Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-04 / 79. szám
4 W8S äprflte t. Hildegard Klemm s Visszatérés Karóin nyugtalanul sétált föl s alá a peronon. Eljött, hogy fogadja az apját, de a vonatnak húsz perces késése volt. Váltáskor kisietett a pályaudvarra, miután az édesanyja telefonon közölte vele a váratlan hírt. Hangjában aggodalom volt és mintha küszködött volna a sírással. Vajon félt vagy örült? Ezt a készüléken át nem tudta megállapítani. Most mindenesetre üt volt, mert a család elhatározta, hogy visszafogadja az apát. Három évi távoliét után jött haza nyugatról. Karola azonnal megismerte, ahogy leszállt és keresőn körülnézett. A férfi tekintete elsiklott mellette, noha csak néhány méternyire állt tőle. Nyilván arra számított, hogy az édesanyja jön elébe. Tény, hogy nem ismerte meg legidősebb lányát. Egy tizennégyéves nyurga diáklányra emlékezett és egy tizenhétéves kisasszony állt előtte. Csak amikor leánya megindult feléje, eszmélt rá, hogy kivel találkozott. Fáradtnak látszott és sápadt volt óz arca. Bajuszt viselt. Karola furcsa idegenkedést érzett. Gyermeki szeretete megszűnt azon a napon, amelyen apja cserben hagyta az édesanyját. Akkor költözött hozzájuk a nagymama. Nem is tudta elképzelni, mi lett volna belőlük a nagyanyja nélkül. És most az öregasszony keresztülvitte, hogy visszafogadják a családba. Az apa lehangoltan lépkedett a leánya mellett. Más fogadtatást várt. Ha legalább kijött volna az anyósa! Karola vonakodva válaszolt kérdéseire. Igen, otthon minden rendben van. Az édesanyja dolgozik. Nem kéredzkedett el. A nagymama meg nem ért rá. A kertet és az ebédlőt eladták még akkor, amikor édesanyja azt hitte, hogy kihívja őket. A leány elhallgatott és maga elé nézett. Amikor az apja menés közben véletlenül megérintette a karját, összerázkódott. A nagyanyja kint az ajtó előtt várt rájuk. Barátságosan üdvözölte és közömbös kérdéseket intézett hozzá. Hogyan utazott? Milyen volt az utolsó lakása? Mesz- sze volt-e a munkahelye? Az apa lassan beszélt mérlegelve a mondatokat, mint aki tudja, hogy minden szava latba esik. Vajon sejti-e az öregasszony, milyen rosszul ment a dolga odaát? Okos asszony volt. Öreg munkásnő. Mindig sokat olvasott. Annakidején, az elutazása élőt. kinevette a. nézetei miatt. Nagyon megbánta. Bementek. Most a konyhában laktak. Elég szűkén. Az elhasznált meleg levegőben a férfi beteg tüdeje nehezen lélegzett. Ezt is odaát szerezte. Éppenúgy mint unnak felismerését, hogy a magafajtájának jobb a szocializmusban. Figyelő szemek kereszt- Hsében ült. Rég nem érette magát ilyen rosszul. Fia, a középiskolás, aki az ablaknál írt, bizalmatlanul nézett rá. A két kislány a díványon ült merev testtel, mint két baba. Félig nyitott szájuk, mintha rögtön az anyjukért kiáltana. Valószínűleg féltek tőle. Karola még mindig ott állt az ajtónál, ahonnan piszkos lábnyomok vezettek a székig. Ezeket nézte ijedten és közben pontatlanul válaszolt egy kérdésre. Az öregasszony rögtön belekapaszkodott. És ezzel vége volt a hazudozásnak, hogy jól keresett, de hazajött, mert vágyódott az asszony meg a gyerekek után. Kikívánkozott belőle az igazság, hogy utoljára már csak parasztoknál kapott alkalmi munkát. így szerezte meg az útravalót. Miközben erről beszélt maga is csodálkozott, hogy mindezt elmondta az okosszemű nagymamának, figyelő gyerekei előtt. Nem érezte többé as ellenséges légkör feszültségét. Belemelegedett a mondókájába és látta, hogy Karola odalépett az asztalhoz és leült. A kislányok lecsúsztak a díványról és a fiú rámosölygott. — Tudtuk, hogy nem megy jói a sorod, jegyezte meg az öregasszony. Olvastuk az újságokban. De nem hittük volna, hogy olyan rossz, ha valaki odaát Ideáik a munkából! Elhallgatott és kifelé fülelt Ajtó csapódott. És már be is lépett az asszony lihegve a sietségtől. Mégis korábban jött e\ a munkából. => Nagyon siettem, mondta. Azt gondoltam... Nem fejezte be a mondatot, de becsületes arcáról lerítt, hogy mitől tartott. Attól félt, hogy a gyerekek elutasítják érnek óta nem látott apjukat. Az étrT r felugróit ' és várakozóan nézett a feleségére. Lujza kinyújtotta a kezét: — Jó, hogy visszajöttél! Boldog Balázs fordítása TV-filmfesztivál fl/linfreaux-ben Mintreaux-ben április 16. és május 3. között tartják az idei Arany Rózsa elnevezésű televíziós filmfesztivált. A fesztiválon a magyar televízió a „Csuda- pest” című tv revűfilmmel vesz részt. (MTI) • TV-EVKÖNYV A rádió és a televízió szerkesztőbizottsága összeállította a Magyar Rádió és Televízió évkönyvét, amely rövidesen megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. A kötet tartalmazza a rádió és a televízió néhány nagysikerű műsorának teljes szövegét, valamint egy-egy jelentősebb produkciójuk anyagát is. (MTI) KÉKLŐ LEPEL LENG Horgonyát oldja az éj s a föld-keretes ég bepárásodik Kéklő lepel leng vetkőzik a táj Repül a fény-madár Szárnyát eresztve szétterül Indul a nappal mindegyre sűrűsödnek perceink. Bábor Zoltán A tíszavártoonyi általános iskola fiatal tanítónője, Varga Leontin, a szegedi tanárképző főiskola rajz és földrajz szakos levelező hallgatója. Képünkön rajz- tanulmányókat végez Bárányé Sándor festőművész műtermében. A kapitány tisztelgett a front iniiult tovább *. ..a túloldalon megnevezett négy orosz katonának az életét alulírottak mentették meg. Nevezettek a Szolnoki Cukorgyár R. T. alkalmazottai: Kertész Péter, Kelemen Ferenc, Mateicska István, Csábi László, Fadgyas Antal.. — Még ott volt Osgyán László. Meg Betoné — vagyis most Lajkó Lászáó- né. Na meg az öcsém, Rudi. Mateicska István szíjgyártó konyhaasztalán a négyrét szakadt írást nézegetjük. A kifakiüit, elkoszolódott papirost — rajta orosz szöveg és aláírásod?; — most kerítette elő Mateics- kámé. S hogy az írott emlék kezébe akadt, emlékezetében is felvillant az akkori nap. — Jaj, nem lehet azt elmondani, mit éltünk át Nálunk az oroszok, a németek meg az udvaron szaladgáltak azokkal a — micsoda is — fene puskákkal. Néhány perccel előbb az életmentők nyilatkoztak így. Mateicska Rudolf: —^ Féltünk — ahogy mondom, no. Még egy olyan napot nem kívánok az életemben. Mateicska István: — izzadtam egész nap, pedig már csak az ing maradt rajtam. Apró emléktéglákból — Csábiné, a két Mateicska, Matedoskáné — felépítjük 1944. november harmadikat. Negyedik napja dúlt már a csata Szolnokért. A cukorgyár vezetősége elmenekült csak a munkások maradtak helyükön. A gyártelepen és a cukorgyári lakások között német tüzérségi ütegek ásták be magukat. ▲ huszonnégyen udvarára magyar géppuskafészek települt Az épület előtti kukoricásban, az épület mögötti részeken is harcálláspont. Zimankóé, szemerkó- lős idő jött harmadikán. Aknák röppentek a ház mögül és mögé is. A nyolc család napok óta a pincében kuksolt Egyszerre dermedten látják, hogy Tószeg felől, a Tisza-part töltésének alján tízeinkét főnyi fegyveres egység közeledik. Nem tudták, de ismeretlen ruházatukról megsejtették, ezek az oroszok. Közülük négyen elszakadnak, s egyenesen az udvarba tartanak — te jóságos ég. A szlovák származású és anyanyelvű Mateicska István kilépett az udvarra, ahonnan a magyar géppuskások azonnal a kukoricásba menekültek; A négy szovjet katona körülvette. És Mateicska István Szolnok lakói közül elsőnek látta meg, és elsőnek váltott szót orosz katonákkal. Csak szót váltott, a beszélgetésre már nem jutott idő. A megfutamodott magyar katonák egyike tüzet nyitott. A négy orosz katona közül egy ösz- ezerogyott. A lövöldöző magyar honvédet egy sorozattal elhallgattatták. De erre felfigyeltek a németek; s a következő percben az egységet felvezető szovjet hadnagy holtan vágódott a kapunál a járda kövére. Köröekörül felugattak a fegyverek. As oroszok nyomban visszamenekültek. De ezek négyen olyan mélyen behatoltak az udvarra, hogy elvágták a kiutat, bezárult a gyűrű köröttük; A menekülés lehetetlen, ráadásul ott a sebesült is. Halálravált arccal tekintettek Mateicskára. — Befelé — intett a pincébe Mateicska. Beugrottak a lejáraton. A katonák azonnal falfedezék mögé, s csőre töltött géppisztolyaikra feszültek idegeik. Da paszlodnüje pulji! — Az utolsó töltényig! — fordította magában magyarra Mateicska a tizedes parancsét. Űristen, itt közelharc lesz. S a pincében harmdnchatan — nagyrészt gyerekek. Elpusztulunk mindnyájan, mi értelme ennek? Az udvaron futkosó SS- ek eszeveszettül lőttek abba az irányba, amerre az oroszok loholtak. Talán azt hiszik, mind elfutottak — csillant a remény Mátéics- kában. De hátha betéved valamelyikük. Lenn a pincében szótűan- ná dermedt munkások, s elszánt, haláltváró szovjet katonáik. Mikor a lövöldözés szűnni kezdett, észrevették, a sebesült erősen vérzik. Kertész Irma már hozta is a kötszert. — Kik voltak ezek • Kertészék? —■ Nyugalmazott csendőr — de ezt ne tessék megírni. — Miért ne? — Mert ezek rendes, jó emberek. Aztán enni, inni adtak a sebesültnek, a többieknek is. — Sültet, sültet adtunk. Az uram jobbon emlékezne, tőle kérdessse — töri a fejét Csábiné. Az udvar tele németek* kel, bármelyik pillanatban lejöhetnék. És akkor itt, a szemünk láttára végzik lei az oroszokat, azt a hosszú szőkét is, amelyik fodrásznak vallja magát. Négy fiatal, az életét még keveset használó ifjonc egyenruhás kölykök szinte. Senki nem tudja most; kinek jutott akkor eszébe Egyszerre mind nekiálltak;, dúrták a szenet. Előbb a hasábfákat raktak rájuk, arra zsákdarabokat, s úgy a szenet. A szén alatt a négy orosz katona. — Ne féljetek, csak estig ne legyen baj. Estére #** lesznek a mieink. Estig? De hol van még az este? Ne féljetek? Idegtépő pillanatok ezek. Mateicska már eltüntette a vémyomokat. Dideregve pislogták az udvart Ott egyre több a germán, s már vizsgálják a melléképületeket is. A gyengébb idegzetű ek felrohantak a pincéből, fel a lakásba. Lesz, ami lesz. Délután fél ötre fellángolt a harc, elkeseredetté vált a csata. Három órahosszat tartott. A fejük fölött tombolt már a vihar. Idegen hangok, ordítások. — Ezek már a mieink lökték szét a szénkupacot maguk fölött a szovjetek. m Fiatal tiszt és kísérete vágta ki a pinceajtót. A tizedes elébe ugrott. — Kapitány elvtárs, jelentem, ezeknek az embereknek köszönhetjük az életünket. A kapitány tisztelgett. — A magyar katonát temessétek el — sajnálkoztak. — Ne haragudjatok, muszáj volt lelőni. Elmentek. Este fél nyolc. Felszabadult Szolnok déli része. Másnap a három katona — a sebesült nélkül vistz- szajött elbúcsúzni. Indult tovább a front. Borzák Lajtt M I r y i R N N
