelt tervüknek megfele­lően, 1000 kát. holdon ve­tettek búzát. A jászberényi Rákóczi Tsz 682 kát. hol­don, a Kossuth Tsz 1115 kát. holdon tette földbe a kenyérgabona magját. Miért javítják r"sTm!n«séSben a vasúti teherkocsikat? Sok helyen „szorít a ci­pő” az őszi szállítási csúcs- forgalomban. Ezek között is az egyik legfájóbb pont az, hogy kevés a vasúti kocsi. Országos méretekben naponta több ezerrel ha­ladja meg a kocsiigény a rendelkezésre állók szá­mát. A hiány pótlására sok- jó és hasznos intézkedést hajtottak végre a fuvaroz­tatók, a fuvarozók, a szál­lításban érdekeltek. Mind­ezek azonban nem több kocsit, hanem a meglévők­nek jobb kihasználását je­lentik. Van-e lehetőség még több kocsi vágányra állítá­sára? Ezzel a kérdéssel in­dultunk a szolnoíki Jármű­javítóba, hiszen rajtuk mú­lik első sorban, hogy a ja­vításra kerülő kocsik mi­előbb visszakerüljenek a forgalomba. Javítanánk, de nincs mit Az elmúlt negyedévben sem volt biztató a helyzet. Nem gyorsult a javításra kerülő kocsik átfutási üte­me a műhelyeken és a ter­vezettnél jóval kevesebb vasúti kocsit javítottak ki. Cserta Miklóssal, a gyár fődiszpéeserével vizsgáljuk az okokat. Ezek között el­ső helyen áll, hogy lénye­gesen kevesebb javításra kerülő tehervagon kerül be a forgalomból, mint amennyit eredetileg tervez­tek. — 5—3—2—1—3. Ez- a naponta hozzánk bekerülő futóműhibás kocsik száma. Csak szeptember 19-e után emelkedett 10 fölé a napi bejövő mennyiség. A hart tervünk szerint háromszáz teherkocsit kell kijavíta­nunk, viszont a hó elejei lemaradást, amit a kevés beérkező kocsi okozott, tíz nap alatt lehetetlen pótol­ni. Ez a hullámszerű be­hozatal nem a mi hibánk — mondja. Teherkocsi fővizsgából négyszázkilencvenkilencet kellett volna elvégezni szeptemberben. Húszadiká­ig összesen kétszáznegyven kocsit küldtek be. Hiába hajráznak a hónap végén, az elmaradást legfeljebb csökkenthetik. Ha van mit, nincs kivel A másik ilyen rajtunk nagyrészt kívülálló ok, hogy kevés az emberük. A te­herkocsi javító osztályon például szeptember 22-én 346, 23-án 159 hiányzó óra volt, vagyis ennyi munka­órát nem teljesíthettek munkáshiány miatt. Ez is közrejátszik ab­ban, hogy szeptember első két dekádjában termelési tervüket csak 75.6 száza­lékra teljesítették. Az viszont már nem az előbbi következménye, hogy termelékenységi tervük ?t csak 77,5 százalékra telje­sítették. A művezetők arra hivat­koznak, hogy azért kevés a munkaerő, mert kevés a fizetés. De arról nem be­széltek, hogy a kevés ke­reset egyik oka a műhe­lyeken belüli szervezetlen­ség, gyenge irányítás, rossz munkaelosztás. Forgalom helyett vissza a műhelybe Lapozzuk fel újra a fő- diszpécser sta's’tikáját. Ebből világosan látszik, hogy sok esetben hiába áll rendelkezésre elég ja­vításra váró kocsi, a mű­helyek mégsem teljesítik napi tervüket. Előfordult, hogy az alvázjavítók a na­pi 16 kocsi helyett csak tí­zet továbbítottak a soron- következő munkafolya­matra. Végül azt az állítást, hogy az elmaradás okait a műhelyekben is kell keres­ni, szintén statisztika bizo­nyítja: Szeptember 16-án 17 ki­javított teherkocsiból csak tízet találtak minőségileg elfogadhatónak. 19-én a húszból tizennégyet, 20-án tizennégyből tizenegyet. A visszamaradt kocsikon pe­dig kisebb—nagvobb javí­tást még el kell végezniük. Ezekért a késve útnak in­duló kocsikért pedig első­sorban a műhelybeliek a felelősek. A valóban meg­lévő objektív nehézségek mellett sokkal nagyobb erőfeszítéseket és szerve­zettebb, jobb munkát kell végezniük művezetőknek, munkásoknak egyaránt. Csakis így lesz több hasz­nálható vasúti kocsi és csakis ezzel adhatnak se­gítséget a járműsök az őszi szállítási gondok meg­oldásához. * E. Gy. Aki csónakban meg a napvilágot | Egy tiszai halászdinaeztia utolsó sarja ) A szolnoki múzeum szer­teágazó kutatási terveinek szerves része a letűnt ko­rok halászati módjainak, a régi halászok életmódjának néprajzi vizsgálata. A nép­rajz — sajátos kutatási módszert kialakítva — arra törekszik, hogy a ma is gyakorolt, vagy már csak a legöregebbek emlékeze­tében élő fogási módokból a régi korok emberének halfogó gyakorlatára kö­vetkeztessen. A ma élő halászok kezén számos olyan szerszámot találunk, melyeknek anyagában és technikai kivitelben primi­tívebb ősei már évszáza­dokkal ezelőtt is haszná­latban volta.. Ezeknek az emlékeknek az összegyűj­tését, megőrzését tekintjük feladatunknak. A., egész Tiszántúl a múlt századi árvízlecsapo- lások előtt valóságos vízi­világ volt. A laposokban, mélyedésekben egyik ára­dástól a másikig megma­radt a víz, s ezek a vízá! lások halóriásoknak adtak menedéket A halászat né­hány századdal ezelőtti je­lentőségére jellemző, hogy a Berettyó-parton települt Túrkevén a XVIII. század második felében hat ha­lászcsapatnak, tehát — óva­tos számítással is — mint­egy száz embernek adott állandó megélhetést a víz. S hány meg hány ember kacérkodott a hatóságok­kal, hogy a kevéske kenyér mellé egy kis halat sze­rezzen... Az igazi halászat azon­ban a Tiszán alakult ki. A széles árterületeken szer­tefutó víz jó ívóhelyet és biztos menedéket adott a halaknak, s a halászember leleménye mindig újabb szerszámok kifundálásával igyekezett kifogni rajtuk. Változatos, az egyszerű emberek ügyességét dicsé­rő szerszámok egész sora maradt ránk a múltból, de ezeket a szerszámokat — így mondják a nagy időt megélt emberek — manap­ság már a fiatalabb halá­szok sem ismerik. Különös öröm hát a mi számunkra, akik a régi korok halászati képének megrajzolásán fá­radozunk, ha egy-e"” idős halásszal, ősi halász-di­nasztia utolsó tagjával hoz össze a sors. Ilyen a Mindszenten élő Elekes József halászmester, aki 83 évvel ezelőtt csónak­ban látta meg a napvilá­got, s a vízhez azóta sem lett hűtlen. Nagy területet bejárt, számos foglalkozást megpróbált, — hosszú éle­te bővérű regénybe kíván­kozik. Szeretettel emléke­zik a tiszaugi, nagvrévi emberekre, gyermekkori- ifjúkori éveinek tanúira: itt, a Szolnok megyei Ti- sza-szakaszon dolgozott előbb nagyapjával—apjá­val, még a múlt század utolsó évtizedében, majd a maga kezére is. Tiszaugon állott állami szolgálatba is: a hídépítéskor révészként dolgozott. Nem-mindennapi emlékező képessége valósá­gos kincsesbánya. Ismeri a Tiszát Ti szaburától Titelig. Hogyne ismerné, hisz a víz adott neki kenyeret, s a víz­terület összeszűkülése után messzi földre el kellett vándorolnia a kenyér után. Csillogó szemmel, az emlékekben gyönyörködve idézi fel azokat az időket, amikor a mindszentiek a Balatonra jártak el halász­ni, s ott olyan hatalmas méretű kerítőhálót készí­tettek, amilyet a balatoniak még csak nem is láttak. Büszkén idézte a távoli ősöket, — a hét felvidéki halász-családot -i- akik va­lamikor a múlt ködében felkerekedtek, otthagyták régi hazájukat, a Tisza- partján megtelepedve Mindszentet alapították. És sorolja, sorolja a válto­zatos szerszámodat, el­mondja a velük való halá­szat módját. Elekes József most is dolgozik. Látása meggyen­gült, járása elnehezült — a sok hűvös éjszaka, a fo­lyón való hálás megviselte a gyarló testet. S ennek ellenére páratlan vállalko­zásba kezdett az idős ha­lász: elhatározta, hogy el­készíti a régi tiszai halász­szerszámok kicsinvített má­sát — tanulságul és emlé­keztetőnek. A régi halászat harmincegynéhány szerszá­ma, tárgyi emléke a szol­noki múzeumba kerül. így őrizzük meg a jövendő szá­mára. Kivételes szerencse, hogy találkozhattunk Elekes Jó­zseffel. A Tisza halászatá­nak történeti képe néhány vonással szegényebb lett volna az ő életének, mun­kájának emléke: nélkül. Szilágyi Mikim

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents