Szolnok Megyei Néplap, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
Az éleiből is elleshettük, volna 1. AZ OPTIMISTA SZERKESZTŐ — Na, végre! Mióta várjuk már! Régen, nagyon régen nézett már be hozzánk. Mi? Hogy most jár itt először? Annál jobb. Nálunk szükség van a fiatalokra, mint a friss levegőre. Megfulladunk fiatalok nélkül. Hogy küldött valamit? Persze, hogy olvastam. — Nagyszerű! Eredeti! Különösen az, amit a betonozók- ról írt... Erős fogása van... Mi? Hogy maga a favágókról írt elbeszélő költeményt? Annál jobb. Úgyis szűkében vagyunk efféle erdei témáknak. Fenyőfák, nyírfák, fürészpengés... Csodálatos élettel van teli. Erdei ózonnal! Jó szakácsnője van. így még én sem tudnám megírni, ne-em! Mi? Azt mondja, hogy a maga elbeszélő költeményében nincs is szakácsnő? Annál jobb. Tudja, a szakácsnő már kezdett közönséges figura lenni az irodalomban Megegyeztünk, a kézirata nálunk marad. Alkotásából sugárzik a tehetség. Közöljük költeményét, csak várjon. Isten áldja. Kedvesem, igazán nincs mit köszönnie, nincs. Még önnek jár köszönet. Ez csak egy ici-pici kéréske. Végigmegy a folyosón, kérem szóljon a szerkesztőségi titkárnak, Isten önnel — lvan Pavlovics, jött egy fiatal szerző — CvozAUTÓBUSZ-LEXIKON AUTÓBUSZ, egyelőre még nem sikerült megállapítani, hogy micsoda. Valószínűleg szoros rokonság fűzi a Homo Heringiensis 'által oly gyakran emlegetett apához és anyához. Egyesek szerint közlekedési eszköz. A vizsgálat folyik; ELLENŐR; Amikor az autóbusz üres bentről integet kifelé, amikor az autóNincs otthon gyula busz dugig tömve van. akkor kintről integet befelé. FÉK. Az értelmező szótár E—Gy kötete szerint járműveken valamely hasznosított mozgással szembeni ellenállás kifejtésére, a mozgás megállítására, szabályozására használatos szerkezet mechanizmus. A csikorgó hangok dúsgazdag skálájának előállítására szolgál.HOMO HERINGIENSIS. Autóbuszutas; A Homo Sapiensszel közeli rokonságban van. Ismertető jelei: reggel bal, délben jobb, este mind a két lábára sántít, gombot nem hord, csurog róla a veríték, meg tudja nézni saját háta közeipét és legszívesebben az anya és apa szavak jelzős és rágós alakjait használja; Alfajai: a tolakodó, a szenvedő, a hangos, a csendes, az ártatlan, stb. KALAUZ. A Homo He- ringiensisek fokozottabb összelapítását szolgálja. Csak keze és szája van. Gyomrában hangerősítőt hord; SOROMPÓ. A vasutasok találták ki. hogy legyen valami, amit leengedhetnek. A tervet ugyanis mindig emelik; Ezenkívül a munkábasietők késését szorgalmazza. gyev. Küldje neki vissza azt az elbeszélő költeményt. Elhányódott? Annál jobb. írja: a szerkesztőség elolvasta versét, általános benyomásunk kiváló, dolgozza át, sok sikert kívánunk. 2. A FINOM SZERKESZTŐ — Fiatal kezdő? Végtelenül örvendek, hogy megismerhetem Jelizarkin elvtárs. Fiatalok feltétlenül kellenek. A kritikusok ha- ragusznak: kevés a fiatal az újságban, elnyomjuk őket, he-he! Mit hozott — versikét? Nem, nem szabad így beszélni alkotásáról. Elbeszélő költemény! Ez az! Tegye az asztalra, ide. — Gyújtson rá, ne szabadkozzék. — Honnan is jött? Lám, lám. Nős? Ideje ba- rátocskám, ideje. Apja, anyja? Már nyugdíjban? Nagyon, nagyon érdekes. Azt i.tondod, asztalos vagy... Tudom. Valaha én is rángattam a gyalút ide-oda. Forgács, gyanta... S micsoda illat, mi? A normát teljesíted? Jól van, Podzsarkin. A feleséged jól van? Ja, persze még nőtlen! Ne siess vele. írogass... dolgozz Ka- zarkin elvtárs. Jelizarkin? Ahogy parancsolod. így... Hát akkor, a viszont látásra. A versikét ne felejtsd itt... Ja, igen! Nem, bará- tocskám, még nem fogadjuk el. Belefulladunk az anyagba. El vagyunk látva két évre. Táskámban három regény, öt novella, tizennyolc vers várja közlését. Szétszórjuk, aztán — rajta. Mind rámszálltak. — Versikédet eltépjük. Minden jót. 3. Az „EGYENES” SZERKESZTŐ — Tudom. Olvastam. — őszintén megmondom, nem valami jó. Sekélyes. Unalmas. Aztán, hapsikám, miféle konfliktus ez nálad? Ez szereti őt, az nem; ő megtűri a hibát a munkában, az kiteregeti a termelési értekezleten... Megmondom egyenesen: éretlen. A tájleírások meg, bátyuskám, Solohovot plagizálod, a figurákat meg — ördög tudja kitől loptad, őszintén megmondom: nem kell; bár fiatal vagy, és a mi lapunknál fél kezeden is megszámlálhatod őket, mégse kell az elbeszélésed. Lapos, unalmas. Hogy Andrej Fomics olvasta? Miféle Andrej Fomics? Testvérkém, van olyan, aki ne ismerné őt irodalmunk ismert alakját? Mit mondott? Jó elbeszélés? Hát igen! Ki ne ismerné Andrej Fo- micsot? Együtt kezdtük. Add csak ide azt az elbeszélést... Először szemüveg nélkül olvastam testvérkém. Siettem. De most szemüveggel is megpróbálom. Űgy- úgy! Miért kedvetlenedsz el mindjárt? Ebben nehéz egyből dönteni. Hát igen, a téma mulatságos. Konfliktus is van. Űgy-úgy... A tájleírás eredeti. Tudsz irogatni. őszintén szólva, az elbeszélésed sikerült. Mintha egyenesen nekünk szántad volna. Pont. Ha valamit írsz, csak hozzám gyere. Andrej Fomicsot — üdvözlöm. Fordította: Molnár Sándor Iskolába megy a gyerek Újdonsült Münchausenek Burlington amerikai városban már néhány éve működik a „hazugok klubja” amely évente pályázatokat ír ki a' legleleményesebb hazugságra. íme néhány díjazott füllentés: „Ezen a télen rettenetes fagyok voltak. — Amikor levettem a tűzről a gőzölgő teáskannát, a víz olyan gyorsan megfagyott, hogy a jég egy kis ideig még meleg volt”, „Okinawa (japán) szigetén a fecskék olyan édesen énekelnek, hogy a cukorbetegek kénytelenek vattával betömni a fülüket,” „Az egyik vadásznak csodálatos fegyvere volt. Olyan messze hordott, hogy a vadász kénytelen volt megsózni a golyót, hogy a vad meg ne romoljon, amíg ő odaér.” — A bő szoknya kényelmes! A gyerek egy hernyót sétáltatott elmerülten az asztalon. A hernyó szolgálatkészen ügetett a kijelölt útvonalán, s a gyerek nyelvét kidugva önfeledten szuszogott. Ebben a pillanatban felzokogott a nagymama. Senki sem lepődött meg, legkevésbé a gyerek. A mamára emelte szemét. — Már megint az iskola jutott eszedbe, mama? — Majd csak. túl leszek rajta. Mi a francot csináljak? Az egész ügy áprilisban kezdődött. Apa éppen a laoszi kérdésen töprengett, amikor anya megszólalt. — A Pörcz Emmához fogom beíratni. — Mi... mi.. ki az a Pörcz Emma? — Négy első osztály indul. Azt mondják, a Pörcz Az örökifjú Marlene Dietrich Amióta Marlene Dietrich Hollywoodban letelepedett, mindig csak ugyanattól a fényképésztől engedi le- fényképeztetni magát, amikor nemrégiben legújabb felvételeit vizsgálgatta, arcán néhány apró hibát fedezett fel. Rosszalóan jegyezte meg: „Drága John, úgy látszik már nem dolgozik olyan megbízhatóan, mint harminc évvel ezelőtt!’’ — „Sajnos asszonyom — válaszolta' udvariasan a fényképész — lassan már öregszem...” Emma a legjobb, — .van szíve. — Mert a többinek nem is nőtt? Ugye? Nekem azt mondták, hogy a Guga Hedvighez, senki máshoz.- A Guga Hedvighez? Te félrebeszélsz. — Guga Hedvignek macskaszaga van és esténként oboázik. Hát rábízhatom Jenőkét egy olyan nőre, aki esténként oboázik? A gyerek érdeklődve hallgatta. Egy hét múlva anya felderítette, hogy Mráz Antónia egy kis bakasári, három palija is van és folyton turbékol velük. A sort Gáz Benőné zárta be, aki rendszeresen lopjál a sza- lonn .t az albérlője egérfogójából, és pálinkát iszik. Ó volt a negyedik. A szomorú tényeket a családi plénum többször megbeszélte, természetesen Jenőke bevonásával. A gyerek néhány részletkérdés kivételével jól látta a probléma komplexust globálisan, és osztott a családja aggodalmát. Sokat foglalkoztatta egy tisztázatlan kérdés: nem tudta, mi az, hogy palija. Éppen ezért Mráz Antónia volt neki a legrokonszenvesebb, aki, mint egy nagy rózsaszín madár jelent meg képzeletében, amint a lombok közt turbékol a tarkaszínű palija madarakkal. Ahogy a szeptember kö- zelgett, az izgalom nőttön nőtt. A nagymama mindennap megemelte az új táskát, ezt követően órákig szívettépően zokogott. Emlékeztető... 2«3é ...hogy el ne felejtsem a- előző háborút! — Nem fogja elbírni. Istenem, megrokkan ez a gyerek. (Jenőke ezalatt nehéztüzérséget játszott és kissé szuszogva éppen a kályhát vitte a padlásra.) Augusztus végén megbízható forrásból megtudták, hogy az iskola igazgatója, Borz Armand egy vérszívó pióca és rendszeresen elcseni a tanulók uzsonnáját. Ügy döntöttek, hogy pedagógiai okokból a vérszívó piócát nem mondják meg Jenőkének, de figyelmeztették, ha az igazgató bácsi arra jön, dugja el a vajaskenyerét. Szeptember 2-án az egész család bőgve kísérte Jenákét az iskolába, a papa pedig az utolsó pillanatban a gyerek zsebébe csúsztatta a csúzliját, hogy legyen mivel védekeznie az ismeretlen veszélyek ellen. Három nap múlva a tanító néni gratulált anyukának. Jenőkével igazán nincs semmi baj, jó maga- viseletű, remek fiú. — őh, — mondta anyu büszkén, — ez nem lep meg. Mi nem sajnáltuk a fáradtságot, hogy felkészítsük a gyereket az iskolára. — kefe —
