Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-29 / 123. szám
1963, május 29, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nemcsak időszerű, szükségszerű is Ebben a cikkben a karcagi „két szomszédvárról'’ a Déryné és a MEDOSZ művelődési otthonról lesz szó. Pontosabban arról: megértek-e már a feltételek ahhoz, hogy egységes gazdasági, művészi vezetés alatt működjék a jövőben a két létesítmény. Erre a kérdésre kerestük a választ nemcsak Karcagon, hanem a felettes művelődési fórumoknál is. — Az egyesítés gondolata — mondotta Bíró László, a Déryné Művelődési Ház igazgatója — már évekkel ezelőtt felvetődött. Sőt, a városi tanács vb határozatot is hozott errevonatkozólag, de aztán később elakadt a dolog ... — Hol? — Hogy Karcagon nem, az bizonyos, mert a város párt- és tanácsi vezetői, s általában a kulturális területen dolgozók már régóta szorgalmazzák az egyesítést. Ez érthető, hiszen Karcag város kulturális fejlődése szempontjából ezt jelentős lépésnek tekintjük, az a véleményünk, hogy a sokrétű, bonyolult művelődéspolitikai, nevelési feladatainkat csak az erők koncentrálásával valósíthatjuk meg. Horváthné, a városi tanács népművelési felügyelője hasonlóképpen vélekedett: — Mielőbb fel kell számolni a műsoregyeztetések, a kulturális beruházások, s az egyes művészeti csoportok, szakkörök munkáját jellemző aránytalanságokat, az itt-ott mutatkozó anarchiát. Csak néhány példát ezekre. Az elmúlt hónapban például nívós művészi rendezvény igen kevés volt a városban, míg májusban valóságos dömping következett. Vagy: a MEDOSZ kultúrotthon „kiharcolta” a filmszínház szélesvásznúsítását, mire a Déryné Művelődési Otthon ugyanezt tette. Az sem használ a kulturális fejlődésnek, ha különböző énekkarokat szerveznek, amikor a nagymultú karcagi énekkar a vezetés problémái miatt éppenhogy csak pang. A színjátszók, a tánccsoportok helyzetére is lehetne hasonló példákat említeni. Annak sincs sok értelme, hogy a MEDOSZ-nál újabb összegeket fordítanak a fotoszakkörre, amikor a Déryné Művelődési Otthonban jól felszerelt fotoszakkör működik. A lényeg: tartalmilag, gazdaságilag egyaránt előnyös lenne a két művelődési egység vezetésének koncentrálása. Sőt, véleményünk szerint, a továbblépés egyetlen útja éppen az egyesítés. Ez társadalmi, politikai szempontból is jelentős lenne. Karcagon ugyanis — ma már lehetetlen kideríteni, honnan eredt ez a nézet — egykor az a vélemény alakul ki, hogy szükség van a három különálló művelődési objektumra. — Az ifjúsági házra azért, mert oda járnak a fiatalok, a MEDOSZ-ra, mert az a gépállomás és a mezőgazdasági dolgozók otthona, míg a Déryné Művelődési Otthonba azok járnak, akik az előző két helyre nem ... E felfogás tarthatatlansága nyilvánvaló. Nem lehet ilyen mesterséges választófalat emelni semmiféle címen sem Karcagon, sem másutt az emberek közé. S most, amikor az egyesítés szükségességéről írunk, erre is gondolunk. A megyei tanács népművelési csoportjánál Dénes Pál művészeti főelőadó ezt mondta: — Sajnos, az utóbbi években nem volt megfelelő ütemű a művészeti csoportok fejlődése Karcagon. S ennek nem az volt as oka, hogy elhanyagolták e területeket a kulturális vezetők, hanem az oktatóhiány. Az egyesülés után gondoskodni lehetne nemcsak bizonyos oktatói létszámemelésről, hanem a jelenlegi gárda jobb foglalkoztatásáról és megfelelő továbbképzéséről is. Megszűnne ezen kívül a két létesítmény között az indokolatlan rivalizálás. Időszerű lenne Karcagon is létrehozni egy színvonalas népi együttest, de amíg az ehhez szükséges erők szétforgácsoltak, ez nem lehetséges. Ügy gondolom, a karcagi szabadtéri színpad ügye is a megvalósítás stádiumába léphetne az egyesítés révén, hiszen a közös gazdasági tervezés biztosítaná a nagyobb volumenű kulturális beruházások észszerű elosztását. — Jelenleg — folytatta Dénes Pál — mindkét művelődési otthonnak külön társadalmi vezetősége van. S e két társadalmi vezetőség tagjai közül igen sokan mindkét létesítménynél dolgoznak, sőt más funkcióik is vannak, s így törvényszerű, hogy ilyen körülmények között nem lehet megoldottnak tekinteni a társadalmi vezetés kérdését sem a Déryné, sem a MEDOSZ Művelődési Otthonban. — Az egyesítés előnyeiről sokat lehetne még beszélni, de ehelyett inkább minél előbb hozzá kellene fogni. Hogyan? Tanácsos lenne, ha a városi tanács végrehajtó bizottsága létrehívna egy előkészítő bizottságot, amelybe a kulturális intézmények és a művelődési szervek stb. képviselői kerülnének. E bizottság felmérné a jelenlegi helyzetet, s a fokozatosság elvének figyelembevételével elkészítené az egyesítési, majd a részletes közös munkatervet. Helyes lenne, ha az új népművelési évadot már új alapokon kezdenék Karcagon, amire a jászberényiek már jó példával szolgáltak ... Bubor Gyula Filmismeretterjesztés — ismeretterjesztő társulat nélkül Befejeződött a tiszafüredi filmakadémia AZ ELNEVEZÉS persze kicsit túlzás, de az eredmény mégis jelentős. Mintegy kétszázötven fiaital hallgatta végig a kéthetenként tartott előadásokat. S, hogy ezentúl több hozzáértéssel ülnek be a nézőtérre, azt az utolsó előadásnapon rögtönzött vizsga is megmutatta. Kiket becsülnek rendezőink közül? A névsort bizony nehéz lett volna találóbban összeállítani: Makk, Fábri, Révész. Ez utóbbinak fesztiváldíjáról is hallották, csak a bonyolult helységnévbe törik bele a nyelvük. A Mar del platait nem is, de a Canes-i, vagy a Karlovy Vary fesztivált meg tudják nevezni. Resnais-ról nem hallottak még. egy kislány azonban ismeri a Szerelmem Hirosimát, egy másiknak meg Antonioni Éjszakája is eszébe jut. Általában úgy tűnik, mintha a lányok jobban érdeklődnének az esztétikai kérdések után. Később azonban már a fiúkra sem lehetett volna rámondani, hogy csak a filmvetítés nyújtotta szórakozás kedvéért járnak ide, hiszen a legtöbbjük zokszó nélkül végignézte a Kopár szigetet. Ez pedig már fejlett ízlésről tanúskodik; Becses kezdeményezés ez, Fővárosi kéményf Mezőgazdasági szakembereknek, termelőszövetkezeti gazdáknak olvasásra ajánljuk Az utóbbi években gyakran esett szó a pillangós főzelékfélék — borsó, bab — termesztéséről. Korábban ezeket a növényeket főleg a kisparaszti gazdaságokban termelték a család szükségletére és piacra is. Most már a termelőszövetkezetekre, állami gazdaságokra vár az a feladat, hogy a borsót és babot — amelyek fontos népélelmezési és export-cikkek, s fehérjedús takarmánynövények — megtermeljék. A nagyüzemi termesztéshez ad segítséget a mezőgazdasági kiskönyvtár sorozatban megjelent „Borsó és babtermesztés” című szakkönyv. Ennek bevezetőjében olvashatjuk, hogy 1965-re a takarmányborsó vetésterülete csaknem megtízszereződik. Hasonló arányban növekszik a zöldborsó vetésterülete is, a babé pedig — tiszta vetésre számítva — 100 000—120 000 hold lesz; A könyv szerzői közreadják e növények botanikai leírását, származásuk történetét, s részletesen foglalkoznak a hazánkban termesztett fajtákkal, a termesztéstechnikával, a betegségek, kártevők elleni védekezéssel stb. A fényképekkel, táblázatokkal tarkított könyvecske elsősorban a termesztő üzemek szakembereinek szól, de a szövetkezeti gazdák, a termeltető vállalatok szakemberei számára is éppoly hasznos. Érdemes olvasgatni. tanulmányozni; — Utánunk jöttek ők is! Megszokták a mi kéményünket Pistafalván! Kincset találtak Három olasz cserkész megvalósította a fiúk örökös álmát: valódi kincset találtak! A fiúk a catanzaroi plébánia elhagyott pincéjét takarították és közben a fal egyik zugában két fémdobozra leltek. A két doboz tele volt gyémántokkal és drágakövekkel, sokezer dollár értékben. A kincset persze nem tarthatták meg, kiderült, hogy 1783-ban a püspökség akkori vezetői rejtették el és most ismét birtokukba vették. mert csak megyénknek ebben a csücskében működik ilyenfajta intézmény, Szolnokot kivéve. Különösen ha lelkiismeretes körültekintés és igényesség érvényesült a program összeállításában. A filmművészet keletkezése, a filmtechnika és esztétika legfontosabb kérdései, a legjelentősebb nemzeti — köztük természetesen magyar is — filmtörténetek — ezek adták meg az ősz óta tartó előadások témáit. Alapfokú betekintésnek ez nagyon is elegendő, különösen ha olyan neves előadókra is sikerült szert tenni néhányszor, mint Banovich Tamás vagy Kertész Pál; A megyei mozi vállalat előadói is elősegítették azonban a filmértő közönség kialakulását Tiszafüreden; Olyannyira, hogy az egyik hallgató úgy nyilatkozott: különösen akkor szeret eljönni, ha Berkes bácsi magyaráz. Hogy menynyire volt ez hízelgés az éppen jelenlévő Berkes Rudolfnak, azt nem dönthetjük eä. Persze nemcsak azért érdemelnek elismerést. Az ötlet Kovács Pálné a kultúr-' ház vezetőjének fejében fogant meg, amikor egy fővárosi tanfolyam előadásait — Nemes Károly tartotta azokat — összehasonlította a fürediek mozi utáni véleményeivel. A megvalósítás azonban sehogyan sem sikerült volna a mozisok önfeláldozása nélkül, hiszen kezdetben még a vetítővásznat is ők adták. A legnagyobb hidegben is pontosan megtartották az előadásokat, hozták a vetítőgépet, a filmet, száz kilométereket utazva a téli éjszakákban. Ingyen, hogy felnőjön egy műértő közönség. S ennek hallatára bizony csekélységnek tű nik, hogy az archív filmek hiányoztak a műsorból. Rontó Béla, Baranyi Sándor, Bede György, Berkes Rudolf azonban a mai filmalkotások legjobbjaiból állította így is össze a műsort. A Ballada a katonáról, a Rovere tábornok, a Kopár sziget fémjelzi ezt a programot. T. L. Az ünnepi könyvhétre jelent meq: SOMOGYI TÓTH SÁNDOR: Gyerektükör osztály míg az A Gyerektükör mindvégig érdekes, tömören szerkesztett kisregény; o mindennapok közelről ábrázolt lírája és lélekrajzának mélysége teszi rendkívül olvasmányossá. Mindenekelőtt a felnőttekhez szól, mert ez a kamaszregény megszólaltatja azt a húrt, amelyen a kúsza, fogékony — zavaros és gazdag serdülőkor emlékei rezonálnak. I\ z osztály nagy kínban mozgolódott, a fiúk kapkodták a fejüket, mint a kutya, mikor a szemébe néznek. Már jónéhányan fölolvasták az Önarcképet, mind lapos volt, mint a Góbi-sivatag. Szurkoltam és reménykedtem: talán nem kerül rám a sor. Az csöndben hallgatta, áldozatok szégyenkezve elmakogták a szöveget. Fáraó roppantul ideges volt, valamennyien láttuk, hogy a kudarcon tépelődik. Csabai odasúgta nekem, hogy hülyeség az egész, mert az ember nem írhat magáról jót, hanem csak rosszat, így pedig igazságtalan. A nagy csöndben szárazon sziszegős volt a hangja, esküdni mertem volna, hogy Fáraó is meghallotta. Még több mint tíz perc volt az óra végéig. Föllélegeztem, amikor Laczó Leventét hívta föl. Laczó harsányan és önelégülten olvasott, a fiúk egymásra kacsintgattak. Laczó jó fiú, csak egy kicsit agyalágyultan reklámozza magát, és nem tudja, hogy Fáraó rég kiismerte a trükkjeit. ... A tanulnivalót el szoktam végezni, csak az írásbelit nem elég rendesen. Otthon segítek a házimunkában, szőnyegporolás, satöbbi. Megmondom az igazat szüleimnek, tanáraimnak. Közösségi munkámat is elvégzem, úttörőgyűlésre mindig eljárok, aktívan részt veszek a versenyeken. Az őrsi dekoráció elkészítéséért dicséretet is kaptam. Remélem, még sokat fogok fejlődni. — Én is remélem — mondta Fáraó mogorván. Aztán, mintha észbe kapott volna, hozzátette. — Különben jó. Elég jó — ismételte bizonytalanul, állát dörzsölgette, és olyan bánatosan nézett, mintha elvesztette volna az egész havi fizetését. A fiúk köhécseltek, Csabai csuklójára pillantottam: még hét és fél perc a csengetésig. Fáraó tétován az osztály felé fordult, éreztem, hogy egy pillanatra megáll rajtam a szeme. — Elrejtőztetek, vagányok! Egyre se lehet ráismerni! Na, nézzünk meg még egyet — mondta, önmagát biztatva. — Homlok András! Nehézkesen álltam föl: — Tanár úr kérem, az enyém nincs befejezve... De ő csak legyintett: — Amennyit írtál, annyit olvass! 1Tulajdonképpen egészen ■ eddig nem hittem, hogy azt a néhány ócska mondatot valaha fel kell olvasnom... A tenyerem vizes lett, akadozva kezdtem hozzá, és mindvégig akadoztam, mint egy analfabéta, — Már tavaly is csináltunk önarcképet. Én is elkészítettem, hogy megtudjam, ki vagyok, és milyen tulajdonságaim vannak. Akkor... minden olyan egyszerű volt. Most valahogy sokkal nehezebb, mint tavaly meg azelőtt, pedig csak egv év múlt el, vagyis kettő. A felnőttek azt követelik, hogy őszinték legyünk egészen. Őszintének lenni nagyon nehéz. A felnőttek se őszinték. És nagy ködöt kavarnak maguk körül, hogy mi ne lássuk őket... Elhallgattam és a nadrágomba töröltem a tenyerem. — Vége? — kérdezte Fáraó. — Eddig van. C áraó odasétált hozzám, * vállamra tette a kezét, ámulva láttam, hogy nevet. A becsukott füzetet kezébe fogta. — Bizony, ez csak afféle töredék... nekem mégis tetszik! — mondta derűsen. — András igazat ír... őszintének lenni nagyon nehéz, így van, Pecér? Pecér vigyorogva felelt: — De mennyire, tanár úr! Ha én .mindig őszinte lennék, a papám laposra verné a pofámat... Az osztály hangosan és egyetértőén öhögött. — Akkor is, ha azt mondhatnád őszintén: édesapám, ötöst kaptam kémiából? — kérdezte Fáraó. — A, akkor örülne az öreg... — bohóckodott Pecér. Fáraó pedig elgondolkodva beszélt tovább, valami olyasmi\ hogy a jóról könnyű őszintén beszélni, csak a rosszról nem, vagy amiről azt gondoljuk, hogy rossz... — én azonban már nem tudtam a szavaira figyelni, csak a kezét néztem, a balt, amelyik finoman percegtette a füzetem lapjait, s egyszer csak megállt a rajzlapdarabnál, amelyikre tegnap firkáltam. Az előbb izzadtam, most meg elhidegedtek még a lábujjaim is. Görcsösen igyekeztem visszaemlékezni: lányfej, szalaggal hátrakötött haj... és bizony, a mellek szép csúcsosra kidolgozva... a kerek has és a köldökgomb... viszont lefelé csak elnagyoltan... Rémület és düh fogott el. Konokul néztem Fáraóra: tessék visszaadni! Semmi köze hozzá... egy idegennek. A kéz lassan közeledett, puhán letette a füzetet a padra, a rajzlapdarab kinyúlt belőle, mint egy könyvjelző. Fáraó nem nézett rám. Gyorsan belepillantottam. A skicc olyan volt, amilyenre emlékeztem. Nagylelkű volt a felséges úr... De hát mért olvan érdekes ez?... hisz köldöktől lefelé egészen vázlatos... A villanycsengő berregni kezdett. Fáraó kiment, és egyszer se pillantott rám. Ezt megúsztam. Mit úsztam meg kíváncsi vagyok, mit úsztam meg? őszinte rajz volt. Nem?
