Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-31 / 177. szám

1963. július 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Október közepére földben lesz a vetőmag Beszélgefés Fodor Sándorral, az állatni gazdaságok megyei föagronőmusáva! Fodor Sándor agrárszak­embert még csaík most kez­dik megismerni a megyé­ben. Mindössze másfél hó­napja nevezték ki a Szol­nok megyei Állami Gazda­ságok Igazgatóságának fő- agronómusává. Előtte a Jászsági Állami Gazdaság­ban töltött be azonos mun­kakört, kiváló eredmény­nyel. Ilyenformán Fodor elvtárs is most ismerkedik még a megyével. Erről be­szélgetett vele lapunk mun­katársa. — A kezdeti ismeretsé­gen túljutottam, hiszen az aratást, a legnagyobb mun­kát, már az első naptól irányítottam a megyében. S erről nincsenek is rossz benyomásaim. Harmincegy­ezer holdon várta a gépeket a gabona az idén a megye állami gazdaságaiban. Vége az aratásnak, s nem is rossz minőségben. Bár a Középtiszai és a Nagykun­sági Állami Gazdaságban gyengén indult a gabona betakarítása, végülis meg­emberelték magukat. A Surjáni és a Héki Állami Gazdaság pedig dicséretre- méltóan szép munkát vég­zett az aratás időszakában. — És most? — kérdeztük Fodor elvtársat. — Már az őszi vetés elő­készítésén fáradozunk. Huszonhétezer holdon termesztünk búzát jövőre, s máris kialakítottuk, me­lyik állami gazdaság, mi­lyen búzafajtákat, hol, me­lyik táblában, milyen vető­ágy-készítés után termeszti. Terveink szerint augusztus végén a szikesebb talajo­kon máris megkezdjük a búzavetést. Ügy készülünk fel, hogy október 20-ra földiben legyen a vetőmag. — A szalma-hiányra hi­vatkozva az idén több szak­ember azt vallja, nem ér­demes a külföldi búzákat termeszteni. Mi a vélemé­nye erről Fodor elvtársnak? — Mi továbbra is a kül­földi búzák mellett törünk lándzsát. Főleg a Bezosztá- ja 1-et termesztjük nagy mértékben, 16 ezer holdon. Sőt, még San Pastorét is vetünk ezer holdon. Az igaz, hogy a külföldi búzák kisebb szalmát növesztenek, ámde nagyobb tömeget ad­nak. S az is igaz, hogy a magyar búzák a húsz má­zsán felüli terméseket nem bírják száron, ledőlnek, le­fekszenek az aratás előtt. Mi azt valljuk, akkor já­runk el agrotechnikailag helyesen, ha belterjes kö­rülmények között a nagy hozamú külföldi; külterjes talajokon a magyar búza­fajtákat termesztjük. Egyéb­ként mi specializáltuk a gazdaságokat. Egy gazdasá­gunk lehetőleg egyetlen bú­zafajta termesztésére pro­filírozta magát. A Csorbái Állami Gazdaság például 1200 holdon csak Bezosztája 1-es búzát vet. — Hogyan biztosítják, hogy a harminchatezer hold őszi gabona október 20-ra már földbe kerüljön? — Gazdaságainkban már­is megkezdődött a vető­magtisztítás. Kinn a földe­ken pedig tízezer holdon végeztük már el a vetőszán­tást. Mielőtt az eke a búza vetőágyát készítené istálló­trágyázás és műtrágyázás előzi meg. Nagy gondot fordítunk arra, hogy min­den talapalatnyi földön el­végezzük a tarlóhántást. Nem is állunk rosszul. Har­mincegyezer hold tarlónk­ból 23 ezer holdat már el- muntoáltak gépeink. A leg­jobban a Surjáni, a Szol­noki, a Középtiszad és a Héki Állami Gazdaságban halad ez a munka. A le­maradók között a Karcagi és a Palotása Állami Gaz­daságot említhetném meg. A múlt évihez mérten ja­vult az istállótrágyázás mi­nősége is. Még olyan gaz­daságok, mint a kunszent­mártoni is, ahol mindig baj volt a trágyázás minőségé­vel, az idén hibátlanul vég­zik ezt a fontos munkát. — A mostani kiadós eső után igen fontosnak tart­juk, hogy a nedvesség megőrzése érdekében lezár­ják a megművelt tarlót gazdaságaink. Ezzel nincs is baj. Kivétel talán a Csorbái Állami Gazdaság* amelyet figyelmeztetni kel­lett a lezárás elmulasztása miatt. Gépeink is vannak, csak ember nincs elegendő a gépre. Ezért azt vezettük be, hogy ezekben az idő­szakokban a műhelymunká­sok is gépre ülnek, s a műhelyben csak annyi szakmunkás marad, ameny- nyi az üzemelést biztosít­hatja. A traktorokon dol­gozó emberekről a lehető­séghez mérten gondoskod­nak üzemeink. A két mű­szakosaknak például ebédet biztosítunk éjfélkor, vagy legalább meleg teát, más üdítőt — vetett véget a beszélgetésnek Fodor Sán­dor elvtárs. B. L. HORDANAK A KUNMADARASI KOSSUTH TSZ GAZDÁI Tizenöt új vegyipari szakmunkás Vörösdiplomás vegyipari szakmunkás oklevél Három vizsga egy év alatt (Tudósítónktól) Ősz hajú, idősebb mun­kás áll a bizottság előtt. Látszik rajta, hogy azelőtt nem sok ideje lehetett könyveiket lapozgatni. Most aldehidekről és az észterek előállításáról beszél. Majd a vagonbuktató működését ismerteti. Harmadik napja tart a szervetlen vegyipari szak­munkás jelöltek államvizs­gája a Tiszamenti Vegyi­műveknél. Az újrendszerű szakmunkás-képzésnek or­szágszerte ezekben a napok­ban tartották első vizsgáit. A hallgatók két éven ke­resztül tanulták a szakmát. Tizenöt hallgató vizs­gázott. A vizsga tárgyai: általános kémia, szervetlen kémia, szerves kémia, szer­vetlen kémiatechnológia, ál­talános géptan, szervetlen vegyipari géptan, munka- védelem és politikai ismere­tek. Az első napon írásbeli feladatot kellett megoldani a hallgatóknak. A második nap gyakorlati munkát vé­geztek. A Vegyiművek kü­lönböző üzemrészeiben egy- egy vegyipari berendezés szakszerű kezelésével kel­lett alkalmasságukat bizo­nyítani. Az utolsó napon szóbeli vizsga volt. A jelöltek kö­zött érettségizett fiatalem­berek és idősebb munkások is voltak. Kálmán Dezsőnek pár év­vel ezelőtt még csak három elemije volt. Kilencéves ko­rában abba kellett hagynia a tanulást, hogy pénzt ke­ressen. A Vegyiművekben kez­dett el ismét tanulni. Ta­valy egyszerre végezte a hetedik-nyolcadik általánost és a szakmunkás tanfolyam első évét. És ma „Jól meg­felelt” minősítésű oklevéllel és jórendű általános iskolai bizonyítvánnyal a kezében középiskoláiba vágyik. Csornán János mindkét évet tiszta jeles eredmény- nyél végezte el. „Vörös diplomát” kapott és jövőre egyetemre szeretne menni. A hallgatók közül senki sem bukott el. A vizsga általgeredménye 3,46 volt. A vizsgabizottság elnöke, a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének megbízottja & az MTH iskola két ta­nára egyaránt elégedett volt a vizsgázó:: felkészült­ségével. összehasonlítva más vizsgákon szerzett ta­pasztalataikkal, átlagon fe­lülinek értékelték az ered­ményt. A baj fél négy után né­hány perccel következett be. A kongó, hűvös csarnok már majdnem teljesen üres volt. Elhalkult a délelőttök szokott zsibongása, a kő­művesek, daruszerelők, be­tonozok, gépbeállítók már mind az öltözőkben voltak. Csak egy villanyszerelő állt emeletnyi magas létráján alj tetején s piszkált valamit a jövendőbeli daru egyik áramvezetősinén. — Még ezt a radiátort bekötjük és nekünk is fáj- ront — mondta Csele és égő cigarettáját tartotta oda a hegeszőpisztoly elé. A gázt a hüvelykujjával engedte meg, egy kis oxi­gént is adott rá, ne kor­mozza össze a láng a ciga­retta végét. A keverék azonnal meggyulladt s halk sziszegéssel kezdett, égni a pisztoly pipacsutorához ha­sonlóan görbített végén, de talán valami karomszemcse került az égőfejbe, mert mikor Csele visszadugta szájába a cigarettát, a láng halkan pattant egyet, el­aludt és helyén vékony ko­romcsík ömlött ki nagy erővel. A fene... na, most jó lesz. Szóval mindjárt végzünk, aztán megyünk, ügy, hogy ne félj, nem ké­sed le az edzést. A fiúra pillantott: ne nyafogjon neki ez a kölyök minden másnap, hogy miatta nem lesz belőle él­sportoló. De az nem szólt semmit: kimeresztette a szemét és valahová a háta mögé bámult. Mi bajod? — akarta kérdezni Csele: eb­ben a pillanatban azonban már érezte is a réz hegesz- tőpisztoly kibírhatatlan for- róságát, Rámnézett; csak úgy dőlt belőle a füst. de már elzárni sem volt ide­je. Éppen, hogy elenged­hette; még földet sem ért, mikor már csupán egy megolvadt alaktalan réz- massza csüngött a helyén, két gumi-vezeték végén. Hát ennek vége akarta mondani Csele, de közben már meg is fordult és meg­látta a gázvezetéken végig­futó lángot. Mindjárt bele. hasított a felismerés: két másodperc és robban a pa­lack. A vastag acélfalú, száz légkörre biztosított gáztartály. És ha robban, szétvágja a nyakánál az acéllemezt: ezer repeszda- rab szalad majd szerteszét. Aligha marad élő ember a környéken. Bár világosan látta a ve­szélyt, az első gondolata mégis a csodálkozásé volt. Kétségtelen, a palack rob­banásának veszélye minden hegesztésnél fennáll: dehát ez olyan ritka dolog. Most éppen vele történne ilyes­mi? Vele, aki majd har­minc éve barátkozik a szi­szegő lánggal, ezen süti a tízórai tojásrántottáját, ha olyan helyen dolgoznak, ahol nincs még fürdő, ez­zel melegíti esténként a vödör vizet. Rögtön ezután rettenete­sen megijedt. Minden ap- paráthoz legalább két gu­mi-vezetékpár tartozik: ne­ki is kettő van, egy rövid és egy hosszú. A láng má­sodpercenként hét-nyolc méteres sebességgel sétál végig a kábelen: ha a hosz- szút teszi ma fel... De a rövidet tette. A tizenöt méterest. Még egy lélegzet- nyi idő, vagy annyi sem és ott a láng az óránál. Aztán a palackban. És akkor... akkor vége. Akkor minden­nek vége. Ez a mindennek vége most nem csupán a robba­nást jelentette: hanem a teljes értelmetlenséget és lehetetlenséget is. Csak oda kellene menni a feszmérő- órához: egy kis csavart egyetlen kézmozdulattal megigazítani. Csupán hat lépés: két nagy ugrás, és semmi sem történne. Fel­téve, hogy most azonnal ugrik. Mert egy félmásod­perces késedelem már a biz­tos halál. Ha a palack mellett éri a robbanás, a fejéből csupán néhány ma- szatos csepp marad. Egy ilyen esetről hallott; hol is ... mindegy. Ugrani kell: vagy a pa­lack felé, vagy ... Lehet menekülni is. Valószínű, hogy ez sem ér már sem­mit, de meg lehetne próbál. kozni vele. Valahol a háta mögött van egy falkiszöge- lés: ha azt eléri és be tud állni mögéje, talán meg­menekül. Nem biztos: a robbanás majd megmozgat mindent, a munkapadot, a szerszámokat, talán még a vasbeton tetőt is ledobja. Szanaszét hullik majd fal­darab és vastörmelék: a ki­járatnál megállnak azok, akik indultak volna haza­felé. Tűzoltószirénázás, mentők. Talán csak meg­sebesülne. A villanyszerelő biztosan nem menekülne meg: már a légnyomás is levágná a létráról. És a fiú a háta mögött... ha elkap­ná és magával rántaná őt... Menekülni. Már késő. Menekülés: ez a szó most annyit is jelentett egyúttal: nincs hová menekülni. Most már félt. Semmi mást nem érzett a világból, csak ezt a határtalanul nagy félelmet. A tető, a falak kitágultak: a vakító­fehér félelem vílágnagysá- gúra növekedett körülötte és benne. A lángot nézte meredten: a lángot, ami bent fut a gázvezetékben, kívülről nem is lehet látni. Csak a gumi válik töré­kennyé, olyan szürkévé, mint nyáron a Duna iszap­ja, repedezetté és morzsol- hatóvá ott, ahol fut a láng. Ezt a halott-szürke gumit nézte, amint eszi, eszi, megállás nélkül falja az ép, egészséges vezetéket. Egy üvöltés szaladt odabenn: nőtt, növekedett megállíthatatlanul, mind­járt eléri majd a célját. A tűz behatol a szelepen ke­resztül a palackba: kibírha­tatlanul lassan és iszonya­tosan gyorsan felharsan az üvöltése. Talán imádkozni kellene hozzá: állj meg, te! Állj hát meg! A félelem úgy ölelte kö­rül, s vasmarkaival úgy szorította össze az agyát, a szívét, a mellkasát, hogy lélegzeni sem tudott. A tü­dejébe szorított levegő fe­szítette a bordáit: agyát nyomta fenyegető lüktetés. Nem lehet, hát ő még élni akar: ma este moziba kell menni, a gyerek érettségi­zik nemsokára. Nélküle nem lesz sem mozi, sem érettségi: nélküle semmi sem lesz. De hát várj — kö- nyörgött szívdobbanása a kérlelhetetlen lángnak. — Állj meg, csak egy percre! S mint a gyermekkorában énekelt zsoltár, úgy búgott fel benne az iszonyat: nem halhatok meg így és itt. Csontjai elvesztették ke­ménységüket: úgy érezte, azonnal leomlik a cement­padlóra, végigcsattan, elfo­lyik, megsemmisül, mielőtt bekövetkezne az általános, a körülötte mindenre kiter­jedő megsemmisülés. Meg kell állnod — parancsolta, kérte pillantása a lángot: de az hideg sziszegéssel kú­szott tovább. Most vad harag töltötte el. Ha kitágíthatta volna ezt a másodpercet, egy órá­ra, két évre, húszezer évre: mindent odavagdosott vol­na a lánghoz. És szidalmaz­ta volna: csúnya, frecsken- dező szavakkal, bőven om­ló nyállal. Ha most való­ban megáll a láng, hogy megvárja, amíg ő cselek­szik, nem cselekedett volna: úgy tombolt benne a düh, hogy ez minden mást el­nyomott. Fenyegetni szeret­te volna ezt a fenyegető tü­zet: látni félő meghunyász- kodását, azt a félelmet, me­lyet ő érzett az előbb. Élő, érző lénnyé szerette volna varázsolni ezt a baljóslatú sziszegést: hogy bánthassa, kínozhassa, valamit vissza­adjon abból a kínból neki, amit ő érez. Egy pillantással befo­gott maga körül mindent. Látta a gondtalanul fütyö- résző villanyszerelőt a lót­náján, háta mögött a fiú tétovaságát, valahol az ol­dalán a szárnyas vaskapu nyítódását és azt is. hogy valaki bejön. Még egy ál­dozat. Egyszerre látta a fe­hér, gyanútlan falakat: a bordákkal megszaggatott tetőt és mögötte az eget kékleni. Látta a gyárudva­ron ritkásan növő lágy kis füveket, a gyárkaput, előt­te a villamos megállót. Azt is látta, amit még életében soha nem látott: a tenger, a hófödte csúcsokat Ázsiá­ban, a felhők hullámos ta­raját, ha fölülről nézi őket az ember. A sejtjei emlé­keztek már, nem ő maga: a vízalatti zöldes sötétséget látta, hegyek emelkedését és vizek vándorlását. Megölni! — éledt benne a parancsszó. Az egész tes­te zokogott: egyetlen len­dülettel dobta magát előre. Elpusztulok, de megölöm — látta olyan világosan a gondolatait, mintha ékes lángbetűkkel írták volna eléje a falra. Egyet tekert a biztonsági csavaron, érez­te, hogyan ül helyére a sze­lep: aztán a gumi-kábelhez ugrott, rátaposott, ne égjen tovább. így is leégett leg­alább a fele. — Máma nincs edzés Sanyi bácsi — hallotta a fiú hangját. Kábultan né­zett rá; — Milyen edzés? Miről beszélsz? — Hát az előbb mondta, hogy nehogy lekéssem az edzést. Most mondta, ebben a másodpercben — neve­tett rá a gyerek. — Elfelej­tette már? — Most mondtam? — tűnődött Csele. Ügy lát­szik, nem vett észre sem­mit a fiú gondolta. — Azt hittem... na, mindegy. Le­het, hogy most mondtam; Várkonyi Mihály SZÁZEZER ÉV

Next

/
Thumbnails
Contents