Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-14 / 61. szám

I 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP lÄßS. március M. A Szigligeti Színház bemutatója elé Férjek a küszöbön — Ahogyan azt a József Attila Színház látssza KÄLLAI ISTVÁN jól tudja, hogy md érvényesül hatásosan a szín pádon. An­nak a francia ihletésere ki­alakult szín játék-iskolának a hagyományait frissíti fel, amelynek reprezentánsai a legutóbbi időkig teljesen hiányoztak színpadjainkról Kállai azonban nem kizá­rólag frappáns fordulatok­kal igyekszik megnyerni a nézőt, hanem társadalmi kérdéseiket is felvázol. A szerteágiazjó problémák bő­ségesebb megvizsgálására ugyanis mér csak azért sem juthat idő, mivel műfajá­nak dramaturgiájában az ötletek a cselekmény leg­fontosabb mozgatói. A vá- ’ ratian fordulatok, a kacag­tató bemondások viszont mindennek inkább kedvez­nék, mentsem az emberi jellemek és összecsapások következetes kibontásának. Pedig Kállai István da­rabjaiban a mostaninál job­ban is kibontakozhatna a magvasabb oldaL A gyors észjárásra valló ötletzuha- ' tagok, a pergő párbeszédek mellett az is bizonyítja ezt, hogy immár másodszor gyürkőzik neki a nemzedé­ki kérdés feldolgozásának. Szempontjai között eredeti is akad, a bemutatás mód­ja pedig feltétlenül mind­kiét fél megértő ismereté­ről tanúskodik. Csak ép­penséggel az állásfoglalásig nem jut eí egyik művében sem, mert ebben a kivá­lasztott forma megakadá­lyozza. Ez azért is nagy kár, mert a néhány nap múlva megyénkben is bemutatásra kerülő színműve kitűnően érzékeltethetné, hogy nem az életkor lényeges, hanem se életfelfogás korszerűsé­ge. A nagyigényű szándék­ból azonban legfeljebb ha szatíra kerekedik, s ez első­sorban annak köszönhető, faagy Kállai nem hajlandó a pompásan megtalált szi­tuációt legalább a jellem- vígjáték útján továbbfej­leszteni, Ennek ellenére da­rabja bemutatásával me­gyénkben jó fegyvert kap­nak a társadalmi és a ma­gánélet maradi tormái el- 'fan küzdők, hiszen maga a színjáték végeredményben az óvatos, csak önmaga hasznát néző ember élet­formáját támadja. KOLLATH GÉZA éppen tervezőintézeti ellenfelén, a fiatal Seregi Ferenc mérnö­kön aratott bírósági győ­zelmét ünnepli, amikor Se­regi egy ügyes csellel el­távolítja őt lakásából és közli Magdával, Kolláth fe­leségével, hogy férje az utóbbi másfél évben leg­alább hetvenöt százalékos „jenővé!í fejlődött. A hosz- szú kirohanás megingatja Magda férjébe vetett bizal­mát ám másnap ugyanez történik Zsuzsával is,. csak néhány órája felesége Sere­ginek. Seregiek ugyanis há­zasságuk első hetét Feri te­levíziós-rendező barátjánál kívánják eltölteni s aztán jön sorra a többi ismerős — volt, akit vakbalműtétre kellett rábeszélni az üres lakás kedvéért —, amíg a fiatalok saját otthonra nem tesznek szert. Nos, Zsuzsa — aki telefonközpontban dolgozik és a korái ébresz­tések révén ismerkedett meg Kolláth-tal — eüsőasz- szonyi tettéként éppen az ősi haragosokat igyekszik kibékíteni. Ez talán siker­rel is járna, ha Peri nem rohanna el a televízióba, hogy segítsen összeállítani a Kolláth-ot támadó ripor­tot. Ezalatt viszont Kolláth támadja meg őt neje előtt annyira — tapasztalatlan, izgága fickónak állítva be —, hogy hazatérése után rövidesen az ajtón kívül ta­lálja magát. Még szerencse, hogy Kolláthné is hasonló­képpen járt el férjével s így a. vetélytársal: összeta­lálkozhatnak a tervezőiro­dában. Itt hiába próbálkoz­nak semleges témákról be­szélgetni — csak abban ér­tenek egyet, hogy „hajrá, Fradi” — mégis mindunta­lan a Tulipán utcai épít­kezés megrepedt falainál lyukadnak ki. Talán agyon ig vernék egymást, ha Gyu­la bácsi, az öreg szektás portás nem vigyázna mind­addig rájuk, amíg a békes­séget — és némi italt — hozó féleségek felmentő csapata meg nem étkezik. Remélhetőleg a szolnoki színház nagyobb áúlyt fek­tet majd a szatirikus gon­dolatok hangsúlyozására és igyekszik a végső kibékülés közbocsánaí-hangulatának is elejét venni. Katón Ist­ván rendezésében meglehe­tősen elmosódik a jenőség problematikája és inkábba véletlen találkozások bo­nyodalmai kerülnek előtér­be. A színészek alakítása is több kívánnivalót hagyott maga után. Egyértelműen csak Ráday Imre sokszínű és eredeti játékát élvezhet­tük — különösen a harma­dik felvonásban. Bodrogi Gyula sehogyan sem tudta megtalálni a fiatal 'mérnök jellemét, így jelenetről jele­netre más figurát állít elénk, K OMLÓS JUCINAK ki­tűnő mozgását dicsérhet­jük, a főiskolág Halász Ági azonban csak önmagát ad­ta. Nagyon rokonszenvesen alakította viszont Budai István Sereg barátját' és Sza bó Ernő sok ta paszta­latra valló játéka is szóra­koztatott, habér egy kicsit egysíkú szerepfarmálást kaptunk. A díszlet és a jel­meztervező ugyancsak nem a legszerencsésebb megol­dást választotta nagypolgá­ri miliőt árasztó belsőivel, illetve kosztümjeivel. Tompa László ítélet előtt a 161000 forintos bűnügy A iőrkszentmáklósi járás­bíróság két napon keresz­tül tárgyalta Gál Rozáliá­nak, a helyi földműves­szövetkezeti könyvesbolt volt vezetőjének bűnperét. A tárgyalás során bebizo­nyosodott, hogy Gál Rozá­lia négy éven át elköve­tett sikkasztással ég hanyag kezeléssel 163.000 forintos Kulturáltabb testápolás, több egészség! Kozmetikai. kiállítás árusítással egybekötve A SZOLNOKI ALFÖLDI ÁLLAMI ÁRUHÁZBAN Ságvári Endre utca 2. Kezelést, tanácsot díjtalanul ad a főváros egyik elismert kozmetikusa. Csak március 1 9—2 1 -i g. Nyitva reggel 8—18 óráig kért okozott a fimsz-nek. Eddig még nem állapította meg a bíróság, hogy a nagyvilága élet kedvelője ebből a hatalmas összegből mennyit fordított saját cél­jaira, s mennyi ment ve­szendőbe a kezén. A bizo­nyítékok sorában döntő erejűnek bizonyult Bartucz Győző és Szilvágyi József könyvszakértő szskvétaGoé­ajna A peribeszédek során mind az ügyész, mind a védő részletesen taglalta az fins®- és MÉSZÖV -ellen­őrzés fogyatékosságait, me­lyek késleltették a bűncse­lekmény-sorozat leleplezé­sét. A Gél-perben mára. 20-án délelőtt tizenegy órakor nyilvánosan hirdet ítéletet a törökszentmiklósi járás- bíróság. — CIBAKHÁZÁN egész nap tartó díjtalan véradó­napot szervezett a Vörös- kereszt az üzemek vezetői­vel együttesen, melyen részig vettek Nagyrév község la­kói is. A Cibakházi Gép­állomás vezetői és ötver dolgozó a reggeli órákban elsőnek jelentkeztek vér­adásra. Nagyrévről a vér­adó állomás külön autó buszával mintegy negyve nen utaztak Cibakházára. (Levelezőnktől.! GÁZMÉRGEZÉST OKOZOTT EGY EGÉR A Pécsi Gáz- és Hőszol­gáltató. Vállalat két dolgo­zója, Bertalan János tmfc- iakatos . gáznyomásos he­lyen dolgozott gázálarcban. Munka közben a készülő­kén nem kapott elegendő levegőt és lelépte álarcát. A gázmérgezés így hamaro­san bekövetkezett sőt a se­gítségére siető művezetője ie mérgezést szenvedett. Mindkettőjüket kórházba szállították. A vizsgálat során a lég­zőkészülék középső részén, a szerelvényben egy egeret találtak, amely elzárta a légzőszelepet és emiatt kö­vetkezett be a baleset. A gázmérgezés szerencsére nem volt súlyos. Bertalan János négy, művezetője pe­dig egy napi kezelés után gyógyultan hagyta él a kór­házat (MTI) — A TÉLI ÜDÜLTETÉSI szezon utolsó csoportja in­dult el tegnap megyénk ter­melőszövetkezeteiből. Hé­vízen nyolcán, Miskolc-Ta­polcán négyen töltik el meg­érdemelt jutalom pihenéssel a télvégi napokat. Csábító szirén — Szent ég, kisasszony, hol hagyta a ruháját? — Kint a fogason,,. Féitem, ha meglátja, rögtön nemet mond nekem., HÁROMPERCENKÉNT EGY ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET A Parade amerikai ma­gazin biztosító intézetek statisztikái alapján közli az alábbi megdöbbentő ténye­ket: Az amerikaiak átlag min­den 3 percben követnek el egy öngyilkossági kísérletet és ezek közül évente 25 ezer halálos kimenetelű. A ha- ’áinemek között a 15—50 ér*es személyeknél az ön­gyilkosság 5. helyen áil Háromszor aranyi férfi lesz öngyilkos, raunt ahány nő; a férfiak legtöbbször fegy­verrel, vagy kötéllel, a nők inkább altatókkal, méreg­gel, vagy gázzal vetnek vé­get életüknek. A statiszti­kákból is kiderül, hogy az amerikai öngyilkosok túl­nyomó többsége fehérbőrű és legtöbbjük protestáns. Az öngyilkosok aráraystó- ffisa San Franciscóban a leg­magasabb, bét és SHszer akkora, mint más városok­ban. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József fCisdja a Szolnok megyei Nép­lap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20—98, 23—20, 20—69. Kiadóhivatal; 20—99. (Toncz Tibor rajza) — NEGYVENEN utaztak megyénkbffl a hagyományos lipcsei tavaszi vásár meg­tekintésére. A karcagi Sze­relőipari KTSZ-ből például 12 tagú csoport tanulmái- nyozta a vásárom bemuta­tott gépeket, berendezése­ket. — A MEGYÉNKET el­borító belvíza és árvíz elől szigetekre* menekülnek az apróvaáak. Az újszászi va­dásztársaság területének 75 százalékát borítja c. belvíz, a vadászok mindenütt nagy gondot fordítanak a ke­mény téltől megmentett va­dak tavaszi pusztulásának megakadályozására. , KÉNYSZERPIHE­NŐRE tértek a növényvédő szolgálat megyénkben tar­tózkodó repülőgépei. A bel­víz. valamint a repülőtér­nek kijelölt területed!: laza talaja miatt lehetetlenné vált a gépek le és felszál­lása. Jelenleg hé? gép várja, hogy újból munkába áll­hasson. — EEGYVERNEKEN mozgalmat indított a szülői munkaközösség és a nőta- nács a nyolcadikos általános iskolás diákok segítésére. Tanácsokat adnak a pálya­választáshoz és megismer­tetik a továbbtanulás le­hetőségeit. — • A SZOLNOK megyei termelőszövetkezetek bizto­sítási és önsegélyezési cso­portja társas külföldi uta­zást szervez április 10-től a Szovjetunióba. A tsz-ek arra érdemes huszonegy tagja 12 nap alatt megismer­kedik Moszkva, valamint Leningrád nevezetességei­vel. — TÖBB ÉRDEKES ha­zai rendezvényre és ország­járó túrára szervez közös kirándulást az IBUSZ szol­noki irodája, A megye­beliek részesei lehetnek a soproni ünnepi heteknek, gyönyörködhetnek Eger és a Balaton természeti szép­ségeiben. — A KÜLFÖLDIVEL tei- jesen egyenértékű thunit műbőr-talpból az idén há­romszáz tonnát gyártanak a martfűi Tisza Cipőgyár­ban. A rendkívül tartós talp gyártását jövőre ötszáz, 1965-bea pedig hétszáz tonnára növelik, A műbőr- talp gyártás fokozására mintegy ötmillió forint ér­tékű beruházást irányoztak tíő. Frei dies előadás, sok ho**ás*óIás az Idei növényvédelmi feladatokról Tegnap délelőtt a megyei tanács nagytermében, ke­rült sor a mezőgazdaság! szabadegyetem március ha­vi élőadására. Az előadót és a megje­lenteket Kökény István,, a megyei pártbizottság titká­ra köszöntötte. Ezután tar­tatta meg Nagy Bálint, a Földmű vetésű gyi Miniszté­rium itóvényvédeimá ’ szol­gálat igazgatója igen. érde­kes, és sok Szolnok megyei tartalmazó eöőadá­Ax érdeklődésre jellem­ző, hogy sok kérdés & hoz­zászólás hangzott él. Jelen­tőségének megfelelően fog­lalkozott az előadás s » vita is a HO ezer tóid ga­bona vegyszeres gyomirtá­sával, a lucerna növényvé­delmével, valamint a szór­vány gyümölcsösökben végzendő növényvédelmi munkáikkal. Többen el­mondották sokéves tapasz­talataikat, s ez a tanácsko­zás i® hozzájárult ahhoz- hogy a növényvédelem köz- üggyé válj óra. Rétolö •TV»MÖ2I«SZ ÍN HÁZ A SZOLNOKI RÁDiÚ | Index-szám: 83 068 | A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija egy hóra: U.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál 0 és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor MOZI: 3ZOLNOR Vörös csillag: Bérgyilkos, Tisza: Mici néni két élete, MÁV Kultúrotthon: Nincáelő- adás. TÖRÖKSVFNTMTK1 OS Dózsa; Állami Aruház. Hunyadi: Csak ketten ja tsz hatják. TÜBKEV» Nagykun: Felfelé a lejtőn. MEZŐTÚR Béke: Nincs előadás. Dózsa: Kés a vízben. Szabadság: Egy pohár viz. KISÚJSZÁLLÁS , Ady: Cirkuszművészeit. Móricz Zs.: Gerolstein! kaland. KARCAG Déryné: A fapados szerelem. MEÜOS2: Nincs előadás. JÁSZBERÉNY Lehel: Szertelen élet. Déryné: Nincs előadás. SZÍNHÁZ: Szolnoki Szigligeti Színház Kisújszállás, 19 ó: Madárijesztő. MŰVELŐDÉSI- HÁZAK: Szolnok, MÁV Kultúrotthon: Játtokásakadémlá, MŰSORA a 2S2 méteres középhullámon A ványai határban — népda­lok, Új hajtás — irodalmi mű­sor. Előadja a szerző ...... Üsz­sz eáUítés. Napi krónika. Húsz­évesek húszperce. TELEVÍZIÓ: \ 17.40: Hírek. — 17,45: Beszél­gessünk oroszul. Nyelvlecke haladóknak. — 18,05: A Magyar Hirdető műsora. —18,15: Palet­ta. Kisdobosok és. úttörők mű­sora. — 18,45: Nagy pillanatok — nagy felfedezések. Fleming és a penicillin. — 19,05: Tele­sport. — 19,30: TV Híradó. — 19.45: Mai vendégünk...... 19,55: A jövő hét műsora. — 20,00: A TV Mesekönyve. — 20,06: Nagy nevettetők. Max Linder. — 20,56: Fórum. A TV művészeti folyóirata. — 22.05: Külföld! vendégünk: kin Jaldati daléne- kesnö .NDK), zongora kísér: Eberhardt Rebling. — 22,20: Hl«* rek. TV Híradó / T HQ3U? ~ ‘ 2 A Nap' ÜSÖ: MARC. 8 6.00 h-kor, q a 1 17.47 ■4 I h-kor. A Hold Csütörtök I kél: 21.57 b- Matild Ikor- nyugszik: __________I 8.02 h-kor, idOjAr ásjrlent£& V árható időjárás: felhő- átvonulások, többfelé futó záporesőv&l, záporszerű ha­vasesővel, a hegyekben hó- Záporral. Elénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 4—7 fok között. — A SZOLNOKI járás­ban újabb négy termelőszö­vetkezet jelentkezett teljes létszámmal a biztosítási és önsegélyezési csoportba. Ezentúl már a kőteleki Petőfi, az újszászl Szabad­ság, a tószegi Dózsa és a tiszaföldvári Lenin Tsz tag. jai is részesülhetnek a szö­vetkezeti tagok üdültetésé­ből, segélyezéséből.

Next

/
Thumbnails
Contents