Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-11 / 160. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. július 11. Nagyszerű mérkőzések >.. jellemezték a Törökszent - miklóson megrendezett „Kilián hullámtornát”. A TST versenykiírása szerint a járási kézilabda és atlétikai szövetség bonyolította le. — Már reggel nyolc órakor több község versenyzői mezbe öltöztek. Megérkeztek a íegyvernekiek is kerékpárral; de a tiszapüspöki és a szapárfalusiak sem adták alább, hiszen a több mint húsz kilométeres utat szintén kerékpárral tették meg a járási székhelyre. — Azt azonban észre sem lehetett venni, hogy kerékpárral érkeztek, mert a mérkőzéseken ennek ellenére igen jól szerepeltek. Amikor megkezdődtek a vetélkedések, három sportágban gyűltek a résztvevők pontjai. A férfi kézilabda mérkőzések... voltak a legizgalmasabbak, hiszen a tiszapüspökiek 6:6- os döntetlent értek el a megyei bajnokság éllovasával szemben. A tiszatenyőiek viszont 3:3-at értek el a ti- szapüspökiek ellen. Nem Bzabad elfeledkezni az A szolnoki járási Szpartakiád döntőn férfi kézilabda, ban a szandaszöllősiek csapata bizonyult a legjobbnak. Ök szerezték meg a bajnoki címet újonc szapárfalusiakról sem. Ok is igen jól szerepeltek. A férfiaknál a Törökszentmiklósi Vasas lett az első. 2. Tiszapüspöki, 3. Tiszate- nyő. A lányok csoportjában 1. tett Fegyvernek, 2. Tiszate- nyő, 3 örményes. Atlétikában ... Is akadt néhány jó eredmény. Ide sorolható elsősorban 100 m-es futásban a kengyeli Dobos 12.2 mp-es eredménye. Ábrók Margit 45 m-en felüli gránátdobása. Kemencei Károly tisza- tenyői versenyző 1000 m-en elért 3 percen belüli eredménye. A távol- és magasugrást egyaránt ' Kazinczy István tlszatenyői fiatal nyerte meg. A férfi gránátdobásban Bertán István törökszentmiklósi fiatal bizonyult a legjobbnak. A nagy hőség természetesen gátolta a versenyzőket a jobb eredmények elérésében. A Szolnoki MÁV természetjáró szakosztályának közleménye A Szolnoki MÁV természetjáró szakosztálya július 14—15-én mintegy kilencvenöt vasutas dolgozó és családtagjai részvételével túrát rendez a híres Aggteleki cseppkőbarlang megtekintésére. — A csoport július 14-én, vasárnap 2.40 órakor indul Jósvafő-Aggtelekre. Visszaérkezés július 15-én, hétfőn 23.30 órakor. A résztvevők egy éjszakát az IBUSZ jósvafői sátortáborában töltenek a tengerszem mellett. 4 megyei labdarúgó bajnokságba jutottak A labdarúgó összevont járási bajnokságban három csoportban folytak a küzdelmek. Most. a bajnoki év végén a bajnokságot nyert csapatok megszerezték a jogot a feljebbjutásra. így ősztől kezdve már a megyei I. osztályban szerepelnek majd. A kunsági csoportban a Szolnoki Olajbányász, a tiszai csoportban a Kunszentmártoni Vörös Meteor, a jászsági csoportban pedig Jászkisér bizonyult a legjobbnak és került fel a megyei I. osztályba. A három csoportban a végső helyezési sorrend a következőképpen alakult: Kunsági csoport 1. Szolnoki Olajbányász 18 14 2 2 76:14 30 2. Kenderes — — — 18 12 2 4 48:14 26 3. Kengyel - - - - 18 11 2 5 43:42 24 4. Karcagi Honvéd — 18 9 2 7 50:17 20 5. Túrkeve - - — 18 7 5 6 20:26 19 6. Szolnoki Vasutas — 18 8 3 7 53:34 17 7. Kunmadaras — — — 18 7 1 10 25:50 15 8. Tiszagyenda — — — 18 7 0 11 20:44" 14 9. Fegyvernek - - - 18 5 2 11 30:51 12 10. Kétpó - - - - 18 0 1 17 13:86 1 Szolnoki MTE II. - 22 14 1 7 52:36 29 Mezőtúri Honvéd II. visszalépett A Szolnoki Vasutastól két büntetőpont levonva. Tiszai csoport 1. Kunszentmártoni VM. 20 16 3 1 78:13 35 2. Szolnoki Vegyiművek 20 14 4 2 73:10 32 3. Szajol - - - - 20 12 4 4 37:25 28 4. Öcsöd - -- -- 20 11 4 5 28:27 26 5. Szolnoki Helyiipar - 20 9 4 7 37:25 22 6. Tiszaug — — — — 20 6 7 7 25:56 19 7. Homok ---- 20 5 6 9 26:39 16 8. Cibakháza - - - 20 6 3 11 29:35 15 9. Cserkeszöllő - - - 20 3 5 12 17:56 11 10. CSépa - - - - 20 3 2 15 15:35 8 11. Tiszajenő — — — 20 3 2 15 12:50 8 Martfű II. - - - 22 11 2 9 53-27 24 Jászsági csoport 1. Jászkisér - - - 18 15 1 2 53:15 31 2. Jászberényi Honvéd 13 12 2 4 64:26 26 3. Jászberény - - - 18 10 2 6 41:24 22 4. Tószeg - - - - 18 10 1 7 31:28 21 5. Tiszasüly — — — 18 5 8 5 24:29 18 6. Jászdózsa - - - 18 8 1 9 28:41 17 7. Szászberek - - - 18 7 1 10 37:25 15 8. Zagyvarékas — — — 18 3 6 9 17:34 12 9. Jászboldogháza - - 18 3 3 12 19:43 9 10. Jászszentandrás — — 18 4 1 13 19:58 9 Jászberényi Vasas II. 22 14 3 5 60:26 31 Jászberényi Lehel II. 22 12 3 7 80:37 27 Jászboldogházától két büntetőpont levonva. Gottwaldovi 3VIT Művek kézilabda .sapata kedden Vlartfűn. az ttanl NB I-“ sapat ellen játszott. Ma pedig Makón a helyi NB H-es együtt'* ellen lépnek pályára. Sorsoltak a megyei nyári labdarúgó kupa II. fordulójára A kiesés rendszerben folyó megyei labdarúgó nyári kupa első fordulója után ismeretessé vált, hogy melyik csapat jutott tovább. A megyei I. osztályú együttesek pedig most a II. fordulóban kapcsolódnak be a küzdelemsorozatba. A megyei labdarúgó szövetség megejtette a II. forduló sorsolását, mely a következő: Július 14: Tószeg—Szolnoki MTEII., Karcagi Honvéd Mint már közöltük, az MHS Szolnok megyei elnöksége július 14-én (vasárnap) 10 órai kezdettel Szajolban bonyolítja le a motorkerékpáros . országos gyorsasági bajnokság har-. madik fordulóját. Egyben autóversenyt is rendeznek. A verseny igen nagyszabásúnak ígérkezik, mivel motorkerékpárban és autóban is itt lesznek az ország legjobb versenyzői. Mar eddig is mintegy száz nevezés érkezett. — Éppen ezért a rendezőségnek nem lesz könnyű dolga. Minden szükséges előkészületet megtettek a résztvevők fogadására és a verseny akadálytalan lebonyolitására. — Itt láthatja majd többek között a közönség a 125 köbcentis motorok kategóriájában — Spáth Tibort, az MHS központi motoros klubjának tagját MZ motoron ésReisz Jánost, a Bp. Honvéd versenyzőjét ugyancsak MZ motoron. Korábbi híradásunkban ugyanebben a kategóriában jeleztük az MHS központi klubja sokszoros bajnok versenyzőjének Szabó II. Lászlónak indulását is. O sajnos nem lehet itt, mert ugyanebben az időben Németországban nemzetközi versenyen vesz részt, ahol egyedül ő képviseli az MZ gyár színeit. Két hete ugyanis az opa- tiai nemzetközi versenyen történt bukás következtében a három tagú gyári csapat többi tagja súlyos sérülésekkel kórházban fekszik. A kettőszázötven köbcentis gépek kategóriájában Csepregi György (Bp. Honvéd) Honda, Nagy István (Bp. Honvéd) Jawa, Kulcsár Gábor Honda és Lambert Ernő (Szolnok) Jáwa motoron vetélkedik majd. A 350 köbcentis spéciéi motorok futamában Cserkuti György (Bp. Honvéd) Norton, Hernádi András (MHS KMK) Norton és Szűcs László (Újpesti Dózsa) Norton motoron való vetélkedésében gyönyörködhet majd a közönség. Az utóbbi két versenyző a Magyar Nép- köztársaság Érdemes Sportolója. ötszáz köbcentis gépek kategóriájában itt láthatjuk majd Kurucz Györgyöt (Bp. Honvéd) Norton, Nagy György (MHS KMK) Norton és Cserkuti Lászlót (Újpesti Dózsa) ugyancsak Norton motoron. Az oldal- kocsis motoroknál Petten- koffer—Metzger (Ü. Dózsa) Norton és Péter—Zappler (MHS KMK) Norton gépen küzd majd az elsőségért. A 350 köbcentis sportgépek között láthatjuk többek között Binéth Jánost (Bp. Honvéd) Jáwa, Kulcsár Gábort (Szolnok) Jáwa, Rontó Nándort (Szolnok) Jáwa és Burger Ferencet (Ü. Dózsa) Honda motoron. A motorosok versenyében a vidékiek az országos bajnokságon kívül a vidéki első helyezések eléréséért is vetélkednek. A motorversenyen kívül az ország legjobb autósai is elindulnak. Itt a legesélye- sebek Kiss Ferenc (Autótaxi) Wartburg, Kiss Sán—Kunhegyesi MEDOSZ, Ti- szaug—Cserkeszöllő, Tiszajenő—Üjszász, Cibakháza— Tiszafüldvár, Kenderes—Mezőtúri Honvéd, Túrkeve— Mezőtúri MAFC, Kunmadaras-Karcagi MEDOSZ, Jász- szentandrás — Jászjákóhalmai Spartacus. Ezúton is felhívjuk a pályaválasztó egyesületeket, hogy ellenfelüket a mérkőzés helyéről és a kezdési időpontról táviratilag értesítsék. dór (6-os Autójavító) Wartburg dr. De-Sorgó Miklós (Bp. Spartacus) Wartburg és Kozma Ferenc (4-es sz. Autójavító) Fiat kocsijával. Az edzésekre a verseny színhelyén már szombaton délután sor kerül. Vasárnap délelőtt pedig reggel 8 órától Szolnokról a Szabadság térről, Törökszentmiklósról pedig a tanácsháza elől indulnak autóbusz ingajáratok a verseny színhelyére. ALLAS SZAKVIZSGÁVAL rendelkező szakácsnőt üzemi konyhához felveszünk. — Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat, Szolnok, Magyar u.' 7. KULTÚROTTHON igazgatói állásra pályázatot hirdetünk, pedagógus, vagy középiskolai végzettséggel. Havi fizetés 1650.- Ft. Jelentkezni lehet: a Kenderesi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságánál. — Útiköltséget csak felvétel esetén fizetünk. A HÉK1 Állami Gazdaság keres pénztárosi és gondnoki állás betöltésére gyakorlattal rendelkező dolgozókat. Jelentkezni lehet a gazdaság martfűi központjában. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. SZOLNOK] Építőipari és Javító Vállalat — szolnoki munkahellyel - kőműves szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Irodaház, I. em. 12. A RÁKOCZIFALVAI Földművesszövetkezet 1 személyes vasboltjába boltvezetőt keres. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet az FMSZ .központi irodájában. AZONNALI BELÉPÉSSEL HÁZTARTÁSI-VEGYI SZAKOS BOLTVEZETŐ HELYETTEST FELVESZÜNK A KISÚJSZÁLLÁSI HÁZTARTÁSI BOLTUNKBA. - JELENTKEZÉS A SZOLNOK MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT KÖZPONTJÁBAN. SZOLNOK, BELOIANNISZ ÜT 6. SZ. FÉLEMELET. AUTOGÉNHEGE SZTO VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ DOLGOZÓT VASVA- GÁSRA FELVESZÜNK. - MÉH VÁLLALAT . SZOLNOK, MÁRTÍROK ÚTJA 9. A TÓSZEGI GÉPÁLLOMÁS AZONNALI FELVÉTELRE KERES TRAKTORVEZETO- j KÉT. MOTORSZERELŐ, - DIESEL ADAGOLÓ BEÁLLÍTÓ, TÜZIKOVACS, - AUTOGÉN ÉS IVHEGESZ- ! TÖ SZAKMUNKASOKAT. - j JELENTKEZÉS A GÉPAL- I LOMAS TÓSZEGI KÖZ- I PONTJÁBAN. ÚTIKÖLTSÉGET FELVÉTEL ESETEN TÉRÍTÜNK. GONDNOKI állást bármilyen intézményben, bárhol vállalok. Érettségi, Kálisz és gyakorlat van. „Fiatalember” ieligére a szolnoki hirdetőbe. ELHELYEZKEDNÉK Szolnokra, vagy környékére női fodrász szakmába. Cím a kiadóbar Érdekes képet mutat a megyei labdarúgó bajnokság végeredménye az őszihez viszonyítva. Csak öt olyan csapat van, amelyik megtartotta őszi helyezését. Akkor első volt a Mezőtúri Honvéd és ezt a helyet a bajnokság végéig meg is tartotta. Jó szereplését betetézte azzal, — hogy (a MÁV Ft. eredményét is számítva) megnyerte a megyei bajnokságot, s egy osztállyal feljebb került, mert a MÁV II. eredményei nélküli ta- belán is imponáló fölénynyel lett az első. Az őszivel azonos helyen végzett a bajnokság befejezésekor a MAFC, Jászjákó- halma, Karcag és Rákóczi- falva. Talán ez a hely Rá- kóczifalvának a legkellemetlenebb, mert ez a kiesést jelentette számukra. Az őszihez viszonyítva jelentős lépést tett előre Ti- szafőldvár 12-ről a 6-ra, valamint Kunhegyes és a Szolnoki Honvéd. Amíg a Szolnoki Honvéd ősszel csak 13 pontot szerzett, addig a tavaszi szezonban nem kevesebb, mint huszonegyet. A Törökszentmiklósi Fáklya viszont a 6. helyről a 13,-ra csúszott vissza. BÉRSZÁMFEJTÉSI - SZTK és adminisztrációs ügyekben több éves gyakorlattal rendelkező FÉRFI munkaerőt. keres a „Vetőmag” ki- rendeltség. Szolnok, Véső u. 1. szám. GUMI JAVÍTÓ hosszú gyakorlattal elhelyezkedne. — Szolnok, Iskola u. 50. Teigli Gyula. A MALOMIPARI és Termény forgalmi Vállalat szolnoki gépesített tárházába azonnali belépéssel állandó jellegű munkára felvesz rakodómunkásokat. Jelentkezés Mártírok útja 10. szám alatt. GÉPJÁRMŰ JO állapotban lévő Ford személygépkocsi eladó, vagy nagy motorral elcserélném. Oldalkocsi előnyben. Kisújszállás, Táncsics u. 16. ZÖLD Pannónia eladó, jó állapotban Törökszentmik- lós, Kossuth u. 95. sz. TRABANT Limousine gépkocsi 26 000 km-rel kifogástalan állapotban sürgősen eladó, áron alul. Telefon: 30—04. Szolnok. MOSZKVICS 402-es zöldszínű, 57-ezret futott, autó eladó. Szarvas, Kossuth 40. -» Telefon: 74. LAKÁSCSERE ELADÓ azonnali beköltözéssel 3 szobás csukott ve- randás családi ház mellék- épületekkel. — Tiszaföldvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 40. Telefon: 112. BUDAPEST központjában (VII., Csengeri u. 6. sz., II. em. 12 a.) nagyméretű szoba, konyhás előszobás lakásomat elcserélném szolnoki kétszobásért megegyezéssel. Érdeklődni lehet: szombatvasárnap reggel 9—15 óráig. V ÁPALOTÁN, banképületben lévő 2 szobás komfortos lakásomat elcserélném szolnoki hasonlóra. Budai Károly Várpalota, Mező Imre u. 2. földszint. INGATLAN AZONNAL beköltözhető kertes családi ház eladó. — Szolnok, Teve utca 7. KOCSOROSON eladó 1000 négyszögöl gyümölcsös. — Cím: Szolnok, Dózsa György út 26. EGYÉB A LELTÁROZÁS végeztével az árukiadást megkezdtük. — Keletmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat lera- kata. Szolnok, Petőfi u. 30/a. ALIG használt modern hálószobabútor eladó. Érdeklődni lehet 5 óra után. Szolnok. Ady Endre út 54 sz, Tóth. Motorkerékpáros országos gyorsasági verseny Szajolban ( APRÓHIRDETÉSEK)