Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-05 / 103. szám

1903. máj na 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bevált, további fejlődés előtt áll a jászberényi szociális foglalkoztató A jászberényi városi ta­nács végrehajtó bizottsága tavaly szociális szempont­ból nagyjelentőségű intéz­ményt alapított: a szociális foglalkozató^ Csökkent munkaképességű, jobbadán koros emberefe "jutottak ott biztos kenyérhez, tisztes megélhetéshez. Az első hó­napban — októberben — csupán ötvenen dolgoztak, decemberben már egy híjáin hetvenen. A foglalkoztatot­tak 'átlagkeresete ez alatt az idő alatt huszonöt száza­lékkal növekedett. 1962. utolsó negyedében 201 jász­berényi család jutott bevé­telhez a foglalkoztató jóvol­tából; Erre az évre 910 000 fo­rintos forgalmat tervezett a szociális foglalkoztató. A bevételi számlára már az első negyedévben negyed­­milliónál több forint került, — a teljesített, de addig még el nem számolt mun­ka értéke további 150 000 forint. A két összeg együtt az éves terv 43 százalékát teszi. — ami azt mutatja, hogy sokan veszik igénybe a szociális foglalkoztatót. A kőműves, asztalos, laka­tos, festő-mázóló, segédmun­kás és szállító csoport való­ban közmegelégedésre dol­gozik. Az előző végrehajtó bi­zottság örökébe lépett új vb céljai között szerepel a szociális foglalkoztató to­vábbi fejlesztése. A heré­nyiek most elsősorban nők számára kívánnak újabb munkalehetőséget felkutat­ná. A férfiak nem panasz­kodhatnak: számukra a Jászárokszállási Asztalos­ipari Vállalat örömest adna át festésre havonta száz konyhagarnitúrát. Hazánkban — vidéki vi­szonylatban — egyedül Jászberényben működik szociális foglalkoztató. A foglalkoztatóban dolgo­zók több jövedelemhez jut­nak. mintha szociális se­gélyre lennének utalva; az állam nem kényszerűi arra, hogy ellenérték nélkül pénzt adjon ki. A szociális foglalkoztatóban tevékeny­kedők pedig érzik, tapasz­talják, hogy hasznos dolgos tagjai a társadalomnak. Ez a boldog tudat — véljük —, minden forintösszegnél ér­tékesebb számukra. Huszonheten vannak a brigádban, három évvel ez­előtt keltek versenyre a szocialista cím elnyeréséért. Az év elején harmadízben is eleget tettek a szocia­lista munka versenyben vál­lalt kötelezettségüknek. „Szocialista brigád” jel­vényt kaptak. Az ÉM Szol­nok megyei Építőipari Vál­lalatnál a legfegyelmezet­­tebb brigádként tartják számon Öllé Jánosékat. Május elseje tiszteletére A martfűi Tissa Cipőgyár ipari tanulói a műszak-szünetben tartják az egészségügyi tornát KERESZTREJTVÉNY H □ m □ rn r­n ■ u 1 ■ it Q ¥ 7~ Ű~ 64 w~ ¥ * ■ r ■ 1 24 27 — W" ¥ ÍT~ H ¥ 33 ö” ST" ¥ 5T“ 3 r 4» 42 □ <3 ¥ 4~ u B ¥ 40 ¥ 61 n ¥ íT □ □ □ □ Ma: ifjúsági KRESZ vetélkedő Szolnokon ■ a Vízszintes: 1. Kilencven éve, május 3- án született író, kritikus, színházigazgató. (Zárt betűk: H, I, A. Utolsó négyzet üres). 11. Vilmoska. 12. Mértani test, alak. 14. Nyolcvan éve, május 1-én született poli­tikus. A Magyar Tanácsköz­társaság művelődésügyi nép­biztosa. (Jenő). 18. Felsóhaj­tás. 20. DOE. 21. K-val ele­ién: szovjet város. 22. Kard­dal küzd. 23. Lábbal bántal­maz. 25. Közjogi méltóság volt. 27. Balszerencse. (Har­madik négyzetben két betű.) 28. Vissza: idegen férfinév. 30. O-val végén: afrikai köz­társaság. 31. Mennyiséget ál­lapított meg. 32. Szülő. 33. Testrész. 34. Kárt okozó. 36. Női név. 38. Lerakat. 40. Ráncigái. 41. Gyűjtögeti. 43. Kerékabroncs. 44. OG. 45. Háromszázharmincöt éve, — május 15-én született olasz festő. 48. Férfinév. 49. Felvi­déki város. 51. Német város. 53. ,.. átesz^folyő Mezopo­támiában. 55. Százhetven éve, május 13-án elhúnyt né­met zenetudós. (Zárt betűk: M, N, E. T.) Függőleges: 2. EV. 3. Vissza: invitál. 4. Aruba bocsát. 5. Férfinév. 6. Baráti állam röv. 7. Afrikai folyó. 8. Vissza: fogadd. 9. OOR. 10. Rom szélei. 13. Száznegyvenöt éve, május 4-én született filozófus, tár­­mdafontedós, (Zárt betűk: M, K, LY. Utolsó négyzetben két betű.) 15. Női név tárgy­esetben. 16. ... at: rémiszt. 17. Százharminc éve, május 5-én született német utazó, a modern földrajz egyik meg­alapítója. (Zárt betűk: R, H, N. Harmadik négyzetben két betű.) 19. Hűséges távirat­ban. 22. Ütlegel. 24. Elhúnyt festőművészünk (Oszkár). 26. Százhúsz éve, május 3-án született angol irodalomtörté­nész. (Edward. Zárt betű: W.) 27. Férfinév. 29. Bácsika. 31. Község. 35. Fogai közt őröl. 36. Mozgó ikerszava. 37. Ele­jén H-val: seregei. 39. Férfi­név. 41. Félsziget. 42. Érzék­szerv érzékeli. 45. A dollár váltópénze. 46. Vissza: egy játszma rőmi. 48. Kereset. 50. OFE. 51. Német Igenlés. 52. Fa része. 54. Azonos más­salhangzók. Megfejtésül beküldendő: Vízszintes 1, 14, 45, 55, füg­gőleges 13, 17, 24, 26. Bekül­dési határidő: május 9. Múlt heti keresztrejtvényünk he­lyes megfejtése: Nádaskay Béla, Togo, Hagenbeck, Ku­tuzov, Beliczay Gyula, Da­­vidcox, Veronese, Taine, Pi­­var. — A sorsoláson könyvet nyert: Csermák Ilona Szol­nok. (A könyvet postán küld­jük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVENYSZEI.VP.NYF 1983. május 5, A BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság, a Közlekedési Balesetelhárí­tási Társadalmi Tanács és a Pedagógus Szakszervezet vasárnap délelőtt kilenckor a Ságvári Endre Művelődési Házban KRESZ vetélkedőt rendez a megyeszékhely középiskolásai és ipari ta­nulói részére. Az érdekes-Naponta két órával többet dolgozunk••• Öllé János szocialista építő brigádjának versenyfelhívása munkaversenyre hívták a vállalat összes munikabri­­gédját. A versenyfelhívás­ból kitűnik: tudják, hogy az I .negyedévben a válla­lat tervlemaradiása 20 mil­lió forint és 118 lakás át­adásával maradtak adósok. Az építőipari vállalat dol­gozói csak úgy szüntethe­tik meg a lemaradást, ha az építkezésre kedvező idő­járást kihasználva, a ren­des munkaidőnél többet és minőségileg kifogástalanul dolgoznak. A szocialista brigád ezért úgy határozott, hogy a megszabott termelési, ter­melékenységi és gazdasá­gossági mutatóikat 2 szá­zalékkal túlteljesítik. Minden héten brigád-ér­tekezletet tartanak, azon a következő hét feladatait megbeszélik és munkájuk elősegítésére a már elfoga­dott és alkalmazható újí­tásokat felhasználják. A versenyfelhívásuk leg­fontosabb része az, hogy április 26-tól napi 10 órás nyújtott műszakban dol­goznak. Ezzel elérik, hogy a Törökszentmiklósi Mező­­gazdasági Gépgyár új üzem­csarnokát 1963. szeptember elseje helyett augusztus 10- re befejezik, illetve folya­matosan mumikahelyet biz­tosítanak más szakmáknak is, hogy munkájukat az épületen akadály nélkül végezhessék. Öllé János szocialista brigádja vállalta azt is, hogy kifogástalan munkát végez. rendszeresen még­nék ígérkező szellemi össze­csapást Mozsár András ta­nár vezeti. A műsorban közreműködik a helyőrségi klub, az iparitanuló intézet, a gépipari technikum zene­kara. valamint Szolnok több énekese. A rendezőség minden ér­deklődőt szívesen lát. Belé­pődíj nincs. — A NYOLCADIK párt­­kongresszus tiszteletére in. dított munkaverseny elis­meréseként az MSZMP me­gyei bizottsága negyven gyári dolgozót jutalmazott meg Martfűn. Az oklevele­ket május I-én adták át a kiváló munkásoknak. A madarasi közönség Akik ledöntöttek a közömbösség falait — Törzsvendégek az első sorokban — Koós János és a poroszlói cigányegyüttes esete Kunmadarason Bessenyei Pál né aránylag nemrégen került a kunma­daras! művelődési otthon élére. Ez az idő azonban mégis elegendő volt ahhoz, hogy megvalósítsák a ki­tűzött célt: rendszeres lá­togatókká tenni a madara­­siakat művelődési ottho­nukban. A megvalósíás olyannyira sikerült, hogy ha lenne a kunhegyesi járásban egy olyan verseny, hogy melyik a leglátogatottabb művelő­dési ház, alighanem a ma­darasi nyerné el a pálmát. Erről beszélgettünk a fia­tal, agilis igazgató-asszcmy­­nyal, aki kezdettől fogva el­hárította azt a feltételezést, hogy a sikeres „közönség­csalogatás” az ő érdeme. — Ez nem így van — mondotta —. az érdem azo­­ké az embereké, akik segí­tették ebben a nagy és ne­héz munkában. Ámde, kik ezek az em­berek? Mindenekelőtt a 13 tagú társadalmi vezetőség és a 25 tagú művelődési tanács tagjai, s természetesen a község vezetői. — A jég — meséli tovább Bessenyeimé — a karácsonyi és szilveszteri rendezvénye­ken tört meg. — Ezek jól sikerültek, megélénkült az érdeklődés a művelődési otthon eseményei iránt. A rendkívül hideg januárban már kevesebb volt a ven­dég, februárban azután megindult az „invázió1’. S, hogy milyen sokoldalú volt az érdeklődés, bizonyság rá a tanácsválasztási nagygyű­lés és a jelmezbál egyaránt 4—400-at számláló közön­sége, majd a szolnoki Ság­vári Endre művelődési ház műsorát megtekintő 500 vendég és a 420 főt szám­láló közönség a táncpedagó­gus Ben kő házaspár tánc­­bemutatóján. Az egyik szovjet együttes, a Haway rózsája, a poroszlói cigány­együttes is telt házat von­zott, a felszabadulásunk al­kalmából rendezett ünnepi kultúrműsornál pedig nem is fértek be az emberek va­lamennyien a nagyterembe. Az utóbbi időben a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek. a helyi színjátszók „Nem olyan világot élünk” című vígjátékának, a tánc­­dalénekes Koós Jánosnak és Mikes Évának tapsoltak teltház előtt. Koós Jánosék és a po­roszlói cigányegyüttes azon­ban a közönség idegeit is próbára tették. Négy (!) órás késéssel kezdték a műsort, ami azért volt ve­szélyes. mert felelőtlensé­gükkel esetleg el is kedvet­­leníthették volna azokat az embereket, akik már kezd­ték megszeretni, megszokni a művelődési otthonban a rendszeres vendégeskedést. Szerencsére, még így sem csökkent később a látoga­tottság. Már említettük, hogy a község vezetői is segítettek a közönségbázis megterem­tésében. Hogyan? — őket is megtaláljuk a művelődési tanácsban, melyben egyébként a köz­ség valamennyi társadalmi és tömegsaervezete, intéz­ménye stb képviselteti ma­gát. De nemcsak az irányító szervező munkánál találjuk ott a község vezetőit, hanem a művelődési otthon szinte valamennyi rendezvényén. Mondhatnám úgy Is, hogy „bérelt helyük” van az első sorokban, de nemcsak ne­kik. hanem a pedagógusok­nak, mezőgazdászoknak stb. úgyszintén. S amint látszik, jó példájuknak meg is van a hatása. — bgy — Egy üz — két hír Filmesek a veszélyes munkahelyeken — Munkaverseny a vasutasnapra Sablonossá, egyhangúvá vált a balesetvédélmi okta­tás az üzemek többségében, így volt ez a Szolnoki Jár­műjavítóban is. A munká­sok jólismert, sokszor hal­lott ismertetőkön vettek részt — nem szívesen. A szakszervezeti bizottság kezdeményezésére most magnetofon felvételről tá­jékoztatják az oktatás részt­vevőit egy-egy gép, műszer kezeléséről. Elhatározták azt is, hogy a fotószakkör­rel együtt működve kes­­kenyfilmre veszik a veszé­lyes munkahelyeket, az ott végzendő munkát. A rövid­filmek leforgatásával köz­vetlenebbé, érthetőbbé te­szik a baleset elleni véde­kezés szükségességét. Az idén a szokásosnál előbbi időpontban tartják az országos vasutas napot. Erre az ünnepre a gyár szo­cialista brigádjai versenyt indítanak, amellyel az ed­digi termelési lemaradásu­kat akarják megszüntetni. rW\r r Iiz eres a KSZKBI A közelmúltban tartotta a Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító Intézet megyei alközpontjának ve­zetősége ünnepi ülését, ame_ lyen megemlékeztek fenn­állásuk tíz éves évforduló­járól. A vezetőség beszámoló­ját Hegedűs István ügyve­zető tartotta meg. Elmon­dotta, hogy a szövetkezetek­ben működő munkavédel­mi és szociális bizottságok, az intézet társadalmi szer­vei a szövetkezetekben jó munkát végeztek. Az ered­mények, amelyek a* intézet fennállása óta létrejöttek, elsősorban e lelkes kollek­tívák odaadó munkájának köszönhetők. Az ünnepi ülés végén huszonhét olyan társadalmi munkást jutalmaztak meg, akik tíz éve foglalkoznak a dolgozók munkavédelmi és szociális ügyeivel. Két vagon pénz A lottó főnyeremények szerencsés tulajdonosai ma már olyan szép summát kapnak kézhez, hogy az súlyra mérve is tekintélyes mennyiség. A legutóbbi lottó telitalálatért járó 1 941 543 forint például 21 kiló 34 dekát nyomott. Igaz. ebből Vár kilót nyeremény­­illetékre levontak, de még így is mintegy 17 kiló pénzt vihetett volna haza a nyer­tes, — de könnyebb volt a takarékbetétkönyv. A lottójáték kezdete óta harminc telitalálat volt, amelyekre 39 millió Ft-ot, vagyis csaknem féltonna pénzt fizettek ki. Ha a lottó fennállása óta felvett nyereményeket — összesen több mint 1,7 milliárd fo­rintot — „vetjük latra", ki­derül, hogy az százasokban számolva 19 000 kilón felüli súlyt nyom, s ennek a pénznek az elszállításához két tehervagonra lenne szükség. Szolnoki gép a BNV találmányi pavilonjában A szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, amely most nyerte el az élüzem címet, új gépével, a nyolc­soros szemenkénti répamag­vetővel szerepel a Buda­pesti Nemzetközi Vásár ta­lálmányi pavilonjában; A gépet hazánkban egye­­'dül a szolnoki üzem készíti és a próbaüzemeltetések alatt bebizonyosodott, hogy jobb az eddig használt né­met, angol és csehszlovák gépeknél.

Next

/
Thumbnails
Contents