Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1963-08-11 / 187. szám
ft SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. augusztus 11. Vasárnapi sportműsor Országos Sport Napok Ma kezdődnek megyénkben az OSN rendezvényei. A megyeszékhelyen már ezúttal is gazdag és változatos, egtsznapos program lesz. — Ezenkívül több járásban is lesz egésznapos műsor. így az első nap rendezvényei az alábbi program szerint zajlanak le: Kisipari szövetkezetek sporttalálkozója Kisújszálláson az OSN keretében bonyolítják le a Szolnok megyei kisipari szövetkezetek sporttalálkozóját reggel 9 órától a sporttelepen, a vasutas klubban, a városi művelődési otthonban és a gimnázium udvarán. — DSZAS BM-szervek 1963. évi országos úszóbajnoksága, Damjanich uszoda, 9 óra. A verseny után a BM-szervek tagjaiból összeállított válogatott játszik a Szolnoki Dózsával vízilabda mérkőzést. ASZTALITENISZ Szolnok megye válogatott— Békés megye válogatott férti es női csapatai találkoznak a Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében, 10 órakor. Megyénk válogatottját a következő versenyzőkből állították össze: férfiak: Reisz Tibor, Tóth Fe- ren (Szó. Honvéd), Szabados Miklós, Fehér Pál (Szó. Vízig MEDOSZ). Nők: Molnár Györgyné, Bíró Klára, Szilágyi Katalin (Szó. MÁV). Ugyanitt bonyolítják le a 8 órai kezdettel a Kilián szak- szervezeti asztalitenisz bajnokság döntőjét. SAKK Kilián szakszervezeti egyéni bajnokság, Szolnok, Ságvári Művelődési Ház társalgójában, 9 órakor. TEKE Kilián szakszervezeti egyéni bajnokság, Szolnok, a Dózsa Tisza-parti klubjának pályája, 9 óra. GYERMEK RAJZ, ROLLER ÉS KERÉKPÁR A Szolnok Városi TST és a Ságvári Endre Művelődési Ház sporttárgyú gyermek rajz-, roller- és kerékpár- versenyt rendez a Ságvári Endre, Szabadság utca és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszon. LABDARÚGÁS NB II.: Szolnoki MTE— Bp. Előre Szolnok, MTE sporttelep, 16.30, Bálint. Az újonc Szolnoki MTE-nek nem lesz könnyű dolga a jóképességű Bp. Előre ellen még hazai pályán sem. A fővárosi együttes ugyanis több új játékost igazolt és teljesen átszervezett csapattal rajtolt. Lehetséges, hogy a Bp. Előre ellen már néhány újonnan igazolt játékos is szóhoz jut az MTE-ben. — A ma pályára lépő tizenegyet csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki Szántó edző az alábbi keretből: Donka, Sárkány, Sári I., Makai, Sári II., Villányi, Papp L, Papp II,, Pálmai, A sportmozgalom tükre az OSN Miként látják megyénk sportvezetői az Országos Sport Napok előkészítését. E kérdéssel kerestük fel a legilletékesebbet, Zá. vodszky Sándort, a megyei TST elnökét, aki a sport napok jelentőségéről és a most folyő átszervezéssel való összefüggéséről a következőket mondotta: «— Először is abból indulnék ki, hogy most, amikor az új társadalmi alapokon felépülő sporttömeg- szervezet létrehozásán mum_ kálkodunk, különös jelentősége van az Országos Sport Napok renedzvényei- nek. A sportmozgalom fejlesztését csupán szervezeti keretekkel megoldani nem lehet. Azt megfelelő tartalommal is meg kell tölteni; Éppen ezt szolgálják az OSN rendezvényei. Szándékunk az, hogy nyilvánosan is bemutassuk, mindazt, amit a sportmozgalom magában rejt. A helyi erők, a rejtett tartalékok, valamint a megyei, a járási hagyományok felelevenítésével bemutassuk a sportolás mindn szépségét, örömét. Ezekkel a gondolatokkal látott munkához a megyei szervező bizottság. Most, amikor minden járásban és községben befejezték a szervező munkát, készen vannak a programok és vasárnap már több helyen megkezdődnek az OSN rendezvényei, elmondhatjuk: úgy érezzük, hogy sikerült célt elérnünk. — Szervezéskor megye- szerte sok kezdeményezés került felszínre. Ezek közül ia kiemelkedik a megyei szervező bizottságának a Békés megyeiekkel való kölcsönös együttm’"’Vödése több sportágban Szolnokon, illetve Békéscsabán. Szolnok város minden eddigit felülmúló sportcsemegéje lesz a japán nemzeti vízilabda válogatott vendég- szereplése. Különös színt adnak az OSN megyei rendezvényeinek a sportolók és a kultúra képviselőinek találkozói. így például Jászladányban a Jász Napok keretében, és Szolnokon a szabadtéri színpadon a művészeti csoportok és a különböző sportágak bemutatói. Színpompásnak ígérkezik a tiszai vízikamevál és a tűzijáték is. — Egy azonban bizonyos, hogy az OSN rendezvényei a megyében sok rejtett tartalékot hoznak felszínre. Reméljük, hogy elérik céljukat és sok új hívet nyerünk a sportmozgalom számára. Kolláth, Vilisch, Pallai, Odor, Karakas. A Szolnoki MÁV Debrecenben az ottani Dózsa ellen lép pályára. — A keret: Borók, Tóth I., Abonyi, Sándor (Gógány), Józsa, B. Nagy, Németh, Fejes, Tóth II., Dobos II., Dobos I. A Jászberényi Lehel Miskolcon az ottani Bányász ellen szerepel 16.30-kor, Bor- zási bíráskodása mellett. A pályára lépő csapatot az alábbi keretből közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki Korompai edző Sándor, Fortuna, Páncsics, Novák, Jó- zsa, Oláh, Sánta, Magyar, Nagy II., Kalmár (NB Il-es Dél budai Spartacusból igazolták), Lugosi, Sárközi, Fü- löp. NB III.: Ma lesz a labdarúgó NB III. rajtja. A Délkeleti csoportban szereplő Szolnok megyei csapatok lelkiismeretesen készültek fel a nyitányra, és szeretnének minél sikeresebben kezdeni. Jászberényben megyei rangadóra kerül sor, a Jb. Vasas - Törökszentmiklósi Vasas csapatai között, 17 órakor, Nabalek bíráskodása mellett. Mindkét csapatnál még csak keretet jelöltek ki és abból állítják össze a pályára lépő együttest. A két csapat kerete: Jb. Vasas: Szabó, Rigó, Bukhár, Szívós, Iváni, Ben- ke, Urbán, Keresztesi, Kovács II., Csizmadia, Benedek (most igazolták a BEAC- ból). A hazaiak az előkészületek alapján jó kezdést várnak. T. Vasas: Vasas, Balázs, Frikker, Fekete, Szed- lák, Szabó, Darvast, Bana, Kovács, Buczkó, Dömötör, Németh, Erdős. A Martfűi MSE Békéscsabán, az ottani VTSK ellen Játszik 17 órakor, Tóth F. bíráskodása mellett. Újonc NB III-as csapatunk, a Mezőtúri Honvéd pedig Nagykőrösön rajtol, 17 órakor, dr. Tóth bíráskodása mellett. A megyei nyári kupadöntőt Kenderesen játsszák le az ottani Középtiszai MEDOSZ és a Karcagi Honvéd. ATLÉTIKA Szolnokon a MÁV sporttelepen rendezi meg a megyei atlétikai szövetség az egyesületi bajnokság III. osztályú versenyét 9 órakor. RÖPLABDA Szolnokon a megyei kórház pályán bonyolítják le reggel 8 órától a „Tisza kupa” városok közötti röplabda tornát. Székesfehérvár, Kecskemét, Békéscsaba, valamint Szolnok város „A” és „B” csapata mérkőzik egymással. A tornát a városi szövetség bonyolítja le. Értesítés A Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztálya értesíti sport- barátait, hogy a „Törzsgárda” bérletigazolványok kiadásának határidejét augusztus 15-ig meghosszabbította. 1 Az igazolványok díja félévre: állóhelyre 50, tribün- Oiés 75, páholyűlés 100 forint. A régi igazolványok érvényesítését és újak kiadását Halász Gyula sporttárs végzi: Szolnok, Zrínyi u. 3/a. Háziasszonyok figyelem ! Most szerezze be a befőzéshez szükséges paradicsomot A földműresszöretkezeteknél és a MEK bizományosainál jóminőségű befőzési paradicsom bármilyen mennyiségben és OLCSÓ ÁRON áll rendelkezésükre a háziasszonyoknak a¥róhTr£JtéJé¥) ÁLLÁS VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali belépésre keresünk. Cím: a kiadóhivatalban. SZOLNOKI Kertészeti Vállalat férfi segédmunkásokat vesz fel parképítési munkára. Jelentkezés a vállalat Vöröscsillag úti telepén. KERESÜNK azonnali belépésre villamosipari technikust Karcag, Mezőtúr üzem- vezetőségeinkhez, valamint Szolnokra. TITÁSZ, Szolnok, V'erseghy út. A MEZŐTÚRI Földművesszövetkezet (Rákóczi út 1. sz.) pályázatot hirdet főkönyvelőhelyettesi (számviteli osztályvezetői) munkakör betöltésére. Illetmény a 33/1962. sz. SZÖVOSZ elnöki utasítás figyelembevételével 2000.— Ft-on felül, (megegyezés szerint). írásbeli pályázatokat a fenti címre kérjük leadni, — személyes érdeklődésre is készségesen nyújtunk felvilágosítást. Mezőtúri Földművesszövetkezet. A JÁSZAPÁTI és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet azonnali belépésre vegyesbolt vezetőket vesz fel. El köles! bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén az utazási költséget térítjük. KEMENYSEPRESI munkára Jászberény, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Jászladány területére munkásokat keres a Szolnok megyei Kéményseprő Vállalat. Jelentkezés: jászberényi, jászfényszaru! és jászárokszállási területre: Jászberény, Táncsics u. 7., jászladányi területre: Szolnok, Beloiannisz u. 9. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. NYOLC általános Iskolát végzettt fiúkat húsipari tanulónak felveszünk. Helybeliek előnyben. Szolnok, Vágóhíd. A TERMENYFORGALMI Vállalat szolnoki kirendeltsége állandó munkára fizikai munkavállalókat vesz fel. Jelentkezés: Mártírok útja, fa-raktárak. MEZÖGAZDASAGI gépszerelő szakmunkásokat, vizsgázott traktorvezetőket állandó munkára azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központjában Martfűn, Útiköltséget felvétel esetén térítünk. KUNSZENTMÁRTONI raktárunkhoz növényvédőszer ismerettel rendelkező raktárost keresünk. Jelentkezni lehet: AGROKER V, Szolnok, Rékasl út. A TÓSZEGI Gépállomás azonnali belépésre hegesztő és traktorszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A SZOLNOK megyei Moziüzemi Vállalat felvételre keres azonnali belépéssel legalább nyolc általános iskolai végzettséggel és műszaki ismeretekkel rendelkező férfi munkaerőt, műszaki anyag raktárosnak. Jelentkezés: Szolnok, Koszorú u. 4. szám. AZONNALI belépésre felveszünk általános mérnököt, — vagy nagy gyakorlattal rendelkező technikust műszaki vezetői beosztásba, a Jászberényi Községgazdálkodási Vállalathoz. — Jelentkezni: (íásban vagy személyesen lehet. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. AZ ALFÖLDI Kőolajfúrási Üzem (Szolnok, Körösi út 46) keres többéves gyakorlattal rendelkező fin imme- chanikust és villamos-műszerész szakmunkást. Jelentkezés személyesen, vagy levélben a vállalat személyzeti osztályán. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. GYAKORLOTT gyors- és gépírót keres a Tisza Cipőgyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon, Martfűn. EGY stabil kazánfűtő vizsgával rendelkező kazánfűtőt veszünk fel. Dohányfermentáló, Szolnok, Vöröshadsereg u. 1—3. sz, ADAS-VÉTEL SZÍNES tulipánhagyma nagyobb mennyiségben Is kapható. Kovács Szilveszter, Szandaszölős, Holt Tisza- part. HASZNÁLT első osztályú 10, 8 és 7 hl-es boroshordó eladó. Podráczky Istvánná, Jászberény, Pajtás utca 8. EGYPÁR-EVEZÖS túra-csónak eladó. Megtekinthető Szolnokon a járműjavító strandján. BORTERMELŐK figyelem! Szövetkezetünk készletéből használt boros hordót ajánlunk kedvezményes literenkénti áron. Érdeklődni lehet: Fmsz központ, Szolnok, Beloiannisz u. 34. Telefon: 32—02, kereskedelmi osztály. ÍRÓGÉPET ES SZORZOGÉ- PET MAGAS ÁRON VESZEK. CÍM A KIADÓHIVATALBAN, MEGVÉTELRE keresek jó- karban lévő szőlő-prést és darálót. Ajánlatot: Kisújszállás, Rézműves u, 4, számra kérek. MOZAIKLAPOK szép mintákkal, fehér cementből la készülnek. Kérjen mintakártyát: Molnár Sándor, Tisza- földvár. SZOLNOK megyei Malomipari és Terményforgalmi V. szolnoki, jászberényi, törökszentmiklósi kirendeltségeinél kifogástalan állapotban lévő tizedes mázsák, bontásból származó hódfarkú cserép, ajtók, ablakok eladók. Érdeklődők forduljanak vállalatunkhoz. INGATLAN 1000 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szandaszöllős, Damjanich u. 2. TÖRÖKSZENTMIKLOSON, Hunyadi tér 6 számú, kettő szobás, vízvezetékes fürdőszobás, beköltözhető családi ház eladó. ______________ SZ ANDASZÖLLÖS Kocsoro- son kövesút mellett lévő 500 négyszögöl kert eladó. Érdeklődni: Holt Tisza-part 23, SZANDASZÖLLÖSÖN Kiss János út 67. számú 1094 négyszögöl gyümölcsös szabadkézből eladó. Érdeklődni: Karkecz Lajosné, Szolnok, Úttörő út 34. sz. GEPJARMÚ OLDALKOCSIS IZS, üzembiztos állapotban 9000 forintért, fizetési kedvezménnyel is eladó. Nagyrév, Sáfrány Gábor. S1MCA-ARONDE ötszemélyes, 8 liter fogyasztású príma állapotban eladó. Nemes, Szolnok, Rigó u. 1. sz, ALIG használt IZS, 350-es eladó. Szolnok, Kisfaludy- utca 8. sz, ALIG használt Pannónia motorkerékpár sürgősen eladó, — megtekinthető este 6 óra után Molnárnál, Kunhegyes, Lenin Tsz központ, 445-ös Skoda eladó. Jászberény, Bercsényi u. 5, sz, EGYÉB SZÜLÖK FIGYELEM! AUGUSZTUS HO 1-TOL GYERMEKCIPŐ ES ISKOLATÁSKÁK JAVÍT ASAT AZONNALI VÁLLALÁSI IDŐRE, - DE LEGKÉSŐBB 24 H-N BELÜL ELKÉSZÍTI A BŐRIPARI SZÖVETKEZET JA- VÍTORESZLEGE, CIPOJA- VITAS: SZOLNOK, BELOIANNISZ U, 79. SZ, KÖZPONTI JAVITORESZLEG. - TASKAJAVITASs SZOLNOK, CSARNOK UTCA 6, SZ. ALATT. HA gyógyulni, üdülni, pihenni akar, úgy keresse fal ■ Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat Strandfürdőjét. A fürdő gyönyörű erdő közepén, kiváló hatású gyógyvízzel várja a (negye dolgozóit. Úszómedence és csónakázó Is rendelkezésre áll kedves vendégeinknek! Ezt nem »* NYÁRI VÁSÁR augusztus 5—17-ig. Fiú kötött áttört ing 15.00- 30.00 Ft-ig, eng. 30% Férfi röviduiias pólóing 35.00- 40.00 Ft-ig: eng. 30% Férfi röviduiias habselyem ing 73.00- 81.00 Ft-ig. eng. 30% Férfi röviduiias nylon ing 157.00 Ft. eng. 30% Gvermek cérnakesztyű 17.70- 24.70 Ft-ig. eng. 30° Férfi pamut és flór bokáin' 10 00- 30.00 Ft-ig. eng. 30?’ Gyeim, oamut és flór bokafi' 3.00- 16.00 Ft-ig. eng. 30% Női nylon shortharisnya 42.00- 52.00 Ft-lg. eng. 30% Kaphatók az árusításra kijelölt *-öúázakban és boltokban 1