Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-24 / 70. szám

vtr,AC PK ÖLET ARJAI KGYESGUltTEKl ^/Véftistst A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam. 70. szám. 4ra 60 tiller 1063. március 24, vasárnap. Uj tanácsainkról zott a megye kulturális helj'zetéről, a további fel­adatokról, a párt VIII. kongresszusának határozata alapján. E napirend után Csáki István, a megyei pártbi­zottság el só titkárának be­terjesztése alapján megvitat­ták a megyei pártbizottság második félévi és a megyei párt-végrehajtóbizottság harmadik negyedévi prog­ramját. Az árvízsújtottakért Építőbrigádok — Április 4-én dolgoznak a martfűiek - 2 örökizeniimklós . 150 000 forint Az utóbbi napokban Tö- rökszentmáklós város és Kengyel község tanácsa rendkívüli ülést tartott. Búcsúzó négyszáz öreg katonától Mintegy négyszázan kap­ták meg Jászberény város és járás területéről az obsd- tot március 23^án, a Déry­né Művelődési Ház nagy­termében. A kis ünnepsé­gen Danes István alezredes, a járási kiegészítő parancs­nokság vezetője mondott beszédet, majd Bárdos Ist­ván vb-titkár, a pártbizott­ság és a városi tanács ne­vében köszöntötte a meg­jelenteket. Bárdos elvtárs beszédében hangsúlyozta, hogy a katonaköteles kort túlhaladottakra még nagy szükség van a termelés frontján. Az ünnepség második ré­szében a fiúiskola úttörői adtak műsort a résztvevők­nek. Küldöttség képviseli Jászberényt Székely Mihály temetésén l.m lék táblával jelölik meg a világhírű énekes szülőházát Jászberény társadalma mély megrendüléssel érte­sült a város szülöttének Székely Mihály kétszeres Kossuth-dijas kiváló mű­vésznek, a Magyar Állami Operaház tagjának tragi­kus haláláról A városi pártbizottság, tanács és a társadalmi szervezetek kül­döttséget meresztenek a világhírű énekes, a város díszpolgárának temetésére. Elhatározták, hogy Szé­kely Mihály Dózsa György úti szülőházát emléktáblá­val jelölik meg és utcát neveznek el róla annak je­léül, hogy a nagy művész gyakori vendég volt Jász­berényben és önzetlen köz­reműködésével, segítőszán­dékával sokat tett a város szociális, művészeti fejlődé­séért. A városi kórház gyermekosztályának meg­építésére két díszhangver­senyt adott a városban, amelyeknek teljes bevételét az egészségügyi létesítmény megvalósítására ajánlotta fel. Közvetlen részese volt a város egyik legszebb mű­velődési intézményének, a Május 1 szigeten létesített szabadtéri színpad építésé­nek. Ennek a tanácskozásnak az volt a célja, hogy döntse­nek annak a segítségnek a mértékéről, amelyet az ár­vízkárosultaiknak nyújtani szándékoztak. A tanácsülé­sek mindkét helyen teljes szolidaritásról tetteik tanú- bizonyságot. Törökszent- miklós 150 000. Kengyel pe­dig 20 000 forintot ajánlott fél a határozatban az 1963. évi községfejlesztési alap terhére. Ezt a pénzt a ká­rosult községek kommuná­lis és szociális intézményei­nek helyrehozatalára ad­ták, ugyanakkor fölhívás­sal fordultak a megye va­lamennyi tanácsához: ere­jükhöz mérten hasonló se­gítségben részesítsék m Jászság árvízsújtoWa köz­ségeit, * A különböző üzemekben, kisipari .termelőszövetkeze­tekben és tsz-ekben építő­brigádok alakulnak, ame­lyek részt vesznek a lakó­házak és egyéb intézmé­nyek helyrehozatalában. A törökszentmiklósi Dózsa Tsz héttagú építőbrigádja a kö­zeljövőben Jászságba. útnak indul a Elvetették a mákot Tiszaföldváron A tiszaföldvári Szabad Nép Tsz-ben szerda estig befejezték a mák vetését, összesen 70 katasztrális holdon tették földbe a nö­vény magját. Néhány nap óta a borsót és a cukorrépát is vetik. Tegnap estig 50 hold borsó és 20 hold cukorrépa mag­ja került a földbe. A szövetkezeti gazdák a föld állapotától, nedvesség- tartalmától függően fogtak hozzá a tavaszi munkák­hoz. Ahol a talaj szára­zabb ott géppel, ahol ned­vesebb, ott fogatokkal vet­Szombatom a martfűi Ti­sza Cipőgyárban mindhá­rom műszakban röpgyűlé­seket tartottak a szakszer­vezeti műhelybizottságok. Ezen ismertették az árvíz­károsult falvak lakosságá­nak helyzetét, s kérték a Tisza Cipőgyár dolgozóit: erejükhöz mérten segítsék a bajba jutott falvakat A röpgyűlésen elhatároz­ták, hogy április 4-én, ha­zánk felszabadulásának 18. évfordulóján rendes mű­szakban dolgoznak, A gyár egynapi terme­lése mintegy' kétmillió fo­rint többletet hoz a nép­gazdaságnak, ugyanakkor a dolgozók azt vállalták, hogy egynapi bérükéi, amely 250 000 forintot tesz kS, az árvízkárosult közsé­gek lakóinak juttatják. Több munkás azt is el­mondotta hogy egynapi bé­rén felül szívesen felajánlja keze munkáját is. s egy-egy vasárnapon segít az építés­ben. £ A martfűi dolgozók vál­lalása annyit jelent, hogy 4500 ember dolgozik ápri­lis 4-én, • A megyei tanács dolgo­zói ig részt vállalnak a rombadőlt, vagy megrongá­lódott házak felépítéséből. Azoknak a tanácstagoknak segítenek, akiket árvízkár ért. Elsőnek Paksi József né megyei tanácstag jászdózsaí házát építik fel, amely A szocialista demokrácia fejlődésének fontos követel­ménye, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei kapcsolódjanak be közvet­lenül is a közügyek inté­zésébe. Erre alkalmasak a tanácsok, amelyek állam­hatalmi szervek és egyben a nép legátfogóbb tömeg­szervezetei is. Pontosabban szólva, ez az alkalmasság csak lehetőség: sokat kell tenni annak érdekében: hogy e lehetőség valósággá váljék. Miről van szó? Talán ar­ról, hogy tanácsaink eddig nem töltötték be hivatá­sukat? Nem étről van szó — tanácsaink munkája év­ről étre javult, alapjában jól végeztéit tevékenységü­ket. Két olyan kérdésről, amelyről ezidáig kevesej beszéltünk — s a dolog természeténél fogva még kevesebbet tettünk. Az egyik: hosszúlejáratú fel­adat. Nevezetesen az, hogy a szocializmus teljes felépí­tése fokozottabb feladato­kat, nagyobb követelmé­nyeket állít a tanácsok elé. A másik kérdés, vagy „probléma” az új tanácsok összetételéből adódik. Ugyanis február 24-én 105 131 tanácstagot válasz­tottak, s ezek 46,9 száza­léka új tanácstag. (Szolnok megyében 3745 tanácstagot választottak, ebből először tanácstag 1928). Félreértés ne essék, nem rossz dolog, hogy a tanács­tagok köze] fele új. El­lenkezőleg: örvendetes ese­mény, hogy a társadalom különböző rétegeiből több tízezer ember, új tanács­tag szabad idejének, ener­giájának egy részét a la­kosság, a nép érdekében, ügyes-bajos dolgainak meg­oldására szenteli. Az új tanácsok ország­szerte megtartották alakuló ülésüket, megkezdték tevé­kenységüket. Megbocsátha­tatlan hiba lenne magukra hagyni az új tanácstagokat, mondván: megválasztottak, most már boldogulj, ahogy tudsz! Örvendetes dolog, hogy • megyei, járási tanácsok és népfront bizottságok, a kezdeti nehézségek enyhíté­sére mindenütt tanfolyamo­kat szerveznek az új tanácstagok számára. E tan­folyamokon — s azokon kívül — talán nem érdek­telen néhány fontos körül­ményre felhívó! a figyel­met. Az elmúlt években egyik­másik helyen furcsa elgon­dolások születtek. Kimond­va — kimondhatatlanul egyesek úgy vélték, hogy az „igazi” tanács a végre­hajtó bizottság, hogy az irányítás, az intézkedés jo­ga a tanács apparátust il­leti, a tanácstagok pedig afféle aktivisták, akiket apró cseprő ügyek intézésé­re be lehet fogni. Az ilyen szemlélettel szemben — ha jelentkezik — fél kell ven­ni a harcot. Soha nem sza­bad megfeledkezni erről: a tanácsok szervezetében az államhataiom helyi szerve a választott küldőt'ékből ólló testület — a tanács. S a tanácsban a kollektív vezetés elvének megfelelően minden egyes küldöttet egyenlő jog illet meg és azonos kötelezettségek ter­helnék. Nem a tanács van alá­rendelve a tanácsappará- tusnak, hanem megfordít­va. A tanács kollektív tes­tület. Ebből következik: a '•anácsnak, mint kollektív testületnek működési for­mája a tanácsülés. Ez pe- Wg azt, jelenti, hogy a ta­nácsok feladatkörébe tar­Befejeződött a megyei párt- bizottság két­napos ülése Mint már előzőleg hírül adtuk, tegnap folytatódott a Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnak megyei Bizottsága, Revíziós Bizott­sága és Fegyelmi Bizott­sága együttes ülése. Ezen a napon részt vett az ülé­sen Darabos Iván, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság Tudományos és Kulturális Osztályának ve­zetője, és dr. Hadnagy László művelődésügyi mi­niszterhelyettes. A megye kulturális hely­zetéről szóló jelentést Vit­ézi Sándor, a megyei párt- bizottság titkára terjesz­tette a pártbizottság elé. A beszámolót vita követ­te, melyben felszólalt dr. Hadnagy László is. A párt- bizottsági ülés a felszóla­lások után határozatot ho­Ápolják a gyümölcsfákat a Surján! Állami Gazdaság szajoli üzmegységében tozó ügyekben nem egyes tanácstagok, hanem a ta­nácstagok összessége kizá­rólag tanácsülésen határoz. Ügy tanácsaink — köz­tük a közel 47 ezer új ta­nácstag — még jóformán meg sem kezdték tevékeny­ségüket, máris temérdek feladatot kaptak válasz­tóiktól. A jelölőgyűléseken — ahol országszerte 3,5 millió résztvevő volt — mintegy négyszázezer hoz­zászólás hangzott el. A fel­szólalók több ezer javas­latot tettek fontos, — a ta­nácsok hatáskörébe tartozó — feladatok megvalósítá­sára. Ml több: nemcsak okos tanácsokat adtak, ha­nem sok helyütt felajánlot­ták közvetlen segítségüket. A megyék, járások — helyesen — összegezik e javaslatokat, s intézkedése­ket tesznek életbe való átültetésükre. Az új taná­csok, tanácstagok megtisz­telő feladata ennek előse­gítése, s a végrehajtás el­lenőrzése. A jelölőgyűlésen elhang­zott többezer közérdekű ja­vaslat egy része alighanem nehezen valósítható meg azonnal. Ami megoldható — ne halogassuk. Amire több idő kell teremtsük meg előbb a feltételeket. De válasz nélkül egyetlen kezdeményezést se hagy­junk. Milyen nagyszerű dolog, hogy hazánkban egyre terebélyesedik azok­nak a száma, akik valóban gazda szemével nézik az országot, akiknek a miénk fogalma nem jelszó, hanem mindinkább vérükké válik. A tanácsok csak a la­kossággal való állandó együttműködéssel valósít­hatják meg jól feladataikat. A lakosság által felvetett kérdésekre válaszolni — mondjuk meg — nyíltan — elemi kötelesség. De hogyan tehet ennek eleget a ta­nácstag? Bátorítsuk őket, ne elégedjenek meg „hirte­len” válaszokkal, éljenek a kérdezési joggal, az inter­pellációval. A tanácstagnak ugyanis joga, hogy a vég­rehajtó bizottság, annak szakigazgatási szervei, ille­tőleg a tanácsnak aláren­delt szerve vezetőitől a ta­nács hatáskörébe tartozó ügyekben felvilágosítást kérjen. Az illetékes szervek vezetői kötelesek a tanács­tagnak válaszolni, lehető­leg még a tanácsülésen, de legkésőbb 15 napon belül. Hogyan dolgozzam? — tette fel a kérdést sok új tanácstag. Receptet erre nem lehet adni. Helyes vá­laszt a nagy tanítómester, az élet adhat. A régebbi ta­nácstagok tapasztalata azt mutatja, hogy a jól dol­gozó tanácstag választóinak nemcsak véleményét kéri ki, hanem rendszeresen tá­jékoztatja a tanács munká­járól. a tanácsülések hatá­rozatairól. Hiszen a válasz­tók csak úgy érezhetik sa­játjuknak a tanácsot, ha jól ismerik tevékenységét. Ha a tanácstag és választól közötti viszonyt különösen őszinte és megértő légkör jellemzi, ha az egyes em­berek és családok kisebb- nagyobb ügyelt türelmesen meghallgatja és azokban lelkiismeretesen eljár, to­vábbá a lakosság életkörül­ményeinek javítására e ja­vaslatokat és kezdeménye­zéseket felkarolja, a tanács­tag munkája eredményessé válik, tekintélye, közmeg­becsülése állandóan növek­szik.­Tóth József az MSZMP KB agitádós *s propaganda osztályán''' «K*xtáijveaető>

Next

/
Thumbnails
Contents