Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-17 / 64. szám

IMS. március IT. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MINDEN HÁTSÓ GONDC LAT NÉLKÜL A KARCAGI LENIN TSZ-BEN MŰKÖDÖ KIHELYEZETT ESTI. ISKOLA VII. OSZTÁLYOS TANULÓI, VARGA ISTVÁN SEPRÜKÖTÖ ÉS KOVÁCS ESZTER NÖVÉNYTERMESZTŐ A MATEMATIKA TUDOMÁNYÁT SAJÁTÍTJÁK EL Olyan emberrel még nem találkoztam, aki tapsolt volna mikor megbírálták. Az már előfordult, hogy valaki megköszönte az épí­tő bírálatot, majd egy ré­szét visszafizette, más ré­szét elegánsan zsebre tette és maradt minden a régi­ben. Másoknál az a kis tüske legtöbbször tovább sajog a szívben: „Miért tű­zött ez a Kovács a nyelve hegyére ennyi ember előtt? Mi baja lehet velem? Üz­let az neki, ha engem pisz­kál? No várj csak! Én is tudok egyet-mást!” Hát még ha egy kis szenvedély is van a bírá­latban, s esetleg főn több­ről jött! Mennyien latol­gatják ilyenkor a következ­ményeket. mennyien inog­nak meg korábbi biztonság- . érzetükben... s miért? Azért, mert még mindig emlékeznek a rideg és kér­lelhetetlen légkörre, mely­ben annyiszor az ember el­len fordult a javára és se­gítségére hivatott kritika, Egy-egy „időben” eldörgött bírálat alkalmas fegyverré válhatott személyi bosszú, harag érvényesítéséhez. Ilyen múltbeli tanulságok után természetesen nehéz igazi helyére tenni a kriti­kát is. De még nehezebb valódi szellemének megfe­lelően alkalmazni. Mert az elvekkel már csali-csak megvolna mindenki. Egyet­értünk abban, hogy a meg­alapozott bírálat a gyorsabb és zavartalanabb előrehala­dás eszköze, s nem arra való, hogy bárkit lesújtsunk véle, inkább arra, hogy föl­emeljük. A kritika nem rombolni, hanem építeni hivatott a gazdaságban, a politikában, az erkölcsben egyaránt. De mégis amikor elhangzik, sokszor külön­böző eszmei torzulásokat «akaró gesztusaikat vált ki. Egykor « funkciók feti­sizált árnyékába burkolózott emberekről úgy pattant xrisz- sza minden bíráló szó, mint az acél a falról. S ennek a magatartásnak még m® is van nyoma. Pedig az el­bizakodottság a kritika ha­lála. Az önfelt embereit előtt a bírálat és önbírálat nem több puszta dekorá­ciónál. A másik véglet pe­dig éppen a kritika szere­pének el túlzására törekszik. Amikor például az MSZ­MP Központi Bizottságának határozatát nyilvánosságra hozták a személyi kultusz és következményeinek vég­ső felszámolásáról, egyesek tömeges leváltásokat sür­gettek. Emberek százait, ezreit szerették volna a tótika ürügyén félreállít- tetnd olyan közéleti posz­tokról, melyeken egyébként igen eredményesen tevé­kenykedtek — csak azért, mert kisebb — nagyobb mértékben, objektív okok miatt közük volt egy klikk által részleteiben elrontott, e egészében veszélybe so­dort, de jó ügyhöz. Időszerű dolog a téves nézeteket a kritikával kap­csolatban is leleplezni, s velük szemben a bírálatot, mint szocialista kategóriát, mint a kommunista párt­élet és a demokratikus köz­élet egyik kritériumát a maga helyére tenni. Arra a helyre, ahová pártunk VIII. kongresszusa is he­lyezte, mikor leszögezte, hogy tűrhetetlen a kritika lebecsülése és megtorlása, a bírálat szabadságának korlátozása, de éppúgy meg­engedhetetlen az, hogy a kritika ürügyén gyalázzák vagy rágalmazzák rendsze­rünket és politikánkat. A bírálat legfőbb indí­tékának a segitőszándéknak kell lennie. Hibák és hibás nézetek ellen irányulhat, nem pedig emberek éllen. Gondoljuk csak meg: ha egy igazgató goromba a beosztottaival a társadalmi érdek szenved csorbát, mert ilyen légkörben nem halad rendesen a munka. Ha egy nevlő helytelen történelmi szemléletre oktatja a gye­rekeket, megrántja szemlé­letüket, ítélőképességüket. Ha egy tsz-ben hanyagul kezelik a közös vagyont, annak a tagok vallják ká­rát. Mikor tehát ilyen hibák ellen fellépünk a kritika eszközével, társadalmi ér­deket is képviselünk anél­kül, hogy e társadalmi ér­dekből kizárnánk a hibát elkövető egyes embert, vagy ellene cselekednénk. Ismerünk embereket, akik jósziwel dolgoznak a szo­cializmusért, de még ma­gukkal cipelnek tudatbeli és erkölcsi terheket az elő­ző társadalomból is. A kommunistákat nem vá­lasztják el egymástól ideo­lógiai különbségek, mégis, közöttük is élnek és hatnak emberi gyengeségek. Ha ml föllépünk az anyagiasság, az élvtelenség. a revizio- nizmus, a dogma ti zmus, vagy bármely más, a szo­cializmustól idegen ideoló­gia vagy emberi magatar­tás ellen — nem az embe­rek ellen lépünk fel! Az embereket meg akarjuk szabadítani ezeknek vissza­vető nyűgétől. Elvekben, erkölcsben egységessé akar­juk tenni társadalmunkat. A ki taszítás, az emberek­nek hibáikért, tévedéseikért és tévelygéseikért a közös­ségből való kirekesztése nem a mi módszerünk. Minden teremtő kézre, el­mére és szívre szükségünk van, s az embereknek is szükségük van a társadal­mi. politikai és erkölcsi igazságokra, s e kölcsönös­ségi viszonyban végtelen nagy a jóindulatú segítés, i. felvilágosítás, a bibés né­zetek elleni harc szerepe — éppen az ember javára. E kitérő után talán újra visszakanyarodhatunk az eredeti témához: a kritika szándékához és fogadtatá­sához. Korántsem ringatjuk magunkat abban az illúzió­ban, hogy minden elhangzó bíráló szó feltétlenül em­beri jóindulatból, segítő- készségóbő] fakad. De a mi mai közéletünk légköre semlegesíti az egyéb indíté­kokat Senkinek sem esik bántódása. ha jóindulatú igyekezetében hibát követ el, de rendelkezik azzal a szándékkal és készséggel, hogy levonja a szükséges következtetéseket, s nem azt latolgatja, hogy miként vághatna vissza. hanem azt hogy miként teheti jó­vá tévedését hibáját Közhely, de velős igaz­ság, hogy a munkás, dolgos élet magában hordozza a hibák elkövetésének lehe­tőségét. Senkinek sem szab­hatjuk azt a követelményt, hogy minden ilyen lehető­séget messze elkerüljön, mert e lehetőségek rend­szerint rejtve maradnak az ember elől. Azt sem vár­hatjuk meg, hogy magától jöjjön rá bizonyos tévedé­sekre, mert akkor esetleg az első hibából már kész halmazat lesz. S ha ezt a gondolatsort végigvisszük, eljutunk odáig, hogy a ka­tika tulajdonképpen nem­csak emberi jog, hanem emberi kötelesség is a szo­cializmus társadalmi viszo­nyai között, mert látni a hibát, és szó nélkül hagyni, a mi erkölcseink szerint súlyosabb emberi gyönge- ség, mint önszántunkon kí­vül elköveti A kommunista pártok életében ezernyi példa bi­zonyltja ennek az elvnek a helyességét Sokan feltették annak idején a kérdést, amikor a párt oly őszintén és leplezetlenül feltárta a személyi kultusz éveinek minden fonákságát, hogy kinek használ ez a nagy őszinteség és nyíltság? Mi­re jó ez a hibákkal való szembenézés? A párt szigo­rú bírálata és ömbírálata volt ez — a saját érdeké­ben és az egész társada­lom érdekében. A hibá­kat sajnáljuk is, rös- teßjük is, de nem hor­dozhatjuk magunkkal, ha felismertük, mert az vak következetesség volna, ne­künk pedig éber, reális, s nem látszat következetes­ségre van szükségünk. S mindig idejében! Valami­kor gyakorlat volt az, hogy megvárták, amíg valaki hi­bát hibára halmaz, s akkor bírálták meg — nagy do­ronggal. Az ilyenfajta „gyűjtögetés* össaevárás ideje lejárt, nem méltó ügyünkhöz, társadalmunk­hoz és tisztességtelen. Ne­künk menetközben kell mindig igazítani lépésein- kem s egymás lépésein! Igaz, közben ki hell irta­ni magunkból a gyanakvás spóráit, s helyüket át kell adni a munkatársi, elvtársi bizalomnak, annak a hit­nek és meggyőződésnek, hogy az idejében alkalma­zott igaz bírálatot nem hát­só indítékok, hanem az ember iránti törődés és megbecsülés diktálja. Sx 8. L A közelmúltban negyven­négy munkásőrt tüntettek ki — a munkásőrség meg­alakulásának hatodik év­fordulója alkalmából. A ki­tüntetettek között volt Ko­vács Sándor, a kunhegyes! önálló munkásónszézad pa­rancsnoka, riportunk fősze­replője is. • Azt mondják, népszerű ember. Ismerik, szeretik nemcsak járásában, hanem az egész megyében is. Az egyik legjobb munká6őr pa­rancsnok a megyében. Szerényen hárítja el a dicséretet. Nem szereti, ha ilyesmit beszélnek róla, egy szerény kézlegyintéssel ket­tévágja a témát. Nehezen indul a beszélgetés is, de aztán lassan kirajzolódik az egykori kunhegyest paraszt- gyerek eddigi életútja. Apja a földosztáskor négy holdat kapott, ő pedig a nagygazdáknál dolgozott napszámosként, mert a föld­del. ugye, nem kaptak szer­számot, igát — ezt kölcsön kellett venni, s ezt a köl­csönt . napszámos munká­val kellett törleszteni. Fia­talon kóstolt bele az élet nehézségeibe, de tizenhét éves korában már a kom­munista párt ifjúsági szer­veretének, a MADISZ-nak tagja. Egy év múlva belé­pett a pártba, abba a párt­ba, melynek megalakulásá­nak 6 is tanúja volt közsé­gében. — A kunhegyes! 19-es veteránok, Szőnyi Sándor, Juhász Józsi. Paulovics bé­csi. a még mások voltak a kommunista párt megala­A Medicina Könyvkiadó feladata, hogy a jövő egész­ségügyi szakembereinek megfelelő szakirodalmat bocsásson rendelkezésére. A kiadó eaévi tervében szerepei az egyetemi és a középfokú tankönyvek, va­lamint az egészségügyi kö­zépkáder továbbképzés, to­kitól. Apám is belépett. Nem volt ez könnyű idő, nekünk, párttagoknak, R- gárdistáknak. A pártszék­ház előtte a Kisgazda Párt helyisége volt. A kisgazda­pártiak megtámadták a kommunisták székházát Kunhegyesen és bizony meg kellett védeni a pártházat De ez mér rég volt.. i S közben ismerkedett a világgal, tanult beiratko­zott a dolgozók iskolájába, majd a malmok államosítá­sa után könyvelő lett az egyik kun hegy esd malom­ban. 1948-ban és 1950-ben elküldték pártiskoiára, majd bevonult katonának. Itt az­tán nagyot fordult Kovács Sándor élete. A határőrség­hez került Ügy gondolta, A könyvkiadó tervei vaboá ax orvos és a gyógy­szerészképzés igényeit ki­elégítő kiadványok megje­lentetése. A mintegy 60 könyvet felölelő terv egye­temi tankönyveiből, tudó­ba leszerel, ismét vissza­megy Kunhegyesre, ahoi várják barátai, elvtársai, a megkezdett munka. — Nem akartam sehogy- sem kötélnek állni, már­mint hogy benn maradjak a katonaságnál. Egyszer azonban parancsnokom egy könyvet nyomott a kezem­be. „A vén teknős kapitá­nya” — ez volt a címe. A könyv a polgárháború ide­jén játszódik, egy halász- bárka parancsnoka a fősze­replője. A főhős személye annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, mégis benn maradok a katonságnál. Tisztiiskolára kerültem. 1956 októberében Budapes­ten harcoltam az ellen for­radalmárok ellen, majd az egyik karhatalmi egységnél. 1957 márciusától parancs­noka a kunhegyesi mun- kásőrszázadnak. Teljesedett hát vágya, visszakerült szü­lőhelyére, azok közé az emberek közé, ahol felnőtt. — Eleinte bizony furcsa volt Hiszen a katonaság­nál csak egyféle korosz­tállyal foglalkoztam, mint tiszt, itt pedig a munkásőr­ségben három nemredéknyi ismerősöm találkozott. A 19-es veteránok, az első vi­lágháború harcosai, a má­sodik csoport az. amely a felszabadulás után került közéi a párthoz, majd pe­dig a legfiatalabbak. S ter­mészetesen a pártonkívü- liek. Persze más tekintet­ben meg könnyebb volt a munkám. Lelkesen magyarázza: — A munkásőröknek ís máinya» .munkáiból példa­képpen megemlítjük: Bá­lint; Az élettan tankönyve, Kesztyűs—Sós: Kórélettan, Törő: Az általános biológia tankönyve, Tarján: Fizika orvosok számára. Üjabb kötetekkel bővül a gyakorló orvosok könyv­tára című sorozat. a párt szervezett szabályza ­tából kell kiindulnia, ettől nem lehet eltérni. A kom­munistákra vonatkozó fe­gyelem és erkölcsi morál betartása természetes, hogy érvényes a miumkásőrökire is. S még egy. Itt aztán tudnia kell mindenkinek, mi a célja munkájának és cselekedeteinek. Kovács Sándor eddig tud­ta, hogy mi az ő kötelessé­ge, s képes volt arra is, hogy a munkósőröfimek is megmagyarázza. Ez már be­bizonyosodott. -Tudja, ho­gyan kell bánni az embe­rekkel, hogy mennyire fon­tos az egyéni példamutatás, van tekintélye, bizalma az emberekhez, s éppen ezér t hozzá is bizalommal van­nak. Ékről nemcsak felet­tesei, a beosztott munkás- őrök tudnának sokat be­szélni. Kitüntetései is bizo­nyítják. — Legutóbb Csiujkav: Erőd a Volga partján című könyvét olvastam, Volgov- grád védőiről, ami nagyon tetszett. Van benne egy rész. amit szinte szó szerint megjegyeztem, s minden munkásőmek elmondok, ha csak lehet. Valahogy így szól: Volt nekem egy ka­tonám. Ha a németek egyenként szállingóztak, puskával, ha csoportosan jöttek, golyószóróval, ha még közelebb jöttek, gép­pisztollyal, ha pedig egész körei jöttek, kézigránáttal harcolt ellenük. Ez a kato­na mindig tudta, mi a teen­dője, minden helyzetben feltalálta magát, volt hely­zetfél ismerése, öntevékeny­sége. Ügy gondolom, nekem és többi munkásőrtársam- nak is hasonlítani kell ki*- sé ehhez a nagyszerű vzov- jet katonához .. • Bubor Gyula MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnokon 1963. márc. 21-én, de. 10 órákor a Magyar Hirdető kirendeltségén, Beloiannisz út 13. sz. alatt. Postával szemben. Telefon: 19—50, — a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat, írásbeli bejelentéseket a fenti címre kérünk. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat, fiúd pest, VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazdasági gépek és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek, stb. eladásával, — vételével és közvetítésével. HASONLÍTANI AHHOZ A KATONAHOZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents