Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-03 / 52. szám
IMS. március 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP O Egy géPgyár a hidegben Aa úiaágiró kérdez — az igazgató válaszol — Ehhez is sok sikert kívánunk. Erdélyi György újító, feltaláló Mennyi gond» mennyi tennivaló Pazsa Gyöngyi, a tiszaroffi postahivatal segédtisztje a tollkölcsönző gépnél Az új gazdasági év első szakaszának szokásos zökkenőit most a rendkívüli időjárás is nehezíti. Beszélgetésünk, _ amelyet Gölöncsér Gáborral, a törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár igazgatójával folytattunk munkájukról, gondjaikról, szintén az időjárás okozta nehézségekkel kezdődött. —* Az idei tél bennünket is megizzasztott — mondotta Gölöncsér elvtárs. A szállítási zökkenők miatt vasúton december végién kaptunk utoljára anyagot. Kényszerű megoldásként teherautóval szállítunk, ez persze a drágább mód, de a termelés folyamatossága megköveteli. A hideget még kapun belül is érezzük. hiszen korszerűtlen szerelőcsarnokunkban a hegesztők néha mínusz 6 fokos hidegben dolgoznak éjjel-nappal három műszakban. — A szerelőcsarnok említése juttatta eszembe a kétszülő új csarnokát. — Ezt inkább hagyjuk a beszélgetés végére. — Olyan sok rossz volt, hogy sorolni kell őket? — Na, nem egészen, de talán még egyet mondanék. Váratlanul elromlott az egyik saj időgépünk és ez egy teljes hét kiesést jelentett. — Ezek után már nem i* merem megkérdezni, hogyan állnak a tervvel? — Látja, az előbb elmondtam, hogy mi minden nehezítette a munkánkat. Ha most azt mondanám, hogy ennek ellenére sincs lemaradásunk, ugye meglepődne — kérdezte nevetve. — Kétségtelent — Februári tervünket’ 100,4 százalékig teljesítettük. Még azt is elárulom — újra nevet —, az alkatrészek egyrésze szószeri nt a hónap utolsó perceiben érkezett meg. Gyerünk, mindent a helyére és látja, most már nyugodtan dicsekedhetek, bár amilyen hidegen kezdődik a március, félek, hogy e hónap végén is csak az utolsó nap segít — de, szerencsére, ez már harmincegy napos lesz. — Először is gratulálok a sikerhez, bár azt hiszem, a módról, ahogy idáig eljutottak, tudna még beszélni, — Sokat. Nagyon sokat a munkásokról, akik a gyár ügyét magukénak tartották, azokról, akik tálán otthon is fáztak a tüzelőhiány miatt, itt is dermesztő hideggel találták szembe magukat, mégis dolgoztak és nem is akárhogy. — Es a vezetők? persze nem úgy értem, hogy ők is dolgoztak-e egyáltalán, hanem hogyan fogadták a szo- Jeatlan körülményeket, mi- ltént irányították a termelést, hiszen a különleges helyzet különleges megoldásokat követelt. — Értem. Azt hiszem, elég, ha egy példát mondok. A nagy hidegek kezdetén összeült a teljes vezérkar és összeállítottunk egy gazdaság-politikai intézkedési tervet. Elismerem, hogy a címe egy kicsit sematikusan fogalmazott de a tartalma az jó volt, hiszen az eredmény a bizo- rtvíték. Ez a terv úgy készült, hogy a rendkívüli Időjárás minden átkát^ figyelembe vettük, szóval úgy, mintha hosszú ideig még tél maradna. Amiben nem is nagyon tévedtünk teszi még hozzá. — Újdonság? — Az is van. A gyártmányfejlesztési osztályunk sok kísérleti gépet működtet a gazdaságokban. Ezek rendszeres ellenőrzése, vizsgálata adta az ötletet, hogy a nyári szezonban állandó »i-irvizgépkocsink járja 3 ta-eket. gazdaságokat és a helyszínen végezzük a javítást, csökkentve a gépállási időt. — Ez igen. Remélhető tehát, hogy kevés bedöglött géppel találkozunk utunk közben. — Szeretnénk a külföldi jó hírnevünk mellé —, amelyet gyártmányaink szereztek — a hazai elismerést is kiérdemelni. Postás, — Ennyi az egész. Tessék, — nyújt felénk házigazdánk egy példányt a Néplapból. Mi történt e négy szó elhangzása előtt?... Papp Ignác János, a tiszaroffi postahivatal vezetője egy igen jóképű készülék bedobónyílásában elhelyezett egy ötvenfillé- rest, elfordított egy műanyag foggantyút, s a gépA szolnoki iparitanuló intézetből még januárban felkeresett egv tanár: So- mogyvári József. Elmondta, hogy karácsony előtt — mint minden iskolában, osztályfőnöki órán náluk is arról beszélgettek: ki hol tölti az ünnepeket. Egymás után álltak fel a fiúk és mesélték: „Én a nagymamámhoz utazom.” — „Én megyek haza a szüléimhez.” „A nővérem hívott vendégségbe.” Sor került egy szőke gyerekre is, ak’ azonban csak felcsukló zoko( Levelezőtöktől.) Vajon miért vannak itt együtt ezek az emberek? Miért értekeznek, amikor mások már a tv készülékek mozivásznak előtt ülnek, vagy éppen odahaza pihennek? A2 újonnan megválasztott tanács MSZMP csoportjának tagjai ők. Nem új dolgokat vitatnak, nem beszélnek semmi eddig ismeretlen. vagy mások számára titkos dolgokról. Faragó János községi párttitkár sem szab új programot. Viszont a helyi problémákat az MSZMP VIII. kongresszusa alapján tüzetesen elemzi: A köaből máris kipottyant az újság. A gép tehát újság- automata, mélyből — alkotójának tudomása szerint — sehol a világon egyetlen egy sem üzemel. Meglepő ez a tájékoztatás, hiszen a XX. század második felében ezer és ezer automata árúsít cigarettát, csokoládét, levelezőlapot. Csak éppen újságot gássa 1 tudott válaszolni a kérdésre. Ekkor döntötték el ők ketten: megkeresik Jankó, azaz Bajkó János elsőéves épületszerelőlakatos tanuló családját. • — Nem tudsz a szüléidről semmit? — kérdeztem találkozásunkkor as izgatott gyerektől. — Nnnn... — Nehezedre esik a beszéd? Inkább írásban válaszolj. Jós Elővettem papírt, ceruzát, s elébe tettem: ségben, Tiszaföldváron még ' legalább kétszáznegyven analfabéta van. Segíteni, bátorítani kell őket, hogy tanuljanak, A község tisztasága is a tanácstagok gondja lesz jórészt, csakúgy, mint a társadalmi tulajdon védelme, amivel szintén nem állunk a legjobban a községben. A vita, a beszélgetés során tűnt csak ki a megválasztott emberek előtt igazán. hogy a bizalom, amely •a választóktól ered, mennyi kötelezettséget, mennyi tennivalót is jelent. Szlama Ferenc levelező nem, mely legalább annyira hozzátartozik a mai élethez, mint az említett néhány cikk. — Régen érlelődő elképzelésem kidolgozására a VIII. kongresszus határozatának a sajtó szerepére vonatkozó része adta a végső ösztönzést, — említi Papp Ignác János. — Az újságautomata segítségével szeretném lehetővé tenni, hogy az olvasók könnyebben juthassanak laphoz. A gép nem fázik, a gép érdekében nem szólal fel a szakszervezet, ha az huszonnégy órából huszonnégyet dolgozik... Automatát ott is érdemes elhelyezni, ahol hírlapárus munkába állítása nem volna kifizetődő. Az újságautomatát feltalálója a ház körül lelhető másutt a szemétbe kerülő — hulladékokból esZkábál- ta össze. A fémalkatrészek anyagát — például — felesége bocsátotta rendelkezésére... hasznavehetetlenné lyukadt alumíniumedények képében. Sorozat'ryárt ís- baii, a legmegfelelőbb anyagokból elkészítve körülbelül háromezer forintba kerülne egy automata. Így taksálja a feltaláló, ki hozzáfűzi, hogy az úgy gyártott gép pénzváltásra Is be volna rendezve, s többféle újsággal szolgálhatná ki vásárlóit. Pályaudvaron, vonaton utcán felállítva megkímélné az olvasój elöltet attól, hogy rikkancsot hiába keresve bosszankodva mondjon le a legfrissebb hírekről. Formára a most leírt automatánál is tetszetősebb, kecsesebb a tollkölcsönző — Most írd le nekem, mire emlékezel a szüléiddel kapcsolatban? Jankó nagy buzgalommal rótta egymás alá a sorokat: „Mikor otthon voltam, még volt több testvérem. Azután kiadtak nevelőszülőkhöz. Anyámra emlékszem Kistermetű, barna asszony volt. Apám magasnövésű sudár ember. Foglalkozása kombájn vezető. Én is az akartam lenni.” — És azután? „Én három nevelőszülőnél voltam. Egyre nem emlékszem. A második — valami Szilveszter — kint lakott Jászalsószentgyörgy határában. Ezek egész nap csak dolgoztattak. A harmadikat Szappanos Pálnak hívták, öregerdőben lakott. Ö volt a legjobb hozzám.” — Miért akarod ilyen hosszú évek után megkeresni az édesanyádéit at? Hiszen ők, mióta, betettek a gyermekotthonba, nem kerestek téged. „Szeretném ha nekem is lenne családom. És olyan sokat gondolkoztam rajta, vajon hogyan fogadnának?” gép — mely az előbbinél is újszerűbb újdonság. Sajnos, de tény: az egyforintos betét nélkül — ezt tapasztalatok igazolják — annyi tollszárnak kelne lába a postán, hogy pótlásukra önálló üzemet kellene építeni... Papp Ignác János gépében egy forintos érmét kell elhelyezni: akkor kinyitható a kis üvegablak, mely mögött ott lapul a tollszár. A szellemes masina ebben a pillanatban már fényt is vet az íróasz.. ( Levelezőnktől.) A napokban Jászfény- szarun voltunk néhányan, a KISZ tevékenységéről érdeklődtünk. Első utunk a községi tanácshoz vezetett, ahol a párttitkárral, a tanácselnökkel és a községi KISZ titkárral megbeszéltük, hogy aznap délután az ifjúsági vezetőkkel tanácskozunk. Miután a községi KISZ titkár nem sok reményt fűzött az összejövetel sikeréhez, vállaltuk a szervezést. Elöljáróban szembetaláltuk magunkat azzal, hogy a gazdasági vezetők tiltakoztak a fiatalok munkából való kivonása ellen. A Néztem a kusza sorokat, g döntöttem: — Megkeressük őket, Jankói, és meglátod, meg is találjuk. Néhány órával később már telefonon beszéltem J ászalsószentgyörgy vb-tit- kárával, Tóth Imrénével. — Ismert ott a községben egy Bajkó László nevű traktorvezetőt? — kérdeztem. — Igen. De még 1956- ban elköltöztek innen. — Nem emlékszik véletlenül, volt gyerekük? — Az asszonynak volt az első házasságából egy kisfia, meg egy kislánya. — Kislánya?! — Igen. De mindkét gyereket állami gondozásba adták. — És hová költöztek? — Mindjárt utánanézek... — s néhány perc múlva már hangzott is a válasz: — Budajenőre. — Hogv hívták az asz- szony első férjét? — Urbánnak... Urban Károlynak. De még 1949- ben meghalt Zsámbókon. Akkor költözött haza az asszony. Tudomásom szerint már a második házasságából is var két gyereke. Azok velük laknak. * — Itt a budajenöi Üj tálkára. Az írás befejezése után használója helyére teszi a tollat, visszatolja az üvegablakot, s rögtön visz- szakapja a betét forintot. A két gép elkészítésére körülbelül hétszáz munkaórát áldozott a feltaláló, ki a boldogító igent, — esetleg — az új megoldás keresésére serkentő nem-et a posta újítási bizottságától várja. Ez a szerv hivatott eldönteni, használatba kerülnek-e a tiszaroffi postamester találmányai, Lehel Kürt Tsz-ben egy elvtársnőt kerestünk, aki kijelentette, nem tud eljönni. Hosszas magyarázkodás után mondta csak meg, hogy nem engedi el a főkönyvelő. Beszélgettünk a főkönyvelővel. Akkor azt is megtudtuk, hogy két héttel ez- ezelőtt öt percet engedélyezett két egyetemistának KISZ munkára. — A délutáni megbeszélésen a Lehel Kürt Tsz fiataljait nem is képviselte senki. Vajon ilyen helyen hogyan alapoznak a fiatalok lendületére, munkaszeretetére, lelkesedésére? Siska András tizedes Élet Termelőszövetkezet főkönyvelője beszél. — Kérev., dolgozik önöknél Bajkó László nevű kombájnvezető? — Igen. Legjobb traktorosaink egyike. Nagyon rendes, becsületes ember. — A családjával együtt él ott? — Természetesen. A felesége is itt dolgozik nálunk. Két gyerekük van. — Nehéz körülmények között élnek? — Nem mondhatnám. Elég jól sikerült az esztendőnk, szépen osztottunk és jutott bőven Bajkóéknák is. • Kitartóan csörgött a telefon egy késő este lakásomon: — Halló, itt Somogyvári József tanár Kérem, ne ijedjen meg, de szeretnéfn, ha tudna róla: Jankó öngyilkos lett — öngyilkos? Dehát miért? — Állítólag az egyik gyerek csúfolta... Nincs apád. anvád. te hebegős... Ilyeneket mondott. — Es? — Ren ve teg gyógyszert vett be. De az orvosok szerint méa var remény... ’Folytatjuk) Varga Viktória Papp János Ignác postahivatalvezető bemutatja az újságautomatát JANKÓ - JANIKA „...Én tudtam — messze anyám, rokonom van, ezek idegenek” József Attila: Levegőt Hosszú utat jártam meg. Pedig csak néhány hét telt el azóta, hogy Jankóval találkoztam. Néhány hét, — de benne e néhány hétben, ebben a 35—40 napba belesűrítve több mint tiz esztendő. Jankónak majd egész élete lezajlott előttem. Megismertem a múltat, részese lettem — s kicsit előidézője is — a jelennek, s most vele együtt várom a jövő bíztató ígéretének beteljesedését. Szívemhez nőtt ez a fiú félszeg mosolyával, hűséges tekintetével, amint ott ült velem szemben egy fotel mélyén, s ajkai közül a beszédhibásokra jellemző dadogással próbálta kipréselni a szavakat: Szeretném megtalálni a szüléimét. Ugye segít? Öt perc a KISZ-munkára ?
