Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1963-08-04 / 181. szám
I 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. augusztus 4. A Szolnok megyei Néplap és az Állami Biztosító nyári rej1vénypályázata Augusztus 4-től hat héten át tartó rejtvénypályá- zartot indít szerkesztőségünk az Állami Biztosítóval közösen. Hetenként egyszer, vasárnap közöljük a pályázat kérdéseit. Egy- egy alkalommal hat kérdést teszünk fel, minden kérdés mellett három választ közlünk. A megfejtőknek kell kitalálniok, melyik közülük a helyes. A megfelelőnek tartott választ alá kell húzni; A pályázat hat fordulós. Aki a rejtvénypályázat ideje alatt hétről hétre minden kérdést helyesen fejt meg, részt vesz a hetenkénti jutalomsorsoláson, amelyen a díj — négy 50 forintos könyvutalvány. A nyertesek névsorát, valamint a helyes megfejtés szövegét vasárnapi lapszámainkban közöljük. Akik augusztus 4-től szeptember 8-ig rendszeresen beküldik a szelvényeket és legalább öt héten keresztül a legtöbb találatot érik el, részt vesznek a főinyeremények sorsolásán is. A főnyeremények a következők: L díj 6 napos túra Csehszlovákiában II. díj táskarádió HL díj fényképező gép IV. díj karóra V; díj éjjelilámpa VI: díj termosz VII—X; díj dísztárgyak A megfejtéseket, helyesebben az új Ságból kivágott szelvényeket — ugyanis csak a kivágott szelvényekkel lehet pályázni — minden héten péntek estig kell beküldeni a Szolnok megyei Néplap címére (Szolnok, Irodaház). A borítékra kérjük ráírni: Rejtvény. A főnyereményeket szeptember 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között adjuk át a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház színház- termében. A főnyeremények sorsolását egy külön Nincs holtszezon A Hunnia filmstúdióban befejezték a Tücsök forgatását. A napjainkban játszódó, fiatalokról szóló vígbizottság végzi. A sorsolás eredményét október 1-i lapszámunkban közöljük. A nyerteseket pedig levélben értesítjük. * Reméljük, olvasóink közül nagyon sokan részt vesznek a Szolnok megyei Néplap és az Állami Biztosító nyári rejtvénypályázatán. a Hunniában játék főszerepeit Esztergályos Cecilia, Sinkovits Imre, Psota Irén és Dayka Margit alakítja. Ugyancsak a fiatalok életéről szól Bacsó Péter rendező most elkészült Énekek éneke című filmje. Jelenleg a két film utómunkálatain dolgoznak az alkotók. Visegrádon, Leányfalun és Dunabogdányban dolgozik Gertler Viktor rendező csoportja. Itt forgatják az Egy ember, aki nincs című bűnügyi filmet. A Közgazdaságtudományi Egyetem épületében forgat a Szélhámosnő stábja. A bajai vasútállomáson és a kecskeméti Katona József Színházban örökítik meg Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényének jeleneteit. Do- bozy Imre forgatókönyvéből Keleti Márton rendező készít filmet Hattyúdal címmel. Még néhány éjszakai felvétel van hátra és elkészül Fábry Zoltán rendező új filmje, a Nappali sötétség. — A MEGYÉBEN az idén összesen harmincnégy földművesszövetkezeti egységben rendezik meg augusztus 5. és 17. között á nyári szezonvégi kiárusítást. Hídépítő Vállalat szegedi építési csoportja felvesz la kalosokal szegedi munkahelyére Jelentkezni lehet: Szeged, Dorozsmai út 35. sz. alatti irodában. Munkásszállás, étkezés, 4 hetenkénti hazautazás megtérítését biztosítjuk. A Mezőtúri Asztalosipari KTSZ a lakosság szolgálatában! Megnyitottuk: Asztalos javító részlegünket Mezőtúr, Rákóczi út 8. sz. alatt. Kárpitos javító részlegünket Mezőtúr, Gorkij út 13. sz. alatt. ASSZONYOK, LÁNYOK, FIGYELEM! Túrkevén megnyitottuk kozmetikus részlegünket a női fodrász üzletben. Puszíabánrévén női és férfi fodrászatunkat. — Keresse fel részlegeinket megrendeléseivel! Mezőtúri Asztalosipari KTSZ vezetősége. — MŰSZAKI és műszaki cikk kiállítást rendez a karcagi fmsz augusztus 14- től a karcagi gimnáziumban. Az egy hétig nyitva tartó kiállítás egyik érdekessége lesz, hogy — kívánságra — a gyakorlatban is bemutatják a géppel való varrást és hímzést. — AZ ORSZÁGHÁZBAN a napokban fejeződött be a képviselőházi ülésterem restaurálása. A parlamentnek ez a terme vészelte át a második világháborút a legkevesebb sérüléssel. így tehát az épület fennállása óta most végezték ebben a teremben az első jelentős restaurálási munkákat. Megtisztították és kijavították a dúsan faragott szlavóniai tölgyfaburkolattal ékesített meny- nyezetet. Az aranyozott díszekről hat évtizedes szeny- nyeződést. porbevonatot távolítottak el alkoholos oldattal, s 23 karátos valódi aranylapokkal pótolták a régi nemesfém bevonat sérüléseit. — KICSERÉLIK TAPASZTALATAIKAT az ifjúsági versenyben résztvevő fiatalok. Augusztus 7-én a tiszafüredi Hámán Kató Tsz-ben a tiszafüredi járás baromfitenyésztői tanácskoznak. A megye ifjú sertéstenyésztői pedig augusz- tuá 13-án a tiszaföldvári Szabad Nép Tsz-ben adnak egymásnak találkozót, hogy kicseréljék .tapasztalataikat. — MŰLTHETI KERESZT- REJTVÉNYÜNK helyes megfejtése: Csernisevszkij, Marmontel, Kulibin, Sergio Failoni, Korolenko, Eilst Milán, Strom, Keleti, Villa. A sorsoláson könyvet nyert: Dikó Károlyné, Kunhegyes. (A könyvet postán küldjük el.) — EBBEN AZ ÉVBEN 306 000 forint értékű társadalmi munkát végzett a lakosság Szolnokon. A Hazafias Népfront aktívái tovább szervezik a munkát, melynek eredményeként eddig huszonnyolc szolnoki vállalat, intézmény, üzem, stb. 23 000 újabb társadalmi munkaóra elvégzését ajánlotta fel. — AUGUSZTUS 3-tól 12- ig a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet I—II. évfolyamos hallgatói Csillebércen, úttörövezető-képző táborozáson vesznek részt. — AUGUSZTUS 19-ón este 8 órai kezdettel a Szolnoki Szigligeti Színház együttese a Kisasszonyok a magasban című színdarabot mutatja be Szandaszöl- lősön. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei 20—93, 23—20. 20—69. Kiadó- Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20. 20-69. Kiadó- hivatal: 20—94. 1 index-szám: 25 068 I A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — TÁJÉKOZTATÁS SZERINT a 31. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öt találatos szelvény nem érkezett be. Négy találatot 53 fogadó ért el, nyereményük egyenként 67 728 forint Három találatot 4715 fogadó ért el, nyereményük egyenként 380 forint. Két találatot 116 023 fejadé ért el, nyereményük egyenként 15 forint 50 fillér. A Nap kél: 4.24 h-kor, nyugszik: 19.15 h-kor, A Hold kél: 18.56 likőr, nyugszik; 3.00 h-kor. IDŐ JÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: Fülledt, meleg,, túlnyomóan napos idő. Néhány helyen zápor- eső, zivatar, mérsékelt déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 31—34 fok között. — AZ ÁLLAMI Kereskedelmi Felügyelőség ellenőrzései alkalmával néhány esetben súlyos szabálytalanságokat állapított meg. Ezért P. Máriát, az egyik szolnoki halászcsárda vásározó részleg vezetőjét 200, F. Sándorné jász- árokszállási éttermi csapost 150, S. József, jász- árokszállási cukrászüzem vezetőt 200, B. György kenderesi fmsz-cukrászda vezetőt 200, R. Lajost, a jászárokszállási 2. sz. cukrász da vezetőjét 500, K. Gyulá- né jászjákóhalmai cukrászdái eladót 150, K. Juliannát, a kunmadarasi cukrászda felszolgálóját 50 forint pénzbírsággal sújtotta. K. István jánoshidái boltvezető és B. Pál, jászapáti kiskereskedelmi osztályvezető írásbeli figyelmeztetést kapott. — A 25 NŐI ÉS 10 férfi tagból álló tiszafüredi földművesszövetkezeti íánecso- port fennállása óta idáig harminckétszer lépett műsorával a nagyközönség elé. A füredi táncosok valamennyi alkalomma] szép sikert aratiak. AUG. 4 Vasárnap Domonkos MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: A hazugság városa. Tisza: Korzikai testvérek. Kert: Túl fiatal a szerelemre. MÁV Kultúrotthon: Mindennap élünk. JÁSZBERÉNY Lehel: Egy szélhámos vallomásai. Kert: Keresztesek I—II. KARCAG Déryné: A kék öböl rejtélye. MEDOSZ: Leon Garros. KISO.ISZALI.AS Ady: Előzés. MEZŐTÚR Béke: Mici néni két élete. Dózsa: Kopaszok bandája. Szabadság: Üzletemberek. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Bírósági ügy. Kert: Halászlegény frakkban. TÜRKEVE Nagykun: Egy nyár története. VASÁRNAPI MATINÉK SZOLNOK Vörös Csillag: A boldogság vasárnap jön. Tisza: Csutak és a szürke ló. JÁSZBERÉNY Lehel: A 13-as számú kedvenc. KARCAG Déryné: Egér és ceruza + kiegészítő műsor. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Cimborák. Béke: Liliomfi. Dózsa: Amíg élek. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: A vár titka. TÜRKEVE Nagykun: Az elvarázsolt herceg. HÉTFŐ - MOZI: BZOLNOK Vörös Csillag: Francia nő és a szerelem. Tisza: Korzikai testvérek. Kert: Aki szelet vet. JÁSZBERÉNY Lehel: Bírósági ügy. Kert: Bérgyilkos. KARCAG Déryné: Királyi gyermekek. MEDOSZ: Előzés. KISÚJSZÁLLÁS Ady: A kék öböl rejtély^ MEZŐTŐR Béke: Asszony a telepen. Dózsa: A hazugság városa, Szabadság: Egy nyár története. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Cartouche. Kert: Túl fiatal a szére- lemre. TÜRKEVE Nagykun: Üzletemberek. A MAGYAR RADTO ÉS TELEVÍZIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA 18 órától 19 óráig. • 222 m-es középhullámon VASÁRNAP Étteremről étteremre — riport. Túl a Tiszán — népdalok, magyar nóták. Divatos újdonságok — zenés összeállítás. Napjainkról — gondjainkról — jegyzet. Tánczene. HÉTFŐ Zenés kaleidoszkóp — zenés riportműsor. TELEVÍZIÓ: 9.55: Arany, ezüst, bronz. Gyermek szpartakiád közvetítése az NDK-ból. - 11.30: Pétmérföldes kamera. Üttö- rőhíradő. — 18.10: A Magyar Hirdető műsora. 18.25: Hűsítő jégkockák. Cortina—Budapest. 18.55: Utazás a föld körül, Indonézia. — 19.25: Vasárnapi vers. Radnóti Miklós: Nem tudhatom. Előadja: Kállai Ilona. - 19.30: TV Híradó. - 19.50: Szép ólmokat, gyerekek! — 20.00: Képeslapokban olvastam. — Boldizsár Iván műsora. — 20.15: Csak hidegvérrel. Angol film (10 éven felülieknek). — 21.40: Telesport. — 22.00: Hírek. TV Híradó ismétlés. A TELEVÍZIÓ KÖZLI: augusztus 5-én, hétfőn: 14.10 órakor közvetítés Moszkvából, a részleges atomcsend- egyezmény aláírásáról.- JJJ 50 tagú néger tánc és énekegyüttes Szolnokon augusztus 9,10,11,12 Jegyek kaphatók a Szigligeti Színház szervező irodájában reggel 8-tól este 7 óráig. Telefon: 23—00 Szigorúan 18 éven felülieknek / aim» RXDIÓ»TV»MOZr»SZrNHÁ2: REJTVÉNYPÁLYÁZAT ,, Beküldendő: augusztus 9-ig 1forduló szelvény Kérdések: Válaszok: 1. Mikor lett napilap a Szolnok megyei Nép- 1952. 1948. 1956. lap? ____________________ 2. Mikor alakult meg az inAQ 1Q.ft Állami Biztosító?_________1945. 1949. 19a0. 3. Hány ezer lakott szi- TnŐŐÖ” ?000 getből áll Indonézia? 2000 10 ow _ 30UU 4. Mikor vertek először Magyarországon fo- 1329. 1848. 1946. rintot?________________ ____________ 5. Mennyi az évi díja a tanuló balesetbiztosításnak, mely még a 20 Ft 3 Ft 5 Ft szünidőben is érvényes?____ 6. Ki volt a legnevesebb Pintér Hatvani Beöthy Petőfi kutató? Dezső Lajos Zsolt_ A megfelelőnek tartott választ kérjük aláhúzni. A pályázó neve: .......................................................... Po ntos címe: ................................................................. (K érjük olvashatóan kitölteni.)