Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-30 / 176. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. július 38. Másfél nap a Duna­kanyarban — Igazán sajnálhatja, aki nem jött velünk! Feledhe­tetlen utunk volt. Hegyet másztunk, twisteltünk, ul­tiztunk és rengeteget mó­káztunk. — És mesélnek, mesélnek, ebédszünetben csoportokba verődve a cu­korgyár kiszesei. A hét végét Visegrádon töltötték. — Zsúfolt vonaton men­tünk Pestről, de rajtunk ugyan nem fogott ki! Tu­dunk mi állva is ultizni! — Szombat este az Anna- bálon, a Várban majdnem végkimerülésig twisteltünk. — A legvadregényesebb azért a hegymászás volt. Hogyan? A szerpentinen? Dehogyis! Ott, ahol a leg­meredekebb! Hát nem úgy a legérdekesebb? — Szép volt visszafelé a hajóutunk is. — Csak majd megfagy­tunk! — Sajnáltuk, hogy nem JÓLESIK A FRISSÍTŐ BÚTOR és ktsliüra Megjegyzések egy kiállításhoz mártózhattunk meg a Du­nában. Le ;alább egy na­pot várhatott volna még a jóidő! így folyik a tere-fere. És a visegrádi fényképek pár nap múlva bekerülnek az albumba, a tavalyi, egri képek mellé. Űjabb közös élmény fűzi össze a fiatalo­kat, egy lépéssel megint kö­zelebb kerültek egymáshoz. T. Az első lakó az elmúlt héten költözött a Kossuth téri szép új, modern lakó­házba. Azóta egyre több bútorral rakott tehergépko­csi áll meg a ház előtt. A boldog lakástulajdonosok birtokukba veszik az épü­letet, s azóta már vala­melyik emelet erkélyéről szemlélik a város lüktető életét, s gyönyörködnek az épületet körülvevő szép vi­rágoskertben. Szolnokon — főleg a vá­ros központjában — az utóbbi években sok új lakó­ház épült. Sajnos, ezeket az épületeket rendszerint nem fejezték be teljesen az épí­tők. Igaz, átadásra kerültek — rövidebb vagy hosszabb határidő túllépés után —, de a beköltözést követő he­tekben tovább folyt a mű­szaki átadásnál észlelt és jegyzőkönyvbe rögzített hi­bák kijavítása. És az új épületek ko ­nyáké?! Legtöbbször építő­anyag hulladék-dombok vették körül az új házat. Bármilyen tetszetős is volt Gombamódra szaporodó új házainkban a kisméretű célszerű lakásokban egyre inkább idejétmúltnak tűnik nagyanyáink bútora, a ha­kívülről az új épület rosz- szul hatott a sivár környe­zetben. Az igazi bajt persze az okozta, hogy a parkíro- zatlan udvar, tégla- és va­kolatdombok szinte csábí­tották a kevésbé rendszere­id lakókat, hogy tovább nö­veljék a szemétdombokat. Mennyivel jobban esik még a járókelőknek is egy ilyen szép, ízléses színekben pompázó, virágokkal, jó járdával, kevés hibával épült házra nézni, mint pél­dául a Bálvány utcai szö­vetkezeti lakások poros, hulladékdombos környeze­tére. Még szembetűnőbb a kü­lönbség, ha egyazon utcá­ban van két ilyen kiáltó el­lentét. A Kossuth téren el­készült az említett, minden igényt kielégítő épület im­pozáns virágsávval körül­véve, vele szemben a Szig­ligeti utca 5 és 7 számú — nem öreg — emeletes há­zainak udvarán talán a be­költözés óta tenyészik a gaz, a dudává. talmas hálószobaberendezés sőt a század harmincas éveinek „jobb” polgári la­kásaira jellemző világítós rekamié-monstrumok és óriási hármas-szekrények, öblös fotelok is. A közízlés fejlődik és a lakás méreteihez, funkció­jához alakítja a bútorzatot. Egyszerű síma vonalak, kis méretek, célszerűség, eszté­tikus külső, ezek jellemzik a ma bútorait, amelyekből ízléses, jól összeállított be­mutatót rendeztek a szol­noki kiskereskedelmi szer­vek. Egy-egy szoba nemcsak a célszerű bútorösszeállítás­sal, hanem az egyéb lakbe­rendezési tárgyak ízléses ki­állításával is mintát ad a fiatal házasoknak, hogyan rendezzék be új otthonu­kat, illetve a bútorukat cse­rélők milyen darabokat vá­lasszanak maguknak. A ki­állítás a többi között bebi­zonyítja: modem lakásba horgolt porfogó csipke nem való. Könnyű, az asztal alakjához választott kézi­festésű kis selyem- vagy nylon-térítők teszik barát­ságossá a helyiséget, mo­dem kerámia-hamutartók, különösvonalú vázák si­mulnak stílszerűen a lakás hangulatába. A gyertyás csillármegoldásokat is fel­váltotta az ízléses függő világítótestek uralma. A kiállításon igen sok az érdeklődő. S aminek csak örülhetünk: Az eddigi ki­állításokkal ellentétben leg­több hang elismerő, a mo­dem bútor, különösen a fia­talok körében abszolút győ­zelmet aratott. Az új bútorok vonzóereje azért is nagy, mert áruk nem magas. Tízezer forin­tért ízléses szép lengyel szobaberendezést kapha­tunk. Az MTH-intézetben mél­tó környezetben láthatják az emberek a modem la­kás, a szép otthon kellé­keit. Kár, hogy estefelé so­kat ront a képen a gyatra világítás. Erősebb égők, esetleg a későbbi kiállítá­sokhoz neonfény kívánatos lenne. *= ht -m- b. j. ­Családi H 4 z építését, tervezését, ja­vítását, tatarozását — minden anyag hozzá­adással, vagy a meg­rendelő által adott anyagból kedvezmé­nyezett áron vállalunk. VEGYESIPARI KTSZ Kengyel — SZOMBATON vala­mennyi Szolnok megyei ál­lami gazdaságban befeje­ződtek az aratási és a csép- lési munkálatok. — AUGUSZTUS 11-én Ti szaföld váron kétszázötven Szolnok megyei erdész és méhész szakember találko­zik. A tapasztalatcserével összekötött látogatást a megyei tanács mezőgazda- sági osztálya és a MÉSZÖV rendezi. — JÖVÖRE, külföldi ven­dégek fogadására is alkal­mas, vadászkastélyt rendez­nek be a Szenttamási Álla­mi Gazdaságban. A repre­zentatív létesítmény építé­séhez és a parkosítási mun­kálatokhoz még az idén hozzálátnak. — HÉTFŐN délután 6 órakor nyílt meg a szolnoki Damjanich Múzeum eme­leti társalgójában Vincze Lajos, festőművész ,,A Sár­ga tengertől a Balti tenge­rig” című grafikai kiállí­tása. APRÓ FURCSASÁGOK Sydney-ben a kora reg­geli órákban tolvajok ha­toltak be egy sztriptiz mu­latóba: nem nyúltak a kasszában heverő pénzhez, az italokhoz és a cigaret­tákhoz. ellenben elvittek tíz fotót, amely hiányos öltözékű lányokat ábrázolt. • Az ausztráliai Perth-ben egy heti börtönbüntetésre ítéltek egy matrózt, amiért egy parkoló autóból kilo­pott — egy imakönyvet. .TÉRÍTÉS” FELSZABADÍTÁS RABSZOLGA­Szaud-Arábiában olyan törvényt hoztak, amelynek értelmében a rabszolgatar­tók „állami kártérítést” kapnak a tulajdonukban lévő rabszolgák felszabadí­tása ellenében. A Miniszter- tanács erre a célra tíz millió rialos hitelkeretet szava­zott meg a belügyi és a pénzügyi tárcának. Tanácstagi fogadó óra — A SZOLNOKI 20. sz. választókerület tanácstag­jai részére július 3C-án, kedden délután 6—7 óráig tart tanácstagi fogadóórát Kiss István tanácstag, rend­őrszázados. A fogadóóra színhelye a Sípos-téri Is­kola. —■ VASÁRNAP megérke­zett az ifjú építők újabb csoportja a mezőtúri Lékai János önkéntes ifjúsági építőtáborba. A kétszáz Szolnok megyei fialta] közül negyvenen a Szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Technikum tanulói. HÍBtU A Nap kél: JULIUS 4.18 h-kor, nn nyugszik: 19.22 «5Ü h-kor. A Hold Kedd kél: 1416 h­Judit kor, nyugszik: IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: szaka­dozottabb felhőzet, a Du­nántúlon helyenként élénk északi, máshol mérsékelt délnyugati szél. A hőmér­séklet a Dunántúlon emel­kedik, keleten alig válto­zik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—25 fok között. — A SZOLNOKI járás termelőszövetkezeteinek ve­zetői hétfőn egész napos ta­pasztalatcserén vettek részit a Palotási Állami Gazda­ságban. A résztvevők beha­tóan tanulmányozták az ál­lami gazdaság munkáját. MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: A kék öböl rejtélye. Tisza: Bírósági ügy. Kert: Dani. MÁV Kultúrotthon: Hófe­hérke és a hét törpe. JÁSZBERÉNY Lehel: Űzött vad, I—XL r, (Dupla helyárakkal.) Kert: Legénylakás. KARCAG Déryné: Meglepetés a cir­kuszban. MEDOSZ: Amíg az utol3Ó vendég elmegy. KISÜJSZALLÁS Ady: Már késő. MEZÖTÜR Dózsa: Halászlegény frakkban. Szabadság: Éjféli mise. Béke: Fiatalok voltunk, — JÜLIUS 20-án halálos baleset érte Király János tószegi lakost. Az elhunyt­nak cséplőbaleset biztosítá­sa, háztáji, általános és MTSZ. csoport önsegélye­ző biztosítása volt, mineík alapján az Állami Biztosító özvegy Király Jánosnénak 43 000 forintot fizetett ki elhunyt férje után. — AZ ORSZÁGOS Taka­rékpénztár fiókot létesített Jászdózsán. A fiók idáig ötmillió forint lakásépítési hitelt nyújtott az építkező jászdózsai árvízkárosultak­nak. — AZ ELŐZETES tervek szerint 1970-ig nyolc helyen létesítenek megyénkben „öregek napközi otthonát”. MIBE KERÜLT EGYETLEN NÉGER DIÁK A MISSISSIPPI EGYETEMEN? Washingtonban közölték, hogy a szövetségi kor­mányzatnak közel 8 millió dollár költségébe került, hogy a mississippi egyete­men uralkodó fajgyűlölet­tel szemben, kikényszerít- se James Meredith néger hallgató felvételét és azt, hogy az egyetemet folya­matosan látogathassa. Ta­valy októberben nagy lét­számú csapatokat kellett légi úton Mississippibe szállítani és egészen mos­tanáig nagy részük az egyetem területén állomá­sozott. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Robinson család. Kert: Dúvad. TÜRKEVE Nagykun: A nagy manő­ver. A MAGYAR RADIO ÉS TELEVÍZIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon 18 órától 19 óráig. Keddi mozaikok, hírek. — Muzsikáló tájak — zenés összeállítás. — Rajt előtt: a Szolnoki MÁV — Kőhidi László riportja. — Nótacso­kor — Lukács Jóska és népi zenekara játszik. — Csuh- raj levele nyomán — Nagy Izabella riportja. — Filmsi­kerek, világslágerek. TELEVÍZIÓ: 18.25: Hírek. - 18.30: Fia­talok irodalmi színpada. „A lámpás én vagyok”. Gárdo­nyi Géza emlékműsor. — 19.10: Amiről beszélnek. Külpolitikai műsor. — 19.30: TV Híradó. - 19.45: Búcsú a köteléktől. Rajzfilm egy kis repülőgépről. — 19.55: Szép álmokat, gyerekek! — 20.05: Az áldozat közbeszól. III. Magyarul beszélő NDK film. 14 éven felülieknek. — 20.45: Szóról szóra. Magyar kisfilm. — 21.05: A muzsika barátainak. A magyar ka­marazenekar hangversenyé­nek közvetítése a kiscelii múzeum udvaráról. — 22.00: Hírek. A TV Híradó ism. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztösea és kiadóhiva­tal: Szolnok. 1. sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20 20-69. Kiadó­hivatal: 20—94 | lodex-s/anv 23 068 I A lapot előfizetésben és éru- sttásban a Szolnok megvei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egv hóra 11.- Ft. Előfi­zethető bármelv postahiva­talnál é9 kézbesítőnél. Szolnok megvei Nyomda­ipari Vállalat Felelős vezető- Mészáros Sándor Ahol a termelési érték háromnegyede export TIZENÖTMILLIÓ FORINT EGY RÉSZLEGRŐL TOLŐHAJŐ AUTOMATA BERENDEZÉSEK CIPŐIPARI KISGÉPCSALÁD A karcagi Általános Sze­relő KTSZ, amely az el­múlt években is hatalma­sat fejlődött, ez évben új­ra előbbre lépett. A lakos­ság igényeinek kielégítése mellett az elmúlt évihez viszonyítva jelentősen nö­velte export termelését. A részletekről Nánási Gyula, a szövetkezet mű­szaki vezetője számolt be: —Híradástechnikai rész­legünk, amely egymaga a teljes termelési érték há­romnegyed részét adja, az Óbudai Hajógyártól újabb munkákat kapott. Nyolcszáz lóerős személyszállító hajók és 1200—2000 lóerős toló­hajók elektromos vezérlő berendezéseit, automata kapcsoló tábláit készíti. Ez a munka még a jövő év­ben is eltart. Ezenkívül szó van újabb exportmunkáról, ugyan­ennek a gyárnak öt tonnás hajóihoz kapcslótáblákat készítenénk. Ennek részle­tes feltételeit most állítjuk össze. — És mit kap a magyar ipar a ktsz-től? — Már kapott is. Eddig összesen nyolc cipőipari kantványológépet készítet­tünk. A műszaki fejlesztési tervünkben fő szerepet ka­pott a kisgépek gyártása, olyanoké, melyeknek kis- sorozatú készítése a nagy­iparnak nem gazdaságos. A kantványoló után ki­dolgozzuk egy cipőipari gépcsalád egyes darabjait és a cipőgyárak igényei 6zerimt megkezdjük gyár­tásukat. — Más Iparág is kap kisgépeket? — 1964-ben faipari prés­gépeket is készítünk. A háziipari szövetkezetek részére fűzfavessző hántoló és hasítógépet készítünk. Nagyon várják már az ér­dekeltek az új gépeket. — Miért csak jövőre ke­rül sor a gyártásukra? — A kooperáló üzem, a Diósgyőri Gépgyár csak egy év múlva készíti el a gépekhez szükséges hidrau­likát. Mindenesetre addig sem ’tétlenkedünk, van elég munkánk az exportrende­lésekkel. W! ■ ■■ ■ WmmM Hé jhmfH4Ís&ji« RÁDIÓ • TV« MOZI • SZÍNHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents