Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-25 / 95. szám
1969. április 25 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Harmincegy levelező hallgató elindult A KARCAGI Mezőgazdasági Technikum életében jelentős esemény történt áprilisban, amikor harmincegy levelező hallgató vette kezéhez a technikusi oklevelet. Csak aki az öt-hat évvel ezelőtti indulásnál is itt volt, aki látta az akkori tétovázást, aki a belső titkokat is elismeri, az értheti meg igazán, hogy mit jelent ez a nap, milyen munkásságot zár le az ünnepélyes aktus, és miért jelenik meg a büszke mosoly Balogh Lajos bácsi arcán, amikor kézbe veszi a papírost Hat évvel ezelőtt Rápolti Imrének is csak két elemije volt, de a Karcagi Gépállomáson vezető munkakört látott el. Az egyre növekvő feladatok elvégzése a tapasztalatok mellé jobb szaktudást, szélesebbkörű ismereteket, gyakorlottabb toll forgatást követelt- Rápolti Imre észrevette, hogy az iskolákból kikerülő és mellé Leosztott fiatal mezőgazdászok könnyedén intéznek olyan feladatokat amik neki nehézséget okoznak, amikben ő bizonytalankodik. Két út állt előtte: Vagy félreállni és átadni helyét egy művelt mezőgazdásznak. vagy megtartani az állást, de akkor tanulnia kell. Ez utóbbi a nehezebb, az előbbi szégyellnivaló, de kényelmesebb. De miért kellene a megfutást választani? A levelező tagozat egyik tanára biztatta Rápolti Imrét, hogy meg kell próbálnia, mert ami sikerült már sok ezer embernek, miért ne sikerülhetne éppen Rápolti Imrének? Igen, de a két elemi! Ha elárulja. hogy csak annyival rendelkezik, melyik iskolában állnak vele szóba? Az a sok kémiai képlet, a fizika törvényei, a biológia, meg a betűkkel való számolás távol álló tudományok egy olyan embernek, aki csak két tanyasi elemit végzett, ezelőtt húsz esztendővel. Hogyan lehet a napi munka és a család gondjai mellett azokat megtanulni? És Rápolti Imre mégis nekivágott. Folytatta a második elemit a harmadik általánossal, ßorra a nyolcadikig, aztán nehézkesen letette a technikumi felvételi vizsgát, dé az is sikerült, és sorra jöttek a konzultációk, félévi és évvégi vizsgák és végül április elején az érettségi vizsga. Egy rés 'et Porcsalmi Lajos érettségi társelnök beszédéből: ...MÉG EGY, ami igen pozitív jellemzője ennek az egész évfolyamnak. A jelöltek szinte valamennyien, nemcsak a tanult anyagot adták vissza, hanem átitatták azf gazdag tapasztalataikkal, éreztették azt is, hogy amit megtanultak, azt tudatosan alkalmazni is akarják. Ott van a feleletükben. hogy a szocialista mezőgazdaságot csak tanult mezőgazdászok tudják fejlettebb színvonalra emelni- A vizsgán bátrak, határozottak voltak...** A jegyzőkönyv egyéb adatai is érdekes tájékoztatást nyújtanak. Kitűnően vizsgáztak ketten, ^jelesen három, jól tizenkettő, közepesen nyolc, elégségesen hat. összesen harmincegyen. Jó hogyha van ... II. Hasszán marokkói király amerikai látogatása idején ötezer fehér nyári öltönyt szerzett be, ezenkívül húsz autót, köztük öt Cadillac-ot vásárolt. Testvére megelégedett egyetlen yach-tal, Szaud beszámolója Ibn Szaud király a nizzai Hotel Negrescoban 120 főnyi kíséretével 16 napig tartózkodott. Igaz, hogy 80 szobát bérelt, de számlája sem volt kevesebb négyszázezer franknál, Ezen a vizsgán bukás nem volt. A tantárgyi átlag 3,73 a tanulmányi átlag 3,51. A gyakorló nevelő számára ezek a számok is sokat mondanák, és bizonyságai annak, hogy ez az évfolyam igen komoly munkát fejtett, ki- Kár, hogy a négy évvel ezelőtt induló hetvenöt főből csak harmincegy kerülhetett képesítővizsgára; BALLAG MÁR a vén diák, tovább... Ök, akik az életből jöttek be visszaülni az iskola padjaiba, elmondhatják, hogy a sok küzdelemben eltöltött négy esztendő nem volt hiábavaló. Tanulni tovább! Ezzel eresztettük útra nálunk idősebb „fiainkat’“, s ők azzal az ígérettel távoztak, hogy tanáraikkal még sokszor szeretnének találkozni. Parragh Attila Karcag Kulcs a szerelemhez 1 nevet^Jérurnq mi gyermekeink Emberek a falu A falu legszélső házában laknak Tóth Zsigmondnéék. Túl a házon, a fal aljában már kezdődik a mező, tele frissen hajtott fűvel, messze a zöldben birkák legelésznek, még távolabb sűrű, fekete szántást látni. Meleg délelőtt van, szinte párolog a puha kerti föld. A kék melegítős fiatalasszony fél kezében kis- kapával, másikban egy marék kukoricával megáll pihenni a drótkerítés mellett. Előtte a műúton vontatók, szekerek haladnak el, azokat figyeli. Két hajlotthátú öreg néni tűnik fel az úton, karjukon kosár és baktatnak kifelé. Megkérdem, hogy minek. — Veteményezni megyünk, lelkem — kezdi a nyugdíjas G. Szabó Józsefné, aztán remegő kezével mutatja is, hogy hová igyekeznek. Mindjárt tizenegy óra. Ragyogóan süt a nap, jó ilyenkor sétálni egy kicsit. Lassan jutnak előre, a segítőtárs, özvegy Burai Dávidné már elmúlt nyolcvan. Végre, nehezen kiérnek a faluból, s elhagyják a „Jászkisér” feliratú táblát is. Éppen ennek a község-jelző táblának támasztott valaki egy piroszászlós biciklit. A zászlóról az „U” betűről tudom, hogy útőré a gép. Gazdája itt lehet valahol a közelben. Meg is látom az egyik kőrakás mellett, amint sűrű ágú villájával a kavicsot teríti a kikopott, hepehupás műúton. Nagykockás, színes ingéről ítélve ifjú embernek nézném, közelebbről azután kiderül, hogy van már vagy ötven esztendős. Izzad, két karján kidagadtak az erek. — Jónapot. Elfáradt, igaz-e — mondom odaérve. — El én egy kicsit! Pedig most könnyebb útkaparónak lenni, mint a télen volt. Majd odafagyott a talpam a Történet végén csizmához, míg a hóekével átértünk Apátiba. Most meg bedolgozok naponta három-négy köbméter követ és rendben. Nem kell fázni. ■ Besenyei Jánosnak hívják. Melege van, lemossa arcát az árokból, aztán megszárítja, belehunyorít a Napba, s még fütyörész is hozzá valamit széles jókedvében. Vele szemben, alig egy pár méternyire a kőúttól érdekes munka folyik. Öt-hat ember tologat előre valamiféle hosszú nyélre szerelt vaslemezt. A jász- kiséri Kossuth Tsz tagjai. Vágják a gyepszínt keresztben-hosszában, mellettük jókora négyszög feketlik a mezőben, ahonnan már feltörték a füvet. Földkockát készítenek, sokat, legalább kétszázötvenezret a dinnyepalántáknak. Kertészek. Van köztük két csányi dinnyés is, kint laknak a határban. Amott, a parton az a két szürke kupac két földbevájt sárkunyhót takar — sajnos, az a lakásuk. A két öregasszony már a kanyarban söpri az út porát hosszú, fekete szoknyájával. Délre talán kiérnek. Egy szempil lantás alatt kis piros kerékpár Vágódik eléjük, éppen csak ki tudnak térni, így is majd elüti őket. A harmadikos Cs. Szabó Zsiga karikázott el mellettük, meg se ismerték, de a szőke gyerek igen, s nyomban visszakörözött hozzájuk. N e tessék haragudni, igazán ne tessék —‘ hadarta sűrűn pislogva. — Én vigyázni szoktam, de most nagyon sietek, mert elkésem az iskolából! Pedig tetszik látni nem akarok... Csókolom! A nénik fejcsóválva néznek utána, aztán az ijedtségtől kimerültén leülnek a zöld árokpartra. Ráérnek veteményezni délután is. , Fehér Mária Pályázati felhívás mezőgazdasági szakkönyvek megírására A Mezőgazdasági Kiadó pályázatot hirdet népszerű mezőgazdasági szakkönyvek új típusának kialakítására. Célkitűzés olyan új, eredeti szakirodalmi feldolgozás, amely a mezőgazdasági dolgozók legszélesebb rétegeihez eljuttatja a mezőgazdasági termelés legfontosabb ágazatainak alapvető és korszerű ismereteit. A mű témája lehet egy termelési ág, annak valamely részlete, esetleg egyetlen eljárás vagy módszer ismertetése. Előadásmódja olyan legyen, hogy alapfokú szakmai előképzettsé- gűek számára is hozzáférhetővé tegye a mezőgazda- sági tudomány és gyakorlat együttes eredményeit és tükrözze a nagyüzemi gazdálkodás igényeit. , Terjedelme 4—6 ív (kb. 100—150 nyomdai szabvány szerint gépelt oldal, ábrákkal együtt). Benyújtási határidő: 1963. október 31. A benyújtott pályamunkákat a Földművelésügyi Minisztérium, a Művelődés- ügyi Minisztérium, a Magyar Agrártudományi Egyesület, a TIT Országos Agrárválasztmány és a Mező- gazdasági Kiadó szakembereiből álló bizottság bírálja el. 1 db I. díj 8000 Ft 2 db II. díj á 5000 Ft 2 db III. díj á 3500 Ft A díjazott, esetleg a többi benyújtott pályamunkák közül az egyébként arra alkalmas műveket a Kiadó megjelenteti, amely esetben a szerzőkkel a tiszteletdíjra külön szerződést köt. A jeligés pályamunkákat — Pályázat felírással — a Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat címére (Budapest, V., Báthori u. 10.) kell benyújtani. A pályázat részletes feltételeit, a feldolgozásra elsősorban javasolt témákkal, a Kiadó az érdeklődőnek megküldi. A pályázat eredményét 1964. február 1-ig hirdetjük ki. Mezőgazdasági Kiadó Könyvespolc Horváth Árpád: A TÜZESGÉP v Az első pillán? tra talán kicsit furcsának tűnik, hogy az atom századában valaki a gőzgépeknek szenteljen egy szépkiadású, vastag könyvet. Aztán kezünkbe vesz- szük, és nehezen tudjuk letenni. Mert a technika hőskora nem lehet közömbös senki számára sem. A könyv szerzőjének gyermekkori élményei fűződnek a gőzgéphez és valahogy a gyermekkori élmény melegével, intenzitásával foglalkozik azzal a géppel, amely forradalma- w sította az ipart és megindította a fejlődést egészen máig J korba ért, kezdte kihasz- az űrrakéták világáig. | nálni az erős kéz hiányáÉn. Enyém! Ez a két szó, fogalom szinte létezésünk első pillanatától kezdve vésődik tudatunkba, s igyekszik ott központi helyet elfoglalni. Én vagyok az, akit gondoznak, ápolnak, szeretgetnek; enyém a tej, a kenyérke, a játék, és, a legfőbb jó is az enyém: az édesanyám. Nem adom oda senkinek. Igen, így kezdtük az életünket általában, s ösztö- neónik uralma alatt élve önzők voltunk, és mindent magunknak akartunk. Környezetünktől fpggött, hogy mikor és milyen mértékben kapcsolódott az „enyém”- hez a „mienk” — vagy gazdagodott az enyém fogalma nemesebb, felelősséget kívánó tartalommal: az én tudásom, az én munkám, az én családom, az én gyermekem. — Az én gyermekem.,. — halljuk mi, pedagógusok szinte nap mint nap ezt a bevezetőt, amikor a szülők• kel beszélgetünk. Azután • az első percben kiviláglik, X hogy mi irányítja a szülő gondolatait: elfogultság vagy tárgyilagosság; a gyermek igazának minden áron való kiharcolása, vagy az életre nevelő, tisztán látó, felelősségteljes — tehát okos szülői szeretet. Akár az egyik, akár a másik, mi örülünk ezeknek a beszélgetéseknek. Amellett, hogy sok mindenre választ kapunk ilyenkor, meggyőződünk arról, hogy ha a szemlélet nem is mindig megfelelő, de a szülőt érdekli gyermeke iskolai élete, fejlődése, s a maga látókörének, elképzeléseinek megfelelően harcol a gyermek jogos vagy vélt sérelmeinek orvoslásáért. Mert vannak másfajta szülők is. Akik mindent az iskolától várnak, akik közömbösek a mi munkánk iránt, s végül — akik harcolnak ellene. Az utóbbi években fejlődésünk természetes következményeként nő az első csoportba, és egyre csökken az utolsóba tartozók száma. S hogy ez így van, nem kis mértékben köszönhető a nőtanácsokra támaszkodó, velük együttműködő szülői munkaközösségek tevékenységének. Ennél az eredménynél azonban nem állhatunk meg! A társadalom a szülő iránt ma már nemcsak azzal az igénnyel lép fel, hogy saját gyermeke testilelki fejlődéséről — a kor igényeivel összhangban — gondoskodjék. Az egységes társadalomnak egységes nevelési gyakorlatra van szüksége. Ez pedig megköveteli a szülőktől, minden felnőttől a más gyermeke iránti felelősségérzet kialakulását/ Személyes példával, megértő emberi szóval nevelni kell a más gyermekét is, mert az ma hz enyémnek játszópajtása, holnap munkatársa — egyszóval környezete, mely jellemét döntő módon formálja. S nem lehet közömbös, hogy milyen lesz ez a jellem; az a környezet, melyben gyermekem felnőve élni fog, amelyben barátait, munkatársait, élettársát majd egyszer megtalálja. Bizony, legtöbbször há- látlan feladat a más gyer♦ mekének nevelése. De az J eredmények megérik a fá♦ radozást. Különösen akkor, ♦ ha ezzel olyan gyermeket | mentünk meg, aki a társa♦ dalom segítsége nélkül el- | kallódott, vagy éppen elzül- 2 lőtt volna. | A sok megtörtént eset j közül hadd ragadjak ki T egyet! | Volt egy eszes, ügyes, 2 külsőre is nagyon megnye♦ rő tanulónk. Apa nélkül 2 nőtt fel, s amint a kamaszból származó lehetőségeket. Korán érett, sok mindent látott otthon, s megkeseredve szégyenkezett miatta. Ez is egyik oka volt annak, hogy kezdett elmaradozni az iskolából. Az anyja dolgozni járt, nem kérte tőle számon a délei Ottókét, később az estéket sem. Az ötödik osztályban tíz, a hatodikban tizenhat, a hetedikben már nyolcvanegy igazolatlan napja volt. Nem lehetett osztályozni, ismételnie kellett. De hallani sem akart az iskoláról. Ott- . honról semmi segítséget nem remélhettünk. Ekkor, a következő évben a szülői munkaközösség külön hálózatot állított erre az egy tanulóra, melynek élén az osztályfőnök állt. Segítettek a rendőr elvtársak is. Ha nyolc órakor nem volt a gyerek az iskolában, megindult az egész apparátus. A bezárt lakás nem nyújtott többé védelmet, az utca még úgy sem. Maradt a határ, de az sem sokáig. Motorral, kerékpárral, gyalog indultak utána és behozták az iskolába. Könyv nélkül, készületlenül, — de ott volt. Azután megértette és megszerette azokat, akik útjait következetesen, 'le mindig emberileg egyengették. A hetedik osztályt abban az évben kilenc igazolatlan nappal és általános négyessel végezte el. A nyolcadikban már egyetlen igazolatlan napja sem volt. Egyszer az anyja érte jött, hogy hazahívja. Nem ment. Az anyja szidta osztálytársai előtt. A gyerek a szégyentől vérvörösen, némán állt közöttük. — Menj! — mondtam neki. — Segíts édesanyádnak! Mindent a pádon hagyott. Dél felé pirosán, kiizzadva bukott be az osztályba. Egész úton rohant, hogy hamarabb visszaérjen. Ez a gyerek az utolsó évben a rendszeres iskolai munka mellett már maga kereste meg a télikabátja és a ballagó ruhája árát. A továbbtanulásnál csak egy kérése volt: minél messzebb innen. Segítettünk neki. Külön levélben kerestük fel az igazgatót, amiben mindent megírtunk. — Karácsonykor üdvözlőlapot kapott az iskola. „Nagyon köszönöm, amit értem tettek” — írta a mi gyerekünk. Hosszabb idő telt el azóta, s ő megállta a helyét. Ezért elhatároztuk, hogy továbbra is törődünk vele. Időnként küldeni fogunk neki egy kis „hazait", egy kis szeretetet abba a távoli iskolába. Érezze a mi gyerekünk, hogy nem felejtkeztünk el róla, sorsát továbbra is figyelemmel kísérjük. De a más gyermeke iránti felelősségérzet nem eny- nyit jelent csupán, annak minden gyermekre ki kell terjednie. Egészségük, testi épségük, megóvásán túl utcai magatartásuk ellenőrzésére, tanulásuk, pályaválasztásuk segítésére. Szép, egészséges, tudásban egyre magasabbra szökkenő, jó ruhában, élelemben nem szűkölködő nemzedék nő fel most a szemünk előtt. Tőlünk, az egész társadalomtól függ, hogy ezek a kedvező adottságok milyen mértékben egyesülnek gyermekeinkben gazdag közösségi, áldozatkész és önzetlen belső tartalommal. Ök felnőnek és átveszik a helyünket, de mi még sokáig közöttük fogunk és akarunk élni. Most keli összefognunk, hogy majd elmondhassuk: a mi gyermekeink között szép az öregség, jó az élet, érdemes volt dolgozni értük. Kislaki Gyuiáné Tiszaföldvár
