Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-23 / 118. szám
IMS. május 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Cigány klub Karcagon A karcagi Lenin Termelőszövetkezei közgyűlésén ebben az évben több cigányt veitek fel tagnak. Ezek az emberek — negyvenhárom tag és tizenöl családtag — szorgalmasan és rendszeresen dolgozik a gazdaság üzemegységeiben. Részükre most klubot alakítottak, ahol ismeretterjesztő és szakmai előadásokat hallgatnak azokról a témákról, amelyek a közös gazdálkodással összefüggnek, s amelyeket a régi tagok már ismernek. így például megismertetik velük a különböző felszerelési tárgyak használatát. A klub keretén belül az ősszel kihelyezett általánosiskolai osztályok indulnak, hogy minden cigánytag és esaládja elvégezhesse a nyolc általános iskolát. A klub tagjai a hét meghatározott napján találkoznak. Emellett természetesen rendszeresen látogatják s a többi taggal együtt nézik meg a televízió adásait. Egy bíró, egy orvos és egy tanárnő beszél önmagáról ebben az írásban. Eddigi életútjuk megegyezik a mai fiatal értelmiség szokásos, tipikus útjával. Az egyetem padjaiból, a diploma megszerzése után bírósághoz, kórházba, iskolába kerültek, — dolgoznak. Az újságíró ezúttal arra volt kíváncsi, megtalálták e számításukat, elégedettek-e, mik a problémáik? 7~ ' j Energikus blro I fiatalember. Elégedett. Azt mondja, ide Mezőtúrra vágyott, szereli ezt a kisvárost, felesége is itt dolgozik, gyógyszerész. — Lakásunk is van — újságolja Dr. Lipták Ernő, — egyszobás. Szeretnénk egy nagyobbra elcserélni. — Ennyi az összes gondja? — Mi lehetne más? Mostmár bíró vagyok, s hogy jó bíróvá váljak, csak rajtam múliK. Sokat kell tanulni, tapasztalni, dehát ez természetes! Sokat forgatom az új Büntető és Polgári Törvénykönyvet, az újonnan megjelenő jogszabályokat. Szükséges is, mert Magyarországon igen sok új jogszabály készül. így folytatja: — Munkatársaim sokat segítenek, s minden tekintetben jó nálunk a kollektív szellem. Dr. Lipták Ernő Mezőtúron akar gyökeret ereszteni. Van társasága is már a városban. Eljár sakkozni, a helyi sportkör vezetőségének tagja, ultipartnerben sincs hiány ... — Vágya? — Mindig vonzódtam a pedagógus pálya iránt. Szívesen tartanék előadásokat, elsősorban fiataloknak, olyan témákról, amihez értek. S habár lassan kiöregszem a KISZ-korosztályból, az ifjúsági szervezet politikai oktatásában vállalnék előadásokat... . i Mindössze 25 Az orvos | ^ves, ősz óta Sok újat, a jövőt szolgálót tapasztaltunk Gondolatok, emlékek a szakszervezeti kongresszu?ról Igazgatói irodájában ülünk Hack Mártonnal és a napokban lezajlott szakszervezeti kongresszuson szerzett élményeiről beszélgetünk, ahol mint a megye egyik küldötte vett részt. — Most valóban illetékes vagyok a válaszra — mondta —, hiszen ahogy a kongresszuson tapasztaltam, a szakszervezet lényegében a szervezett dolgozók pedagógusa. Találó volt az ott elhangzott mondás, hogy nálunk kétfajta ember van: az egyik tanul, a másik pedig tanít. — Milyen újszerű jelenségeket tapasztalt az előbbieken kívül? — Ügy érzem, egyre jobb kapcsolat alakul ki a közvetlen termelők — tehát a munkások — és az értelmiségiek —' műszakiak, pedagógusok, művészek, írók — között. A tanácskozás szüneteiben több fizikai dolgozóval beszéltem, ök őszintén elmondták, hogy azelőtt bizony nem nagyon érdekelte őket az értelmiség gondja, baja. Mostanában, hogy egyre inkább közös üggyé válnak a nagy feladatok, közelebb kerültünk mi magunk is a munkásokhoz. Vagy inkább ők kerülnek közelebb hozzánk, hiszen képzettségük emelkedésével lassan a műszakielméleti problémák közvetlenül őket érintik. — Tehát teljes volt az egyetértés? — Nem mindenben. Ilyen országos méretű összejövetelen ezideig nem vettem részt, csupán újságból, rádióból olvastam az ott történteket. Most meglepetéssel tapasztaltam, hogy sokan vitába szálltak egy-egy felszólalóval. — Mi tette a legnagyobb benyomást önre a kongresszuson? — Most volt először alkalmam közvetlenül hallgatni Kádár elvtársat. Az őszinte hangnem, a közvetlen, szellemes és fordulatos beszéde nagyon tetszett. Elmesélte például, hogy amikor Csehszlovákiában járt, az ottani vezetők termelőszövetkezetekbe is meghívták őt. Két jó szövetkezetei látott már, amikor az egyik vendéglátó szólt a helyieknek, hogy most mutassanak meg egy gyengébb tsz-t is. Erre Kádár elvtárs közbeszólt, hogy köszöni az igyekezetei, de gyenge tsz-t otthon is láthat egy néhányat. Persze, nagy nevetéssel fogadták a történetet a kongresszus résztvevői és ez is az őszinte hangnemet jellemezte. A kongresszuson negyven ország küldöttei vettek részt. Ügy érzem, ők az egész világon hírül adhatják, hogy milyen egységes a magyar nép, munkások, parasztok, értelmiségiek egyaránt. * A másik nyilatkozó — Zsák István, a Járműjavító Vállalat munkásainak küldötte — sok értekezletet, kongresszust megjárt már, mégis nagyon lelkesen beszél a közelmúltban lezajlott kongresszuson tapasztaltakról. — Olyan sok mindenről esett szó — mondotta —, hogy reménytelen vállalkozás lenne röviden összefoglalni mindent. Inkább ehelyett egy dolgot mondanék el, ami engem, és remélem, még sok résztvevőt, megragadott. Az újszerű gondolat, vagyis inkább már törekvés az „egészségügyi rehabilitáció” nevet viseli. — Tulajdonképpen arról van szó, hogy a nagyobb üzemekben egy helyre — műhelybe, üzemrészbe — tömörítik az egészségileg gyengébb és rokkant munkásokat. Itt olyan munkával látják el őket, amit gyengébb állapotuk ellenére is jól elvégezhetnek. Ennek a széleskörű elterjesztéséről beszéltek a kongresszuson és nálunk máris belekezdtünk. Felmértük üzemorvosunk segítségével, hogy hány munkásról van szó és részükre egy műhelyrészt fogunk berendezni ideális munkafeltételekkel. — Hangzott-e el a kongresszuson olyan, amit szintén mielőbb meg kívánnak valósítani ? — A társadalmi aktívahálózat bővítése is ilyen. A szociális feladatok megoldását, a nyugdíjasokkal való foglalkozást, az üdülések intézését is társadalmi munkásokkal kívánjuk megoldani. Reméljük, segítenek ebben a nem könnyű feladatban szakszervezeti tagjaink. Ha tömören fogalmaznám, így fejezhetném ki véleményünket, hogy sok újat, a jövőt szolgálót tapasztaltunk a szervezett dolgozók országos kongresszusán. (EGy.) dolgozik a karcagi kórház sebészeti osztályán. Sebész szakorvos akar lenni. Minden második nap ügyeletet tart, mert kevés az orvos az osztályon. — Elég a három szabad délután hetenként? — Nem mondhatnám, dehát mit csináljak? A munkát el kell végezni. Ebben pedig nincs hiány. Itt annyit tanultam, annyi lehetőséget kaptam, amire nagyon kevés kórházban lett volna módom. — Tehát elégedett? — Nem. Ahogy mondtam kevés az orvos az osztályon. Ezt a betegeknek természetesen nem szabad megérezniök. Én viszont érzem. Kevés idő és energia jut a szakirodalom olvasására, hogy felkészüljek a szakvizsgára. — Mikor lesz a szakvizsga? — Négy év múlva, — válaszolja Dr. Grmela József, — s mikor látja csodálkozásomat, magyarázólag hozzáteszi: nekünk orvosoknak, különösen, ha kezdők vagyunk, állandó intenzitással kell tanulni. De jó lenne sűrűbben színházba, moziba menni, tv-t nézni, vagy néha motorral kirándulni, mert a motorozás a szenvedélyem ... Először til-A tanárnő takozott. második f FOTOKIALLTAS KISÚJSZÁLLÁSON Kisújszálláson két kiállítást is rendezett május első felében a művelődési ház A nagyteremben a magyar festészet legjobb alkotásaiból nyílt reprodukciós kiállítás. Ezenkívül fotókiállítást is rendeztek. A fotoszakkör kiállítását A SZOLNOKI SZAKÉRTŐK szigorúan megbírálták, pedig nem tanulságok nélkül való. Ugyan gyakran még a technikai kivitelezésben is találkozunk durva hibákkal, akadnak mégis olyan megnyilvánulások a képeken, amelyekből szép eredmények fejlődhetnek ki. A tematikailag csoportosított tablók közül leggyengébbnek A MUNKA ÁBRÁZOLÁSÁNAK SZÁNT ÖSSZEÁLLÍTÁS hatott. Utána mindjárt a nportképe* 1: következtek, oi szont az életképek és a tájábrázoiás területén egészet sikerült munkákkal találkozhattunk. A legnagyobb hibaforrás a nerev beállítás, amelyik úgy tartózkodik az egyéni látásmódtól, hogy néha a riportképből lesz a legsikerültebb tájképek egyike (Belvíz Kisújszálláson). Amikor végre közel merészkedik a fényképész a témájához lencséjével, akkor már egészen modern szemléletű fotok is kikerülnek a keze alól j , (Vasbeton elemek). Az élet- | képeknél persze elsősorban a gyermekek önmagukban való kedvességére épülnek a felvételek — ezek közül AZ ÉN VIRÁGOM keresetlensége emelkedik ki —, de a Fotós című beállítás némi nehézkessége mellett is már eredeti. Ez a kiállítás nemcsak azért hasznos, mert a nyilvánosság elé lépett szakkör nyilván okul rajta, hanem ami többször is szóján van: a fotózásnak lassan egyfa; ta népművészetté kell vá1- nia, mégpedig olyanná, amely realisztikus hajlandóságai révén igen komoly ízlésnevelő erőt jelent. 'TLj . ■— Igaz, ez a évem a Karcagi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban, de még korai rólam, mint tanárról írni. — Miért? — Mert még nincs meg a tanári képesítésem. Agráregyetemet végeztem, évekig dolgoztam, mint mezőgazdasági mérnök. Kátai Kálmánné heti 20 órában tanít kémiát, általános állattenyésztést és gyakorlatot diákjainak. Jelenleg az agráregyetem tanárképző intézetébe jár. Levelező hallgató, s ahogy mondja, szeretné a két éves intézetet jó eredménnyel elvégezni. — Van erre mód? — Úgy érzem. igen. Pedig nem könnyű. Tanítani, az órákra készülni, tanulni az újabb diplomáért, s ezenkívül háziasszony, anya és feleség is vagyok. Férjem ugyanitt tanít a tecnikumban. — De ő is segít. Nemcsak a tanulásban, hanem az otthoni munkában is. S persze, a kollégák. Még drukkolnak is értem, amikor vizsgázom, biztatnak, aminek nagyon örülök. Akármilyen hihetetlennek így van időm a ! rendszeres tanulásra, de a tanulmányi szabadságok minden percét is ki kell használni. — Olvasás, szórakozás? — Néha még erre is jut idő, ha nem is annyi, amennyit szeretnék. Dehát J valamit áldozni is kell, ha I az ember el akar érni valamit, — ezt már eddig is megtanultam. Tudja, akarat, önfegyelem kérdése az egész ... Három pályakezdetet villantottunk fel. Valamennyinél találkozhatunk kisebbnagyobb gonddal. nehézséggel. de a végső kicsengés mégis valami más. Az, hogy ezek a fiatal értelmiségiek. sok száz és ezer társukhoz hasonlóan, napmint nap többet akarnak elérni, hogy helytálljan»' választott pálya' rukon. — bubor — i Szülők, nevelők fóruma A legtermészetesebb összetartozás — és ami belőle következik Szánjunk most a „főidényben” néhány percet a szülőknek arra a tevékenységére, amely a legtermészetesebb kapcsolatból, ti. a szülő és a gyermek közti kapcsolatból ered. Azok a nevelő hatások, amelyek a családon belül, időben is elsőként érik a gyermeket, lényegében egész életére megszabják elsősorban érzelmi és erkölcsi vonásait. Az első 6— 7 esztendőben úgyszólván teljesen a szülő felelős azért, hogy a gyermeket milyen benyomások érik és gondolkodtatják el. így van ez mindaddig, amíg az iskola nem osztozik a szülőkkel a nevelésben, vállalva az alapvető értelmi készségek és ismeretek kialakítását a gyermekben. Még később, felzárkózva az iskola mellé, majd a társadalom széles egésze, a külvilágból érkező számtalan behatás és tapasztalat is mind jobban és jobban beleszól a gyermek további, már világnézetének nevezhető fejlődésébe. A három tényező — vagyis a szülők, iskola, társadalom — közül mindig is legszükségesebb a szülők nevelő tevékenységéről szólnunk. Miért? Az iskolai nevelés szakemberek kezében van, tudományos kutatás tárgya és állandó téma konferenciákon, ankétokon. A társadalom felől, a külvilág minden irányából érkező nevelő hatások minőségén pedig — pl. a társadalom kulturális színvonalának emelésén, vagy olyan probléma megoldásán is, mint a gyermek védelme az alkohol káros hatásával szemben — az állam munkálkodik számtalan intézkedésével. Az otthoni nevelés viszont sokszor a szülő spontán, ösztönös megnyilvánulása csupán és nem szilárd következetes elvekre épült tevékenység. Ehhez kell tehát a legtöbb tanács. A legtöbb? Talán csak egy. Hogy gondoljuk át, mi a szülők és a gyermek kapcsolatának fő vonása. Hoszszas fejtegetés helyett egy mondattal fejezhetjük ki: a a szülő szereti a gyermekét, a gyermek megérti a szüleit, s kctt j üknek ez a magatartása nem képzelhető el felcserélve. A tétel igazságát mindenki belátja, ha őszintén elgondolkodik rajta. Mi következik ebből a nevelésre? Az, hogy nem természetes, tehát nem is helyes az, ha a szülő egyszerűen hagyja, hogy nőjjék a gyermek, mint vadon a cserje. Az olyan liberális felfogás, hogy ti. „belőlem is ember lett, pedig velem sem törődött senki”, meg hogy „majd megneveli az élet” — a nemtörődömséggel, a dolog könnyebb végét választó kényelmességgel határos, és nincs benne áldozatvállalás. Gyermeket pedig nem lehet nevelni úgy, hogv a szülő áldozatot ne hozzon. — De van másik rossz is, a másik véglet. Az, hogy a gyerek minden lépését megszabjuk, madzagon rángatjuk őt, mindenbe beleszólunk, amit csinál. Terrorizáljuk a féltéssel. így aztán semmi önállóság nem alakul ki benne, és lehet, hogy az első alkalommal, amint kikerül a szülői „parancsuralom” alól, kipróbálja — visszahatásként — mindannak az ellenkezőjét, amire dresszfroztuk. — Harmadik rossz irány r. prédikálós nevelés, hogy ti. folytonosan leckéztetjük a gyermeket, záporoznak fejére a szebbnél szebb elvek, az ilyenféle hivatkozások: „bezzeg, amikor én a te korodban ...” A sok-sok leckéztetés falra hányt borsó, Mi hát a helyes út? 1. Ahelyett, hogy sokat prédikálunk neki, magatartásunkkal adunk példát. A gyermek semmi olyat ne lásson a szüleinél, aminek az ellenkezőjét hangoztatjuk előtte. Tőlünk lássa a családban a kölcsönös segítséget, a többikért vállalt, áldozatot, a közösségért végzett munkát. A gyermek olyan tiszteletben tartja a család védelmezőjét, erejét — az apját, hogy ha pl. kártyázni látja, azt hiszi, az a legszebb a világon, ha kártyázik az ember. Nincs elejtett szó, véletlen mozdulat, amit a gyerek észre ne venne és el ne raktározna emlékezetében. Ilyen értelemben is kell vennünk azt, hogy a gyermek „érti” a szüleit: magáévá teszi a tanításukat. Ha példa az. a példát. Az élettel, a valósággal nevelünk, nem a puszta szóval, s a valóság, a lét kézzelfogható példáin keresztül alakul a gyermek tudata. 2. Előre kell eligazítani a házi szokásokat (beleértve a családtagok egymás iránt tanúsított kölcsönös tiszteletét), a gyermek életrendjét (az étkezési időktől a kis zsebpénzecske beosztásig), hogy azokba a gyermek következetesen beleszokhasson, így aztán nem lesz alkalma olyasféle kisiklásokhoz, amiket egyes szülők nem megelőzni, hanem csak megtorolni tudnak. A megszokott életrenden kívül eső alkalmakat, amelyekből — a gyermek gyámoltalansága folytán — hibák származhatnak, a szülő előre megbeszéli a gyermekkel. így szoktatjuk előrelátó tervszerűséghez az életben. 3. Vannak elemi dolgok, amikre sok magyarázat nélkül, egyszerűen rá kell szoktatnunk a gyermeket. De vannak dolgok, amiket meg kell beszélnünk velük, a szülő és a gyermek között alakult bensőséges bizalom és becsülés hangján. Azért, hogy önálló ítéletre, elhatározásokra is neveljük. Ez a nevelésünk demokratizmusból fakad és emberségre nevel. 4. Nem hagyunk mindent a gyermekre, de alkalmat adunk neki arra, „a maga kárán tanulhasson”. Miért? Mert folytonosan nem lehetünk vele, tehát gondolnunk kell arra, hogy képes legyen a külvilágból, a társadalomból kapott hatásokra helyesen reagálni. Ezzel elindítjuk őt a megismerés klaszszikus útján: hagyjuk, tapasztaljon, tanulja megfigyelni azt, amit lát, azután vonja le belőle a tanulságot, végül a szerint éljen tovább, amit ellesett az életből. Látjuk: a szülők a nevelés művészei lehetnek, ha egyszerűen okos szeretettel gondoskodnak a gyermekről. A gyermek ilyen vagy olyan fokon, de mindig érr telmesen reagál a szülői gondoskodásra. Ez a dialektikusán kibontakozó folyamat alakítja jelleme erkölcsi és érzelmi vonásait, de megalapozza gondolkodásának és világnézetének jövő alakulását is. Körmöczi László A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár azonnali felvételre géplakatos szakmunkásokat keres. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. A pályakezdés |SS=l: Zl • * It de több szabadidő kellene — 0^1.SO 0V01 Mindenben segítenek || a kollégák —
