Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-30 / 124. szám
J.9Ő3. május 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 „Könyvek szépségversenye“ Jegyzet egy kiállításról segít az oivaso Hozzászólás az „Űzetni konyha sok hibával“ című cikkhez Egy cseppben benne is van, s nincs is benne a tenger. Az ünnepi könyvhét mintegy hatvan kiadványa jól tükrözi a könyvkiadásunk mind tartalmi, mind formai fejlődését, azt, hogy a magyar irodalom és a világirodalom legjava termését egyre csinosabb, korszerűbb, „kézhezállóbb” köntösben juttatják el a magyar olvasókhoz. De bármily gondosan tervezték meg az illetékesek, mit is jelentessenek meg a könyvkiadás ünnepére, hatvan — főleg szépirodalmi — kiadványban nem lehet maradéktalanul megmutatni, milyen utat tett meg akár tavaly óta is, a műfajok és témakörök gazdagsága mellett a tartalom és forma szép összhangjával is törődő könyvkiadás. Jó tehát, hogy — a „szép könyvek” különböző díjainak kiosztása után — a budapesti Liszt Ferenc téri „könyvklubban kiállítás formájában láthatók mindazok a könyvek, amelyeket a különböző kiadók „beneveztek” a „könyvek szépségversenyére”. így legalább a könyv barátai láthatják: a legjobban megszervezett és megrendezett ünnepi könyvhét 6efn szemléltetheti egy esztendő magyar könyvkiadásának teljes gazdagságát, persze, ez a kiállítás nem mutat meg minden olyan könyvet, ami a tavalyi ünnepi könyvhét óta napvilágot látott Magyarországon. Az itt látható „alig” félezer könyv jóval kevesebb, mint a fele az egy év alatt kiadott könyveknek. De alkalmas arra, hogy sokféle tanulságot vonjunk le... Az elmúlt esztendőkben mind szebbek, korszerűbbek, ízlésesek, harmonikus külsejűek lettek a szépirodalmi, sőt a műszaki könyvek is. A legszebb könyvek azonban — jellegüknél fogva — továbbra is a képzőművészeti könyvele, albumok. A magyar rajzművészetről, a magyarországi Corvinákról és a leningrádi „Ermitázs” múzeum holland és flamand anyagáról szóló képes albumok oly finoman, oly árnyalatosán reprodukálják képanyagukat, s e kötetek tipográfiája is oly ízléses, oly „odaillő”, hogy nemzetközi méretekben is büszkék lehetünk e kiadványokra. De a nagy példányszámú szépirodalmi könyvek között is találhatunk olyan „szépségkirálynő”-ket és „szépség'heTcegnő”-ket, mint — többek között — Illés Béla „Ég a Tiszá”-ja, a Johannes R. Becher válogatott verseit tartalmazó „Szelek vándorai” című kötet, vagy a legutóbb napvilágot látott „Guernica”. Megszépültek a kiemelkedően nagy példányszámú, olcsóáru regények is: a műanyagborítótól a nagyobb, szebb betűkig sokféle újítással szolgálnak a kiadók, akik arra törekszenek, hogy ne csak a különleges, az úgynevezett „bibliofil” könyvek, hanem az olcsó kiadások is már rögtön, kézbevételkor örömet okozzanak. Lehet még, kell is még sokat tenni ebben a vonatkozásban — a sajtó jelentéseiből is tudjuk: nincs minden rendben a nyomdák utánpótlásával, stfo. —, de nem lehet nem meglátni a könyviklub kiállításából, hogy mennyi ötlettel, szakmai fogással és nem utolsósorban, mennyi szívvel harcolnak a grafikusok, tipográfusok, a kiadó műszaki embered azért, hogy a jó könyvek szépek is legyenek... A vasárnap, május 19-én megjelent Néplap harmadik oldalán féloldalas cikk mutat rá a Tiszamenti Vegyiművek üzemi konyhájának egyes hiányosságaira. Akik ismerik a problémákat, nagyjából egyetértenek a cikk tartalmával, jóllehet egyes helyeken a megállapítások túlzottaknak látszanák. Nem vitatható az, hogy az üzemi konyha étrendje igen monoton, nincs változatosság benne. Sok az úgynevezett hagyományos étel, melynek okát abban látom, hogy valóságos „konyhaikonyhavezetési vakság” alakult ki nálunk, de beszerzési nehézségek — szervezetlenség is — mutatkozik. Éppen az egyhangú — ervízű étrend miatt sokan elpártoltak tőlünk és ki-ki más úton kívánja szükségletét beszerezni, étkezését megoldani. Ha kritikával élünk, valahogy úgy kívánja a tisztesség, hogy ne csak dorongoljunk, hanem lehetőleg azonnal segítsünk is a feltárt hibák kijavításán. Ügy gondolom, hogy a segítő készséget jó szívvel el lehet fogadni, ha abban a gondolatok egészségesnek, megvalósíthatóaknak látszanak és nem feltétlenül szükséges az, hogy bárki megsértődjék a történtek miatt. Nem vagyok én ugyan szakács, de mondják, hogy férfiak is értenek ehhez, sőt igen nagy kritikusok vagyunk ezen a területen. Megpróbálok közeledni a megoldáshoz. Felsorolok néhány ételféleséget, amit úgy érzem, a közelgő nyári idényben folyamatosan be lehetne konyhánkon vezetni. Szándékosan kihagyom a nálunk már „hagyományosan bevált menüket.” (Olvasónknak a heti étlap összeállítását segítő ételfelsorolását a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek üzemi konyhavezetőjéhez a cikk megjelenésével egyidőben eljuttattuk. Szerk.) A felsoroltak általánosságban könnyű nyári ételek, természetesen mondhatják egyesek, hát mi lenne a paprikás csibével, tálban főttel stb. Természetesen ezeket is ajánlom, jóllehet, ezek nem szerepelnek a TVM konyhája hagyományos étrendjén. Javaslom, hogy a nyári idényre a konyha személyzetét két-három fő diáklánnyal egészítsük ki (gondolok itt főleg olyan gimnazistákra, akik élelmezési technikumba készülnek), akik segítséggel lesznek a babfejtésben, spenót előkészítésében stb. és még hasznukra is lenne ilyen gyakorlat, figyelembe véve azt, hogy egy változatos — új — étrend fog remélhetőleg a közeljövőben kialakulni üzemi konyhánkon. Kurucz István Tiszamenti Vegyiművek A Kon-Tiki expedíció vezetője újabb útra indul A norvég Thor Heyerdahl, aki 1947-ben a Kon- Tiki tutajon végrehajtott expedíciójával világhírnévre tett szert, most a francia hatóságok közreműködésével újabb expedícióra indul a Marquesas szigetekre. Expedíciójának tagjai, — köztük amerikai, norvég és chilei régészek ásatásokat akarnak végezni a Marquesas szigetek egyes pontjain. az alvilág BESTSELLERE Mike Lee New York-i „iró" kiadta az év legszenzációsabb könyvét: hatezer fényképpel pontos leírását adja a nevesebb amerikai rendőrbiztosoknak és nyomozóknak; beszámol a jellemükről, jövedelmükről, intelligenciájukról és családi viszonyaikról. Mindezt a kezdő bűnözők okulására! A könyvet feketén árusítják és méreg drágáin. MM<4 Többéi észéif»k, de kevesebbet iszunk és dohányzunk Három év — 1960—61— 62 — kiskereskedelmi forgalmának adatait összegezték és hasonlították össze a statisztikai szakemberek. — A számok az életszínvonal egyenletes emelkedéséről tanúskodnak, s azt mutatják, hogy tovább szilárdítjuk előkelő helyezésünket a világ legtöbb élelmiszert fogyasztó nemzeteinek élcsoportjában. Péktermékekből 1960r ban „mindössze” 682 000 tonna kelt el az üzletekből, 1961-ben 722 000, tavaly pedig már 180 000 tonnánál is több. Lényegében hasonló a kép valamennyi fontos élelmiszernél. Zsírt, zsírszalonnát 1960-ban 45 700 tonnát. 1962-bén 51 000 tonnát vettek a háziasszonyok. — Ugyanezekben az években az étolaj és a margarinforgalom 7600 tonnáról — 9700 tonnára, a vaj-forgalom 10 200 tonnáról 11100 tonnára, a sajt-forgalom pedig 5900 tonnáról 6500 tonnára emelkedett. S hogy az étvágynövekedés nem elszigetelt, néhány cikkre kiterjedő jelenség, azt mutatja többek között az is, hogy három év alatt 44 millió literrel több tej, 47 millió darabbal több tojás fogyott el, mint korábban. A statisztika számai a legfőbb élvezeti cikkek forgalmának alakulásában már koránt sem mutatnak ilyen egyértelműen — emelkedő tendenciát. Borból például 1960-ban még 128.2 millió liter fogyott, 1962-ben viszont csak 89.8 millió liter. Igaz, a sörfogyasztás növekedett — 1962-ben 392 millió 200 000 liter volt — de rumból és pálinkából az Í961-es 10 millió 443 000 literes forgalom a múlt évben 7 millió 312 000 literre csökkent. Némiképp megcsappant a „füstölők” tábora is: 1960- ban ugyanis 15 milliárd 349 millió, 1961-ben 16 milliárd 71 millió cigarettát szívtunk, — tavaly pedig „alig” 15 milliárd 300 milliót. A kunhegyest Kossuth óvodában Az ünnepi könyvhétre jelent meg t TÍMÁR MÁTÉ: Szőrtarisznya Tímár Máté, József Attila-díjas író új regényének cselekménye egy képzeletbeli faluban, Körösmarton, játszódik, 1961—62-ben. A történet hőse Óvári Mátyás mintagazda, aki a gyötrődés, vergődés, beletörődés küzdelmes útján tántorog végig, míg nyugalmat talál a közösségben. Szótlanul rakodtak. Vendel, a villás nagyokat öltött, Mátyás terítette, taposta, megtömködte a vendégoldalak közét, majd a rakomány négy sarkán szarvakat csavart, s közben mindketten messze kalandoztak gondolatban. Mátyás a gyereken törte a fejét. Fortyogó feje gőzt vet 'l a kalapja alá. Mérte, kutatta, ugyan mennyire futja belőle. A Körösnek nem megy, okosabb annál... Talán valamelyik nagyszülőjéhez ... Ez is leszűkült Óvári nagyapáékra... Nehezen állja az anyai nagyanyja Jézusmáriázását, nyilván ebben a lelkiállapotban bárfnire kíváncsibb, mint arra, hogy: Tiszteld apádat és anyádat! Óvárinagyapa olyan, mint a fia, indulatos, csak az utóbbi időben szelídítette bölccsé a nyolcvan esztendő sírközelsége ... De mi lesz, ha Pestre megy? Onnan az Isten maga se hozza vissza! Mert olyan Budapest, mint a brjánszki erdő, eltűnik benne a falvak fiatalsága... Ezen különösen elmorfondírozott, pedig már negyedszer csavarintott, amikor a legnagyobb kocsirakó figyelem szükséges. Vissza is hullott a Vendel fejére jó villaöltésnyi száraz szalma, káromkodásra fakasztotta, amivel az öccsét is megszabadította öt percre önmagától. — Vigyázz, a teremtésedet! Legközelebb te potytyansz a nyakamba... — Elgondolkoztam — mentegetőzött. — Nem vagyok én még lélekben itten... — Én talán itt vagyok? — felelte Vendel, s a kérdés már új feleletet nem érdemelt. Tudta azt Mátyás úgyis, mi gyomrozza a bátyját. A leánya sorsa... Nagy konyhát vittek, puccoson jártak, viszkettek, ha pénz volt a zsebükben, csak most, amikor a part szakadt, jutott eszükbe hirtelen, jó lett volna házra gyűjteni, a faluba költözni, Ilonkának hagyni a tanyát. Szegény legény az udvarló, sokgyerekes családból, s ki adná oda szívesen menyecskének a szájból etetett egyetlenkét?! Ej! z valamelyest könnyí“ tett a saját gondján... Náluk ez nem ügy... Két tanya, ház... Csak visszajönne az a gyerek... ók érkeztek először a szérűre, s mielőtt dúrní kezdte volna a szalmát, lekiáltott Vendelnek: — Mi lenne, ha egyenesen kazalba rakodnánk? Olyan száraz, akár a tapló, eleget piszkoskodott sok csomóban... — Nekem mindegy, nem az enyém — hagyta rá Vendel s az Oláh-fiú, a második kocsival érkező szintén. Csak Búza Misának, a harmadiknak különbözött a véleménye. — Nem mondták! — csattant fel a hangja. — Ha így a kedvükben járunk, dolgozhatunk sérvig a sok lógó helyett... Olyan is került, aki a piros nadrágot emlegette, csak Balogh Vince bácsi, Hunyor Péter, és egészen váratlanul Bucsa sógor fogott sort Óvári Mátyás mellett. — Nem tart sokkal tovább — javasolta Vince bácsi —, és két munkát végzünk el egy füst alatt. — Azt is mondani kell, te Misa, hogy törüld meg az orrod? — toldotta Péter. — Nem vagyunk mi cselédek, hogy mindent mondani kelljen. — Csak leszünk... — Ha nem akarunk semmit a saját fejünk után, hamarább... Bucsa sógor, az utolsó szekeres levigyorgott a szalma tetejéről: — Mi van itt, hé? Szabad királyválasztás? Persze, hogy kazalba! Láthassa ez a kani kutya, nem vagyunk mi haragtartók. Rakjad, Vince. Űj padkát kezdtek a csépléskor rakott nagykazal folytatásában, s fel is haladt már az első fuvarral, egészen magasra. Csak ők nem emelkedtek önmaguk fölé a másodikkal se... gyjjj átyás rakta, Vendel adogatta, a lovak kapartak, s a kombájnszalmacsomóból felrebbent egy pacsirtamadár. Csapongott, sírva repdesett a kocsi körül, riadozott, mint aki félt valai.it. Rovarral a szájában érkező párja is elejtette a zsákmányt. Addig vergődtek, hogy felfigyelt rájuk a két önrpagába alászállott ember. Először Mátyás, ő állott magasabban... — Nyilván fészküket rejti a szalma, fiókáikat. — Majd vigyázok — értette a bátyja azt is, amit elfedett a szó. — Téeszcsések ők is... A következő villaöltés napvilágra hozta a fészket. Négy kicsi madár tátogott benne. Szüleik nyugtalan csapongása forgószél-sebesre gyorsult. A leányom még fészket sem tud rakni — gondolta Vendel. — Az én kis mezei pacsirtamadaram... Ugyan, Bálint hol kószál? — töprengett Mátyás. — Otthontalanul, mint az a madár, akinek elrontották fészkét. — Lelkében halovány új érzés sajgott. — Ugyan, ha nem történik vélünk, ami történt, felfigyelnénk-e olyan kicsiségre, mint egy pacsirtafészek? • Bajosan. — Vedd a tenyeredbe — szólította a bátyját —, óvatosan, hogy széjjel ne omoljon, és vidd a kukoricásba. Jó mélyre vidd, rejtsd tökinda alá. Ne félj, megtalálják az öregek... Vendel vitte, a napfény hálásan cirógatta érte a hátát. Bucsa hajtott el mellette... — Mit viszel? — ragyogott a szőrmóc ábrázata. — Tán kaszástojást találtál? — Pacsirtrfiókák... — Csereingatlant mérsz nekik? tfc két madárszülő csapongó repüléssel követte. Amikor letette a fészket, olyan mélyre csapódtak, hogy a kukoricacímerekről virágport vertek a kalapjára. Óvatosan lehelyezte a fészket egy dús tökinda levélárnyékába, és visszaindult, a kocsihoz, melyen villájára támaszkodva várta Mátyás, a.z öccse... Az ő leánya, Margitka, még csak tizenhárom. Iskolás. Utána kitaníttatja varrni... Húsz év alatt nem adja férjhez... Apósáék hazaköltöznek a falusi házába, nehogy lakót engedjen bele a tanács... Mi lenne, ha a Vendel leánya fészket rakna az apósa tanyájába? Gondolkozni kell ezen, meggyőzni az asszonyt... Az ő jussa a tanya... Csak Bálint kerülne elő... Hol bujdokol ilyen sokáig ez a Vendel? Jött az, s a feje fölött a végtelen kék égen alig látható ponttá kicsinyedre ott lebegett, háladalt trillázott az egyik, fiókáit megtalált pacsirtamadár... A pacsirta változatlanul bírta szásszal, de a Mátyás kezeügyéből elfogyott a szalma. Vendel hasztalan dobálta a kötelet, mindannyiszor visszahullott a földre. — ”i van veled? — kérdezte végül. — Olyan vagy, akár az újházasok. Nappal is a csillagokat keresed az egén, és közben egymásba akad a lábad. Beteg vagy? — Nem, nem, dehogy! — Elmarkolta a kötelet, meghúzta, s átlós irányban visszadobta. — Elgondolkoztam... Ne haragudj! — Húzd meg! — térült a líra útjából Vendel. — Olyan lesz ez a teher, hogy... magunknak se rakhattuk volna különbül... A kocsi csikorgó kerekekkel elindult a major felé... él volt. A közeli isko- Iában éppen harangoztak. Ügy csilingelt a kicsi harang, ahogy a gyermek kacag és a szerelmes pacsirta énekel... Előbb Bucsa sógor vette le a kalapját, azután a többiek. Balogh Vince bácsinak a szája is mozgott n kazal tetején. Ezüst hajába belemarkolt a szél, majd elengedte, és megsímogatta lágyan, szelíden, mint az anvai kéz...
