Szolnok Megyei Néplap, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-29 / 228. szám
1963. szeptember 29 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s MÚLNAK AZ ÉVEK CSALÁDI SAJÁI HÁZ felépült házak már jelentékeny előrelépést eredmévek álápján tervezik, nyos, körerkélyes, ízlésrontó villáik ez idő szerint még nagyobb vonzóerőt gyakorolnak az építtetőkre. Pedig ha figyelembe vesz- szük, hogy a tanácsoknál és az OTP-fiókoknál néhány forintért megvásárolható és egyben engedélyezésre is kész tervek, jelentős költségmegtakarítást, a csoportos szervezésnél, a telak- káalakításmál, az anyagfelhasználásnál és a kölcsönfolyósításnál nagy előnyt jelentenek. A rendelkezésre álló tervsorozatok bővítésére most készülnek a családi ház jellegű földszintes és emeletes sorházak, a kis társasházak új típustervsorozatai. A tervek számolnak a beépített bútorok nagyobb mértékű alkalmazásával, a felszereltség fejlesztésével, a korszerű — központos jellegű fűtéssel, a mellék- épületek (kamra, műhely, szárító stb.) ugyancsak tipizálható megoldásával. Építésügyi szerveink kísérletként foglalkoznak az ún. „félkész ház” építs« rendszer bevezetésével. Ezeket az épületeket szerkezetileg és homlokzatilag szalagszerűen (csoportosan) kivitelező vállalat készítené el, a belső, befejező munkákat pedig az építtető masa végezné vagy végeztetné. Az ilyen építkezéseknél, az országot megfelelő körzetekre osztva, a lelőhelyek és gyártó üzemek figyelembe vételével határoznák meg a szóbajöhető építőanyagokat. A feldolgozás alatt álló, tömör beépítési módot biztosító földszintes és kétszintes lakást tartalmazó sorházak, a 4 és 8 lakásos egyemeletes társasházak típusait már az említett elés azok mindegyike a legváltozatosabb alaprajzok kialakítását teszi lehetővé. Az új típusterv-gyűjtemény jövő évben jelenik meg, addig is a már most kaphatók alkalmazása vagy tervező építész bevonása a biztosíték arra, hogy épülő új családi házaink a békés otthon mellett kellő építés» kultúrát is jelentsenek. Dr. Gyöngyöd István A házasságkötő terem ünnepélyes fényében állt az anyakönywezetőnő előtt az ifjú pár. Magnóról szólt a nászinduló, s a fenséges dallamok körülöleltek bennünket, akik eljöttünk, hogy boldogságot kívánjunk a fiataloknak. Szép volt az ifjú pár. Kedveseit, fiatalok, de az én szemem mégsem rajtuk pihent a legtöbbet. Az anyakönyv- vezetőnőt néztem. Pedig nem volt rajta semmi különös. Látszott, nem először végzi e szertartást, s hogy asszonyi szívvel együtt örül mások boldogságának. Bennem ez a meghitt mosoly, ez az őszbevegyülő haj számtalan, régen eltemetett emléket idézett fel. * Gizi! Amikor megismerkedtünk még mind a ketten kislányok voltunk. Együtt tanultuk az ábécét, az egyszeregyet, s később — középiskolás korunkban — együtt örültünk, ha elmaradt egy-egy fizika, vagy matematika óra. Negyven buksi lány — ennyien jártunk egy osztályba. Színészképeket gyűjtöttünk, gyűlöltük az iskolai egyen- kötényt, s hogy hajunkat copfban kellett viselnünk. Aztán szétszórt bennünket az élet — mint szél az őszi leveleket — álmainkkal, vágyainkkal együtt. Mi ketten nagyritkán találkoztunk azóta egy-egy névadó ünnepségen, esküvőn, ahol mindkettőnknek hivatalból kellett megjelennünk. Az előbb említett esküvőn határoztam el: felkereslek! De a kapusnál már nem a régi Tresser Gizit kérdeztem, hogy hol találhatom. Pavelka Antalné után kellett tudakozódnom. — Az új házasságkötő terem előcsarnokából nyűik az iroda... — mondta a portás, és még hozzátette. — Jó lesz, ha siet, mert amint hajlottam, megint lesz egy esküvő és akkor nem ér rá... így hát ott ültem veled szemben, s amit elhatároztam előzőleg, hogy megkérdezem, abból semmi nem jutott eszembe. Emlékeket idézgettünk, meg a régi osztálytársakat. De beszélgetésünket hányszor és hányszor félbe kellett szakítani. Először egy fiatal eigányasszony kopogott be karján alig párnapos babával, bejelenteni az újszülött érkezését Aztán egy fiatal honvédtiszt jött — a két kis iker, Tamás és Csilla — anyakönyvi lapjáért — Ez a boldogság szobája — mondtam. — Igen, de sokszor a bánaté is... Születés, esküvő, halál... ezek a nagykönyvek sokmindenről tanúskodnak. Tizenkét éve vagyok anyakönywezető... — Hány házasságot kötöttél azóta, meg tudnád mondani? — Aligha... de úgy évente ötszázat és körülbelül kétezer-kétezerhárom- száz születést jegyzek be. — És a válások? — Arról nem szívesen beszélek... sokszor fáj a szívem, ha húsz évnél hoszA Színház és Filmművészeti Főiskola igazgatósága általános filmrendezői és operatőri szakra felvételt hirdet az 1964. februárjában induló tanévre. Felvételre jelentkezhetnek 35 éves korig mindazok, akik legalább érettségivel, és a pályáin nélkülözhetetlen élettapasztalattal (egyetemi, főiskolai végzettséggel, vagy munkában eltöltött évekkel) rendelkezneík. Beküldendő: felvételi kérelem, iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány, egyetemi, főiskolai, illetve középiskolai tanulmányi értesítő, életrajz. Beküldési határidő: 1963. október 15. Cím: Színház- és Filmművészeti Főiskola, Budapest, VIII.,- Vas utca Ve szám. (MTI) szabb házasságokat látok tönkremenni. — És te... Te boldog vagy? Erre a kérdésre újra felcsillant szemében az a régi, őszinte derű: — Igen! Van egy nagy lányom... nézd... ő az... Kati... Most jár negyedik általánosba... és azt mondja, ő is anyakönyvvezető lesz... otthon feltesz egy szalagot magára és engem Tiszafüred olyan közeire van a kicsi ligetfalu Tisza - örvényhez, hogy Nagy István, ámbár tiszafüredi lakos és ottani gazda volt hét hold földjével, mégis az örvényi Dózsa szövetkezetét vélte rövidebb útnak. Igaz, hogy valami harag- szomrád is közrejátszott ebben (már, mint a füredi brigadérossal), de való, Nagy István az örvényi szövetkezetben feltalálta magát. Nekifeszült igyekezettel dúrják a csöves kukoricát ágy József itteni gazdával. Nagy István foga tos egyébként, Nagy József pedig, ahogyan ő fogalmazza, gyalogos munkás. Szó nélkül teszik a dolgukat, hanem arra aztán meghökkennek, amit kérdezek. Márminthogy mit csinálnának ők most ketten, ha elnökké választanák őket Nagy Jóska bácsi keze a kukoricával együtt a levegőben marad, sietve azt mondja: — Elnök? Nem vátlil- nám én azt, nem tudnának 07171. , fizetni. Hát az a csoda, hogy az elnöknek még a helyén van az esze. Nagy István bácsi meg, begy a válasz elől kitérjen, — Tévedsz! Ma már az országban sok a női anyakönyvvezető ... Elhódítjuk a férfiaktól ezt a beosztást ... És egyébként is, én már nem szívesen végeznék más munkát... Kinyílt az ajtó és beszólt a hivatalsegéd: — Itt van a házasulandó pár. — Ugye, nem haragszol? — kérdezte. — De mennem kell. Várnak. Apropó: tudod, kinek lesz az esküvője? Vincze Irénnek. Emlékszel rá? ö is velünk járt iskolába... — s már az szólt vissza. ——- Egyébként tudd meg, osztályunk felét én eskettem... s közülük alig vált el egy, kettő... Most mondd,hogy rosszul dolgozom.... Szívemből kiválnom, hogy még hosszú éveken keresztül csupa boldog házasságot kössél, Gizikéin. Varga Viktória szaporázza a kukoricadobá- lást, tüntetőén ide se figyel, lie is hallja, miről van szó. De csak kivárom. — Hát a kisbírtok is más ám, meg az ilyen nagy gazdaság is. Ott is csak hibázott az ember, hát akkor itt hogyne hibáznának. De majd beleszoknak idővel. Gyorsan belekapaszkodom. Mit hibáznak itt, mi az, amit ő másképpen csinálna, ha elnök lenne? — Mán például a takarítás. Nem szabadna most trágyát hordani, hanem a kukoricát. Mikor egyéniek voltunk, a trágyával sose törődtünk ilyenkor, hanem a kukorica, meg a vetés. — Most hordják? — Mán akkor csak, mikor nincs törve kukorica. De annak lenni kellene. Törni, hordani, most van arra a jó idő, a termés meg igazán szép. Aztán, ha bejön a rossz idő, csak tönkretesszük ezeket a szegény lovakat. Erre megered a szavak csendes esője és hullik, hullik, hogy mennyi munka van még itt. A silózást is későn kezdték, nem kaptak gépeket. Aztán a siló megérett, most az elnök meg- tőrette felébe. A családi ház — saját ház építés egy-egy család életében sorsdöntő vállalkozás és egyben évtizedekre megszabja annak életformáját. Ezért nem közömbös a közösség, de elsősorban az érdekelt családok szempontjából, hogy az épülő ház mennyiben felel meg a lakáskultúra korszerű igényeinek és nem utolsósorban a gazdaságosság igényeinek. Ezt a célt szolgálta a Magyar Építőművészele Szövetsége, az Építésügyi Minisztérium, a TXT és . a Hazafias Népfront közös rendezésében a nyáron Siófokon tartott országos kislakásépítési tanácskozás. Az állami támogatással és saját erőből épülő családi házak, nyaralók építése soha nem látott fejlődést ért el hazáinkban. Elég a nyers statisztikai adatokra hivatkozni, amelyek szerint egyedül a második 5 éves terv első két évében, 1961— 62-ben, teljes magánerőből és állami köksöntámogatás- sal kereken 91 000 családi ház épült. Az országos lakásépítési program keretén belül tehát jelentős helyet foglal el a magánépítkezés. amely kihat az új települések rendezési, közművesítési, városképi kérdéseire is. A ma még tömegesen előforduló hibákat elkerülni, az egyéni és az állami érdekeket egyaránt szolgáló korszerű és olcsó építkezési formákat megközelíteni műszaki és ízlésnevelő munkát jelent. Elég arra az egy példára hivatkozni, hogy Somogy megye építészei a tanács építési osztályával karöltve felülvizsgálták az építési engedélyezésre benyújtott terveket, és megállapították, hogy 30 tervből csupán 1 érte el az átlagos műszaki színvonalat. Az illetékesek a hiba fő forrását abban látják, hogy az építtetők zöme az országos tervezői névjegyzékben szereplő legmagasabb képesítésű, „A” kategóriájú építészeket csak ritkán veszik igénybe, a „C” kategóriájú tervezők zöme pedig jobbat tervezni nem képes. így a — Maguk is ezt csinálták volna? Mindketten az elnök igazát bizonyítják egyszerre. — Hát csak ezt. Olyan csövek, hogy a gép nem bír vele. A tehén meg csak átereszti magán. De így, ha megdarálják, hő, micsoda abrak ez. Jóslta bácsi még hozzáteszi, most már majd haladnak, mert gépet vásároltak. — Újat? — Három új. Egy olyan hetven százalékos. De már mind dolgozik is. — Jól tette az elnök, hogy megvette? Maguk is ezt csinálták volna? Nevetnek. Értsem már meg, hogy ők nem lennének elnökök. De a gépek... — Meg ám. A gép az jó vásár. A gépet csak rendben kell tartani, egy embert a tetejébe, aztán nem lehet megerőltetni. István bácsi gyorsan a lovaira pillant, ahogy ezt kimondta. Nyomban hozzá is szegi. — A gépek, meg a lovait. Mert azért a lovakat se szabad kipusztítani, pótolhatatlan ez. A nagy tanyától Tiszafüreden át kell haladni az örvényi kukoricaföldekre. rosszul képzett tervező a laikus építtetők uszályába kerül: „én fizetek, építse azt, amit mondóit”, vagy fordítva, a tervező már sorozatosan felépített „kacsalábon forgó palota” tervét sózza újra és újra az építtetők nyakába. A rossz példa csodálatos módon ragadós, mert egy-egy új településen a legélrettentőbb épület mintájára épül fel a házak zöme. Ezek a rossz alaprajzú, torz .tömegű, ízléstelen homlokzatú, manzárd tetős, fiatornyos, ún. helyi típusok, többségükben vakolatlan, félkész állapotban ország-világ csúfjára hosszú időre rányomják bélyegüket az új településekre. A minden építészeti kultúrát nélkülöző „közművesvilláik” ízléstelenségük mellett gazdaságtalanok, roppant anyagigényesek és mértéktelenül igénybe veszik az építtetők anyagi és fizikai erejét. Ezzel szemben, ha régi községeink, falva ink családi házait vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy döntő többségüket szinte azonos tervék vagy elrendezés alapján építették. Ezeket az ún. fésűs beépítési móddal épült házakat a mértéktartó homlokzat, a jó tájolás, az egyszerű, józan szerkezet, a célszerű alaprajzi elrendezés, a jó be- bútorozhatóság és az észszerű telékméretiezés jellemzi. E példával egy lépéssel közelebb jutottunk a kátyúból kivezető úthoz. Tavaly az Építésügyi Minisztérium Típustervező Intézetének irányításával kiváló tervező építészek munkáiból 51 családlház-tervet tartalmazó gyűjtemény jelent még; Az ezek alapján nyerteik a lakáskultúra fejlesztésében. Takarékos épí- tőanyag-felh asználásuk, mértéktartó homlokzataik egységes beépítésű, esztétikus megjelenésű települések kialakulását tették lehetővé. Sajnos azonban a kellő építészeti propaganda hiányában a kevéssé fejlett ízlésű lakosság körében nem találtak osztatlan megértésre, s a megtevő topott, az út baloldalán kötözi fűzfavesszővel a kukoricaszárat Mező József. Tulajdonképpen csak a felesége tagja a szövétkezet- nek, de Mező bácsi, a vízügyi nyugdíjas is itt dolgozik véle. Százötvenegy munkaegységet gyűjtöttek idáig ketten össze. Kell is a munkás, mert nagy a lemaradás. Ott a rengeteg szilva, alma, paprika, paradicsom, a kukorica kinn. Meg a szőlő is. De a múlt héten is délelőtt diákok szüreteltek, s ebéd után ő egyedül maradt. — Piszmogtam én a szőlőbe, de hát mire halad egy ember? Nem is lepi meg kérdésem. — Én? Hát én nem így csinálnám. — Hanem? — Gyerünk az összes, neki a szőlőnek. Két nap alatt megvan. Akkor a kukoricába. Együvé nyomni mindenkit. Ide az erőt, hagy nyomja befelé. A kocsisok, meg a traktorosok vetnének mind. Magyarázza, hogy szétszórtan dolgozik itt mindenki, de semmi sem halad tökéletesen. A fia százados Kecskeméten, katona. A fca- tonáéknál is azt tanítják: támadáskor mindenkinek egyszerre kell indulni nagy erővel. Aztán kicsit megszeppen, hogy ennyi mindent elmondott most. — Mert *ud)a, volt itt olyan ember, aki mondogatta, így kellene, úgy kellene. A Csesznok Ferenc, az olyan gazda volt, hogy még a malacóljában is villany égett. De kitúrták.., Az irodában a gépállomás telefonjára vár Tamás Andor az elnök. Együtt * vezetőség, itt a járási tanács, a bank. Éppen arról van szó, hogy is osszák el az embereket, a gépeket holnapra. Tornyosul a munka. Az elnök — megnyerő, barátságos ember — felsóhajt. — Ott tartunk, hogy szakad a madzag. Mondom erre, milyen tanácsokat adnak az emberek. Ki is derül, jókat. Mert a trágyázás a tavasziak alá történik. Az még ráér a télen, annál előbbvaló most a vetés, a betakarítás. Jó, hogy csak azért trágyáztak, ne álljanak a fogatok, mert nem volt törés. De miért nem volt? Aztán a Mező bácsi gondolata, a komplett munka is szóba kerül. Mindig oda az erőt, ahová legjobban kell. Okos dolog. Beszélgetünk Tamás Andorral: még mennyi ilyen okos elképzelése lehet a többi örményi gazdának és minden szövetkezeti tagnak. Igaz, nem mindig látják a teljes gazdasági összefüggést. Da mindenről megvan a maguk, többnyire jó véleménye. Csakhogy hány elnök kérdezi meg tőlük: mit csinálna most a helyemben, bátyám? Borzák Lajos esket össze az apjával.,. — Látod, már megvan az utódod. Nevetés a válasz. ajtóból — Én azért jobb szeretném, ha gyógyszerész lenne... dehát az még mesz- sze van. Nézem a képet, dundi kislány mosolyog vissza rám. — Nagyon hasonlít rád... Te is éppen ilyen voltál... — aztán hirtelen megkérdeztem. — Szereted ezt a munkát? Hiszen kevés női anyakönyvvezető van... „Ma én lennék az elnök,,/* Mit csinálna akkor három tiszaörvényi gazda?
